I. évad 12. rész

Talán a sötétben a legmerészebb az ember, akkor adja át magát a legjobban a vágyainak.
A sötétben szeretünk a legtisztábban, akkor csókolunk a legvadabban, akkor ölelünk a legerősebben.
A sötétben mélyülnek el a legjobban a kapcsolatok.
Akkor beszélgetsz a legőszintébben - talán emiatt épp akkor okozod a legnagyobb fájdalmakat - akkor ígéred a legszebbet, és talán akkor hazudod a legnagyobbat...

Gyorsan levetkőztem, majd beálltam a zuhanykabinba. Nem tudom, mióta folyathattam magamra a meleg vizet, de már egy jó ideje biztos. Kiléptem, gyorsan megtörölköztem, felvettem a pizsim, sminkemet lemostam – amúgy sem volt rajtam sok –, majd a szobámba mentem. Zayn az erkélyen ült a székünkben. A függönyt lágyan fújta a szél, London fényeit tökéletesen látni lehetett, és ott ült Ő. Az összhatás valami csodálatos volt. Az üvegajtó felé vettem az irányt, de előtte felkaptam egy pulcsit, mert azért Londonban nincs nyáron 30°C. Mellé léptem, és csak gyönyörködtem tökéletes arcába. Igaz, hogy borostás volt egy kicsit, de ez tette szexivé. Valószínűleg nem vett észre, mert még mindig ugyanúgy ült ott. Londonra emeltem a tekintetem, mely valami fenséges látványt nyújtott. Így fél 1 tájban is hallani az autók dudálását, de nagyon nyomott hangon. A London Eye fényei, a Big Ben, és a szebbnél szebb látványosságok fényei… leírhatatlan.
 - Itt minden olyan békés, csendes és nyugodt. Rég volt ilyen alkalom… - mélázásomból egy rekedtes hang zökkentett ki. Felnézett rám, és úgy beszélt hozzám.
 - Elhiszem. Olyan gyönyörű… - sóhajtottam nagyot. Csak egy pillanatra néztem rá, és máris visszavezettem tekintetem a városra.
 - Baj van? – kérdezte, pedig tudta jól, hogy van bajom.
 - Tudod, apu holnap jön, és amiket írt leveleket, fel sem bontottam. Nem akartam róla tudomást venni. Amikor anyámmal elváltak, akkor még csak 11 voltam. Szükségem lett volna anya mellett egy apára is, aki óv, véd mindentől. Majd 15-16 évesen pedig az első fiúktól kellett volna óvnia. De ők elváltak, én megharagudtam rájuk, és anyámmal addig nem is ápoltam jó viszonyt, míg ide nem jöttünk. Addig mindig csak kiabáltam vele, nem bíztam senkiben. Kivéve az öcsémet és a barátomat, akiről meséltem is neked. Azóta már mindez megváltozott. Bízom anyámban, és azokban, akik itt élnek velünk. Tudom, hogy anya jól választott, és boldog lesz. – nem néztem rá, csak meredtem a fényekkel kivilágított csodás városra.
 - Ezek szerint bennem és apámban is megbízol. – jelentette ki, de inkább kérdésnek szánta.
 - Persze. Ha nem bíznék meg benned, szerinted aludhatnál velem, vagy egyáltalán itt állnék veled? – néztem rá. Gyönyörű barna szemei megbabonáztak. Csillogtak, mint a gyémánt. Barna íriszei nyugalmat, szeretetet, békét, vágyat, gondoskodást, bizalmat, és végtelen odaadást lövelltek felém. Benne megbízhatok. Tudtam, hogy ő nem egy a sok közül. Ő az egyetlen. Az egyetlen, akit feltétel nélkül szeretek, és megbízok benne. Akinek bármikor, bármire igen-t mondanék. Akit szeretni fogok. Az egyetlen szerelmem az életben. A szemeimből szerintem kiolvasott mindent, amire most gondoltam. Felállt, megfogta a kezem, majd a korláthoz vezetett. Mögém állt, állát a vállamon támasztotta meg, kezeit összefonta előttem. Így álltunk még egy darabig, pontosabban addig, amíg végig nem szaladt rajtam a lúdbőr. Kicsit fáztam, de nem akartam véget vetni ennek a pillanatnak. Lehet, hogy soha többé nem állhatunk így itt. Ilyen nyugalomban és szeretetben.
 - Menjünk be, érzem, hogy fázol. – suttogta a fülembe. Szót fogadtam neki, és elindultunk befelé. Én mentem elöl, majd a pulcsit lekapva az ágyra vetődtem és szétterültem rajta. Zayn becsukta az erkélyajtót, majd megállt mellettem.
 - Köszönöm, hogy itt alhatok, de nem a földön terveztem a csodás időtöltésemet. – mondta arra utalva, hogy nem fér el.
 - Tudom, én sem így terveztem, de ha le akarsz feküdni, pakolj arrébb! – válaszoltam neki, majd felnevetett és már el is kezdett engem arrébb rakni. Kicsit arrébb tolt, majd befeküdt mellém.
 - Zayn! – morogtam félig aludva.
 - Hm? – éppen hogy csak hallható volt nyögése.
 - Fázom. – nyafogtam. Nem válaszolt, és rögtön arra gondoltam, hogy nem vette az adást, vagy pedig nem akar róla tudomást szerezni. Ekkor éreztem, hogy magához húz, és ismételten kiskifli-nagykifli pózban alszunk. Már nem fáztam, hiszen egy érintés is elég, ami tőle származik, máris melegség önt el. Pár perc múlva elkezdett dúdolni valamit. Nem ismertem fel, mert olyan halk volt. De megnyugtatott, és el is aludtam rá. Zayn védelmező karjaiban teljesen megnyugodtam.

