I. évad 46. rész

Sziasztok!

Rettentően szégyellem magam, de rengeteg a tanulnivalóm így az utolsó hajrában.

A részek rendszertelenül fognak érkezni, mikor hogy.

De most itt az új, és kérlek ne haragudjatok rám!

Imádlak titeket!

Köszönöm a több mint 36100 oldalmegtekintést, a sok díjat, a 16 pipát és a 3 komit.<33

Még kb. 10-15 részt tervezek, aztán meglátjuk.. (:

Jó olvasást!

xx, Dodi

Undorral és megvetéssel néztem az előttem álló férfire.
De ami utána történt, mindent megváltoztatott...

 A hatalmas váróba besétálva egyre jobban éreztem, hogy nyom a mellkasom. Bevallom, hogy rettegtem attól, mi fog történni. Mindenki azt hiszi, hogy Ian rendes ember, de egyáltalán nem az, mint az most is kiderült.
 Ránéztem a kivetítőre, ahol az érkező gépek várható landolási időpontja volt feltüntetve. A férjem gépe már landolt 10 perce, szóval hamarosan ki kell érjen. Caroline megszorította a kezem, én pedig félve néztem rá.
 - Ne aggódj! Mindenhol civilbe öltözött rendőr van. Figyelnek minket. - úgy magyarázott, mintha valami eget rengető pletykát mondana, nekem pedig a szerepemet kellett játszanom, nehogy feltűnő legyen a félelmem. Pipiskedtem, néztem a fotocellás ajtót, hogy mikor lép ki rajta Ian. Pár perc múlva kilépett az ajtón, és mosolyogva közeledett felém. A terv az volt, hogy amikor kilépünk az ajtón, őt elkapják, lecsukják és majd valamikor hazaviszik LA-be, ott pedig remélhetőleg életfogytiglant kap. Igen, ez a terv jó lett volna, csakhogy nem így alakult a dolog. Miért is alakulna minden a terv szerint?

 Amikor megpillantottam a mögötte lépkedő kigyúrt, 150 kg-os, kopasz pasikat, már akkor tudtam, hogy elbuktunk.
 - Lola, menj velük! A telefonszámod add meg, mi pedig nyomkövetőt teszünk rá. - suttogta látszólag higgadtan a fülembe, pedig tudtam, belül tombol. - Nem lesz baj, ne félj! - majd mosolyogva adott egy puszit, intett Ian-nek, és elment.
 - Szia, drága! - motyogta nyájasan, majd csókot nyomott ajkaimra. - Ki volt ez? - mutatott abba az irányba, amerre Caroline távozott.
 - Egy barátnőm, Caroline. - mosolyogtam rá, pedig belül olyan késztetést éreztem, hogy köpjem le. De nem tehettem meg, tartottam magam a tervhez.
 - Lola, menj velük, ne félj. Ráálltunk a telefonodra, és csak annyit kérek, ne kapcsold ki! Éjjel elmegyünk érted, bárhol is legyél! - hallottam egy hangot a fülemben, és rögtön felismertem, hogy kié. Jeremy-é, a nyomozóé volt, aki eljött ma hozzánk. Mivel válaszolni nem tudtam, ezért csak elraktároztam magamban a hangját, és felfogtam, amit mondott.
 - Indulhatunk? - fogta meg a kezem Ian, én pedig mosolyogva bólintottam. - És, hogy halad a dalírás? - el is felejtettem, hogy ezért jöttem Londonba. Annyi minden történt, hogy kiment a fejemből. Remélem, attól függetlenül jól haladnak a srácok.
 - Egész jól. Van pár dal, ami még vár, hogy megírjuk a dallamot. De ha végzünk, tökéletes lesz. - az utolsó mondatot inkább magamnak, mint neki mondtam. Ha végzünk a tervvel, Zayn-nel maradhatok.
 - Ennek örülök. - nyitotta ki a kocsi ajtaját, majd beszállt mellém. - Ma estére kivettem egy hotelszobát, remélem nem bánod, hogy a Corinthia-ban foglaltam egy estét. - simított végig az arcomon, engem pedig kirázott a hideg. És nem azért, mert jól esett... kicsit sem esett jól érintése.
 - Nem bánom. De akkor írnom kell egy sms-t Caroline-nak, hogy holnap ne várjon ebédre. - vettem elő a telefonom, és írtam Caroline-nak egy sms-t.

A Corinthia-ba megyünk.

Egy fél óra múlva már a szálloda előtt állt meg a kocsi. Ian elkérte a kulcsokat, majd a legszebb szobába vezetett be. Mennyire örülnék annak, ha nem vele, hanem mondjuk Zayn-nel lennék itt.
 - Tetszik? - simított végig derekamon érdes tenyerével.
 - Nagyon. - vettem erőt magamon, és hozzá fordultam. Jól kellett játszanom a szerepem, ezért megcsókoltam. Éppen az ágyra akart lökni, amikor az ajtó felől dulakodás hallatszott. Meg akartam nézni, hogy mi az, de amikor fel akartam állni az ágyról, Ian visszalökött. Két karomat a fejem fölé, a támlához bilincselte, és a hasamat csókolgatta. Amikor Zayn csinálta ezt, kicsit jobban tetszett a dolog, és a helyzet is másabb volt. Sokkal másabb.
 - Csak megnézem, mi az, utána jövök vissza. - csókolt meg, miközben férfiasságát nekem nyomta. A kellemetlen érzéstől felnyögtem, amit ő persze teljesen félreértett. - Tetszik, amikor egy nő élvezi, amit csinálok vele.
 - Milyen nők? - tettettem a tudatlant, pedig nagyon is tisztában voltam mindennel.
 - Még anno... - terelte gyorsan a témát, és ismét hazudott. De nem akartam szítani a tüzet, hiszen jelen pillanatban én vagyok a gyengébb, én vagyok kiszolgáltatott állapotban. Felkelt rólam és az ajtóhoz ment, hogy megnézze, mi történik odakint. Amikor kinyitotta az ajtót, meghallottam pár rendőr hangját, majd hangos trappolással érkezett meg a kb. 15 főből álló erősítés. Ian öt kutyája megpróbálta feltartani őket, de a 150 kg-os kigyúrt férfiak semmit sem érnek a majdnem 2 tucat rendőrrel szemben. Amikor Ian felfogta a dolgok súlyát, ravasz mosollyal felém fordult. A táskájához lépve vett ki belőle valami fekete tárgyat, ami kattanással jelezte, hogy ha meghúzza a ravaszt, akár meg is halhatok.

 Éreztem, hogy az ereimben vadul csorgó vérem felhevül, szívem kétszer olyan gyorsan ver. Reméltem, hogy nem történhet velem semmi, de a félelem felülkerekedett rajtam. Ott feküdtem, ágyhoz bilincselve, egy férfi fegyvert fog rám, amíg az engem védő rendőrök megpróbálják áttörni a férjem védelmére odaállított férfiakból álló "falat". Amikor gúnyosan és lenézően rám vigyorgott, tudtam, itt a vége. Ő győzött, és megöl. Ujjait a ravaszra csúsztatta, szemeim előtt lejátszódott az életem.
 Amikor megszületett az öcsém, amikor leesett a mászókáról és én vittem be a házba, mert eltört a lába. Amikor elsőnek mentem iskolába, majd amikor anyu és apu elváltak. Az első csókom, az első alkalom. Anyu pasijai, akik mind otthagyták, mert két-gyerekes nő nem kell nekik. Anyu összetört, én vigasztaltam. A ballagásom és az érettségi. Minden közös pillanat Bellával és Josh-al. Első osztálykirándulások, hatalmas bulik, melyeknek felére sem emlékszünk. A bezárkózottságom miatt elpazarolt napjaim. Amikor minden nap veszekedtem anyuval, ok nélkül. Eszembe jutott, amikor elsőnek megláttam Zayn-t. Valami megfogott benne, és valami taszított is. Amikor majdnem megerőszakoltak, és megmentettek Yaser-rel. Akkor este engedtem igazán közel magamhoz. Mellette már akkor biztonságban voltam, pedig még egy napja sem ismertem. Amikor megjelent a cikk, hogy megcsalt. Aztán egészen Georgia-ig repült, hogy bebizonyítsa, csak engem szeret. Eszembe jutott a gyűrű, amit akkor kaptam. Ujjaimmal gyorsan megérintettem őket. Eszembe jutott minden vele töltött pillanat, melyeket csak a szüleimnek köszönhetek. Anyámnak és apámnak, akik nélkül nem élhetnék. Ha ők nincsenek, nem ismerem meg ezeket a csodás embereket. Eszembe jutott a nagyi, amikor halála előtt azt mondta, ő ott lesz velem, amikor az általam választott férfi szemébe nézve mondom ki azt a bizonyos igen-t. Eszembe jutott mindenki, akit szeretek: anyu, apu, Mike, Zayn, Harry, Bella, Niall, Josh, Liam, Louis, Eleanor, Paul, a nagymamám, a nagypapám, Yaser, Patricia, Zayn testvérei.

