Írói utószó

Sziasztok! (:
Ez lesz az utolsó bejegyzés tőlem ezen a blogon. Nos, sosem írtam még ilyet, nem tudom, hogy kezdjem el. Nem lesz tökéletes, annyi minden kavarog bennem, hogy ezt kérlek nézzétek el nekem! (:

Először is szeretném megköszönni a rengeteg támogatást, amit kaptam tőletek. Elismerem, néhányszor elfogott az érzés, hogy kész, vége, én itt abbahagyom, de ti mellettem voltatok, és nem hagytátok, hogy apró-cseprő dolgok miatt feladjam. Nem tudom elégszer megköszönni a kommentjeiteket, és a benne rejlő, csodálatos mondatokat, amiket az Epilógushoz írtatok. Még ezerszer is megköszönöm, hogy olvastátok a blogot, hogy nyomon követtétek Lola és Zayn történetét, de ez itt most véget ér. Ezzel a bejegyzéssel lezárom a történetet, végleg.

Természetesen továbbra is olvasható lesz, nem teszem privátba. Szeretném megköszönni a számokat, amiket Veletek ért el a blog.

• 66 bejegyzés
• 260 hozzászólás
• 92 feliratkozó jelenleg - 2013.09.28.
• 105069 oldalmegtekintés jelenleg - 2013.09.28.
• 88 bloglovin feliratkozó jelenleg - 2013.09.28.

A blog csoportjában és a további blogjaimon elérhető vagyok, ott tudjátok felvenni velem a kapcsolatot.

Örülök, hogy ilyen csodás olvasóim voltak, mint Ti! Rettentő hálás vagyok mindenért!

Köszönök mindent,

xoxo Dody Bloggerina

Vége

EPILÓGUS

Sziasztok! (:

Nos, elérkeztünk ide is. Véget ér Lola és Zayn története. De ne csüggedjünk, hiszen az epilógust még nem olvastátok! Nem olyan hosszú, mint a fejezetek voltak, de remélem ez nem lesz probléma.(:

Kérlek titeket, tudom, hogy kódot kell írni, ami miatt sokan nem írtok hozzászólást, de kivételesen Én kérlek meg arra Titeket, hogy írjatok legalább egy-két szót a történetről. Köszönöm (:

Jó olvasást, és jövőhéten érkezik az írói utószó! (:

xoxo

Csodás apa volt. A legjobb, akit a gyerekeimnek kívánhattam.
Emelett szerető férj, remek ember és hihetetlenül szexi férfi volt.
Igaz szerelem volt, ami ritka a mai világban.
Szerettük egymást, a gyerekeinket és a családunkat.
Ott voltunk egymásnak, és mindig ott leszünk. - Mrs. Zayn Malik

Tengerparton kötötte össze életét menyasszonyával Zayn Malik

 Az énekes Malibu egyik eldugott partszakaszában mondta ki a boldogító igent pár napja. Az egész esküvő titokban zajlott, csak a szűk családi kör, a bandatagok és barátnőik voltak jelen. A nagy alkalomra Lola sem tudott felkészülni, meghívót kapott a saját esküvőjére. A lány belső információk szerint nem hitt a szemének, amikor meglátta a levelet, melyben a helyszín és az időpont volt megjelölve. Louis barátnője, Eleanor Calder posztolt is az eseményről Twitteren, melyben elmondta, mennyire csodálatos is volt a ceremónia. Vajon a gyorsan jött boldogság meddig tart? Eleanor-nak is ilyen esküvőt szervez Louis? Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

 Mosolyogva dobtam le az albumot, melybe összegyűjtöttem a rólunk szóló cikkeket az elmúlt évekből. Hét év telt el az esküvőnk óta és napról napra boldogabbak vagyunk. Öt éves kisfiam huppant le mellém, lábát lóbálva mosolygott rám. Tudtam, hogy valami csínt követett el, akkor ül ki arcára ez a mosoly.
 - Miben sántikálsz? - csíptem meg pufók arcát, mire elpirult. Az emeletről lábdobogás hallatszott, ami kizárólag kislányomtól származhatott.
 - Anya! - kezdte az árulkodást. - Mathias összefirkálta a babáimat. - nyújtotta felém két, számára legkedvesebb babáját, ami csupa maszat volt a filctoll miatt.
 - Mathias, nem szabad. Sophie sem csúnyítja el a te játékaidat. - dorgáltam meg kisfiamat, majd megígértem Sophie-nak, hogy kap egy másikat.
 - De nekem ez kell! - hisztizett. A nyugodt, békés családi pillanatok nem ezek közé az alkalmak közé tartoztak. Ritkán voltak ilyenek, de akkor rendes adagot kaptunk belőle. Zayn éppen egy apróbb turné keretein belül járta az országot, így fél éve egyedül oldom meg a problémákat. Mivel már legtöbbjüknek családja van, ezért legalább két-három hetente beiktattak egy-két nap szabadidőt, amikor hazajöhettek hozzánk. Hallójárataimba lágyan kúszott be a dallam, amit Sophie játszott a zongorán. Korához képest ügyes, általában azt játssza, amit Louis tanít neki. Mathias az ablakban játszott a telefonommal, a nap rávilágított sima bőrére, melytől olyan angyalinak tűnt. A telefon megcsörrent a kezében, amit szokásához híven fel is vett.
