I. évad 2. rész

A halál csendes, békés... az élet nehezebb

Egy kamion közeledett Bella felé, és amikor a barátnőm felállt, a kamion azonnal elgázolta. A tehetetlen test nekirepült az egyik utcai lámpaoszlopnak, és a hideg aszfaltra zuhant. Azonnal odarohantam hozzá, de a könnyeimtől alig láttam valamit. Fogalmam sincs, hogy volt ekkora lélekjelenlétem, de azonnal a zsebembe nyúltam, és a 999-et hívtam. Elmondtam, hogy mi történt, majd a nő, aki felvette, kérte, hogy nézzem meg a pulzusát, és azt, hogy lélegzik-e valamennyire. Szinte alig élt. Mindene véres volt, és én is csupa vér lettem. A percek nem teltek, a mentősök nem jöttek. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, de már csak arra emlékszem, hogy Bellát a mentőautóba teszik be, és engem pedig egy mentős szólongat.
 

- Kisasszony! Nyugodjon meg, mindent megteszünk minden tőlünk telhetőt. Kérem, tudna adni valami elérhetőséget a hölgy szülei miatt? – roppant kedves volt, ami engem nem nyugtatott meg.
 - De! Egy telefonszám jó lesz? – kérdeztem sokkos állapotban. Bólintott, mire én lediktáltam a telefonszámot.
 - Köszönöm! Kisasszony, bejön a kórházba? – ekkor vettem észre, hogy az egyik mentőautónak már csak a hangja hallatszik.
 - I-igen. – mondtam neki, majd belém karolt, és elindultunk a mentőautó felé. Beültem, majd egy másik mentős kérdezgetett volna tőlem, de nem válaszoltam. Nem akartam. Újra és újra lejátszódott előttem a baleset. Könnyeim még mindig patakokban folytak. Ő az egyetlen, aki megért, és törődik velem. Nemsokára már a kórházban ültem egy ajtó előtt. Itt műtötték Bellát. Arra lettem figyelmes, hogy a barátnőm szülei loholnak felém. Felpattantam és magamhoz szorítottam őket. Megkérdezték, hogy mi történt, mire én nagy nehezen, hüppögve elmondtam nekik mindent. Egy rendőr állt meg előttünk, és engem hívott.
 - Lola Scott? – mire én bólintottam. – Kérem, fáradjon velem! – feltápászkodtam az eléggé kényelmetlen székről, majd elindultam a rendőr után. Félem, hogy bevisz az őrsre, de csak egy üres szobáig mentünk. Mindenről kérdezett, amikre én válaszoltam is. Azért nem akartam itt lenni, mert nagyon vártam Bella orvosát. Gondolom észrevette, és gyorsabban tette fel a kérdéseket. Egy óra múlva jöttünk ki a szobából, és amikor székek felé néztem, Bella orvosát láttam. Remegő lábakkal rohantam oda. Már épp kérdezni akartam, hogy mi van Bellával, amikor lehajtotta a fejét, és csak egy szót mondott.
 - Elvesztettük.

Hisztirohamot kaptam, őrjöngtem, zokogtam. Elvesztettem azt a lányt, akit a testvéremként szerettem. Ezek szerint az ismerősei közül én láttam utoljára élve. Erre nem is gondoltam. Én láttam utoljára élve. Mert ő már halott!

_________________________________________________________________________________

Hát itt is lenne a 2. rész! :) Komizzatok, pipáljatok és iratkozzatok fel! :)

I hope you like it ;) <3