A ravasz meghúzása pillanatában éles kiáltás rántott vissza a jelenbe, ahol még mindig dulakodás volt. Caroline ellökte Ian-t, aki éppen arra várt, hogy engem megölhessen, saját akaratából és saját kezével. A karomban érzett fájdalom mindent elnyomott. Nem érzékeltem a külvilágból semmit, csak a karomban szűnni nem tűnő fájdalomra bírtam koncentrálni. Pár pillanat múlva a csuklómtól eltávolodott a bilincs, én pedig hálásan pillantottam fel az engem kiszabadító rendőrre. Arca rettentő ismerős volt, de nem tudtam hová tenni.
 - Vigyétek a kórházba! - kiáltotta megmentőm, majd két rendőr felemelt, és elvittek a szobából.

 Egy büdös, klórszagú szobában ébredtem fel. Szemeimet mintha mázsás súlyok húznák le, alig bírtam kinyitni őket. A szobában körbetekintve pillantottam meg a számomra legcsodálatosabb embereket. A szüleimet, a szerelmemet, a barátaimat, az öcsémet. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd anyu lépett hozzám.
 - Ó, kicsikém! - szorított magához gyönge karjaival. - Hogy érzed magad?
 - Ooohkm... - nem tudtam megszólalni, ezért a számra mutogattam, hogy ki van száradva a torkom. Pár pillanattal később Louis nyújtott felém egy poharat, tele vízzel. - Jól, köszönöm. - szólaltam meg.
 - Hívom az orvost. - mosolygott rám Eleanor, majd távozott a szobából.
 - Lola, drágám, úgy aggódtam. - ült még mindig az ágyamon anyám, és sírt.
 - Ne sírj, jól vagyok. Nem történt semmi baj! - nyugtattam, pedig ez határozottan nem így történt.
 - Azért ezt nem mondanám. - hallottam egy hangot a sarokból. - Rosszabbul is elsülhetett volna az akció. A bilincses dolgot meg inkább ne is firtassuk. - felemelte a fejét, én pedig azonnal felismertem az arcát.
 - Te voltál? - szöktek könnyek a szemembe, ahogy a férfira néztem. A szerelmemet láttam, csak idősebb kiadásban.
 - Én voltam, igen. Kötelességemnek éreztem ott lenni, amikor elolvastam a nevet. Ugye tudod, hogy a Mr. McCartney név az agyamra ment? - mosolyodott el, majd leült a másik oldalamra, a látogatók számára fenntartott székre.
 - Mi történt vele? - érdeklődtem Ian után.
 - Megölte magát. - motyogta maga elé, pedig jól tudta, hogy tisztán érteni fogom.
 - Megölte? Hogy?
 - Egy pillanatra nem figyeltünk rá eléggé. Fejéhez emelte a fegyverét, amit természetesen illegálisan tartott magánál, és... - nem fejezte be, de nem is kellett.
 - Yaser, annyira köszönöm! - nyújtottam felé a kezem, ő pedig kezem segítségével húzódott közelebb hozzám.
 - Egy élet volt a tét. És az sem utolsó szempont, hogy pont a tiéd, a fiam boldogságáé. - mosolygott rám, majd Zayn-re.
 - Ó, Lola! Látom felébredt! - lépett be az orvos Eleanor pedig a nyomában. - Dr. Fell vagyok. Hogy érzi magát?
 - Egész jól. Mióta vagyok bent? - kérdeztem, mivel fogalmam sincs, mennyi ideje alhattam.
 - A nyugtatók miatt kicsit többet aludt a megszokottnál, de még csak egy napja. - nézegette a papírjaimat. - Mennyire érzi magát jól?
 - Eléggé. Bár kicsit fáj a karom, és... még mindig a sokk hatása alatt vagyok. De ezt leszámítva jól vagyok. - soroltam a problémáimat.
 - Mit szólna hozzá, ha adnék Önnek egy telefonszámot? Egy pszichológus, a legjobbak közül is a legjobb. Ha bármi problémája van, hívja fel. - nyújtott át egy névjegyet. - És ahhoz mit szólna, ha holnap délben hazamehetne?
 - Rendben, köszönöm. - bólintottam mosolyogva.
 - Mi most kimegyünk. - ölelgettek és puszilgattak meg a többiek, végül csak Zayn maradt a szobában. Csak ült mellettem, szemeibe könnyek szöktek.
 - Tudod te, hogy mennyire aggódtam érted? Amikor Lou hazajött, és elmondta, hogy Ian elvitt magával, kiborultam. Mindennél jobban szeretlek, ugye tudod? - fogta kezeibe az enyémeket.
 - Igen, tudom. - bólogattam, hiszen én is így éreztem iránta. Mindennél és bárminél jobban szerettem őt.
 - Lola, szeretném, ha minden percben velem lennél. - farzsebébe nyúlva vett elő egy kis dobozt. Kissé megijedtem, hogy egy kórházban akarja megkérni a kezem... - Szeretnék minden reggel melletted ébredni és minden este melletted elaludni. Azt akarom, hogy Te várj otthon munka után, és Te búcsúzz el reggelente. Biztonságban akarlak tudni. - a dobozt kinyitotta, nekem pedig elállt a lélegzetem. - Hozzám költöznél?

I. évad 45. rész

Sziaszok!

Restellem magam a sok késésért, te még jönni fog egy a hosszú hétvége alatt! SAJNÁLOM, remélem nem haragszotok rám! :)

Köszönöm a komikat, a pipákat és a 39 feliratkozót! Köszönöm a több mint 33.200 oldalmegtekintést, és a nem régen kapott díjat, amit holnap felteszek, amint felkeltem :))

Imádlak titeket, és KÉRLEK, HOGY OLVASSÁTOK A HARRY-S BLOGOMAT IS, HA VAN KEDVETEK! <33 

Jó olvasást!

xx, Dodi

Meg kellett tennem. Ha nem is magamért, akkor az általa
kiszemelt nők élete miatt. - Lola Hamilton