 - Mathias Malik. - szólt bele kisfiús hangján, majd a telefont a párnák közé dobta és az ajtóhoz rohant. Sophie abbahagyta játékát, ő is felfigyelt öccse kirohanására. Kisfiam arcán mosoly ült, szélesebb nem is lehetett volna, amikor kinyitotta az ajtót. A fekete hajú férfi bőrkabátban, fekete farmerban állt az ajtóban, elmosolyodott, majd szorosan magához ölelte fiát. Sophie megismerte édesapja hangját, futás közben ruhácskája meg-meglibbent, barna haja pedig lobogott. Gyönyörű kislány volt, és nem csak az anyai elfogultság mondatja ezt velem. Melegítőnadrágomban és kinyúlt pólómban félénken léptem oda hozzá. Évek óta így lát, ő csodálattal néz rám, én pedig rá. Annyira laza volt a bőrdzsekijében és a kopott farmerjában, én pedig olyan esetlen abban a pólóban és nadrágban. A gyerekek miután kiörömködték magukat dolgukra mentek, mi pedig lehuppantunk a kanapéra. Apró csókot nyomott ajkamra, mire gyomrom görcsbe ugrott. Mikor fogom megszokni mindazt, amit egyetlen érintése és csókja kivált belőlem? Megszokom egyáltalán? Belső istennőm ugrált örömében, amikor Zayn keze pólóm alá csúszott, ujjai derekamat simogatták. Hajamból kihúzta a ceruzát, amit kontytűnek használtam, így barna tincseim vállamra omlottak. Arcát - mint mindig - most is hajamba fúrta, majd nyakamra nyomott pár édes csókot. Libidóm bizseregni kezdett, szinte kiáltott utána.
 - Anyuék Londonban vannak. Nem aludhatnának ma este ott a gyerekek? - suttogta fülembe. Kirázott a hideg, szívem a tripláját verte. Nem, a gyerekeknek is velünk kell ma lenniük. Belső istennőm egyre csak ezt hangoztatta, de nem hallgattam rá.
 - Meddig leszel itthon? - bújtam bele ölelésébe, mire nyomott homlokomra egy puszit. Az ágyban feküdtünk, felhevült testünk összepréselődött.
 - Holnapután éjszaka megyünk Louis után Glasgow-ba, ott lesz meccse. - tájékoztatott arról, hogy majdnem három napunk van együtt. - Egy hónap múlva vége a turnénak. Elmegyünk négyesben valahova. Csak mi, a srácok sem jönnek, rendben? - hangja rekedt volt, fáradt, kimerült.
 - Rendben. - egyeztem bele. - Hová? - kérdésemre nem válaszolt, mindössze annyit tett, hogy ajkait ismét enyémekre nyomta. Testem beleremegett érintésébe. Borostás arca szúrta puha bőröm, de nem zavart. Velem volt, itthon volt, és csak ez számított. Tetovált karjait szorosan körém fonta, ezzen biztonságérzetet nyújtva. A hét év alatt még felkerült testére gyermekeinek születési dátuma. Legelső alkalommal, mikor megmutatta a fiúknak Harry félreértette a dolgokat. Zayn pólója alól nem látszódott ki az évszám, és mivel Sophie egy napon született Harry-vel, így a fiú jogosan hihette azt, hogy a tetoválás az ő születési dátumára utal. Zayn közölte vele, hogy nem így van, a csalódott fiú pedig egyenesen barátnője karjaiba menekült. Igen, van barátnője, akivel lassan három éve keltek egybe, és született egy csodás kislányuk, egyenlőre nem szeretnének több gyerkőcöt. Louis és Eleanor úgyszintén együtt maradtak, kisfiuk született, aminek Louis kifejezetten örült. Ám Liam és Niall nem volt ilyen szerencsés. Bella barátnőm ismét elhagyta a fiút, aki egy rajongóval alkot egy párt, akinek pár hónapja meg is kérte csinos kezét. Liam és Danielle öt éve végleg véget vetettek kapcsolatuknak. A csalódott fiú boldogságra lelt egy régi ismerősének karjaiban, ám ők semmilyen szimbolikus dolgokkal nem pecsételték meg kapcsolatukat.
 Arra eszméltem fel nagy elmélkedésemből, hogy Zayn ujjai testemen siklanak végig. Combomon pihentek meg, ajkai nyakamon egy apróbb foltot hagytak, miszerint foglalt a szívem. Nem volt birtokló jellem, régebben is liberális volt a kapcsolatunk, és még most is az.
 - Szeretlek. - suttogta fülembe, mintha attól félne, hogy valaki meghallja szavait. Karjait még szorosabban fonta körém, testünk szinte eggyé vált. Egyek voltunk.
 - Én jobban. - válaszoltam. Az életemről szóló történetem véget ér, megismertem önmagam, ezáltal ti is engem. Boldog voltam, mikor megrázta a fejét, és az előtt elhangzott szavakra válaszolt.
 - De én örökké. - amikor lassan tíz éve ezt mondta Georgia-ban, nem hittem volna, hogy komolyan gondolja, pedig így volt. Nálunk az örökké tényleg az örökkévalóságot jelenti. Örökké együtt leszünk. A halálig és még azon is túl..

