Írói utószó

Sziasztok! (:
Ez lesz az utolsó bejegyzés tőlem ezen a blogon. Nos, sosem írtam még ilyet, nem tudom, hogy kezdjem el. Nem lesz tökéletes, annyi minden kavarog bennem, hogy ezt kérlek nézzétek el nekem! (:

Először is szeretném megköszönni a rengeteg támogatást, amit kaptam tőletek. Elismerem, néhányszor elfogott az érzés, hogy kész, vége, én itt abbahagyom, de ti mellettem voltatok, és nem hagytátok, hogy apró-cseprő dolgok miatt feladjam. Nem tudom elégszer megköszönni a kommentjeiteket, és a benne rejlő, csodálatos mondatokat, amiket az Epilógushoz írtatok. Még ezerszer is megköszönöm, hogy olvastátok a blogot, hogy nyomon követtétek Lola és Zayn történetét, de ez itt most véget ér. Ezzel a bejegyzéssel lezárom a történetet, végleg.

Természetesen továbbra is olvasható lesz, nem teszem privátba. Szeretném megköszönni a számokat, amiket Veletek ért el a blog.

• 66 bejegyzés
• 260 hozzászólás
• 92 feliratkozó jelenleg - 2013.09.28.
• 105069 oldalmegtekintés jelenleg - 2013.09.28.
• 88 bloglovin feliratkozó jelenleg - 2013.09.28.

A blog csoportjában és a további blogjaimon elérhető vagyok, ott tudjátok felvenni velem a kapcsolatot.

Örülök, hogy ilyen csodás olvasóim voltak, mint Ti! Rettentő hálás vagyok mindenért!

Köszönök mindent,

xoxo Dody Bloggerina

Vége

EPILÓGUS

Sziasztok! (:

Nos, elérkeztünk ide is. Véget ér Lola és Zayn története. De ne csüggedjünk, hiszen az epilógust még nem olvastátok! Nem olyan hosszú, mint a fejezetek voltak, de remélem ez nem lesz probléma.(:

Kérlek titeket, tudom, hogy kódot kell írni, ami miatt sokan nem írtok hozzászólást, de kivételesen Én kérlek meg arra Titeket, hogy írjatok legalább egy-két szót a történetről. Köszönöm (:

Jó olvasást, és jövőhéten érkezik az írói utószó! (:

xoxo

Csodás apa volt. A legjobb, akit a gyerekeimnek kívánhattam.
Emelett szerető férj, remek ember és hihetetlenül szexi férfi volt.
Igaz szerelem volt, ami ritka a mai világban.
Szerettük egymást, a gyerekeinket és a családunkat.
Ott voltunk egymásnak, és mindig ott leszünk. - Mrs. Zayn Malik

Tengerparton kötötte össze életét menyasszonyával Zayn Malik

 Az énekes Malibu egyik eldugott partszakaszában mondta ki a boldogító igent pár napja. Az egész esküvő titokban zajlott, csak a szűk családi kör, a bandatagok és barátnőik voltak jelen. A nagy alkalomra Lola sem tudott felkészülni, meghívót kapott a saját esküvőjére. A lány belső információk szerint nem hitt a szemének, amikor meglátta a levelet, melyben a helyszín és az időpont volt megjelölve. Louis barátnője, Eleanor Calder posztolt is az eseményről Twitteren, melyben elmondta, mennyire csodálatos is volt a ceremónia. Vajon a gyorsan jött boldogság meddig tart? Eleanor-nak is ilyen esküvőt szervez Louis? Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