A társaságunk nagy része a nappaliban henyélt, és Lou-t faggatták az utazása okáról, de ő tartotta a száját. Meg sem szólalt, amíg meg nem pillantott.
 - Itt van Lola! - mosolyodott el, majd gyorsan kimenekült a kíváncsi tekintetek elől a konyhába.
 - Zayn! - kiáltottam fel, szerelmem pedig hamarosan látóterembe került.
 - Mondd!
 - Itt az alkalmas időpont, hogy elmondjam, miért nem Josh-nál vagyok. - nagyot sóhajtottam, a többiek pedig fürkésző tekintetekkel jutalmazták mondatom. - Ian egy álszent. Sok ügye van, papírhamisítás, adócsalás, ilyesmik.Elrepültem Svédországba, Josh-t pedig hazaküldtem azzal a mondattal, hogy majd én is megyek. De nem mentem, hanem LA-be repültem. Felnyomtam a rendőrségen. - utolsó mondatommal megfagyott a szobában a levegő.
 - Fe-felnyomtad? - kérdezte a sokkolt állapotban lévő Harry.
 - Fel hát. Ha lecsukják, megszabadulok tőle. Lehet még találnak valamit a házkutatás alatt, ami végleg megpecsételi a sorsát. - vontam vállat, de a történet lényegét nem tudtam elmondani, mert csengettek.
 - Kinyitom. - állt fel Niall, majd az ajtóhoz lépett. Pár másodperc múlva falfehér arccal jött vissza köreinkbe. - Lola, téged keresnek, azt hiszem. - felálltam, majd helyet cseréltem a szőke szépfiúval. Két egyenruhás rendőr állt az ajtóban, papírokkal a kezükben.
 - Mike és Jeremy nyomozók vagyunk. Mrs. McCartney? - kérdezte a magasabbik, mély hangú rendőr.
 - Inkább a Lola Hamilton-t szeretem jobban. De igen, én vagyok. Parancsolnak? - tártam ki az ajtót, és a nappaliba vezettem őket.
 - Az urakat és a hölgyeket egy pillanatra... - értettem a célzást, de a többiek is. Gyorsan felálltak, majd felmentek az emeletre. - Találtunk valamit a házkutatás alatt, ami szerintem érdekelné Önt.
 - Miről van szó? - érdeklődtem, hiszen én csak az adócsalásokról, és a hamisításokról tudtam.
 - Parancsoljon, kisasszony! Van időnk átnézni. - nyújtott át a másik rendőr egy vaskos, barna mappát.

 Kinyitottam, és megpillantottam egy barna hajú, 19 éves lány képét, piros filccel áthúzva. Minden adata ott volt, a születési helyén, idején, szülei nevén keresztül a barátai neve, munkahelyén át a kedvenc étterméig minden. A következőt is megnéztem, egy barna hajú lány nézett velem szembe, képe szintén áthúzva. Lapoztam és lapoztam, egyre több és több nő áthúzott képe tárult elém, majd egyszer csak megpillantottam Jennát. Adataihoz odaírva Josh neve, a lakcímük és mindenük. Az utolsó előtti lapon az én esküvői képem volt, szintén minden adatom feltüntetve. A legutolsó képen pedig Ian édesanyja szerepelt.
 - Ez mi? - pillantottam fel könnyes szemekkel a rendőrökre. A megerősítést egyáltalán nem vártam, hiszen tudtam, mi ez.
 - Olyan nők képei, akiket meggyilkoltatott vagy meg akart gyilkoltatni. Találtunk az egyik könyvespolc mögött egy rejtett szobát, ahol fegyverek voltak. Az emberei nevei a fegyverek alatt feltüntetve. Ma este elkapjuk. - az információkat hallva sokkolódtam. A férjem egy gyilkos lenne? - És Önt is őrizetbe kell vennünk, ha úgy véljük. - nem ijedtem meg, hisz tudtam, semmi közöm ehhez. Ne jó, igazából rohadtul megijedtem.
 - Rendben. Bemegyünk a kapitányságra? - kérdeztem, és felálltam a kanapéról.
 - Kérem, hölgyem. Egy valaki bejöhet Önnel. Odakint várjuk. - felálltak, majd kimentek az ajtón. Felrohantam az emeletre, majd elordítottam magam.
 - Egy valaki bejöhet velem a kapitányságra! - hirtelen mindenki kijött a Liam szobájából - gondolom azért onnan, mert ott volt a legnagyobb rend -, és könyörgő pillantásokat kaptam. - Srácok, Lou volt velem a házba, ő tud tanúskodni mellettem. Zayn, kérlek... - könyörögtem, hogy nyugodjon meg.
 - Mi a faszért visznek be? Nem tettél semmit! Ugye nem tettél? - kérdezte meg a biztonság kedvéért.
 - Nem tettem. Embereket ölt! - mondtam ki a két szót, ami mindenkit még jobban sokkolt. - De ne aggódjatok, minden rendben lesz. Lou, menjünk! - nyomott egy gyors csókot El-nek, én pedig egy puszit dobtam Zayn-nek, aki elkapta és ajkára helyezte. Leszaladtunk a lépcsőn és az ajtón kilépve szálltunk be a rendőrautóba.

 - Kérem, foglaljon helyet! - intett a szék felé a szőke, rövid hajú rendőrnő, aki kicsit sem volt számomra ellenszenves. - Kérdéseket fogok feltenni, ha nem akar ügyvéd nélkül válaszolni, akkor nem kell.
 - Nincs szükségem ügyvédre, köszönöm. - ültem le a székre, majd hallgattam kérdéseit, és készségesen válaszoltam rájuk. Majd' egy óra múlva végeztünk, amikor a bent lévő három rendőr ártatlannak ítélt meg, megkönnyebbültem, hogy nem kell ártatlanul börtönben élnem x ideig.
 - Hölgyem! - szólt utánam az egyik rendőr, aki nálunk volt. - Kiderült, hogy Ian ma este érkezik Londonba. Ha Ön nincs a képben, lehetetlen lesz elkapni.
 - Ha tudják azok a kollégák, akik LA-ben vannak, hogy egy bűnöst, egy gyilkost engedtek ki az országból, miért nem kapták el a reptéren? Mit akarnak, hogy csali legyek? - fakadtam ki.
 - Lényegében igen, Ms. Hamilton. Kérem, a maguk biztonsága érdekében, tegye meg! - szinte könyörgő tekintettel mért végig, én pedig fájdalmas bólintás kíséretében kérdeztem meg az időpontot. - Fél nyolckor landol a gép, Önnek ott kellene várnia őt, és eljátszani, hogy örömmel látja.
 - Ezt nem tudom. Tudja, hogy nem akarok visszamenni hozzá. - hevesen tiltakoztam az ellen, hogy nekem el kelljen játszanom, hogy örülök neki.
 - El fogja hinni. Kapott Öntől egy levelet, amiben Ön azt írta, hogy várja haza, mivel Zayn-nel csúnyám összevesztek. - halvány mosollyal az arcán bólintott. - 7 órára a reptérre tudna jönni. Mondja a biztonsági őrnek, hogy kicsoda Ön, be fogják engedni. Kap egy poloskát, amivel mi mindent hallunk, Ön pedig hallja a mi utasításainkat. Rendben?
 - Rendben. 7-kor ott leszek. - bólintottam, majd Lou-val együtt kiléptem az ajtón. Fogtunk egy taxit, majd hazamentünk.
 - Ugye tudod, hogy ez az újságok címlapján lesz. Lola Hamilton és Louis Tomlinson a rendőrkapitányságon. Már látom előre. - nevetett fel keserűen, én pedig megpusziltam.
 - Köszönöm, hogy megtetted. Nagyon sokat jelent nekem. - hajtottam vállára fejem. Bő 15 perc múlva már otthon voltunk, és a fejleményekről számoltunk be a többieknek.
 - Nem, nem, nem és nem! Nem engedem! - csattant fel Zayn.
 - Hé, hé! Nyugodj meg! Ma este már nyugodtan alhatunk el! - öleltem szorosan magamhoz, majd amikor már majdnem megcsókoltam eltolt magától.
 - Húha, ennyire kibuktál? - kérdezte Harry némi gúnnyal a hangjában.
 - Ramadán! - kiáltottunk egyszerre rá.
 - Jó, hé, nyugi van emberek! - nevetett fel és védekezően maga elé tartotta kezét.