II. évad 14. rész

Sziasztok! (:

Sajnálom, hogy máris elérkeztük idáig. Az utolsó rész - leszámítva az epilógust - megérkezett. 
ÁTLÉPTÜK A 100.000 MEGTEKINTÉST! NAGYON KÖSZÖNÖM ♥

Nem tudok többet mondani egyenlőre, csak annyit, hogy jó olvasást! (:
Rövid lett, de a legjobbat az epilógusra tartogatom (:

xoxo

Értékesebb örökséget nem hagyhat gyermekeire a szülő,
mint ha mindennap áldoz rájuk pár percet. - Lola Hamilton

 Az apuval való kibékülésünk óta eltelt pár hónap, és a legjobb az egészben az, hogy ha nem is naponta, de kétnaponta beszéltünk az internet segítségével. A kicsit több mint három hónap alatt küldött Sophie-nak ajándékot, amit kislányom nevetéssel, visítozással, tapsolással és némi gügyögéssel értékelt. Már néha hallatott szófoszlányokat, mint például: nnni, ami annyit tesz, hogy éhes. Amikor álmos, a tennnt-et használta, hiszen Zayn mindig úgy mondta neki, hogy Gyere, megyünk tentikélni. Pár hete a neveinknek az első szótagját kezdte gügyögni, ami nem jelentett jót. Egyikőnk sem szerette volna, ha keresztnevünkön hív minket, így én Zayn-t apának, ő engem pedig anyának kezdett hívni. Sophie már magától felállt, a segítségünkkel eljárt, de még egyedül nem ment neki. Egészen idáig. Egyik este a szőnyegen játszottam vele, vártuk, hogy Zayn hazaérjen az egész délután át tartó stúdiózása után. Fél hét körül nyitódott az ajtó és a magas alak belépett a nappaliba, majd megállt a szőnyeg előtt.
 - Szia kincsem! - mosolygott kislányunkra, és ledobta cipőét. Éppen a szőnyegre akart lépni, amikor Sophie felállt.
 - Ott maradsz! - szóltam Zayn-re, aki értetlenül nézett rám. - Oda akar menni hozzád. Hívd oda! - magyaráztam neki, mire teljesítve kérésemet leguggolt.
 - Idejössz hozzám? - nyújtotta ki Sophie felé hosszú, tetovált karjait. Kislányunk tétován állt, nem mozdult. - Na, gyere ide apuhoz. - nógatta az előttem álló, pelenkás apróságot. Egy kis motiváció kellett neki, így Zayn megcsörgette kulcsait, amit Sophie mindig rágcsál. Talán három, esetleg négy méter volt köztük a távolság, de Sophie átszelte. Egyik lábát tette a másik után, odatotyogott apjához, aki szorosan a karjaiba vonta. Azonnal a legközelebbi telefonhoz nyúltam és tárcsáztam a fiúk számát. Harry szólt bele.
 - Azonnal hangosíts ki! Ugye ott vannak a lányok? - hadartam gyorsan, ő pedig tette, amit kértem.
 - Igen. Kihangosítottalak és a lányok is itt vannak mellettünk. - nyugtatott meg.
 - Filmet néztünk, miért zavartál meg? - hallottam meg Louis hangját. Szokta játszani a fejét még most is, ennyi idősen.
 - Sophie odament Zayn-hez! - hangom rettentő boldogságot árasztott.
 - Na, hát ennek igazán örülünk. Eddig is odamászott hozzá.. - jegyezte meg Harry, és már bontani akarta a vonalat, amikor eszembe jutott, hogy rosszul fogalmaztam.
 - Úgy értem, két lábon.
 - Sophie jár? - csendült fel Eleanor hangja a vonal túlsó végéről.
 - Igen. De most már Lola is békén hagy titeket. Jó éjt! - vette ki kezemből a telefont és kinyomta. Sophie a szőnyeg mellett állt, ujját rágcsálta és kettősünket vizslatta.
 - Idejössz? - guggoltam le tőle pár lépésnyire. Nagy barna szemeivel követte mozdulataimat, majd apjára pillantott és felkacagott. Sietős léptekkel indult meg felém és karjaimba vetődött még mindig kuncogva. - Mit csináltál? - pillantottam vállam fölött Zayn-re, szemében csodálat csillogott.
 - Ezt. - ismételte meg ugyanazt a grimaszt, amit pár perccel ezelőtt mutatott kislányunknak. Sophie is és én is hangosan felkacagtunk. Hangulatos este volt, ritkán adatott meg az ilyen. Két oka volt. Az egyik, hogy Zayn későn ért általában haza. A másik pedig, későn ér haza, ergo fáradt, pihenni akar. De Ő még ekkor is bemegy Sophie-hoz, és ad neki egy jó éjt puszit, vagy ha még fent van, ő fekteti le aludni. Aznap este is így történt. Vacsora után megfürdette és elaltatta, miközben halkan dúdolt neki. Mi is megfürödtünk, ritka alkalmak egyike, amikor beleülünk egy forró vízzel teli kádba és csak halkan beszélgetünk a jövőről. Hátamat Zayn mellkasának döntöttem, lábainkat összefontuk, fejem vállán pihent. Erős kezeivel gyönge bőrömet simogatta, érintésére végigszaladt rajtam a lúdbőr. Borostás arca meg-megszúrt, amikor arcát enyémre fektette. A levendulaillatú habfürdő simogatta bőrömet, lágy csókjaival ellepte nyakam minden szegletét. Barna tincseim közé vezette ujjait, ezzel benedvesítve hajam.
 - Hiányzol. - suttogta, miközben arcát hajamba fúrta. Sajnos mostanában nem volt időnk egymásra. Későig dolgozik, hazaesik hulla fáradtan, eszik, megfürdik, egy kicsit Sophie-t szórakoztatja, majd bedől az ágyba. Megfordultam, így szembe voltam vele. Ölébe ültem, apró csókokat hagytam fedetlen felsőtestén, nyakán, járomcsontján, arcán és ajkain. Türelmetlenül, vágyakozva csókolt vissza. Kezeit derekamra vezette, így húzva közelebb testem. Meztelen testünk összeért, és mintha villám csapott volna belém, úgy ért a felismerés, miszerint egy kádban vagyunk, és ha nem fogom vissza magam, megtörténik.
 - Zayn, hé! - toltam el magamtól, mire értetlenül pillantott rám. - Menjünk be a szobába. - kértem finom, gyengéd hangon. Kiszálltunk a kádból és úgy, vizesen lépkedtünk a hálószobánk felé. Libidóm szinte üvöltött Zayn után, annyira akarta. Éppúgy, ahogyan én is. Testünk összesimult, ajkai falták enyémeket. Finoman bánt velem, mintha az első alkalom lett volna. Érintései nyomán égett a bőröm, lángolt a testem. Minden porcikámat végigcsókolta, egyetlen területet sem hagyott érintetlenül. Csodásan éreztem magam, éreztem, hogy ő is így akarja érezni magát, hát tettem az ügy érdekében. Teste beleremegett érintésembe, engem pedig majd' szétvetett a büszkeség, ahogy miattam tesz olyan dolgokat, amik a szoba négy falán belül tartózkodó személyekre tartozik. Libidóm már szinte visított, annyira akarta érezni Zayn-t. Nem kellett sokáig viaskodnia sem velem, sem partnerével, hiszen szinte azonnal kitöltötte minden centiméteremet Zayn mérete. Érzékien, lassan vitt a csodás érzés felé, amit néhány vörös csíkkal a hátán juttattam tudtára, melyeket körmeim hagytak ott. A gyönyör beteljesülni készült, de aztán hirtelen valami megszakította. Nem, egyáltalán nem Zayn-nel volt a gond, nem is velem. Sophie felsírt, én pedig kínomban felnyögtem. Már csak éppen egy pillanat kellett volna, de nem. Lemásztam Zayn-ről és az ágyról is, egy pólót felkaptam és síró kislányomhoz siettem. Karjaimba kaptam, fejét mellkasomra hajtottam és halkan dúdolni kezdtem egy ismerős, mégis ismeretlen dallamot. Gondolkoztam, vajon hol hallottam ezt a dalt, de a világ összes kincséért sem ugrott be. Pár perc múlva Zayn lépett be, testét mindössze egy bokszer fedte, mely kiadta domborulatait.
 - Fogadjunk, nem tudod, hogy mit dúdolsz. - állt meg mögöttem, kezeit pedig előttem kulcsolta össze. Közösen ringattuk álomba kislányunkat, aki valószínűleg egy álomba csöppent bele, hiszen ajkai édes, apró mosolyra húzódtak.
 - Olvasol a gondolataimban. - susogtam némán. Nedves csókot lehelt nyakamra, a hideg ismét kirázott.
 - Ó, bárcsak olvashatnék.. - sóhajtott fel álmodozva. Az éjszaka közepén arról elmélkedtünk, milyen lenne, ha tudnánk a másik fejében olvasni. Hirtelen témát váltott. - Ez a szám ment akkor, mikor igent mondtál. - és igaza volt. - Én is mindig ezt dúdolom neki.
 Lassan Sophie-t visszatettem az ágyába, betakargattam, majd apró puszit nyomtam puha bőrére, mi pedig nem tettünk újabb kísérletet az együttlétre. Zayn mögém feküdt, szorosan magához ölelt és pár perc múlva pedig már el is aludt.

II. évad 13. rész

Sziasztok (:

Nos, lányok, egy rossz hírrel - vagy nem - kell szolgálnom. Ezen kívül még egyetlen egy rész lesz, és egy epilógus. Utána természetesen lesz egy írói utószó is, de az még odébb van. (: 

Ha minden úgy megy, ahogy terveztem, akkor még a héten bezárja kapuit a blog. Lehet, hogy valakinek fel sem fog tűnni, de nekem annál inkább. Hoppá, ezt majd inkább az epilógus után boncolgatom. (:

 Remélem elnyeri majd a tetszéseteket ez a rész! (:

Jó olvasást!

xoxo

Én azért kezdtem és azóta is azért írok naplót,
mert olyan egyedül vagyok, mint egy írógép a tenger fenekén.
Akkor is egyedül, ha vannak körülöttem.
Mindegy, hogy többen vannak-e, vagy csak egyvalaki van.
A létszám nem változtat a szürke tényen,
hogy én senkinek sem vagyok érdekes. - Joseph Hamilton