Reggel kopogásra keltem. Zayn még mindig mögöttem feküdt, látszólag meg se hallotta.
 - Kicsim! Fent vagy? – ez Apa! Mi? Hogy kerül ide? Ja, tényleg, jött Mike-ért. De az ajtóm nincs bezárva, be tud jönni. Zayn-t meglátja, kitér a hitéből. De ez hol érdekel engem? Nyugodtan lásson meg.
 - Gyere be! – motyogtam félhangosan. Benyitott, de amikor meglátta, hogy egy fiú fekszik mellettem, elfordult. – Apa, nem kell a szégyenlőset játszanod, te is voltál ilyen helyzetbe, nem?
 - De! – bólintott egyet. – Dél van, nem jöttök enni?
 - Persze, de! Csak felköltöm Zayn-t, felöltözünk, és lemegyünk. Várjatok meg, sietünk! – mondtam neki mosollyal az arcomon.
 - Oké! – mosolygott vissza, majd kiment a szobámból.
 - Zaynie, ébresztő! – simogattam az arcát, de nemigen reagált rá. Valami más módszer kell! – Jó reggelt! – leheltem csókot szája szélébe. Elmosolyodott, tudtam, hogy akcióm sikeres volt.
 - Most már az! Neked is! – megcsókolt. Finoman, olyan ’jó reggelt’ csók volt. Elhúzódtam tőle.
 - Apa itt van, és várnak minket az ebédre. Úgyhogy futás! – majd kikeltem az ágyból és ruha után kutattam. Felvettem egy melegítőnacit, és egy bő pólót. Tökéletes lesz!
 - Te még mindig itt vagy? – kérdeztem tőle, amikor megfordultam. – Te láttál engem átöltözni! Zayn! Ez nem volt szép!
 - Gyönyörű vagy! – lépett oda hozzám. Elpirultam, ezért lehajtottam a fejem. – Elpirultál, de akkor is gyönyörű vagy, mondjon bárki bármit. – majd ismételten megcsókolt. Mellkasát amikor megérintettem megborzongott, mire elmosolyodtam. – Ne mosolyogj! – motyogta ajkaimba.
 - Menj öltözni! – utasítottam.
 - Mit vegyek fel? Ki kell öltözni? Ugye nem? És apád nem fog megverni, ha veled megyek le? – özönlöttek kérdései. Egyesével válaszoltam.
 - Először is, ruhát. Másodszor, nem, nem kell kiöltözni, jó lesz a melegítő. Harmadszor pedig, nem fog megverni, nyugodt ember, nehezen lehet kihozni a sodrából, de ha valakinek sikerül, az fusson! De most indulj! – mondtam neki kicsit erősebben.
 - Jó! – hajtotta le a fejét és kiment a szobámból. 5 perc múlva végre teljes öltözékben láttam, és nem hiányosban. Lebaktattunk a lépcsőn, mire minden szem ránk szegeződött.
 - Úristen! Ez félelmetes! – suttogta a fülembe Zayn. Elnevettem magam. Oldalba bökött, hogy ezt nem kéne. A nappaliba ott ült anyám, apám, Mike és Yaser. Szép!
 - Joseph! Engedd meg, hogy bemutassam a fiamat! Zayn, gyere ide. – intett neki Yaser.
 - Jó napot uram! Zayn Malik! – nyújtotta illedelmesen a kezét apámnak.
 - Joseph McFoy. – mondta apám, majd kezet ráztak. Hát, ezen is túlestünk.
 - Oké! – csapta össze anya a tenyerét, mire összerezzentünk. -  Ebéd!