A hat óra hamar eljött -ekkor kellett indulnunk, hogy időben odaérjünk-, én pedig 32 órája fent vagyok, és csak 1 órát aludtam közben. Szóval hullafáradtan kentem magamra a sminket és álmosan meredtem tükörképemre.
 - Semmi baj, Lola, meg tudod csinálni! - biztattam magam.
 - Lol, mennünk kell! - kiáltott fel Lou az emeletre. Rekordidő alatt rohantam le, és néztem végig a többieken.
 - Vigyázz magadra, és hívj, ha jöttök haza! - öleltek magukhoz a többiek.
 - Rendben, sziasztok! - intettem, majd kiléptem a hideg, nyirkos levegőre.

 Bő háromnegyed óra alatt odaértünk, én pedig gyors puszit nyomtam Lou arcára, és kiszálltam a kocsiból. A biztonsági őrhöz lépve mondtam be a nevem, ő pedig bevezetett az eldugott helységbe.
 - Ohh, Lola, pont időben. Tessék, tegye a fülébe! - nyújtott át egy borsónyi nagyságú elektronikai cuccot, én pedig a fülembe tettem. - Bármi baj van, ezt nyomja meg! - adott át egy 10 cm nagyságú botszerű készüléket, amit a kabátom alá kellett rejtenem. Pár perc múlva egy civilbe öltözött fiatal rendőrnő lépett mellém.
 - Caroline vagyok, tegezz nyugodtan. A barátnőd vagyok, végig veled leszek. Gyere! - és elkezdődött a küldetésem.

Elkapni egy gyilkost!

I. évad 44. rész

Heey :'33

Hoztam az újat! :))

Köszönöm a 38 feliratkozót, a több mint 30.600 oldalmegtekintést, a 2(?) komit, és a 17 pipát :)) Imádlak titeket <33

A két komit nem értem. Mármint azt, hogy miért ilyen kevés.. :(( Remélem ehhez a részhez többet kapok!:))

Jó olvasást!

xx, Dodi

Úgy tartottam, hogy a legjobb barátoknak ne legyenek titkaik egymás előtt. De a való életben voltak titkok...
és voltak nehezen megemészthető igazságok.

A házhoz érve eluralkodott rajtam a félelem. Ian meg fogja tudni, hogy itt jártam, és innen jön a következtetés, hogy én köptem be a rendőröknek. Nem gond, ha itt vagyok, megcsinálom.
 - Minden oké? Olyan...fakó vagy. - simított végig arcomon Louis. Ránézve láttam, hogy ő is fél. Tudtam, hogy bajba sodrom, de szükségem volt a segítségére.
 - Persze, minden oké. Gyere! - kifizettük a taxit, majd az ajtóhoz érve kerestem a kulcsom. - Ilyenkor nincs itthon még, dolgozik. Elhozom a papírokat és meghúzzuk magunkat egy hotelben. - belépve a házba nyúltam a telefonért, és adtam át Lou-nak. -Addig foglalhatsz egy szobát. Közben figyelj egy fekete Range Rovert. Olyan, mint a Harry-é. Ha meglátod, azonnal szólj! - nyomtam egy puszit az arcára, majd Ian irodájába siettem. Mindennek meg volt a helye, így a hamis papíroknak is volt egy külön polcuk. Felkaptam őket, majd az asztalára nézve megakadt a tekintetem egy képen. A lánya és Jenna volt rajta. Igazán szeretheti őket attól függetlenül, hogy ilyen simlis alak. Szíve az van. Bármit megtenne azokért, akiket szeret.
 - Lola, hazaért! - kiáltott fel Louis az emeletre, bennem pedig a vér is meghűlt. Számítottam rá, hogy hazaér, de mégis reménykedtem benne, hogy nem így lesz.
 - Megyek! - kiáltottam a lépcsőn leszaladva, de mint tudjuk, rólam van szó, így nem is én lennék, ha nem bukok fel. - Csak fogd a papírokat, és menj ki a hátsó ajtón. - suttogtam neki, de ő nem tette.
 - Nem megyek nélküled. Vigyázok rád! - egy mozdulattal kapta fel a papírokat... és engem is. A zárban már csörgött a kulcs, mi pedig még Ian látóterében voltunk. A zár kattant, mi pedig kiléptünk a hátsó ajtón.

Lihegve rendezgettem a papírokat, amikor Ian hangja csendült fel mögöttünk.
 - Valaki járt itt, és elvitte a papírokat! - üvöltött, tombolt, valamit összetört. Louis karon ragadott, majd a kertkaput kilökve jutottunk egy másik birtokra. Láttam az utca felé egy kaput, amin ki tudtunk menni.
 - Erre! - húztam ki Lou-t a kapun, majd a zsebemhez nyúlva hívtam egy taxit. Pár perc múlva megérkezett az autó, én pedig csak a rendőrségre kértem egy fuvart. Fél óra kocsikázás után megérkeztünk, majd az ajtón belépve rögtön egy rendőrbe botlottunk. - Elnézést, uram! - hívtam fel magamra a figyelmét. Kezem lábam remegett, mint a kocsonya. - Lola Hamilton vagyok. Lenne itt pár hamis papír, ami szerintem sok mindenben megváltoztatná egy férfi életét. - vázoltam a helyzetet. - Bizonyára hallott már Ian McCartney-ról.
 - Hölgyem, kérem, kövessen! Az úr is jön? - intézte kérdésének szavait Louis-hoz.
 - Ha lehet, uram, a hölggyel tartanék. - lépett közelebb hozzám. A rendőr bólintott, majd intett, hogy kövessük. Egy szobába értünk, ahol már másik két rendőr volt. Az egyik egy rendőrnő volt, kifejezetten rokonszenvesen nézett rám, mintha én lennék az oka ennek.

 - Hölgyem! - szólított meg a rendőr, aki idáig kísért minket. - Stanley nyomozó vagyok. Az ilyesféle ügyek megoldása a dolgom. Elég régóta nyomozunk Mr. McCartney után. Sosem sikerült rábizonyítanunk semmit. De ezekkel a papírokkal - mutatott a még mindig kezemben pihenő kupacra - remélem sikerrel járunk. Elmesélné, miként ismerte meg Mr. McCartney-t?
 Több mint két óráig meséltem nekik a történetünket, és így a kései órákban is maximálisan odafigyeltek a mondandóm legapróbb részleteire is. Eléggé fontos lehetett nekik az ügy. A papírokat átnézték, eléggé hamisnak tűntek, így más volt elég bizonyítékuk a házkutatási parancs kéréséhez.
 - Ms Hamilton és Mr... - nézett Lou-ra, aki nem mutatkozott be.
 - Elnézést, Louis Tomlinson vagyok. - nyújtotta jobbját, amit Stanley nyomozó elfogadott.
 - Szóval hölgyem. Köszönjük a fáradozását, sokat köszönhetünk önnek. - mondta, miközben a kijárat felé tessékelt minket.
 - Uram, ugye nem mondják el, hogy én jártam a házban? - néztem rá a nyomozóra.
 - Természetesen nem, Ms Hamilton. Amint többet tudunk az ügyről, értesíteni fogjuk.
 - Köszönöm. De én holnap reggel visszamegyek Londonba. Meg lehet így is oldani? - kérdeztem, hiszen nem maradok itt, amíg ez az ügy le nem zárul.
 - Vannak ott is kollégáink, majd ők felkeresik önt. - mosolygott rám halványan, amolyan megnyugtatásképp.
 - Viszlát! - köszöntünk el Lou-val, majd egy taxit fogva diktáltuk meg a Miyako Hotel címét.