 Mosolyogva dobtam le az albumot, melybe összegyűjtöttem a rólunk szóló cikkeket az elmúlt évekből. Hét év telt el az esküvőnk óta és napról napra boldogabbak vagyunk. Öt éves kisfiam huppant le mellém, lábát lóbálva mosolygott rám. Tudtam, hogy valami csínt követett el, akkor ül ki arcára ez a mosoly.
 - Miben sántikálsz? - csíptem meg pufók arcát, mire elpirult. Az emeletről lábdobogás hallatszott, ami kizárólag kislányomtól származhatott.
 - Anya! - kezdte az árulkodást. - Mathias összefirkálta a babáimat. - nyújtotta felém két, számára legkedvesebb babáját, ami csupa maszat volt a filctoll miatt.
 - Mathias, nem szabad. Sophie sem csúnyítja el a te játékaidat. - dorgáltam meg kisfiamat, majd megígértem Sophie-nak, hogy kap egy másikat.
 - De nekem ez kell! - hisztizett. A nyugodt, békés családi pillanatok nem ezek közé az alkalmak közé tartoztak. Ritkán voltak ilyenek, de akkor rendes adagot kaptunk belőle. Zayn éppen egy apróbb turné keretein belül járta az országot, így fél éve egyedül oldom meg a problémákat. Mivel már legtöbbjüknek családja van, ezért legalább két-három hetente beiktattak egy-két nap szabadidőt, amikor hazajöhettek hozzánk. Hallójárataimba lágyan kúszott be a dallam, amit Sophie játszott a zongorán. Korához képest ügyes, általában azt játssza, amit Louis tanít neki. Mathias az ablakban játszott a telefonommal, a nap rávilágított sima bőrére, melytől olyan angyalinak tűnt. A telefon megcsörrent a kezében, amit szokásához híven fel is vett.
 - Mathias Malik. - szólt bele kisfiús hangján, majd a telefont a párnák közé dobta és az ajtóhoz rohant. Sophie abbahagyta játékát, ő is felfigyelt öccse kirohanására. Kisfiam arcán mosoly ült, szélesebb nem is lehetett volna, amikor kinyitotta az ajtót. A fekete hajú férfi bőrkabátban, fekete farmerban állt az ajtóban, elmosolyodott, majd szorosan magához ölelte fiát. Sophie megismerte édesapja hangját, futás közben ruhácskája meg-meglibbent, barna haja pedig lobogott. Gyönyörű kislány volt, és nem csak az anyai elfogultság mondatja ezt velem. Melegítőnadrágomban és kinyúlt pólómban félénken léptem oda hozzá. Évek óta így lát, ő csodálattal néz rám, én pedig rá. Annyira laza volt a bőrdzsekijében és a kopott farmerjában, én pedig olyan esetlen abban a pólóban és nadrágban. A gyerekek miután kiörömködték magukat dolgukra mentek, mi pedig lehuppantunk a kanapéra. Apró csókot nyomott ajkamra, mire gyomrom görcsbe ugrott. Mikor fogom megszokni mindazt, amit egyetlen érintése és csókja kivált belőlem? Megszokom egyáltalán? Belső istennőm ugrált örömében, amikor Zayn keze pólóm alá csúszott, ujjai derekamat simogatták. Hajamból kihúzta a ceruzát, amit kontytűnek használtam, így barna tincseim vállamra omlottak. Arcát - mint mindig - most is hajamba fúrta, majd nyakamra nyomott pár édes csókot. Libidóm bizseregni kezdett, szinte kiáltott utána.
 - Anyuék Londonban vannak. Nem aludhatnának ma este ott a gyerekek? - suttogta fülembe. Kirázott a hideg, szívem a tripláját verte. Nem, a gyerekeknek is velünk kell ma lenniük. Belső istennőm egyre csak ezt hangoztatta, de nem hallgattam rá.
 - Meddig leszel itthon? - bújtam bele ölelésébe, mire nyomott homlokomra egy puszit. Az ágyban feküdtünk, felhevült testünk összepréselődött.
 - Holnapután éjszaka megyünk Louis után Glasgow-ba, ott lesz meccse. - tájékoztatott arról, hogy majdnem három napunk van együtt. - Egy hónap múlva vége a turnénak. Elmegyünk négyesben valahova. Csak mi, a srácok sem jönnek, rendben? - hangja rekedt volt, fáradt, kimerült.
 - Rendben. - egyeztem bele. - Hová? - kérdésemre nem válaszolt, mindössze annyit tett, hogy ajkait ismét enyémekre nyomta. Testem beleremegett érintésébe. Borostás arca szúrta puha bőröm, de nem zavart. Velem volt, itthon volt, és csak ez számított. Tetovált karjait szorosan körém fonta, ezzen biztonságérzetet nyújtva. A hét év alatt még felkerült testére gyermekeinek születési dátuma. Legelső alkalommal, mikor megmutatta a fiúknak Harry félreértette a dolgokat. Zayn pólója alól nem látszódott ki az évszám, és mivel Sophie egy napon született Harry-vel, így a fiú jogosan hihette azt, hogy a tetoválás az ő születési dátumára utal. Zayn közölte vele, hogy nem így van, a csalódott fiú pedig egyenesen barátnője karjaiba menekült. Igen, van barátnője, akivel lassan három éve keltek egybe, és született egy csodás kislányuk, egyenlőre nem szeretnének több gyerkőcöt. Louis és Eleanor úgyszintén együtt maradtak, kisfiuk született, aminek Louis kifejezetten örült. Ám Liam és Niall nem volt ilyen szerencsés. Bella barátnőm ismét elhagyta a fiút, aki egy rajongóval alkot egy párt, akinek pár hónapja meg is kérte csinos kezét. Liam és Danielle öt éve végleg véget vetettek kapcsolatuknak. A csalódott fiú boldogságra lelt egy régi ismerősének karjaiban, ám ők semmilyen szimbolikus dolgokkal nem pecsételték meg kapcsolatukat.
 Arra eszméltem fel nagy elmélkedésemből, hogy Zayn ujjai testemen siklanak végig. Combomon pihentek meg, ajkai nyakamon egy apróbb foltot hagytak, miszerint foglalt a szívem. Nem volt birtokló jellem, régebben is liberális volt a kapcsolatunk, és még most is az.
 - Szeretlek. - suttogta fülembe, mintha attól félne, hogy valaki meghallja szavait. Karjait még szorosabban fonta körém, testünk szinte eggyé vált. Egyek voltunk.
 - Én jobban. - válaszoltam. Az életemről szóló történetem véget ér, megismertem önmagam, ezáltal ti is engem. Boldog voltam, mikor megrázta a fejét, és az előtt elhangzott szavakra válaszolt.
 - De én örökké. - amikor lassan tíz éve ezt mondta Georgia-ban, nem hittem volna, hogy komolyan gondolja, pedig így volt. Nálunk az örökké tényleg az örökkévalóságot jelenti. Örökké együtt leszünk. A halálig és még azon is túl..

II. évad 14. rész

Sziasztok! (:

Sajnálom, hogy máris elérkeztük idáig. Az utolsó rész - leszámítva az epilógust - megérkezett. 
ÁTLÉPTÜK A 100.000 MEGTEKINTÉST! NAGYON KÖSZÖNÖM ♥

Nem tudok többet mondani egyenlőre, csak annyit, hogy jó olvasást! (:
Rövid lett, de a legjobbat az epilógusra tartogatom (:

xoxo

Értékesebb örökséget nem hagyhat gyermekeire a szülő,
mint ha mindennap áldoz rájuk pár percet. - Lola Hamilton