 Az apám mosolyt erőltetett meggyötört arcára, de én nem tudtam viszonozni. Némi undorral és megvetéssel az arcomon engedtem be otthonunkba, aminek családias légköre egy szempillantás alatt elillant. Voltunk mi hárman, és ő. Zayn Sophie-t a számára leterített pokrócok, párnák és játékok közé tette, majd hellyel kínálta apámat, aki helyet foglalt az egyik fotelben. Zayn letette testét mellém, de félszemmel Sophie ténykedését figyelte.
 - Miért jöttél? - talán eltúloztam a dolgot, én bunkóbban szóltam, mint kellett volna, de haragudtam rá. Azért is, amit Mike-kal tett, és azért is, amit velem. Lassan másfél éve nem jelentkezett, és még csak a telefont sem volt képes felemelni és kinyögni annyit, hogy gratulálok.
 - Én sajnálom, amit tettem.. - kezdte volna műsorát, de egyből lehűtöttem.
 - Ez nem indok. Miért jöttél ide? - kissé harapós kedvemben voltam, Zayn pedig próbált megnyugtatni, bár nem segített sokat, hogy a hátamat simogatta. Inkább csak jobban felhergelt.
 - Hiányoztatok. - vonásai ellágyultak, halvány mosolyt villantott. Ó, hogyha ezt korábban teszi meg, most nem haragudnék rá ennyire.
 - És akkor ezért nem nyitottad ránk majdnem másfél évig az ajtót, igaz? - csattantam fel, de Sophie jelenléte miatt visszafogtam magam. Szemeim szikrákat szórtak az előttem ülő felé, aki meg sem rezzent.
 - Csodás kislányotok van, drágám. - mosolygott Sophie felé, aki rá sem hederített.
 - Sophie-nak hívják. - vetettem oda foghegyről. Egy ajándékdobozt húzott nyújtott felém, de én azzal a lendülettel vissza is toltam neki. - Ezzel nem kárpótolsz.
 - Csak nézd meg! Ígérem, utána elmegyek, ha ezt akarod. - megadóan sóhajtottam, majd levettem a doboz tetejét. - Ezt találtam valamelyik nap a szobádban az ágyad alatt. - utalt a dobozban heverő, kissé koszos és megviselt naplóra. - Akkor hagyhattad ott, amikor Zayn utánad jött. - pillantott az említett felé, akinek arcán büszke és nyertes mosoly ült.
 - És ez? - vettem ki egy másik naplót, amire két betű volt írva. JH. - JH?
 - Joseph Hamilton. - magyarázta meg a monogramot.
 - Ez a tiéd? - kerekedtek el szemeim. Az apám naplót vezetett volna? - Te naplót írtál? - hitetlenkedtem.
 - Nem teljesen. Csupán leírtam az érzéseimet, az emlékeimet, amikre mindig emlékezni akarok. - vont lazán vállat.
 - Szóval naplót írtál. - jelentettem ki, majd felkuncogtam. - Miért hoztad ezt el? - lágyult meg hangom, a mellettem ülő fiú pedig megkönnyebbültem sóhajtott fel. Sophie négykézláb mászkált a szőnyegen, rázta a csörgőt, nem is zavartatta magát.
 - Mindent leírtam benne, amit a válás során éreztem. Azt is, hogyan viseltem a lázadó énedet, amikor nyaranta több hetet nálam voltál a szobádba zárkózva. Egészen addig írtam, míg Londonba nem költöztetek anyáddal. Ekkor jöttem rá, hogy végleg elmentetek. Fontolgattam, hogy írjam-e tovább, már csak miattad is, de amikor Zayn és Josh is megjelent nálam tudtam, jól leszel. - combjára támaszkodva nyomta ki magát és az ajtó felé cammogott.
 - Elmész? - pillantottam ijedten rá. Nem akartam, hogy elmenjen. Megbeszélhettük volna, de nem akarta.
 - Nem hiába vettem ki egy szobát. Holnap délelőtt benézek, addig olvasd el! Sziasztok. - becsukta maga mögött az ajtót, a lakásra pedig néma csend telepedett. Ha leszámítjuk kislányom kacagását, a csörgője hangját és az eső kopogását az ablakon. Hamarosan elérkezett az ebédidő, így miután Sophie jól lakott, lefektettem aludni. Az eső elállt, így Zayn kiment, és a ház körül tevékenykedett. Apám naplóját a kezembe vettem és kinyitottam valahol a közepén. Éppen a válásukról írt. Belemélyedtem a sorokba.

 Nehéz. Nehéz minden percet úgy mellette tölteni, hogy Ő már nem akar engem. Mike alig vesz észre valamit ebből az egészből, de Lola már nagy, érett, felfogja, hogy mi folyik körülötte. Nem beszél velem. Nem zongorázik velem, átnéz rajtam. Mintha nem is ismerne. Lázad. Pár nap múlva mennünk kell az utolsó tárgyalásra, ahol minden eldől. Az, hogy a gyerekek kihez kerülnek, hogy a ház kié lesz. Anne mindig is csodás nő volt, most is az, és mindig is az lesz. A lehető legjobb anyát kapták a gyerekeim. Kérlek, Istenem, vigyázz rájuk!

 Lapoztam egyet, hiszen apám hatalmas macskakaparásos írása két lapot összetintázott. A következő rész már a tárgyalás után íródhatott.

 Elvették tőlem Őket. Anne fogja felnevelni a gyerekeinket, akiket mindennél jobban imádok. 
El kell költöznöm. Már kerestem is egy tengerparti házat Georgia-ba, ami nekem tökéletesen megfelel. Bár ne kéne elmennem innen.. bár ne kéne elhagynom őket! Bár ne lettem volna olyan átkozottul önfejű, és hagytam volna, hogy a vitáinkból Ő kerüljön ki nyertesként. Átkozom azt a napot, amikor legelőször megbántottam. Bár visszatekerhetném az időt.. akkor minden másképp lenne.
Drága, egyetlen, kicsi Lola! Ha ezt bármikor is elolvasod, gondolj arra a szemtelen, önfejű apádra, aki mindig szeretni és támogatni fog téged, bárhogy is dönts. Akkor is az én lányom leszel, ha bűnt követsz el! Drágám! Ha megtalálod azt a fiút, aki mellett önmagad vagy, akkor ne szalaszd el! Bármi történjék, tarts ki mellette! Nem tudom, hogy fog alakulni az életed, hiszen még csak alig tizenegy éves kislány vagy, amikor ezt írom. Lehet örökölted ezt a rossz gént, és önfejű, makacs, hisztis nő lesz belőled. De hidd el, lesz olyan, aki éppen ezt szereti majd benned! De azt kívánom, hogy olyan legyél, mint anyád! Olyan jóságos, csodálatos és gyönyörű. Olyan, aki egy csodálatosan szerencsés gyereknek ad életet. Merj nagyot álmodni! Merj szeretni teljes és tiszta szívedből! Élj úgy, ahogy senki más! Éld le az egész életed amellett, akit neked szánt az Ég! Örökké szeretni foglak, Apa

 Zayn lépett be arcán lefolyó esőcseppekkel, édes mosolyt küldve felém. Valószínűleg olvasás közben elsírhattam magam, mert azonnal odalépett hozzám és letörölte sós könnyeimet.
 - Mi a baj? Fáj valami? - aggodalmaskodott, én pedig amilyen hirtelen tudtam, megráztam a fejem. Felemeltem a naplót, és elmosolyodtam.
 - Csak apában egy költő veszett el és egy nagyon bölcs ember. - töröltem le az újabb cseppeket arcomról. Zayn miután megtörölte elázott arcát és száraz ruhát vett fel mellém kuporodott, és együtt olvastuk tovább apám írását.