Igazán finom volt az ebéd, ízlett mindenkinek. Ebéd után Zayn-nek el kellett mennie valamilyen megbeszélésre a srácokkal, a többiek meg elmentek itthonról. Gondolom, még gyorsan vesznek valami elfelejtett cuccokat. A nappaliban lévő zongorára meredtem. Legutóbb New Yorkban játszottam az utolsó estémen. Rá kellett jönnöm, hogy akkor, azzal az egy dallal mindent kiadtam magamból. Dühöt, bánatot, mindent. A billentyűvédőt ismét felhajtottam, és leültem. Az első eszembe jutó dalt kezdtem el játszani. Azt, amit apuval írtunk utoljára. Gyönyörű, de csak ketten lehetne szépen játszani. Ekkor valaki leült mellém, és elkezdte játszani a rég hallott dallamokat. Mosollyal az arcomon néztem rá, szemei könnyel teltek meg. Visszafordultam a zongora felé, majd játszani kezdtem. Apám ujjait a fekete-fehér billentyűkre simította, és folytatta zongorajátékomat.

 A végére már nekem is megjelent egy-két könnycsepp az arcomon. Az utolsó dallamokat ütöttük le, majd megöleltük egymást.
 - Gyönyörűen játszottál, Lola! – mondta apám büszkén.
 - Gyönyörűen játszottunk! – javítottam ki, mire meg jobban magához húzott. Ekkor tapsot hallottunk. Anya, Mike, Yaser és Zayn állt az ajtóban. Anya szemei tele voltak könnyel.
 - Örömkönnyek? – kérdezte apám, mire anya megrázta a fejét, hogy nem.
 - Szomorúkönnyek? – kérdeztem én, de most is nemleges fejrázást kaptam.
 - Büszkekönnyek. – jelentette ki Yaser, mire anya helyeslően bólogatott. Büszke volt ránk, hogy felnőttek módjára „beszéltünk” meg mindent. Igazából kijátszottuk magunkból a fájdalmat, és így mindketten elmondhatjuk, hogy minden rendben van köztünk. Megöleltük egymást még egyszer apámmal, majd felfelé vettem az irányt. Beléptem a szobámba, és az ágyamra dőltem. Pár perc múlva kopogtak.
 - Bejöhetek? – dugta be fejét az ajtón Zayn.
 - Már bent vagy. – mondtam neki mosolyogva. Beljebb jött, majd leült mellém.
 - Lassan indulnak, gyere le elköszönni tőlük. Mike egész nyáron nem lesz itthon, a szülők meg elmennek 1-2 hétre, még pontosan nem tudják. Gyere! – fogta meg a kezem és felhúzott. Lementünk, és vagy 5 bőröndöt véltem felfedezni. Jó sok időre mennek.
 - Vigyázzatok magatokra! – öleltem meg anyát és Yasert.
 - Oké, ti is! – mondta anya.
 - És te is vigyázz magadra, öcskös! – megöleltem és megpusziltam.
 - Jajj, ne puszilgass már! Olyan nyálas! – majd letörölte az arcáról a puszim. Igen, ilyen korba lépett, hogy neki ciki a puszi. Hát legyen!
 - De vigyázni fogsz magadra és apára is, ugye? – kérdeztem tőle, mire nagyokat bólogatott. – Rendben van akkor. Te is vigyázz magatokra, oké? – öleltem meg apát.
 - Persze! Szeretlek! – suttogta.
 - Én is! Jó utat! – elköszöntek, majd kiléptek az ajtón. – Zayn, mihez kezdünk ebben a nagy házban? – kérdeztem tőle.
 - Van egy két ötletem! – húzta sunyi mosolyra a száját.

_________________________________________________________________________________

Sziasztok! Itt az új! KÖSZÖNÖM A TÖBB MINT 1000 (!!!!) LÁTOGATÓT! Még csak a 12. résznél tartunk, de máris van 5 feliratkozónk, és több mint 1000 oldalmegtekintésünk! Köszönöm nektek!! IMÁDLAK TITEKET! (L) Pipáljatok, komizzatok! :)

I hope you like it ;)

xx, Dodi