 Az apuval való kibékülésünk óta eltelt pár hónap, és a legjobb az egészben az, hogy ha nem is naponta, de kétnaponta beszéltünk az internet segítségével. A kicsit több mint három hónap alatt küldött Sophie-nak ajándékot, amit kislányom nevetéssel, visítozással, tapsolással és némi gügyögéssel értékelt. Már néha hallatott szófoszlányokat, mint például: nnni, ami annyit tesz, hogy éhes. Amikor álmos, a tennnt-et használta, hiszen Zayn mindig úgy mondta neki, hogy Gyere, megyünk tentikélni. Pár hete a neveinknek az első szótagját kezdte gügyögni, ami nem jelentett jót. Egyikőnk sem szerette volna, ha keresztnevünkön hív minket, így én Zayn-t apának, ő engem pedig anyának kezdett hívni. Sophie már magától felállt, a segítségünkkel eljárt, de még egyedül nem ment neki. Egészen idáig. Egyik este a szőnyegen játszottam vele, vártuk, hogy Zayn hazaérjen az egész délután át tartó stúdiózása után. Fél hét körül nyitódott az ajtó és a magas alak belépett a nappaliba, majd megállt a szőnyeg előtt.
 - Szia kincsem! - mosolygott kislányunkra, és ledobta cipőét. Éppen a szőnyegre akart lépni, amikor Sophie felállt.
 - Ott maradsz! - szóltam Zayn-re, aki értetlenül nézett rám. - Oda akar menni hozzád. Hívd oda! - magyaráztam neki, mire teljesítve kérésemet leguggolt.
 - Idejössz hozzám? - nyújtotta ki Sophie felé hosszú, tetovált karjait. Kislányunk tétován állt, nem mozdult. - Na, gyere ide apuhoz. - nógatta az előttem álló, pelenkás apróságot. Egy kis motiváció kellett neki, így Zayn megcsörgette kulcsait, amit Sophie mindig rágcsál. Talán három, esetleg négy méter volt köztük a távolság, de Sophie átszelte. Egyik lábát tette a másik után, odatotyogott apjához, aki szorosan a karjaiba vonta. Azonnal a legközelebbi telefonhoz nyúltam és tárcsáztam a fiúk számát. Harry szólt bele.
 - Azonnal hangosíts ki! Ugye ott vannak a lányok? - hadartam gyorsan, ő pedig tette, amit kértem.
 - Igen. Kihangosítottalak és a lányok is itt vannak mellettünk. - nyugtatott meg.
 - Filmet néztünk, miért zavartál meg? - hallottam meg Louis hangját. Szokta játszani a fejét még most is, ennyi idősen.
 - Sophie odament Zayn-hez! - hangom rettentő boldogságot árasztott.
 - Na, hát ennek igazán örülünk. Eddig is odamászott hozzá.. - jegyezte meg Harry, és már bontani akarta a vonalat, amikor eszembe jutott, hogy rosszul fogalmaztam.
 - Úgy értem, két lábon.
 - Sophie jár? - csendült fel Eleanor hangja a vonal túlsó végéről.
 - Igen. De most már Lola is békén hagy titeket. Jó éjt! - vette ki kezemből a telefont és kinyomta. Sophie a szőnyeg mellett állt, ujját rágcsálta és kettősünket vizslatta.
 - Idejössz? - guggoltam le tőle pár lépésnyire. Nagy barna szemeivel követte mozdulataimat, majd apjára pillantott és felkacagott. Sietős léptekkel indult meg felém és karjaimba vetődött még mindig kuncogva. - Mit csináltál? - pillantottam vállam fölött Zayn-re, szemében csodálat csillogott.
 - Ezt. - ismételte meg ugyanazt a grimaszt, amit pár perccel ezelőtt mutatott kislányunknak. Sophie is és én is hangosan felkacagtunk. Hangulatos este volt, ritkán adatott meg az ilyen. Két oka volt. Az egyik, hogy Zayn későn ért általában haza. A másik pedig, későn ér haza, ergo fáradt, pihenni akar. De Ő még ekkor is bemegy Sophie-hoz, és ad neki egy jó éjt puszit, vagy ha még fent van, ő fekteti le aludni. Aznap este is így történt. Vacsora után megfürdette és elaltatta, miközben halkan dúdolt neki. Mi is megfürödtünk, ritka alkalmak egyike, amikor beleülünk egy forró vízzel teli kádba és csak halkan beszélgetünk a jövőről. Hátamat Zayn mellkasának döntöttem, lábainkat összefontuk, fejem vállán pihent. Erős kezeivel gyönge bőrömet simogatta, érintésére végigszaladt rajtam a lúdbőr. Borostás arca meg-megszúrt, amikor arcát enyémre fektette. A levendulaillatú habfürdő simogatta bőrömet, lágy csókjaival ellepte nyakam minden szegletét. Barna tincseim közé vezette ujjait, ezzel benedvesítve hajam.
 - Hiányzol. - suttogta, miközben arcát hajamba fúrta. Sajnos mostanában nem volt időnk egymásra. Későig dolgozik, hazaesik hulla fáradtan, eszik, megfürdik, egy kicsit Sophie-t szórakoztatja, majd bedől az ágyba. Megfordultam, így szembe voltam vele. Ölébe ültem, apró csókokat hagytam fedetlen felsőtestén, nyakán, járomcsontján, arcán és ajkain. Türelmetlenül, vágyakozva csókolt vissza. Kezeit derekamra vezette, így húzva közelebb testem. Meztelen testünk összeért, és mintha villám csapott volna belém, úgy ért a felismerés, miszerint egy kádban vagyunk, és ha nem fogom vissza magam, megtörténik.
 - Zayn, hé! - toltam el magamtól, mire értetlenül pillantott rám. - Menjünk be a szobába. - kértem finom, gyengéd hangon. Kiszálltunk a kádból és úgy, vizesen lépkedtünk a hálószobánk felé. Libidóm szinte üvöltött Zayn után, annyira akarta. Éppúgy, ahogyan én is. Testünk összesimult, ajkai falták enyémeket. Finoman bánt velem, mintha az első alkalom lett volna. Érintései nyomán égett a bőröm, lángolt a testem. Minden porcikámat végigcsókolta, egyetlen területet sem hagyott érintetlenül. Csodásan éreztem magam, éreztem, hogy ő is így akarja érezni magát, hát tettem az ügy érdekében. Teste beleremegett érintésembe, engem pedig majd' szétvetett a büszkeség, ahogy miattam tesz olyan dolgokat, amik a szoba négy falán belül tartózkodó személyekre tartozik. Libidóm már szinte visított, annyira akarta érezni Zayn-t. Nem kellett sokáig viaskodnia sem velem, sem partnerével, hiszen szinte azonnal kitöltötte minden centiméteremet Zayn mérete. Érzékien, lassan vitt a csodás érzés felé, amit néhány vörös csíkkal a hátán juttattam tudtára, melyeket körmeim hagytak ott. A gyönyör beteljesülni készült, de aztán hirtelen valami megszakította. Nem, egyáltalán nem Zayn-nel volt a gond, nem is velem. Sophie felsírt, én pedig kínomban felnyögtem. Már csak éppen egy pillanat kellett volna, de nem. Lemásztam Zayn-ről és az ágyról is, egy pólót felkaptam és síró kislányomhoz siettem. Karjaimba kaptam, fejét mellkasomra hajtottam és halkan dúdolni kezdtem egy ismerős, mégis ismeretlen dallamot. Gondolkoztam, vajon hol hallottam ezt a dalt, de a világ összes kincséért sem ugrott be. Pár perc múlva Zayn lépett be, testét mindössze egy bokszer fedte, mely kiadta domborulatait.
 - Fogadjunk, nem tudod, hogy mit dúdolsz. - állt meg mögöttem, kezeit pedig előttem kulcsolta össze. Közösen ringattuk álomba kislányunkat, aki valószínűleg egy álomba csöppent bele, hiszen ajkai édes, apró mosolyra húzódtak.
 - Olvasol a gondolataimban. - susogtam némán. Nedves csókot lehelt nyakamra, a hideg ismét kirázott.
 - Ó, bárcsak olvashatnék.. - sóhajtott fel álmodozva. Az éjszaka közepén arról elmélkedtünk, milyen lenne, ha tudnánk a másik fejében olvasni. Hirtelen témát váltott. - Ez a szám ment akkor, mikor igent mondtál. - és igaza volt. - Én is mindig ezt dúdolom neki.
 Lassan Sophie-t visszatettem az ágyába, betakargattam, majd apró puszit nyomtam puha bőrére, mi pedig nem tettünk újabb kísérletet az együttlétre. Zayn mögém feküdt, szorosan magához ölelt és pár perc múlva pedig már el is aludt.