 Ma láttalak utoljára, drága Lola! Igen, eldöntöttem, hogy ezentúl hozzád írom az érzéseimet, nem csak úgy a nagyvilágba. Elköltöztem, a házam nappalijában, a hajópadlón ülve, a régi zongorámnak döntve hátam írom ezt a pár sort. Minden csendes, sehol egy ember, csakis a tenger morajlása. Hiányzik a hangotok, hiányzik az, hogy halljam azt, amint velem, vagy éppen anyáddal kiabálsz, mert Mike elvett tőled valamit, ami eredetileg az övé. Hiányzik Mike hangja, hiányzik, hogy vitatkozzak anyáddal. Hiányzik az érintése, a csókja, az, hogy mellette érjen az álom és a reggel. Reggelente magamnak főzöm a kávét, magamra főzök - tudni kell, még egyelőre pocsék szakács vagyok, Gordon kis is akadna rám -, fáj az, hogy nem vagytok velem. Ürességet érzek, mintha megsemmisültem volna. Otthagytam egy darabot magamból, ami mindig veletek lesz.

 Lapoztam párat, míg végül elértem az utolsó oldalhoz. Zayn apró csókot nyomott nyakamra, majd együtt kezdtük el olvasni apu utolsó naplóbejegyzését. Azt mondta, mióta elköltöztünk, nem írt, pedig a dátum nem erre utalt. Ez pár hete íródott, ami mindent megváltoztat.

 Utolsó bejegyzés...
Lola.. egyszer valaki azt mondta nekem, hogy "Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.." Emlékszel ki volt az? Micimackó. Emlékszem, minden adását megnéztem veled legalább milliószor. Szinte szerelmes voltál ebbe a mesébe és mindig azt hajtogattad, hogy ilyen barátokat szeretnél, mint Micimackónak van. Ma már elmondhatod, hogy fényévekkel jobb barátaid vannak, mint a kitalált mackónak. Bár nem ismerem őket, azt tudom, hogy náluk jobbat keresve sem találnál. Bella, Eleanor és Danielle mindig támogatni fognak, és ezt onnan tudom, beszéltem édesanyáddal is és Bella barátnőd is meglátogatott pár napja. Elmondta, hogy kislányos született, egészséges és gyönyörű. Gratulálok! És bocsáss meg nekem, amiért nem emeltem fel azt a rohadt telefont és hívtalak fel. Bocsáss meg, amiért elhanyagoltalak és ahogy az öcséddel bántam. Kinga visszament a szülőhazájába, elég volt neki ennyi belőlem. És nekem is belőle. Foghatnám rá az egészet, de ha lett volna elég eszem, akkor már régen jelentkezem. Sajnálok mindent, amivel megbántottalak és még valami!
 Zayn remek ember, a lehető legjobb, akit kívánhatok lányom párjául. Most már van egy kézzel fogható, szemmel látható bizonyítékod is, hogy szeret és veled akar élni. - Sophie-ra gondoltam, majd Zayn ölébe fészkeltem magam, legördülő könnycseppjeimet pedig letöröltem arcomról. - Ha turnéra megy, és a rajongóktól intim és érdekes ajándékokat kap, ne felejtsd el, hogy Hozzád megy haza, nem máshoz. Mindig haza fog menni hozzád! Csak merjen egyszer nem oda menni! Te is tudod, hogy vannak kapcsolataim. - halkan felkuncogtam, Zayn pedig még közelebb húzott magához. Szívem hevesen vert, ki akart törni bordáim közül. - Mondd meg az öcsédnek, hogy szeretem és bármi problémája van, hívhat. Bár úgyis elmegyek hozzá, ha tőled elmentem, de nem leszek képes megmondani neki.
 Egyetlenem! Becsüld meg a fiatalságod, a neked szánt időt, Zayn-t, Sophie-t, az esetleges utódaidat, Mike-ot, Anyádat, Yaser, Zayn családját, a srácokat, Danielle-t, Eleanor-t, Bellát, Josh-t és az életedet. Csodás ember vagy, büszke vagyok rád! Gyerekkorodba mindig azt mondtad, hogy boldog akarsz lenni. Tudom, hogy most az vagy! Teljesült az álmod, legalább neked. Van szerető családod, barátaid, egészséges gyereked, tető a fejed fölött, tudsz mit enni. Máris több vagy, mint az az Caroline, vagy ki a csoda. Tudod hol van most ő? Börtönben. Ne érdekeljen, hogy miért. Ott van és kész.
 Örökké szeretni foglak, élj teljes életet!
Csók, Apa

 Letöröltem könnyeimet, majd az ajtóhoz léptem. Felkaptam a cipőmet és egy lenge kabátot, majd visszaszóltam Zayn-nek.
 - Elmegyek, megkeresem apát. - örömittasan bólintott, majd egy csókot küldött felém. Én is küldtem neki, majd kiléptem az ajtón. Apa háttal ült nekem, a legfelső lécsőfokon, könyöke combján, fejét tenyerében támasztotta. Az ajtócsapódást hallva felém fordította tekintetét, apró mosoly bujkált szája sarkában.
 - Elolvastad? - kérdezte, miközben felállt és elém lépett.
 - A lényeget igen. - öleltem szorosan magamhoz. - Szeretlek. - suttogtam sülébe, miközben megéreztem erős karjait derekam körül.
 - Én is, kincsem. Én is.

II. évad 12. rész

Sziasztok!

Itt a következő rész! (: Lassacskán elérjük a 100.000 oldalmegtekintést, amiért nagyon hálás vagyok! Imádlak titeket! <3

Jó olvasást!

xoxo

A szülők olyanok, mint a hegyek; a gyerek azzal tölti életét,
hogy megpróbál felkapaszkodni rájuk, és nem is sejti,
hogy egy szép napon mi játsszuk majd az ő szerepét.