Hulla fáradtan dőltem be Louis mellé az ágyba. Egész kis csinos szobát foglalt, kitett magáért.
 - Örökre hálás vagyok azért, amit ma tettél. - fordultam felé.
 - Nem, örökké adósom maradsz! - nevetett fel fáradtan.
 - Nagyon sok mindent tettél már értem, amit köszönök. Holnapra foglaltál jegyet, ugye? - kérdeztem tőle a biztonság kedvéért.
 - Öhm, hát, igazából... - vakargatta a fejét. - Felhívom Eleanor-t. - mosolyodott el, majd felkapta a telefonját és tárcsázott. - Jó estét! Holnap reggel mikor indul járatuk Londonba? Igen, tökéletes lesz, két jegyet kérnék első osztályra! Holnap fizetek kártyával. Louis Tomlinson. Köszönöm! Visz-hall!- huppant le mellém az ágyra.
 - Na, mit mondott Eleanor? - nevettem fel a hülyeségén. Annyira jó volt, hogy megint mellettem van.
 - Hogy nagyon vár minket haza. - kényelmesen elhelyezkedett, majd lekapcsolta az éjjeliszekrényen halványan világító lámpát.
 - Nagyon köszönöm, Lou! - nyomtam puszit arcára, majd az ablak felé fordulva hunytam le szemem.

 A repülőgépen ülve végiggondoltam az elmúlt 24 órát. Elmentem Svédországba, ahol Jenna és Ian szülei élnek, onnan több mint 8 órát repültem LA-be. Lelepleztem Ian-t, most pedig várunk arra, hogy értesítsenek valamiről. Pár óra múlva a Heathrow reptéren landolva nyújtóztam ki a gépen. Végtagjaim elgémberedtek a hosszú repülőúttól.
 A reptér előtt Eleanor várt ránk, majd a kocsi csomagtartójába bepakolva a bőröndömet ültem be a hátsó ülésre. 2 óra múlva arra ébredtem, hogy valaki az ölében visz be a házba.
 - Jó reggelt, napfény! - mosolygott rám Zayn.
 - Szia! - fontam szorosabban karomat nyaka köré.
 - Miért nem vagy Josh-al? - tett le az ágyra a szobánkban, majd mellém telepedett. Megcsapott finom illata, melynek nem tudtam ellenállni.
 - Volt egy kis dolgom otthon. De ne aggódj, minden oké! - húztam magamhoz. Csókjában mentol és nikotin keveredett, mire hevesebben csókoltam.
 - Hé,hé! - tolt el magától. - Nyugodj meg!
 - Mi a baj, Zayn? - hajoltam közelebb hozzá.
 - Lola, most kell tartanom a ramadán böjtöt. Mivel itt pár perc múlva felkel a nap, egész nap nem csókolhatsz meg. Napnyugtáig nem ehetek húst és nem ihatok alkoholt. Ez 1 hónapig tart. Sajnálom!
 - Miért nem mondtad? - kérdeztem álmosan. Tudtam, hogy a muszlim vallásúak tartanak ilyen izét, de hogy Zayn is ilyen komolyan vegye.
 - Ma kezdődik. Pontosan most. - mutatott az ablak felé, ahol a felkelő nap sugarai világították be a szobát reflektorként. - 1 hónap, amit ki fogunk bírni. - mosolyodott el, majd szorosan magához ölelt. - Mi történt, amiért vissza kellett menned? És Louis miért tűnt el?
 - Ezt majd egy ennél alkalmasabb időpontban magyarázom el. De nyugodj meg, mindent meg fogsz tudni! - nyomtam puszit arcára, majd felálltam az ágyról, és a többiekhez mentem.

I. évad 43. rész

Sziasztok!

Szomorú - kinek az, kinek nem - hírrel kell szolgálnom! Ezt a blogom 70 részesre tervezem! Vagyis 69+epilógus. Ennek a blognak még májusban vége lesz, maximum június közepén. De nyárra ismét két blogot fogok vezetni! :)) A Harry-s blogomat is elkezdtem, melyet ITT megtekinthettek! :))

Itt a 43. rész, remélem tetszik! Kicsit rövid, de a következő hosszabb lesz! :)

Köszönöm az 5 komit, a 9 pipát, a több mint 28800 oldalmegtekintést és a 37 feliratkozót! :)) LEGJOBBAK VAGYTOK! <33

Jó olvasást!

xx, Dodi

A legjobb barát nem hagyja, hogy hülyeséget csinálj... egyedül.
Mi pedig pontosan erre készültünk azzal, hogy a házhoz mentünk.

 Reggel amint felébredtem Zayn mosolygós arcával találtam szembe magam. Finom csókot nyomott számra, majd lassan kikelve az ágyból kapta magára boxeralsóját és távozott szobánkból. A tegnap este történései gyorsan kúsztak be elmémbe, maradandó nyomot hagyva maguk után. Minden pillanatára tisztán emlékszem. Zayn érintései, csókjai, ahogyan barna hajamba túr... Örökké emlékezetembe ivódtak.

 Halk kopogásra lettem figyelmes, majd az ajtó lassan kinyílt és Harry mosolygós arccal nézett be.
 - Bejöhetek? - kérdezte.
 - Persze, csak adj egy pólót! - mutattam a földön heverő pólóm felé, a rövidnadrágom pedig gyorsan magamra kaptam, amíg nem figyelt.
 - Nagyon megijedtem, amikor hallottuk a hírt, hogy lezuhant a gép. - állt meg az ablaknál. Szemei könnyekben úsztak.
 - Harry, ne sírj, kérlek! Jól vagyok, semmi bajom! - álltam fel, majd csöppnyi kezeimmel végigsimítottam hatalmas hátán.
 - Nem is sejted, mennyire szeretlek! - nézett rám. Soha nem mondta ki, hogy szeretne, vagy hogy hiányoznék neki. Most kimondta. Harry-től ez nagy lépésnek számít egy baráttal szemben is.
 - Én is nagyon szeretlek, cicafiú! - fogtam meg kezét, majd megszorítottam.
 - Mi lenne, ha a magángépünkkel mennétek? Tényleg, odaadjuk. - szemeim felcsillantak, majd nyakába ugrottam.
 - Tényleg? - néztem rá csillogó szemekkel.
 - Persze. - bólintott.
 - Köszönöm! - nyomtam puszit kissé borostás arcára. - És? Milyen volt a tegnapi buli? - érdeklődtem.
 - Ne is mondd! - rázta a fejét. - Gyere, menjünk reggelizni. - invitált.
 - Harry, lassan dél van! - mondtam neki, amikor a telefonomon megpillantottam, hogy 11:33 van.
 - Jössz enni, vagy sem? - hagyta figyelmen kívül mondatomat, majd kézen ragadva húzott a konyhába.

 - Vigyázzatok, tényleg! - ölelt szorosan magához Zayn, már a repülőgépnél. - Hívj, ha megérkeztetek! - adott hosszas csókot, majd felengedett a gépre.
 - Félek a találkozástól, ugye tudod? - ültem le Josh mellé, aki már teljesen berendezkedett. Maga köré pakolt egy csomó kaját, üdítőt és a zenelejátszója is a karfán pihent.
 - Nyugi, nem lesz gáz. Elmondod, amit akarsz, a többi már Jenna döntése lesz. - vont egyszerűen vállat. Hát jó! 