II. évad 13. rész

Sziasztok (:

Nos, lányok, egy rossz hírrel - vagy nem - kell szolgálnom. Ezen kívül még egyetlen egy rész lesz, és egy epilógus. Utána természetesen lesz egy írói utószó is, de az még odébb van. (: 

Ha minden úgy megy, ahogy terveztem, akkor még a héten bezárja kapuit a blog. Lehet, hogy valakinek fel sem fog tűnni, de nekem annál inkább. Hoppá, ezt majd inkább az epilógus után boncolgatom. (:

 Remélem elnyeri majd a tetszéseteket ez a rész! (:

Jó olvasást!

xoxo

Én azért kezdtem és azóta is azért írok naplót,
mert olyan egyedül vagyok, mint egy írógép a tenger fenekén.
Akkor is egyedül, ha vannak körülöttem.
Mindegy, hogy többen vannak-e, vagy csak egyvalaki van.
A létszám nem változtat a szürke tényen,
hogy én senkinek sem vagyok érdekes. - Joseph Hamilton

 Az apám mosolyt erőltetett meggyötört arcára, de én nem tudtam viszonozni. Némi undorral és megvetéssel az arcomon engedtem be otthonunkba, aminek családias légköre egy szempillantás alatt elillant. Voltunk mi hárman, és ő. Zayn Sophie-t a számára leterített pokrócok, párnák és játékok közé tette, majd hellyel kínálta apámat, aki helyet foglalt az egyik fotelben. Zayn letette testét mellém, de félszemmel Sophie ténykedését figyelte.
 - Miért jöttél? - talán eltúloztam a dolgot, én bunkóbban szóltam, mint kellett volna, de haragudtam rá. Azért is, amit Mike-kal tett, és azért is, amit velem. Lassan másfél éve nem jelentkezett, és még csak a telefont sem volt képes felemelni és kinyögni annyit, hogy gratulálok.
 - Én sajnálom, amit tettem.. - kezdte volna műsorát, de egyből lehűtöttem.
 - Ez nem indok. Miért jöttél ide? - kissé harapós kedvemben voltam, Zayn pedig próbált megnyugtatni, bár nem segített sokat, hogy a hátamat simogatta. Inkább csak jobban felhergelt.
 - Hiányoztatok. - vonásai ellágyultak, halvány mosolyt villantott. Ó, hogyha ezt korábban teszi meg, most nem haragudnék rá ennyire.
 - És akkor ezért nem nyitottad ránk majdnem másfél évig az ajtót, igaz? - csattantam fel, de Sophie jelenléte miatt visszafogtam magam. Szemeim szikrákat szórtak az előttem ülő felé, aki meg sem rezzent.
 - Csodás kislányotok van, drágám. - mosolygott Sophie felé, aki rá sem hederített.
 - Sophie-nak hívják. - vetettem oda foghegyről. Egy ajándékdobozt húzott nyújtott felém, de én azzal a lendülettel vissza is toltam neki. - Ezzel nem kárpótolsz.
 - Csak nézd meg! Ígérem, utána elmegyek, ha ezt akarod. - megadóan sóhajtottam, majd levettem a doboz tetejét. - Ezt találtam valamelyik nap a szobádban az ágyad alatt. - utalt a dobozban heverő, kissé koszos és megviselt naplóra. - Akkor hagyhattad ott, amikor Zayn utánad jött. - pillantott az említett felé, akinek arcán büszke és nyertes mosoly ült.
 - És ez? - vettem ki egy másik naplót, amire két betű volt írva. JH. - JH?
 - Joseph Hamilton. - magyarázta meg a monogramot.
 - Ez a tiéd? - kerekedtek el szemeim. Az apám naplót vezetett volna? - Te naplót írtál? - hitetlenkedtem.
 - Nem teljesen. Csupán leírtam az érzéseimet, az emlékeimet, amikre mindig emlékezni akarok. - vont lazán vállat.
 - Szóval naplót írtál. - jelentettem ki, majd felkuncogtam. - Miért hoztad ezt el? - lágyult meg hangom, a mellettem ülő fiú pedig megkönnyebbültem sóhajtott fel. Sophie négykézláb mászkált a szőnyegen, rázta a csörgőt, nem is zavartatta magát.
 - Mindent leírtam benne, amit a válás során éreztem. Azt is, hogyan viseltem a lázadó énedet, amikor nyaranta több hetet nálam voltál a szobádba zárkózva. Egészen addig írtam, míg Londonba nem költöztetek anyáddal. Ekkor jöttem rá, hogy végleg elmentetek. Fontolgattam, hogy írjam-e tovább, már csak miattad is, de amikor Zayn és Josh is megjelent nálam tudtam, jól leszel. - combjára támaszkodva nyomta ki magát és az ajtó felé cammogott.
 - Elmész? - pillantottam ijedten rá. Nem akartam, hogy elmenjen. Megbeszélhettük volna, de nem akarta.
 - Nem hiába vettem ki egy szobát. Holnap délelőtt benézek, addig olvasd el! Sziasztok. - becsukta maga mögött az ajtót, a lakásra pedig néma csend telepedett. Ha leszámítjuk kislányom kacagását, a csörgője hangját és az eső kopogását az ablakon. Hamarosan elérkezett az ebédidő, így miután Sophie jól lakott, lefektettem aludni. Az eső elállt, így Zayn kiment, és a ház körül tevékenykedett. Apám naplóját a kezembe vettem és kinyitottam valahol a közepén. Éppen a válásukról írt. Belemélyedtem a sorokba.

 Nehéz. Nehéz minden percet úgy mellette tölteni, hogy Ő már nem akar engem. Mike alig vesz észre valamit ebből az egészből, de Lola már nagy, érett, felfogja, hogy mi folyik körülötte. Nem beszél velem. Nem zongorázik velem, átnéz rajtam. Mintha nem is ismerne. Lázad. Pár nap múlva mennünk kell az utolsó tárgyalásra, ahol minden eldől. Az, hogy a gyerekek kihez kerülnek, hogy a ház kié lesz. Anne mindig is csodás nő volt, most is az, és mindig is az lesz. A lehető legjobb anyát kapták a gyerekeim. Kérlek, Istenem, vigyázz rájuk!