Lola szemszöge

 Mindenki velem volt az elmúlt négy napban, amit a kórház falai között töltöttünk. Sophie eddig nyugodt, csendes újszülött, és valószínűleg ezeket a tulajdonságait nem tőlem örökölte. Az doktornő mindennap meglátogatott és hogylétünk felől érdeklődött, ami nagyon jól esett. Reggel Zayn és anyu motyogására ébredtem, de még nem nyitottam ki szemeimet. Hallgatózni akartam.
 - Szerinted? - kérdezte Zayn anyától félőn. Édesanyám halkan felkuncogott, majd megszólalt.
 - Csodás apa leszel, már kilenc hónapja az vagy. - hangjából sütött a büszkeség és a szeretet. Eleget hallottam, így megmozdultam és óvatos mozdulatokkal feljebb toltam magam a kórházi ágyon. - Szép reggelt, kicsim. - nyomott csókot arcomra anya, majd egy apró mosoly kíséretében hagyott minket magunkra.
 - Jó reggelt, anyuka. - ajkai enyémeket érintették, apró csókot nyomott számra. - Öltözz fel, és már mehetünk is. Anyukád elment Sophiért. - kezét nyújtotta felém, amit elfogadtam, így könnyebben tudtam felállni. Még ennyi nap elteltével is óvatosan mozogtam, pedig már csak magamra kellett vigyáznom. Farmer és laza póló alá bújtattam testem, majd az ágyat megigazítva léptem a fürdőszobába, hogy megszemlélhessem arcom. Fáradt voltam, álmos. Zayn mögém lépett, vállamra tette állát, és a tükörben nézett rám.
 - Csodálatosan gyönyörű vagy. - lopva nyomott csókot nyakamra, hiszen az ajtó kinyílt, és azonnal keserves sírás töltötte be a szobát. Elléptem Zayn elől, majd síró kislányomhoz siettem. Anya mosolyogva nyújtotta felém, én pedig azonnal mellkasomra vontam.
 - Eddig én pihentem ott. - motyogta durcásan Zayn, mire anya is és én is felnevettünk. Sophie lassacskán megnyugodott szívdobogásomat hallva, így apró testét pólyába bújtattam, Zayn pedig kivette a kezemből. - Én szeretném kivinni.
 Az épület előtt egy-két újságíró jelent meg, és legalább két tucat rajongó, mind telefonnal a kezében. Zayn a mellkasára vonta Sophie-t, megfogta a kezem és a ránk várakozó autóhoz sietett velem.
 - Lola, én vagyok az, Jess. - kiáltott utánunk egy lány, mire megpördültem a tengelyem körül, így elengedve Zayn kezét. Anyut és Zayn-t is az autóba tereltem és kértem pár percet. A lány fején sapka volt, így az elfedte a még rövid haját, ami lassacskán kezdett visszanőni. Váltottunk pár szót, majd jó egészséget kívánt nekünk. Szorosan megöleltem, majd egy puszi kíséretében kívántam neki a legjobbakat és az autóba ültem. A nagy forgalom miatt egy óra múlva sikerült hazakeverednünk, ahol már vártak ránk a fiúk. Bár már volt nekünk, de azért kaptunk cumisüveget, bébiételt majd későbbre és pár ruhadarabot. Nem volt nagy hangzavar, hiszen Sophie aludt, így a fiúk is visszafogták magukat. Zayn húgai és anyukája csak délben érkeztek meg, de nem maradtak sokáig, egy szállodába mentek éjszakára. Eleanor és Danielle gyönyörködött kislányunkban, míg mi a kanapén gyűjtöttünk erőt az éjszakához.
 - Lola, ugye tudod, hogy Sophie a születésnapomon született? - pillantott rám a fotelból. A napokat visszaszámoltam, és igaza volt, Sophie február elsején született. Jövőre Harry a huszonkettedik születésnapját ünnepli, kislányunk pedig az elsőt. Hallottam a bébiphone-on keresztül, hogy Sophie nyögdécsel, majd felsír. Elnézésüket kérve siettem fel a lépcsőn, az irányt pedig az ajtaja felé vettem. Pár perc múlva megnyugodott, sírása abbamaradt. Karomba vettem, majd a kipárnázott hintaszékbe ültem, hogy megszoptassam. Szemei még mindig kékek voltak, melyek csillogva, fürkészve vizslatták arcom. Vállamra tettem fejét, és egy büfiztetés után el is aludt.

