I. évad 5. rész

Nem is számítasz rá. Akaratod ellenére történik.
Lehet, hogy egy kávézóban látod,
Lehet, hogy a parkban,
de az is lehet, hogy egyszerűen csak besétál az ajtódon,
és örökre rabul ejt.

Kicsit még pakolásztam a bőröndömbe, majd lementem pakolni a dobozokba. Este 7 felé végeztem. Vagyis nem végeztem, csak mára elég volt. Nem fogok én sietni. Anya a pakolás közbe még főzött is, úgyhogy gyorsan szóltam Mike-nak, hogy jöjjön enni. Az öcsémet mindig is imádtam, sose volt vele semmi bajom.

 - Hé, öcsi! Gyere, kész a vacsora! – mondtam neki az ajtajában állva.
 - Rohanok! – szaladt le a lépcsőn, majd nagy csattanással megismerkedett a padlóval. – Semmi baj! Csak megöleltem! Szeretethiánya van szegénykémnek! Meg amúgy is, pár nap múlva már nem itt leszünk, és nem tudom megölelni többé! – mondta halálosan komoly arccal, mire én felnevettem.
 - Na, gyere tökmag, mert kihűl! – szedtem össze a földről és a konyha felé vettük az irányt. Anya valami csirkehúst sütött, ami istenien nézett ki. Leültünk, majd szedtem az öcsémnek egy kis húst körettel. Magamnak is szedtem valamennyit, majd rögtön a tárgyra tértem.
 - Anya! Mondhatod! – szóltam rá, hogy mondja el, hogy miért is költözünk Londonba.
 - Szóval, megismerkedtem egy férfival. Itt dolgozott New Yorkba, de haza kellett mennie Londonba a fiát támogatni. 1 éve minden nap beszéltünk telefonon vagy az interneten, és lassan egy éve, hogy visszajött és felkeresett. Azóta találkozgattunk, és együtt is vagyunk. – mondta.
 - És még mindig nem értem… - mondtam bizonytalanul.
 - Mert még nincs vége a történetnek. Na szóval! Felkeresett és kb. 2 hónapja megkért, hogy költözzünk oda hozzá, Londonba. És én igent mondtam. Ide igazából nem köt semmi – épp közbe akartam vágni, de felemelte a kezét, hogy most ő beszél -, kivéve persze Bella és Mike barátai. Bella ősszel jön hozzánk, és elméletileg oda is költözik. – az utolsó mondata végére a nyakába ugrottam. Sose tettem ilyet. Megpusziltam és rengeteg köszönömmel halmoztam el. Megpuszilt, és folytattuk a vacsoránkat.
 - És akkor mikor is megyünk? – kérdezte az öcsém.
 - Holnap este. Addig pakoljatok össze mindent! – az utolsó szóra igen nagy hangsúlyt fektetett.
 - Oké, felfogtuk! – mondtam kissé gúnyosan. Valahogy nem érdekelt, már megint. 3 hónapra hagyjam itt Bellát? Normális vagyok én?! Nem, de ezt most hagyjuk!

A vacsorát befejeztem, majd felpattantam az asztaltól és a lépcső felé indultam.
 - Egy köszönömöt se érdemel meg a vacsim? – kérdezte anya kissé megbántódottan.
 - Nagyon szépen köszönöm! – kiáltottam vissza undokul. Valamiért már megint nem akartam elmenni. Új lesz minden. Ráadásul a pasit se ismerem. Mi van akkor, ha anyám egy gyilkosba szeretett bele? Vagy egy bűnözőbe? Egy drogdílerbe? Oké, Lola, elég sok hülyeséget hordasz össze. Nem kellene annyi horrort, sci-fi-t és hasonlókat néznem. A szobámba érve ismét bezártam az ajtómat, és folytattam a cuccaim pakolását. Fél óra múlva kopogtak.
 - Mit akarsz? – kiáltottam.
 - Beadni a dobozokat, amikbe a könyveket meg a ruhákon és cipőkön kívül mindent teszel. – na anyám, szépen megfogalmaztad! Odaléptem az ajtómhoz és kinyitottam, majd kikaptam a kezéből a sok dobozt. Gyorsan visszazártam az ajtót, és elkezdtem bepakolni.

Már lehetett vagy hajnali 3, és én még mindig pakoltam. Holnap már csak aludni akartam, ezért úgy döntöttem, hogy gyorsan lezavarom a pakolást. Az egyik mappámban – amit kb. 10 éve őrzök – megtaláltam a kottáimat. Igen, azokat a kottákat. Amint betettem az utolsó tárgyat a dobozba, elgondolkoztam. Mivel már éjszaka van, így senki se hall, és leülök egy kicsit. Utolsó éjszakámon New Yorkban újra zongorázni fogok!

Bementem a hangszigetelt szobába. Végigsimítottam a 8 éve nem használt zongorámon, majd leültem elé. Felhajtottam a billentyűvédőt, és a billentyűkön is végigsimítottam. A kottatartóra rátettem a kedvenc kottámat, ujjaimat a fekete-fehér hosszú billentyűkre vezettem, majd leütöttem az első hangokat.