 Lapoztam egyet, hiszen apám hatalmas macskakaparásos írása két lapot összetintázott. A következő rész már a tárgyalás után íródhatott.

 Elvették tőlem Őket. Anne fogja felnevelni a gyerekeinket, akiket mindennél jobban imádok. 
El kell költöznöm. Már kerestem is egy tengerparti házat Georgia-ba, ami nekem tökéletesen megfelel. Bár ne kéne elmennem innen.. bár ne kéne elhagynom őket! Bár ne lettem volna olyan átkozottul önfejű, és hagytam volna, hogy a vitáinkból Ő kerüljön ki nyertesként. Átkozom azt a napot, amikor legelőször megbántottam. Bár visszatekerhetném az időt.. akkor minden másképp lenne.
Drága, egyetlen, kicsi Lola! Ha ezt bármikor is elolvasod, gondolj arra a szemtelen, önfejű apádra, aki mindig szeretni és támogatni fog téged, bárhogy is dönts. Akkor is az én lányom leszel, ha bűnt követsz el! Drágám! Ha megtalálod azt a fiút, aki mellett önmagad vagy, akkor ne szalaszd el! Bármi történjék, tarts ki mellette! Nem tudom, hogy fog alakulni az életed, hiszen még csak alig tizenegy éves kislány vagy, amikor ezt írom. Lehet örökölted ezt a rossz gént, és önfejű, makacs, hisztis nő lesz belőled. De hidd el, lesz olyan, aki éppen ezt szereti majd benned! De azt kívánom, hogy olyan legyél, mint anyád! Olyan jóságos, csodálatos és gyönyörű. Olyan, aki egy csodálatosan szerencsés gyereknek ad életet. Merj nagyot álmodni! Merj szeretni teljes és tiszta szívedből! Élj úgy, ahogy senki más! Éld le az egész életed amellett, akit neked szánt az Ég! Örökké szeretni foglak, Apa

 Zayn lépett be arcán lefolyó esőcseppekkel, édes mosolyt küldve felém. Valószínűleg olvasás közben elsírhattam magam, mert azonnal odalépett hozzám és letörölte sós könnyeimet.
 - Mi a baj? Fáj valami? - aggodalmaskodott, én pedig amilyen hirtelen tudtam, megráztam a fejem. Felemeltem a naplót, és elmosolyodtam.
 - Csak apában egy költő veszett el és egy nagyon bölcs ember. - töröltem le az újabb cseppeket arcomról. Zayn miután megtörölte elázott arcát és száraz ruhát vett fel mellém kuporodott, és együtt olvastuk tovább apám írását.

 Ma láttalak utoljára, drága Lola! Igen, eldöntöttem, hogy ezentúl hozzád írom az érzéseimet, nem csak úgy a nagyvilágba. Elköltöztem, a házam nappalijában, a hajópadlón ülve, a régi zongorámnak döntve hátam írom ezt a pár sort. Minden csendes, sehol egy ember, csakis a tenger morajlása. Hiányzik a hangotok, hiányzik az, hogy halljam azt, amint velem, vagy éppen anyáddal kiabálsz, mert Mike elvett tőled valamit, ami eredetileg az övé. Hiányzik Mike hangja, hiányzik, hogy vitatkozzak anyáddal. Hiányzik az érintése, a csókja, az, hogy mellette érjen az álom és a reggel. Reggelente magamnak főzöm a kávét, magamra főzök - tudni kell, még egyelőre pocsék szakács vagyok, Gordon kis is akadna rám -, fáj az, hogy nem vagytok velem. Ürességet érzek, mintha megsemmisültem volna. Otthagytam egy darabot magamból, ami mindig veletek lesz.

 Lapoztam párat, míg végül elértem az utolsó oldalhoz. Zayn apró csókot nyomott nyakamra, majd együtt kezdtük el olvasni apu utolsó naplóbejegyzését. Azt mondta, mióta elköltöztünk, nem írt, pedig a dátum nem erre utalt. Ez pár hete íródott, ami mindent megváltoztat.

 Utolsó bejegyzés...
Lola.. egyszer valaki azt mondta nekem, hogy "Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.." Emlékszel ki volt az? Micimackó. Emlékszem, minden adását megnéztem veled legalább milliószor. Szinte szerelmes voltál ebbe a mesébe és mindig azt hajtogattad, hogy ilyen barátokat szeretnél, mint Micimackónak van. Ma már elmondhatod, hogy fényévekkel jobb barátaid vannak, mint a kitalált mackónak. Bár nem ismerem őket, azt tudom, hogy náluk jobbat keresve sem találnál. Bella, Eleanor és Danielle mindig támogatni fognak, és ezt onnan tudom, beszéltem édesanyáddal is és Bella barátnőd is meglátogatott pár napja. Elmondta, hogy kislányos született, egészséges és gyönyörű. Gratulálok! És bocsáss meg nekem, amiért nem emeltem fel azt a rohadt telefont és hívtalak fel. Bocsáss meg, amiért elhanyagoltalak és ahogy az öcséddel bántam. Kinga visszament a szülőhazájába, elég volt neki ennyi belőlem. És nekem is belőle. Foghatnám rá az egészet, de ha lett volna elég eszem, akkor már régen jelentkezem. Sajnálok mindent, amivel megbántottalak és még valami!
 Zayn remek ember, a lehető legjobb, akit kívánhatok lányom párjául. Most már van egy kézzel fogható, szemmel látható bizonyítékod is, hogy szeret és veled akar élni. - Sophie-ra gondoltam, majd Zayn ölébe fészkeltem magam, legördülő könnycseppjeimet pedig letöröltem arcomról. - Ha turnéra megy, és a rajongóktól intim és érdekes ajándékokat kap, ne felejtsd el, hogy Hozzád megy haza, nem máshoz. Mindig haza fog menni hozzád! Csak merjen egyszer nem oda menni! Te is tudod, hogy vannak kapcsolataim. - halkan felkuncogtam, Zayn pedig még közelebb húzott magához. Szívem hevesen vert, ki akart törni bordáim közül. - Mondd meg az öcsédnek, hogy szeretem és bármi problémája van, hívhat. Bár úgyis elmegyek hozzá, ha tőled elmentem, de nem leszek képes megmondani neki.
 Egyetlenem! Becsüld meg a fiatalságod, a neked szánt időt, Zayn-t, Sophie-t, az esetleges utódaidat, Mike-ot, Anyádat, Yaser, Zayn családját, a srácokat, Danielle-t, Eleanor-t, Bellát, Josh-t és az életedet. Csodás ember vagy, büszke vagyok rád! Gyerekkorodba mindig azt mondtad, hogy boldog akarsz lenni. Tudom, hogy most az vagy! Teljesült az álmod, legalább neked. Van szerető családod, barátaid, egészséges gyereked, tető a fejed fölött, tudsz mit enni. Máris több vagy, mint az az Caroline, vagy ki a csoda. Tudod hol van most ő? Börtönben. Ne érdekeljen, hogy miért. Ott van és kész.
 Örökké szeretni foglak, élj teljes életet!
Csók, Apa