Egy bő óra múlva landolt a gépünk, én pedig azonnal a zsebemhez nyúltam és kihalásztam a telefonom. Zayn 2 csörgés múlva vette fel.
 - Mondd, hogy minden oké! - szólt bele rekedt hangon. Nem lehettek könnyű órái.
 - Minden oké, leszálltunk, most éppen taxit szerzünk, ami hazavisz minket. Nyugodj meg, hívlak, ha beszéltem Jennával. - nyugtattam meg, majd hallottam, hogy hozzánk csengettek. - Úgy hallom, jött valaki.
 - Lola, ez egy új levél. Nekem. - hangja idegessé vált.
 - Mit ír? - érdeklődtem. Hangomat nem találtam, idegen volt számomra. Rettentően féltem, és Zayn-t is féltettem.
 - Azt, hogy figyeljek rád, és ne merj bekavarni. Ő előbb téged akar, utána Jennát. - sóhajtott fel.
 - Zayn, nyugodj meg, van egy ötletem! Minden rendben lesz! Majd hívlak! Szeretlek. - meg sem vártam, hogy válaszoljon, kinyomtam. - Josh, te menj haza, majd én is megyek, kicsit később. Telefonálnom kell. Add meg a címed, és megyek majd. - elvette a telefonom, majd jegyzetként beírta a címüket. - Sietek!
 - Minden oké? Kissé falfehér vagy. - simította meg arcom.
 - Igen, minden. Menj! - toltam a ránk váró taxi felé. Amint beszállt, azonnal hívtam Louis-t.
 - Szia! - vette fel a telefont.
 - Lola vagyok, de el ne mondd! Ian-t kell lebuktatni. Nekem el kellene mennem ehhez LA-be. Velem kellene jönnöd! - hadartam el gyorsan.
 - Miről beszélsz? - akadt ki.
 - Lou, kérlek! Segítened kell! - a sírás határán voltam. Miért nem akar segíteni?
 - Jó, oké. Mikor menjek? - kérdezte.
 - Örök hálám! - sóhajtottam fel.
 - Mondom mikorra menjek? - emelte fel a hangját.
 - Lou, mi bajod? - kérdeztem remegő hangon.
 - Majd elmondom, de nem rád haragszom! - nyugtatott meg.
 - A leghamarabbival. Az enyém egy óra múlva indul. Estére ott vagyok. - mondtam gyorsan.
 - Kb. én is! Puszi. - és letette. Első fontos dolog, hogy szólnom kell Josh-nak, hogy nem megyek hozzájuk, és ne féljen, nem raboltak el, csak el kellett utaznom.
 

- Lola, mikor jössz már? - kérdezte, amikor felvette a telefont.
 - Josh, sajnálom, de el kell mennem. Nagyon sajnálom, de most nem maradhatok.
 - Lola, nem értelek! El akartál jönni beszélni Jennával, és most meg... Mi történt? - kérdezte. Tudta jól, hogy valami fontos történt, valami halaszthatatlan.
 - Hosszú lenne elmondani. És kérlek mondd meg Jennának, hogy hamarosan felkeresem és mindent elmagyarázok neki is, és neked is. - válaszom remélem elég kimerítő volt.
 - Vigyázz magadra! És hívj majd, oké? - hangja gyengédre váltott, mely halvány mosolyt csalt ki belőlem.
 - Hívni foglak. - ígértem meg, majd letettem. A pulthoz lépve vettem meg a jegyemet, majd mentem a kapuhoz. Becsekkoltam, majd hamarosan szállhattam is fel a gépre. 

 Késő estére értem oda, főleg az időeltolódás miatt. Amint leszálltam, írtam is egy sms-t Lou-nak, hogy merre van. Pár perc múlva jött a válasz, hogy az egyik kajáldával szemben fogott taxit, menjek ki, jobbra, és ott is lesz. Igazat mondott, ott volt.
 - Elmondod, hogy miért kellett idejönnöm? Csak El-nek mondtam el, hogy te hívtál, és hogy ne aggódjon! Mi van Ian-nal? - zúdította rám kérdéseit.
 - Lou, nyugodj meg! Ian-nek van egy pár papírja, ami nem igazán felel meg a követelményeknek. Nekem el kell mennem azokért a papírokért a házba. Fedezned kellene. - tudtam, hogy segít, de mégis féltem a választól.
 - Oké, induljunk! - beszálltunk a taxiba, majd bediktáltam a címet, a sofőr pedig gázt adva indult a házunk felé.

I. évad 42. rész

Sziasztok! Sajnálom a sok késést, de most itt van! A héten még 1-2 rész érkezik!

Köszönöm a 3 komit, a 36 feliratkozót, a több mint 26400 oldalmegtekintést és a 13 pipát!

Sajnos a kommentek száma ismét csökkent, nem értem! :(

Amúgy ez a leghosszabb rész, amit valaha is írtam! Egész nap ezzel voltam elfoglalva a vasalás mellett!

Olvassátok sok szeretettel!

A Harry-s blogomat már elkezdtem írni, word-be már van pár oldalam. De csak május végén hozom nyilvánosság elé. :))

Jó olvasást! (Komizni és pipálni ne felejtsetek el!) :))

xx, Dodi

"Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk."

/Hemingway/

Lola szemszöge

 - Josh, hová mész? - pördültem meg tengelyem körül, amikor Josh kirántotta karját ujjaim közül és elindult visszafelé. - Josh! - nem válaszolt, csak ment a váróterem felé. - Állj már meg, könyörgöm! Mi a baj? - ragadtam meg a karját, így magam felé fordítva néztem vele farkasszemet.
 - Semmi, csak nem akarok hazamenni. - nyögte ki végre, majd egy székre leülve temette arcát hatalmas tenyereibe. - Nem akarom látni, ahogy Jenna meg van őrülve, a gyerekem sír, ő meg anyai szeretettel kiabál vele, hogy fogja be a száját. Szereti a gyerekeket, csak néha kiborul. Nem értem, miért. - nézett rám kétségbeesetten. Nem tudtam neki segíteni, fogalmam sem volt, hogyan vázolhatnám fel neki, hogy Jenna már volt férjnél, a gyerek apja pedig az én jelenlegi férjem.
 - Josh, figyelj! - telepedtem mellé. - Ha jól számolom, akkor neked előbb meg kellett ismerkedned Jennával, minthogy ő elvált volna Ian-tól. - bólintott, szóval akkor viszonya volt Jennával, miközben a lány férjnél volt. - Gondolom erről Ian nem tudott. - ismét bólintott, helyeselve állításomat. - Szóval akkor ő már hamarabb lelépett, mint mielőtt megkapta a levelet? - próbáltam összerakni a képet.

Josh elmondása szerint a lány hamarabb lelépett vele Svédországba, állapotosan és egy 2 éves szőke szépséggel együtt. Azóta ott élnek, majd amikor Jenna megkapta a levelet, bekattant.
Ian pedig kicsit máshogy állította be a dolgokat. Szerinte Jenna akkor lépett le, amikor megtudta, hogy érdekházasságot kell kössön valakivel. A kép sehogy sem passzol.
 - Josh, figyelj rám, nagyon! Amit most mondok, nagyon fontos. - fordultam teljes testemmel felé. - Jenna exférje az én mostani férjem. Ian McCartney. - hitetlenül tekintett rám, nem értette. - Igen, jól hallod. Miattam vált el Jennától. Sajnálom. És kaptunk Zayn-el egy-egy levelet. Nekem tette a szépet, Zayn-t pedig megfenyegette. Azt akarja, hogy visszamenjek hozzá LA-be. Ezért gondoltam, ha Jenna visszamegy hozzá, akkor leszáll rólunk. Önzőség, tudom, és sajnálom. - ismét szemeibe néztem, de nem tudtam semmit kiolvasni belőlük. Üveges tekintettel meredt rám.