 *6 hónappal később*

 A ház nagy részét plédek, vastag, puha szőnyegek fedték be, hiszen Sophie már kúszik-mászik. Tárgyakat fog meg, ejt le és vesz fel. A fogai lassacskán kezdenek kibújni, így mindig a rágókáját csócsálja. A fiúknak volt itt az Egyesült Királyság területén egy két hónapos turnéjuk, de a lehető legtöbb alkalmat kihasználva utazott haza hozzánk, hogy figyelemmel kísérje első csemetéjének növekedését. Sophie szemszíne barna lett, mélybarna, mint az apjáé. Haja eddig szőke volt, de most az is kezd barnulni. A családom sűrűn járt hozzánk, a lányok pedig minden szabadidejüket ránk áldozták. Képeket tettek fel a közösségikre Sophie-ról, melyeken eszik, alszik, fürdik vagy éppen játszik. Vacsorához készültünk, Zayn pedig még próbán volt.
 - Gyere, Sophie, együnk. - míg a konyhába értünk végig gügyögött a fülembe és a hajammal játszott. Beletettem az etetőszékbe, majd leültem vele szembe. A sárgarépás bébiételt a kezembe vettem és egy apró falatot nyújtottam felé. Elfordította fejét. - Kicsim, enned kell. Kérlek. - kinyitottam a szám, hátha követi mozdulatomat, de csalódnom kellett. Tehetetlenségemben felálltam a helyemről, és úgy próbáltam rábírni, hogy egyen egy kicsit. - Sophie, egyél már, kérlek. - kérleltem, de nem hatott. Elpillantott mellettem, majd győzedelmesen felkacagott. Hátranéztem, az ajtóban pedig Zayn állt, lezseren, farmerja hanyagul lógott csípőjén, édes mosoly ült az arcán.
 - Szia. - lépett elém, és egy egész-nap-alig-láttalak csókot nyomott ajkaimra. - Szia, kis csillag. - ült le a helyemre, majd közelebb hajolt kislányunkhoz. Elvette tőlem a kanalat, majd a falatot bármiféle nehézség nélkül Sophie szájába tette. - Ennyi. - vont vállat lazán, én pedig lehetetlenül felnevettem.
 - Este sosem hagyja, hogy megetessem. Mindig megvár. - nyomtam Soph fejére egy puszit, majd elővettem a csirkét a sütőből.
 - Istennő vagy. - küldött felém Zayn egy puszit, mire szégyenlősen elmosolyodtam. Sosem fogom megszokni a bókjait? Sophie az utolsó falatot már nem akarta bekapni, így Zayn-nek kellett most kérlelnie. - Apa kedvéért.
 - Nem fog sikerülni. Inkább hagyd, vidd el fürdeni és fektesd le. - hessegettem ki a konyhából. Még hallottam, amint berregni, gügyögni kezd apjának, aki motyogott valamit, de nem értettem.
 Megterítettem, de egy óra múlva még mindig nem jött vissza Zayn. Felmentem Sophie szobájába, a hintaszékben Zayn dúdolt egy számomra ismeretlen dalt. Mellkasán kislányunk már elaludt, így óvatosan felállt vele és az ágyba tette. Kézen fogott és úgy vezetett le a konyhába.
 Reggel Zayn már nem volt mellettem, lentről nevetés szűrődött fel, amiből arra utaltam, a fiúknak bizony szabadnapjuk van, így nálunk lesznek. Felvettem a selyemköntösömet, amit még Zayntől kaptam pár hónapja. A mamuszomba bújtattam lábaimat, majd lesiettem a lépcsőn. A fiúk és Sophie a nappaliban szórakoztak, ami annyit tesz, hogy kislányom gügyögésén nevettek.
 - Jó reggelt, napfény. - emeltem fel kislányomat a levegőbe, majd feldobtam egy kicsit. Hangosan felkacagott, majd amikor karjaim ismét biztonságot nyújtottak számára, hajamba túrt. - Szia. - léptem Zayn-hez és édes csókkal illettem meg.
 - És mi? - csattant fel Louis vékony hangon, mire karomban lévő csemetém felkacagott.
 - Még Sophie is kinevet, miért köszönnék neked? - csipkelődtem, mire bevetette színészi képességeit.
 - Azért nevet, mert vicces vagyok. - vágta rá egyből. A társaság érdeklődve figyelték a fejleményeket és a szórakoztató szócsatánkat.
 - Nem! - nevettem fel. - Azért nevet, mert nevetséges vagy. - a szemtanúk huhogni kezdtek, jelezve, hogy ez csúnya, de ütős visszavágás volt. Louis vágott egy grimaszt, amit Sophie megpróbált utánozni. Nem sikerült neki, de a szituáció így még viccesebb volt. Mike egy ideje már csak ritkán jelentkezik, alig hallottam felőle az utóbbi pár hónapban. Anya is keveset tud róla, ahogyan Yaser is. Éppen ezért vettem a kezembe ebéd előtt a telefonomat és tárcsáztam öcsém számát.
 - Szia, Lola. Rég hallottam felőled. - szólt bele pár csörgés után. Hangja fura volt, számomra ismeretlen. Olyan távolinak tűnt, mintha nem is ezen a bolygón lenne.
 - Szia. Én is felőled, drágám. - szóltam hozzá kedvesen, és nehezen tudtam visszafogni magam, nem akartam ráripakodni.
 - Sophia jól van? - a levegő megdermedt körülöttem, Zayn pedig értetlenül nézte kifejezéstelen arcom. Nem bírtam visszafogni magam.
 - Sophie-nak hívják! - emeltem fel a hangom, de azonnal észbe kaptam, hiszen kislányom aludt. - Sophie Hope Malik. - erősítettem meg. - Miért nem hívsz, miért nem jelentkezel?
 - Lola, sok dolgom van. - kerített.
 - Tizennégy éves leszel, mégis mi elfoglaltságod lenne? - kérdeztem tőle, mire felsóhajtott.
 - Nem mondhatom el, de ne aggódj, semmi rossz. - nyugtatott meg, de valamiért nem hittem neki.
 - Mike, ezt te sem hiszed el. Anyuék sem tudnak rólad semmit. - éreztem, hogy nem akar velem beszélni, próbáltam húzni az időt és minél több információt kifacsarni belőle.
 - Dolgozom suli után, anyuéknak gyűjtök egy útra. Mostanában sokat emlegetik Görögországot. - megadta magát. Elmosolyodtam, már éppen le akartam tenni a telefont, hiszen Sophie felébredt, de Zayn intett, hogy majd ő rendezi.
 - Mike... - elhalt a hangom. Nem tudtam megszólalni, de éreztem, hogy még valami más is van emögött. Nem mondott többet, így lassacskán letettük a telefont. Zayn ekkor már mellettem ült, és ölében lovacskázott Sophie-val, amikor csöngettek. Leemelte combjáról, átnyújtotta nekem a szőkés-barna kislányt, majd ment ajtót nyitni.
 - Kicsim, azt hiszem, téged keresnek. - jött vissza a nappaliba, én pedig a kezemben Sophie-val mentem vendégünkhöz, aki az ajtóban állt. A magas férfialak a virágcsokor mögül hirtelen megszólalt.
 - Szia, kincsem. - a virágoskertet elveszi az arca elől, én pedig szembesülök a ténnyel, miszerint fél éve nem láttam az előttem álló személyt. Az apámat.

II. évad 11. rész

Sziasztok!(:

Kinek hogy telt az első hét? A gimis elsősöknek - ha vannak - annyit üzennék, hogy tanuljanak sokat! Persze ez nem azt jelenti, hogy a többieknek nem kell!(: Sok sikert erre az évre!

És itt az új rész!(:

Lassacskán 100.000 oldalmegtekintést tudhat magáénak a blog, amiért nagyon hálás vagyok!(:

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

Minden férfinek három nőt kell szeretnie az életében.
Aki őt szülte
Aki neki szül
És aki neki született