 Letöröltem könnyeimet, majd az ajtóhoz léptem. Felkaptam a cipőmet és egy lenge kabátot, majd visszaszóltam Zayn-nek.
 - Elmegyek, megkeresem apát. - örömittasan bólintott, majd egy csókot küldött felém. Én is küldtem neki, majd kiléptem az ajtón. Apa háttal ült nekem, a legfelső lécsőfokon, könyöke combján, fejét tenyerében támasztotta. Az ajtócsapódást hallva felém fordította tekintetét, apró mosoly bujkált szája sarkában.
 - Elolvastad? - kérdezte, miközben felállt és elém lépett.
 - A lényeget igen. - öleltem szorosan magamhoz. - Szeretlek. - suttogtam sülébe, miközben megéreztem erős karjait derekam körül.
 - Én is, kincsem. Én is.

II. évad 12. rész

Sziasztok!

Itt a következő rész! (: Lassacskán elérjük a 100.000 oldalmegtekintést, amiért nagyon hálás vagyok! Imádlak titeket! <3

Jó olvasást!

xoxo

A szülők olyanok, mint a hegyek; a gyerek azzal tölti életét,
hogy megpróbál felkapaszkodni rájuk, és nem is sejti,
hogy egy szép napon mi játsszuk majd az ő szerepét.

Lola szemszöge

 Mindenki velem volt az elmúlt négy napban, amit a kórház falai között töltöttünk. Sophie eddig nyugodt, csendes újszülött, és valószínűleg ezeket a tulajdonságait nem tőlem örökölte. Az doktornő mindennap meglátogatott és hogylétünk felől érdeklődött, ami nagyon jól esett. Reggel Zayn és anyu motyogására ébredtem, de még nem nyitottam ki szemeimet. Hallgatózni akartam.
 - Szerinted? - kérdezte Zayn anyától félőn. Édesanyám halkan felkuncogott, majd megszólalt.
 - Csodás apa leszel, már kilenc hónapja az vagy. - hangjából sütött a büszkeség és a szeretet. Eleget hallottam, így megmozdultam és óvatos mozdulatokkal feljebb toltam magam a kórházi ágyon. - Szép reggelt, kicsim. - nyomott csókot arcomra anya, majd egy apró mosoly kíséretében hagyott minket magunkra.
 - Jó reggelt, anyuka. - ajkai enyémeket érintették, apró csókot nyomott számra. - Öltözz fel, és már mehetünk is. Anyukád elment Sophiért. - kezét nyújtotta felém, amit elfogadtam, így könnyebben tudtam felállni. Még ennyi nap elteltével is óvatosan mozogtam, pedig már csak magamra kellett vigyáznom. Farmer és laza póló alá bújtattam testem, majd az ágyat megigazítva léptem a fürdőszobába, hogy megszemlélhessem arcom. Fáradt voltam, álmos. Zayn mögém lépett, vállamra tette állát, és a tükörben nézett rám.
 - Csodálatosan gyönyörű vagy. - lopva nyomott csókot nyakamra, hiszen az ajtó kinyílt, és azonnal keserves sírás töltötte be a szobát. Elléptem Zayn elől, majd síró kislányomhoz siettem. Anya mosolyogva nyújtotta felém, én pedig azonnal mellkasomra vontam.
 - Eddig én pihentem ott. - motyogta durcásan Zayn, mire anya is és én is felnevettünk. Sophie lassacskán megnyugodott szívdobogásomat hallva, így apró testét pólyába bújtattam, Zayn pedig kivette a kezemből. - Én szeretném kivinni.
 Az épület előtt egy-két újságíró jelent meg, és legalább két tucat rajongó, mind telefonnal a kezében. Zayn a mellkasára vonta Sophie-t, megfogta a kezem és a ránk várakozó autóhoz sietett velem.
 - Lola, én vagyok az, Jess. - kiáltott utánunk egy lány, mire megpördültem a tengelyem körül, így elengedve Zayn kezét. Anyut és Zayn-t is az autóba tereltem és kértem pár percet. A lány fején sapka volt, így az elfedte a még rövid haját, ami lassacskán kezdett visszanőni. Váltottunk pár szót, majd jó egészséget kívánt nekünk. Szorosan megöleltem, majd egy puszi kíséretében kívántam neki a legjobbakat és az autóba ültem. A nagy forgalom miatt egy óra múlva sikerült hazakeverednünk, ahol már vártak ránk a fiúk. Bár már volt nekünk, de azért kaptunk cumisüveget, bébiételt majd későbbre és pár ruhadarabot. Nem volt nagy hangzavar, hiszen Sophie aludt, így a fiúk is visszafogták magukat. Zayn húgai és anyukája csak délben érkeztek meg, de nem maradtak sokáig, egy szállodába mentek éjszakára. Eleanor és Danielle gyönyörködött kislányunkban, míg mi a kanapén gyűjtöttünk erőt az éjszakához.
 - Lola, ugye tudod, hogy Sophie a születésnapomon született? - pillantott rám a fotelból. A napokat visszaszámoltam, és igaza volt, Sophie február elsején született. Jövőre Harry a huszonkettedik születésnapját ünnepli, kislányunk pedig az elsőt. Hallottam a bébiphone-on keresztül, hogy Sophie nyögdécsel, majd felsír. Elnézésüket kérve siettem fel a lépcsőn, az irányt pedig az ajtaja felé vettem. Pár perc múlva megnyugodott, sírása abbamaradt. Karomba vettem, majd a kipárnázott hintaszékbe ültem, hogy megszoptassam. Szemei még mindig kékek voltak, melyek csillogva, fürkészve vizslatták arcom. Vállamra tettem fejét, és egy büfiztetés után el is aludt.