 - Megértelek. - szólalt meg pár perc hallgatás után. Mármint csak részéről volt hallgatás, ugyanis az emberek önfeledt nevetése, egymás üdvözlése, és a reptéri bemondó hangja töltötte be a hatalmas teret. - Csak azt nem értem, hogy Jenna miért hagyta ott Ian-t. - rázta meg a fejét, én pedig hatalmasat nyeltem. Reméltem, nem hallja meg, de csalódnom kellett. - Te tudsz valamit! - kapta rám tekintetét, és úgy nézett rám, mint aki a lelkemig lát. Látott is.
 - Ian bántott engem párszor. De nem volt nagy baj belőle. Csak elvesztette a fejét néha és akkor tört-zúzott. - mondtam teljesen higgadtan. Legalábbis próbáltam ezt mutatni. Belülről pedig marcangolt a tudat, hogy nem csak velem tette, hanem Jennával is.
 - Szóval mindkettőtöket bántott. - vonta le a következtetést. Némán bólintottam.
 - Nem eszünk valamit? Meg lassan fel kéne hívni valakit, hogy jöjjön értünk. Nem akarok taxizni. - vontam meg a vállam. - Na, jössz? - álltam fel és a kezemet nyújtottam Josh-nak.
 - Meghívlak. - pattant fel, majd elindult egy gyorsétterem felé. - Ülj le, mindjárt jövök. Szokásos? - nézett hátra a válla fölött. Bólintottam, mire nevetve ment tovább.

 - Tessék parancsolni! - tette le elém a tálcát egy hatalmas gyros-tállal a tetején.
 - Köszönöm. - köszöntem meg és már neki is estem a hatalmas tálnak.

A felszállásokat megszüntettük. A Göteborgba tartó repülőgép a felszállás után pár perccel lezuhant az egyik meghibásodott ajtómű miatt.

A hangosbemondó miután elhallgatott, ijedten néztem Joshra. A gépen senki ismerős nem volt, mi sem voltunk rajta, így ilyen szempontból nyugodtak voltunk. De az, hogy lezuhant, ami ki tudja, hogy hány ember halálát okozta, borzasztó. Megszorítottam a kezét.

Kicsit több mint fél óra múlva fejeztük be a késői ebédünket, ugyanis a kismutató már lassan a 2 órához közeledett.
 - Menjünk ki és majd ott felhívunk valakit, kint kicsit csendesebb! - ölelte át a vállam fél kézzel, majd kifelé indulunk. Az információs pult mellett elhaladva megakadt a tekintetem valakiken. 7 ember ült lehajtott fejjel, teljesen magukba szállva. Harry felemelte a fejét, tekintetünk rögtön találkozott. Széles mosolyra húzta száját és pedig mutatóujjam a szám elé helyezve mutattam neki, hogy maradjon csendbe. Bólintott, majd ismét lehajtotta fejét.
 - Szerintem nem haltam meg, úgyhogy mindenki megnyugodhat. - szólaltam meg halkan, mire Zayn felkapta a fejét, és amint feleszmélt a pillanatnyi sokkból, mosolyogva lépett felém. Kezét derekamra csúsztatta, ujjaival hajamba túrt, majd finoman megcsókolt. Egyikőnket sem érdekelte a fogadás, most az volt a fontos, hogy élek. Csókunk után Bella és El rohant le sikítva. A recepciós nő egy ciccegéssel reagálta le. Mindenki megölelgetett minket, mindenki örült, hogy élünk, mindenki boldog volt.

Délután 4 órára értünk haza, a kocsiban hülyéskedve, nagyokat nevetve vettem észre, hogy Liam mennyire nem nevet semmin. Alkalmanként halványan elmosolyodik, de nem az igazi önmaga. Jut eszembe, hol van Emily?
 - Liam, feljönnél velem? - mutattam a bőröndömre, majd az emelet felé. Kelletlenül bólintott, majd egy mosolyt erőltetve magára jött fel velem. - Elmondod? - kérdeztem a Zayn-el közös szobánkba érve. Bólintott, majd belekezdett a mesélésbe. Fél óra múlva könnyekkel küszködve állt fel az ágyról, majd szorosan megölelt.
 - Köszönöm! Sokat segítettél. - megborzoltam a már visszanőtt haját, majd egy puszit nyomtam enyhén borostás arcára.
 - Gyerünk le, nem éri meg sírni miatta. Meg sem érdemel egy ilyen aranyos srácot. - simítottam végig karján, majd kinyitottam az ajtót, és kiléptem rajta mögöttem Liam-mel együtt.
 - Mintha kicseréltek volna, haver! - mosolygott Harry. - Lola, mit csináltál vele? - húzgálta a szemöldökét, én pedig jól tarkón csaptam.
 - Viselkedj! - szóltam rá, de nem bírtam komoly lenni, rögtön elnevettem magam. Levágtam magam a kanapéra Harry és Lou közé, de azonnal fel is pattantam. - Tudom! Larry Stylinson-t nem választhatom szét! - tettem fel a kezem amolyan 'bocs-bocs'-pózba.
 - Helyes-helyes. - bólogatott helyeslően Louis.
 - Te meg fogd be a szád! - fenyegettem meg mutatóujjamat rázva.
 - Ó-óh. De harapósak vagyunk. Ki vagy éhezve mi? - nevetett fel a saját poénján(?). - Zayn, vesd be magad az éjjel! - nevetett még hangosabban.
 - Elég lesz. - próbálta fékezni El, de Lou nem hagyta abba.
 - Egy igazi vadmacska lesz az ágyban, szóval okosan! - intézte mondanivalóját Zayn-nek, majd felém fordult. - Te is vigyázz, mert Zayn egy kandúr lesz. Grrr. - emelte fel jobb kezét, ujjait behajlította, majd felém karmolt(?), mint a macska. Jesszus!
 - Szerintem hagyjuk, amíg kitombolja magát. - legyintettem. - Mit vacsizzunk? - jutott eszembe hirtelen. - Mi van? Főzhetnékem van. - válaszoltam a ki nem mondott kérdésre, ugyanis mindenki értetlenül nézett rám.
 - Ú-ú! - pattant fel Niall. - Legyen mondjuk palacsinta. Nem, inkább lasagne. Á, mégse. Inkább legyen spagetti. Sütsz pizzát?
 - Niall, nyugi. - ragadtam meg vállánál fogva a túlbuzgó srácot. - Ha gondolod, akkor legyen vacsira lasagne meg palacsinta. - ajánlottam fel.
 - Zsír! - csillant fel a szeme, majd a konyhába rohant.
 - Mit csinálsz? - léptem be a konyhába, ahol Niall az asztalnál ülve várakozott.
 - Várom a vacsorát. - válaszolt egyszerűen.
 - Khm.. Niall! Nem hiszem, hogy egy órán belül végzek mindennel. - mosolyodtam el, majd Niall-t kitessékelve a konyhából hívtam be Bells-t és Eleanort segíteni.

 Vacsora után a többiek kitalálták, hogy elmennek bulizni. Elvileg innen egy alig félórányira van egy haverjuk, aki ma bulit szervez és mi is meg vagyunk hívva.
 - Nekem nincs sok kedvem. - mondtam a kanapén ülve, miközben Zayn feje az ölemben pihent, én pedig a hajával játszottam.
 - Nekem sincs. - mosolygott rám Zayn.
 - Jól van, persze! - cinikuskodott Harry. - Egyétek meg egymást az éjjel, én mentem fürdeni. - majd felment a szobájába.
 - Li? - kérdeztem.
 - Elmegyek velük, valakinek vigyáznia is kell rájuk. - vonta meg a vállát, majd egy mosoly és egy puszi kíséretében felment.
 - Mehetnék én is? - kérdezte Josh, mire Lou visítva a nyakába ugrott.
 - Persze haver! - ölelgette, Josh pedig értetlen arccal és nyomi vigyorral veregette a hátát, olyan 'oké, tudjuk, hogy csöki vagy, de hogy ennyire' fejjel.

 A fiúk és a lányok(Bella és El) egy másfél óra múlva a nappaliban állva parádéztak. Lassan összeszedelőzködtek, majd elindultak. Egy kocsival mentek, fogalmam sincs, hogy hogyan, de heten(!) nyomorogtak a kocsiba. Na mindegy.