A zongorajátékom után egy könnycseppet véltem felfedezni az arcomon. Amióta apa elköltözött, azóta nem játszottam. Meg sem fordult a fejemben. Csak apával játszottam, senki mással. Ő tanított meg mindenre. Tapsot hallottam magam mögül. Ijedten kaptam hátra a fejem, és anyámat láttam meg.
 - Gyönyörűen játszottál. – mosolyodott el, és tekintete büszkeséget sugárzott.
 - Lehetett volna szebb is, ha nem hagytam volna fel vele. – burkoltam utaltam a válásukra.
 - Lola, tudom, hogy nehéz most neked. De nem kérem, hogy apádként fogadd el azt a férfit, akit szeretek. Csak békélj meg vele. Kérlek! – ült le mellém a padra.
 - Nem is tudnék rá úgy tekinteni. Nem fogom szeretni, de utálni se. Megleszünk egymás mellett, és ennyi. Oké? – emeltem rá a tekintetem.
 - Nekem tökéletes! – fél karjával átölelt, de én leráztam magamról, majd a szobámba indultam.

Gyorsan megfürödtem, hajat mostam, majd bedőltem az ágyba.

*Két nap múlva*

Hát szóval… itt vagyunk a ház előtt. Anyu pasija nem tudott kijönni értünk, mert a fiával van elfoglalva. Húha! Nem is az új családja a fontosabb neki a mai nap! Nem, neki a régi családjával kell törődnie. Hát, oké! A ház tipikus angol ház. Emeletes, ami jó jel, mert akkor gondolom a felső szint az enyém és az öcsémé. Kívülről fehér, kék zsalukkal. Nekem bejön… még! Az előkertben van egy kis szökőkút és egy kis virágoskert. Hát, anya el lesz vele, az biztos. Mosolyogva nézett rám már az ajtóban állva.
 - Ki akarja kinyitni? – kérdezte mosolyogva.
 - Én! – kiáltott fel az öcsém. Na ugyan mit vártam tőle? Mindig túlbuzgó, de egyszerűen imádom.
 - Akkor tessék! – adta át neki anya a lakáskulcsot. Mike kinyitotta az ajtót, és berohant.

Először egy kis előszoba-szerűbe léptünk. Volt fogas, cipősszekrény, és egy kisebb pult, melyen egy aprócska fonott kosár pihent, benne kulcscsomókkal. Ledobtam a bakancsom, majd a nappaliba léptem. Krémszínű volt a szoba, és egy pár növény bolondította meg a kinézetet. Egy kanapé, egy pár kisebb fiókos szekrény, 3 fotel, egy hatalmas TV és egy dohányzóasztal volt bent. Balra egy boltívvel volt elválasztva a nappali az étkezőtől. Az étkezőben egy irtózatosan nagy asztal, 12 székkel. A falak színe cappuchino-szín volt. Eléggé ment a barna bútorhoz. Egy lengőajtó vezetett a konyhába. A helységet a fekete-fehér szín uralta. Eléggé felszerelt volt a konyhánk. Szagelszívó, külön a sütő és a tűzhely, középen pult, fentről lelógó csillár, mosogatógép, de volt külön mosogató is. Az egyik falnál végig szekrénysor, mely fehér volt. A burkoló fekete színben pompázott, nekem ez is bejött. Visszamentem a nappaliba, ahol a kanapétól jobbra egy hatalmas üvegajtó volt, mely az udvarra vezetett. A bejárati ajtóval szemben volt 2 ajtó, mint kiderült, az egyik a fürdő, a másik meg egy zeneszoba. Felmentem az emeletre, ahol találtam 2 vendégszobát, és 4 berendezett, eléggé jó szobát. Az első volt az anyu szobája. Már csak a bézs színű falak is elárulták. Tudni kell, anyám imádja a bézs, törtfehér és az ehhez hasonló színeket. A következő szoba egy kék szoba volt, mely tuti, hogy az öcsémé. Bizonyította, a Superman-es ágyneműje. A következő szoba az enyém volt. Halványlila és fehér színek uralkodtak. Imádtam! Benéztem az utolsó szobába is, ami egy szintén kék szoba volt, de ez valamennyivel világosabb, mint Mike-é. Anyu kiáltását hallottam lentről.
 - Kicsim! Gyere gyorsan! – na, megint valami fontos dolog.
 - Jövök! – sóhajtottam nagyot. – Itt vagyok, mondd!
 - Szia! Yaser vagyok! – nyújtotta kezét egy 40-es férfi.
 - Hello, Lola! – nyújtottam én is, majd kezet ráztunk. Ekkor egy rohadt helyes pasi lépett a lakásba egy rakat bőrönddel és táskával.
 - Öhm, szia! Zayn Malik vagyok! – mondta. Mosolya teljesen elkábított. Tipikus rosszfiú. Arca enyhén borostás, éjfekete haja felzselézve. Lépett egyet, és megölelt. Beszívtam bódító illatát, de gyorsan elengedtem. 

_________________________________________________________________________________

Sziasztok! Itt az új! Kicsit hosszabb lett, remélem örültök. Itt mostmár a fiúknak is szerepük lesz, és bocsi, hogy az 5. részig húztam! De mostmár itt vannak! Jó olvasást, komizzatok vagy pipáljatok!

I hope you like it ;) <3 :'3