 *6 hónappal később*

 A ház nagy részét plédek, vastag, puha szőnyegek fedték be, hiszen Sophie már kúszik-mászik. Tárgyakat fog meg, ejt le és vesz fel. A fogai lassacskán kezdenek kibújni, így mindig a rágókáját csócsálja. A fiúknak volt itt az Egyesült Királyság területén egy két hónapos turnéjuk, de a lehető legtöbb alkalmat kihasználva utazott haza hozzánk, hogy figyelemmel kísérje első csemetéjének növekedését. Sophie szemszíne barna lett, mélybarna, mint az apjáé. Haja eddig szőke volt, de most az is kezd barnulni. A családom sűrűn járt hozzánk, a lányok pedig minden szabadidejüket ránk áldozták. Képeket tettek fel a közösségikre Sophie-ról, melyeken eszik, alszik, fürdik vagy éppen játszik. Vacsorához készültünk, Zayn pedig még próbán volt.
 - Gyere, Sophie, együnk. - míg a konyhába értünk végig gügyögött a fülembe és a hajammal játszott. Beletettem az etetőszékbe, majd leültem vele szembe. A sárgarépás bébiételt a kezembe vettem és egy apró falatot nyújtottam felé. Elfordította fejét. - Kicsim, enned kell. Kérlek. - kinyitottam a szám, hátha követi mozdulatomat, de csalódnom kellett. Tehetetlenségemben felálltam a helyemről, és úgy próbáltam rábírni, hogy egyen egy kicsit. - Sophie, egyél már, kérlek. - kérleltem, de nem hatott. Elpillantott mellettem, majd győzedelmesen felkacagott. Hátranéztem, az ajtóban pedig Zayn állt, lezseren, farmerja hanyagul lógott csípőjén, édes mosoly ült az arcán.
 - Szia. - lépett elém, és egy egész-nap-alig-láttalak csókot nyomott ajkaimra. - Szia, kis csillag. - ült le a helyemre, majd közelebb hajolt kislányunkhoz. Elvette tőlem a kanalat, majd a falatot bármiféle nehézség nélkül Sophie szájába tette. - Ennyi. - vont vállat lazán, én pedig lehetetlenül felnevettem.
 - Este sosem hagyja, hogy megetessem. Mindig megvár. - nyomtam Soph fejére egy puszit, majd elővettem a csirkét a sütőből.
 - Istennő vagy. - küldött felém Zayn egy puszit, mire szégyenlősen elmosolyodtam. Sosem fogom megszokni a bókjait? Sophie az utolsó falatot már nem akarta bekapni, így Zayn-nek kellett most kérlelnie. - Apa kedvéért.
 - Nem fog sikerülni. Inkább hagyd, vidd el fürdeni és fektesd le. - hessegettem ki a konyhából. Még hallottam, amint berregni, gügyögni kezd apjának, aki motyogott valamit, de nem értettem.
 Megterítettem, de egy óra múlva még mindig nem jött vissza Zayn. Felmentem Sophie szobájába, a hintaszékben Zayn dúdolt egy számomra ismeretlen dalt. Mellkasán kislányunk már elaludt, így óvatosan felállt vele és az ágyba tette. Kézen fogott és úgy vezetett le a konyhába.
 Reggel Zayn már nem volt mellettem, lentről nevetés szűrődött fel, amiből arra utaltam, a fiúknak bizony szabadnapjuk van, így nálunk lesznek. Felvettem a selyemköntösömet, amit még Zayntől kaptam pár hónapja. A mamuszomba bújtattam lábaimat, majd lesiettem a lépcsőn. A fiúk és Sophie a nappaliban szórakoztak, ami annyit tesz, hogy kislányom gügyögésén nevettek.
 - Jó reggelt, napfény. - emeltem fel kislányomat a levegőbe, majd feldobtam egy kicsit. Hangosan felkacagott, majd amikor karjaim ismét biztonságot nyújtottak számára, hajamba túrt. - Szia. - léptem Zayn-hez és édes csókkal illettem meg.
 - És mi? - csattant fel Louis vékony hangon, mire karomban lévő csemetém felkacagott.
 - Még Sophie is kinevet, miért köszönnék neked? - csipkelődtem, mire bevetette színészi képességeit.
 - Azért nevet, mert vicces vagyok. - vágta rá egyből. A társaság érdeklődve figyelték a fejleményeket és a szórakoztató szócsatánkat.
 - Nem! - nevettem fel. - Azért nevet, mert nevetséges vagy. - a szemtanúk huhogni kezdtek, jelezve, hogy ez csúnya, de ütős visszavágás volt. Louis vágott egy grimaszt, amit Sophie megpróbált utánozni. Nem sikerült neki, de a szituáció így még viccesebb volt. Mike egy ideje már csak ritkán jelentkezik, alig hallottam felőle az utóbbi pár hónapban. Anya is keveset tud róla, ahogyan Yaser is. Éppen ezért vettem a kezembe ebéd előtt a telefonomat és tárcsáztam öcsém számát.
 - Szia, Lola. Rég hallottam felőled. - szólt bele pár csörgés után. Hangja fura volt, számomra ismeretlen. Olyan távolinak tűnt, mintha nem is ezen a bolygón lenne.
 - Szia. Én is felőled, drágám. - szóltam hozzá kedvesen, és nehezen tudtam visszafogni magam, nem akartam ráripakodni.
 - Sophia jól van? - a levegő megdermedt körülöttem, Zayn pedig értetlenül nézte kifejezéstelen arcom. Nem bírtam visszafogni magam.
 - Sophie-nak hívják! - emeltem fel a hangom, de azonnal észbe kaptam, hiszen kislányom aludt. - Sophie Hope Malik. - erősítettem meg. - Miért nem hívsz, miért nem jelentkezel?
 - Lola, sok dolgom van. - kerített.
 - Tizennégy éves leszel, mégis mi elfoglaltságod lenne? - kérdeztem tőle, mire felsóhajtott.
 - Nem mondhatom el, de ne aggódj, semmi rossz. - nyugtatott meg, de valamiért nem hittem neki.
 - Mike, ezt te sem hiszed el. Anyuék sem tudnak rólad semmit. - éreztem, hogy nem akar velem beszélni, próbáltam húzni az időt és minél több információt kifacsarni belőle.
 - Dolgozom suli után, anyuéknak gyűjtök egy útra. Mostanában sokat emlegetik Görögországot. - megadta magát. Elmosolyodtam, már éppen le akartam tenni a telefont, hiszen Sophie felébredt, de Zayn intett, hogy majd ő rendezi.
 - Mike... - elhalt a hangom. Nem tudtam megszólalni, de éreztem, hogy még valami más is van emögött. Nem mondott többet, így lassacskán letettük a telefont. Zayn ekkor már mellettem ült, és ölében lovacskázott Sophie-val, amikor csöngettek. Leemelte combjáról, átnyújtotta nekem a szőkés-barna kislányt, majd ment ajtót nyitni.
 - Kicsim, azt hiszem, téged keresnek. - jött vissza a nappaliba, én pedig a kezemben Sophie-val mentem vendégünkhöz, aki az ajtóban állt. A magas férfialak a virágcsokor mögül hirtelen megszólalt.
 - Szia, kincsem. - a virágoskertet elveszi az arca elől, én pedig szembesülök a ténnyel, miszerint fél éve nem láttam az előttem álló személyt. Az apámat.