+18
 Lassan mi is megfürödtünk, majd az ágyunkban fekve tévéztünk. Ekkor eszembe jutott valami. Kipattantam az ágyból és a szekrény előtt heverő bőröndömhöz siettem.
 - Mit csinálsz? - könyökölt fel Zayn az ágyon.
 - Kússz lejjebb és emeld a kezed a fejed fölé! - utasítottam, majd amikor teljesítette kérésemet, elkaptam a hátam mögül a fém tárgyat, majd a fejtámla rácsához bilincseltem Zayn-t.
 - Egy bilincs? - kérdezte csillogó szemekkel. Ilyet még sosem csináltunk. Ilyen vad dologra sosem készültem.
 - A nagybátyámtól loptam el még vagy 3 éve. Rendőr volt. - vontam vállat majd a takarót lehúzva Zayn-ről ültem csípőjére, és hajoltam közelebb hozzá. - Ma este én kényeztetlek. Ne szólalj meg, különben megbüntetlek. - motyogtam ajkaira.
 - Rendben. - nyögte, mire én ajkába haraptam. Felszisszent.
 - Megmondtam, hogy nem beszélsz! - távolodtam el tőle, ő pedig hogy visszatartson, megemelte csípőjét. - Nem, nem! Majd csak ha én azt mondtam.

 Ráérősen megcsókoltam. Kezeimmel a mellkasán lévő tetoválásokon simítottam végig, majd leptem el csókokkal. Ismét visszatértem ajkaihoz. Ajkai finoman kóstolgatták enyémeket, nyelveink dominanciáért küzdöttek. Nem engedtem neki, kivételesen én nyertem. Én voltam nyeregben, ez most az én játékom. Ajkaink elváltak egymástól, ajkaimmal nyakát kényeztettem. Amikor megtaláltam a legérzékenyebb pontot, megharaptam. Felnyögött.
 - Elfelejtettem említeni, hogy nyögnöd sem szabad? - tettem fel a kérdést, mire bólintott. - Akkor most említettem.
 Ismét visszatértem az érzékeny ponthoz, majd ismét beleharaptam. Ennek lehet nyoma lesz. Kezeimet végigvezettem tetoválásain, majd boxere szélénél álltam meg. Könyörgő tekintettel nézett rám, így csípőjéről kicsit lejjebb csúsztam. Ekkor meg éreztem férfiasságát. Csípőmmel köröztem rajta párat, mire felnyögött. Köröztem még kettőt. Ismét felnyögött, de ezúttal ajkaiba harapott, melyből talán ki is serkent a vér. Tanult az előbbiből. Ujjaimat boxere szegélyébe akasztottam, majd lehúztam róla szabad utat engedve férfiasságának. Igen szűkös lehetett neki a textil alatt.

 Lekúsztam hozzá, majd kezem közé fogtam. Felnyögött. Ajkaimat férfiassága hegyéhez érintettem, majd finoman megszívtam. Jóleső sóhaj szaladt ki a száján. Kezeimmel kényeztettem, nagyokat sóhajtott és mély levegőket vett. Csípőjét kicsit megemelte arra ösztökélve, hogy ajkaimmal is akcióba lendüljek. Teljesítettem a kérését, hiszen kényeztetni akartam, nem pedig büntetni. Végignyaltam erekcióján, majd számba vettem. Pár perc múlva egyre jobban zihált és artikulátlanul nyögte a nevem. Férfiassága rázkódni kezdett, én pedig szorgosan nyeltem nedvét. Számat megtörölve hajoltam hozzá egy csók erejéig. Hangosan zihálva kérte a kulcsokat. Kinyitottam a bilincset, ő pedig laza mozdulattal maga alá fordított. Kezeimet elkapta, majd a támlához bilincselte, pont mint én.
 - Csak nyöghetsz. Lehetőleg a nevem. - hadarta el, majd lecsapott ajkaimra. Mivel csak egy topot és egy rövidnadrágot viseltem pizsama gyanánt, könnyen kiszabadította felsőtestemet az anyag fogságából. Melleimet ajkával és kezével kényeztette, én pedig nem tudtam hajába túrni. Mindig beletúrok, de most nem tudtam. Hasamat lepte el könnyű és édes csókjaival, majd egyenesen a nyakamra tapasztotta ajkát. A fülem mögötti-alatti részt erőteljesen szívni kezdte.
 - Zayn.. - nyögtem erőtlenül. Még egy erőset szívott rajta, majd büszke mosollyal csókolt tovább. Megjelölt. Ismét megjelölt. Arra lettem figyelmes, hogy már nadrág sincs rajtam. Egy szál bugyiban fekszem alatta, teljesen kiszolgáltatva. De nem bántam, mert Ő volt velem. Velem volt, nem mással. Csak ez számított. Ujjaival végigsimított szeméremdombomon, majd a belső combomon. Éreztem, hogy akármit is csinál, és nem érhetek hozzá, belepusztulok. Végigcsókolt nyakamon, dekoltázsomon, hasamon, alhasamon, míg végül elérkezett a számára legfontosabb területhez. Az anyagon keresztül simogatott.
 - Bármennyire is imádom ezt a kis fekete tangát, mennie kell. - búgta rekedtes hangján, majd leszakította rólam. - Ennyi lett neki. - vonta meg a vállát, majd eldobta a szakadt csipkét. - Legyél az enyém. Ne figyelj semmire, senkire, csak és kizárólag rám. - hajolt ismét arcomhoz, majd megcsókolt. Egyik ujjával körözött a bejáratomnál, majd feldugta mutatóujját. Felnyögtem. Mozgatni kezdte ujját ki-be. Lassacskán csatlakozott még egy ujja, mely érintette g-pontomat.
 - Zayn..téged..a-akarlak.. nem az..ujjaidat! - nyögtem. Hangosan ziháltam, alig tudtam beszélni. - Ké-kér..kérlek! - néztem vágytól csillogó vágytól csillogó szemekbe. Megadta magát. Kinyitotta a bilincset, én pedig olyan gyorsan kaptam arcához és túrtam hajába, hogy ideje se volt rendesen eldobni a bilincset. Akartam, mindennél jobban. Az éjjeliszekrényből elővett egy kis tasakot, amit rögtön használatba is vett. Alatta feküdtem, és volt egy olyan érzésem, hogyha nem folytatja tevékenységét 5 másodpercen belül, végem lesz. Szerencsére ez nem következett be, hiszen amint felém fordult, lecsapott ajkaimra. Pénisze végével a bejáratomat egyszer-kétszer megérintette, amitől teljesen kikészültem. Ziháltam, úgy éreztem, semmi levegő sincs a szobában. Lassan belém vezette magát, mire hangosan felnyögtem. Körmeimet hátába mélyesztettem, nyakához hajoltam, majd beleharaptam. Ütemesen mozogni kezdett bennem, egyre gyorsabban, én pedig tartottam a tempót. Minden lökésnél érintette a g-pontomat, így hamarosan éreztem az alhasamban lévő szorítást.
 - Zaayn.. - nyögtem hangosan.
 - Lol.. - zihálta nyakamba, majd hamarosan minden porcikámat átjárta az euforikus érzés. Zayn férfiassága rázkódni kezdett bennem, én pedig artikulátlanul nyögtem a nevét, ismét.

Hangos zihálások közepette csúszott ki belőlem, majd az elhasználódott óvszert a kukába dobta, és visszatért hozzám. Mellkasára vonva csókolt bele hajamba.
 - Örülök, hogy végül nem szálltál fel a gépre. - fogta meg a kezem. - Mióta nem hordod a gyűrűt? - kérdezte. Biztos nem arra értette, amit tőle kaptam, hiszen épp azt forgatta az ujjamon. Az Ian-tól kapott gyűrűt kérdezte.
 - Csak néha veszem fel, amikor olyan helyre megyek, ahol ez számít. De amikor veled vagyok, mindig leveszem. - mosolyogtam rá, ő pedig nyomott egy puszit a homlokomra.

A takarót magunkra húzva nyomott el az álom.