Zayn szemszöge
Délben beszéltem legutóbb Lolával, de ekkor még minden rendben volt. Mellékesen megjegyzem, hogy Jessicának és még sok-sok beteg gyermek életét mentette meg a jótékonysági koncert által összegyűlt pénz. Gyógyulnak, lassan, de biztosan. Egy nagyszerű lányt ismertem meg, Jess igazán szeretni való lány. Egy hónapja kezdték el a kezeléseket, bár kevés ideje csinálják, de az orvos azt mondta, van esélye a túlélésre. Lola a harminckilencedik hetét kezdte, lassacskán elérkezik az időpont, amikor szülnie kell. A déli beszélgetésünk óta hat óra telt el ami azt jelenti, hogy pár perc múlva a színpadon kell lennünk. Egy utolsó csoportölelés a színpadra lépés előtt, és máris felcsendültek az első dal akkordjai. Őszintén megvallva félek az apaságtól. Félek, hogy nem tudom majd ellátni a lányomat, félek, hogy megbántom, nem tudok majd rá elég figyelmet és kellő időt fordítani. Félek, hogy Lola csalódni fog bennem. Gondolkodni már nem volt több időm, hiszen a koncertre kellett koncentrálnom. Az első szünetben rápillantottam a telefonomra, ami jelezte, hogy nemrégiben üzenetem érkezett. Eleanor írt, miszerint Lola kórházban van, lehetséges, hogy csak vaklárma, de majd ír, ha tudnak valami konkrétat. A koncert második részében nem tudtam minden figyelmemet a daloknak és a rajongóknak szentelni, hiszen épp most van a szerelmem kórházban, valószínűleg szülni fog. Éppen az egyik dal szólóját énekeltem, amikor a színpad előtt megállt Paul és a telefonomat kezdte lóbálni, melynek képernyőén Eleanor képe villogott.
 - Srácok. - szakítottam félbe a dalt, és ezzel együtt a koncertet is. - Lola szülni fog, éppen most, el kell mennem. Ott szeretnék lenni, amikor az első gyermekem megszületik. Szeretlek titeket és köszönök mindent. Jó éjt! - lóhalálában szaladtam le a színpadról, az öltözőm polcáról felkaptam a kocsikulcsot és az autómhoz siettem. Meglepett, hogy Paul állt ott, de nem is törődtem vele. Kezébe nyomtam a slusszkulcsot, majd elfoglaltam helyem az anyósülésen. Menedzserünk gyújtást adott, pár másodperc múlva pedig már a kórház felé tartottunk. Este volt, a londoni forgalomhoz képest alig jártak autók, így alig negyedóra múlva a recepciónál álltam. A fiatal hölgyemény bájolgott velem, de amikor megjelent Paul és közölte, hogy semmi másra nincs szükségünk azon kívül, hogy jelenleg hol van Lola Hamilton.
 - Keressék meg Mrs. Peterson-t a harmadikon. - mosolygott kedvesen. A liftajtó éppen kinyílt, mikor odaértem, így gyorsan beléptem és megnyomtam a gombot. Kísérőm éppen csak be tudott csusszanni, majdnem kint maradt. Idegesen doboltam a lábammal, Paul próbált nyugtatni.
 - Én is izgultam, de semmi okom nem volt, így utólag visszatekintve. Minden rendben lesz. - tette vállamra kezét, bár cseppet sem nyugodtam meg. Jó volt, hogy velem jött, nem valószínű, hogy eltudtam volna vezetni idáig, hogy ne szegjek meg legalább öt-hat közlekedési szabályt. A liftajtó kinyílt, én pedig azonnal az információs pultnál álltam.
 - Mrs. Peterson-t hol találom? - könyököltem fel a pultra, az idősödő nő pedig eszelősen nézett rám. - A feleségem szülni fog, már itt van bent.
 - Hogy hívják a feleségét? - hangja kimért volt, halálos nyugalomban gépelte az általam lediktált nevet. Az szőke, kedves nő lépett mellém és magával hívott.
 - Én vagyok Mrs. Peterson, Lola orvosa. Pár perc múlva áttoljuk a szülőszobába. - egy halványsárga szobába értem be, ahol a számomra tökéletes nő feküdt. Eleanor kezét szorongatta az összehúzódások alatt, majd amikor elengedte barátnője kezét, beléptem. El felállt, nyomott egy puszit Lola arcára, majd kiment a szobából. Apró mosolyt engedett meg felém, amikor utánanéztem, majd biccentett fejével, hogy menjek be a barna hajú szépséghez. Szemeit lehunyta, pihent. Leültem a székre, ami az ágya mellett volt elhelyezve, kezeit ajkaimhoz emeltem és apró csókot nyomtam rá.
 - Itt vagyok. - suttogtam, mire arcán apró, fáradt mosoly jelent meg. Kezemhez nyúlt és erősen rászorított.
 - Nézd meg, hány óra! - nyöszörögte. Telefonom kijelzőjére pillantottam, ami 19:43-at mutatott. - Keresd meg a doktornőt, mennem kell. - fújtatott, de én nem tudtam felállni mellőle. - Menj!
Az ajtón kiérve pillantottam meg az orvost, aki a mappáját nézte.
 - Menni akar. - álltam meg előtte, teljesen idegesen, szinte remegtem. Nyugodtan elmosolyodott, keresett egy ápolónőt, aki majd áttolja Lolát a szülőszobába. - Jöhetek én is? - kérdeztem a szülőszoba ajtajában állva, mire a kezembe nyomott egy zöld köpenyt, maszkot és egy sapkát. Azonnal magamra kaptam, beléptem és becsuktam magam mögött az ajtót. Leültem a székre az ágy másik oldalán, majd megfogtam Lola kezét. Bágyadtan mosolygott rám. Lábait kitámasztották, a doktornő megállt előtte és felnézett rá.
 - Ha szólok, nyomnod kell, rendben? - Lola bólintott. - Kezdjük. Semmi baj nem lesz, csak csináld! - majd fogait összeszorítva nyomott. Lassan másfél órája vajúdott, amikor Mrs. Peterson megszólalt. - A feje kint van. A válla a legszélesebb, ez kemény lesz, de nyomj! Most.
Pár perc múlva a kislányunk felsírt, az ápolónő elvette a doktornőtől, aki miután megvizsgálta a babát hozzánk lépett.
 - Egészséges baba. Nyitott szemmel született, csodagyerek. - nem szóltunk semmit, éppen eleget mondott. Lassacskán visszatolták Lolát a napsárga szobába, ahová követtem. Óvatos csókot nyomtam szájára, majd letöröltem könnyeit. Nem tagadom, én is sírtam. Kislányunkat átnyújtották Lolának, aki gyengéden fogta karjaiba.
 - Csodálatos kislányt szültél. - hintettem csókot homlokára, majd a kicsihez hajoltam. Hatalmas kék szemeit rám emelte, ami mosolyt csalt az arcomra. - Büszke vagyok rád. - suttogtam fülébe, majd ismét a babának szenteltem minden figyelmem. - Szia, csöppség! Itt van apu. - gügyögtem neki. Nem reagált még igazán, de a lényeg annyi, hogy egészséges. Kis idő múlva egy ápolónő tért vissza a szobába, tudni szerette volna a baba nevét, adatainkat.
 - A kislány neve? - mosolygott kedvesen ránk, nekünk pedig fogalmunk sem volt arról, milyen névre kereszteljük a gyermekünket. Erről legutóbb kilenc hónapja beszéltünk, amikor még semmiről sem tudtunk. Némi gondolkozás után én szólaltam meg.
 - Sophie Hope Malik. - kérdőn pillantottam Lolára, érdekelt, hogy tetszik-e a név. Bólintott, miszerint elfogadja ötletem, a hölgyike pedig ráfirkantotta a papírra.
 - Uram, egy brigád Önt és a párját keresi. - fordult vissza az ajtóból a nő, mire szépen megkértem, engedje be őket. - Nemsokára visszajövök a kislányért. - mosolygott, majd becsukta az ajtót. A fiúk halkan jöttek be, Harry mosolya a lehetségesnél is szélesebb volt, Niall és Louis egyszer sem kiáltottak fel, nem hangoskodtak, ami igencsak meglepő volt. Liam pedig csak önmaga volt, gyönyörködött a kislányomban. El édesen mosolygott Sophie-ra, a szülők pedig majd' kicsattantak a boldogságtól és a büszkeségtől.
 - Gratulálok, kicsim, csodaszép unokát szültél nekünk. - ölelte magához Lolát a büszke nagymama. Anne és apu is gratulált, majd apa egy apró dobozt nyújtott át nekem.
 - Ha Sophie felnő, add ezt át neki. Anyádé lett volna, én vettem neki, de sosem volt alkalmam, hogy megajándékozzam vele. - ölelt magához.
 - Köszönöm. - veregettem meg hátát, majd visszafordultunk a családunkhoz. Mindenki az alvó kislányomat nézte, mosolyogva, teljesen elbűvölve. Eddig azt hittem, hogy a fiúkkal élem meg életem nagy kalandját. Tévedtem. A fiúkkal az álmomat élem meg, életem nagy kalandja pedig az általam szeretett nő karjaiban alszik. Lolával és Sophie-val kapcsolatban soha, semmit sem fogok megbánni. Az életem most kezdődik, apa vagyok, felelősséggel tartozom. Vigyázni fogok a családomra, és örökké szeretni fogom őket.