II. évad 11. rész

Sziasztok!(:

Kinek hogy telt az első hét? A gimis elsősöknek - ha vannak - annyit üzennék, hogy tanuljanak sokat! Persze ez nem azt jelenti, hogy a többieknek nem kell!(: Sok sikert erre az évre!

És itt az új rész!(:

Lassacskán 100.000 oldalmegtekintést tudhat magáénak a blog, amiért nagyon hálás vagyok!(:

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

Minden férfinek három nőt kell szeretnie az életében.
Aki őt szülte
Aki neki szül
És aki neki született

Zayn szemszöge
Délben beszéltem legutóbb Lolával, de ekkor még minden rendben volt. Mellékesen megjegyzem, hogy Jessicának és még sok-sok beteg gyermek életét mentette meg a jótékonysági koncert által összegyűlt pénz. Gyógyulnak, lassan, de biztosan. Egy nagyszerű lányt ismertem meg, Jess igazán szeretni való lány. Egy hónapja kezdték el a kezeléseket, bár kevés ideje csinálják, de az orvos azt mondta, van esélye a túlélésre. Lola a harminckilencedik hetét kezdte, lassacskán elérkezik az időpont, amikor szülnie kell. A déli beszélgetésünk óta hat óra telt el ami azt jelenti, hogy pár perc múlva a színpadon kell lennünk. Egy utolsó csoportölelés a színpadra lépés előtt, és máris felcsendültek az első dal akkordjai. Őszintén megvallva félek az apaságtól. Félek, hogy nem tudom majd ellátni a lányomat, félek, hogy megbántom, nem tudok majd rá elég figyelmet és kellő időt fordítani. Félek, hogy Lola csalódni fog bennem. Gondolkodni már nem volt több időm, hiszen a koncertre kellett koncentrálnom. Az első szünetben rápillantottam a telefonomra, ami jelezte, hogy nemrégiben üzenetem érkezett. Eleanor írt, miszerint Lola kórházban van, lehetséges, hogy csak vaklárma, de majd ír, ha tudnak valami konkrétat. A koncert második részében nem tudtam minden figyelmemet a daloknak és a rajongóknak szentelni, hiszen épp most van a szerelmem kórházban, valószínűleg szülni fog. Éppen az egyik dal szólóját énekeltem, amikor a színpad előtt megállt Paul és a telefonomat kezdte lóbálni, melynek képernyőén Eleanor képe villogott.
 - Srácok. - szakítottam félbe a dalt, és ezzel együtt a koncertet is. - Lola szülni fog, éppen most, el kell mennem. Ott szeretnék lenni, amikor az első gyermekem megszületik. Szeretlek titeket és köszönök mindent. Jó éjt! - lóhalálában szaladtam le a színpadról, az öltözőm polcáról felkaptam a kocsikulcsot és az autómhoz siettem. Meglepett, hogy Paul állt ott, de nem is törődtem vele. Kezébe nyomtam a slusszkulcsot, majd elfoglaltam helyem az anyósülésen. Menedzserünk gyújtást adott, pár másodperc múlva pedig már a kórház felé tartottunk. Este volt, a londoni forgalomhoz képest alig jártak autók, így alig negyedóra múlva a recepciónál álltam. A fiatal hölgyemény bájolgott velem, de amikor megjelent Paul és közölte, hogy semmi másra nincs szükségünk azon kívül, hogy jelenleg hol van Lola Hamilton.
 - Keressék meg Mrs. Peterson-t a harmadikon. - mosolygott kedvesen. A liftajtó éppen kinyílt, mikor odaértem, így gyorsan beléptem és megnyomtam a gombot. Kísérőm éppen csak be tudott csusszanni, majdnem kint maradt. Idegesen doboltam a lábammal, Paul próbált nyugtatni.
 - Én is izgultam, de semmi okom nem volt, így utólag visszatekintve. Minden rendben lesz. - tette vállamra kezét, bár cseppet sem nyugodtam meg. Jó volt, hogy velem jött, nem valószínű, hogy eltudtam volna vezetni idáig, hogy ne szegjek meg legalább öt-hat közlekedési szabályt. A liftajtó kinyílt, én pedig azonnal az információs pultnál álltam.
 - Mrs. Peterson-t hol találom? - könyököltem fel a pultra, az idősödő nő pedig eszelősen nézett rám. - A feleségem szülni fog, már itt van bent.
 - Hogy hívják a feleségét? - hangja kimért volt, halálos nyugalomban gépelte az általam lediktált nevet. Az szőke, kedves nő lépett mellém és magával hívott.
 - Én vagyok Mrs. Peterson, Lola orvosa. Pár perc múlva áttoljuk a szülőszobába. - egy halványsárga szobába értem be, ahol a számomra tökéletes nő feküdt. Eleanor kezét szorongatta az összehúzódások alatt, majd amikor elengedte barátnője kezét, beléptem. El felállt, nyomott egy puszit Lola arcára, majd kiment a szobából. Apró mosolyt engedett meg felém, amikor utánanéztem, majd biccentett fejével, hogy menjek be a barna hajú szépséghez. Szemeit lehunyta, pihent. Leültem a székre, ami az ágya mellett volt elhelyezve, kezeit ajkaimhoz emeltem és apró csókot nyomtam rá.
 - Itt vagyok. - suttogtam, mire arcán apró, fáradt mosoly jelent meg. Kezemhez nyúlt és erősen rászorított.
 - Nézd meg, hány óra! - nyöszörögte. Telefonom kijelzőjére pillantottam, ami 19:43-at mutatott. - Keresd meg a doktornőt, mennem kell. - fújtatott, de én nem tudtam felállni mellőle. - Menj!
Az ajtón kiérve pillantottam meg az orvost, aki a mappáját nézte.
 - Menni akar. - álltam meg előtte, teljesen idegesen, szinte remegtem. Nyugodtan elmosolyodott, keresett egy ápolónőt, aki majd áttolja Lolát a szülőszobába. - Jöhetek én is? - kérdeztem a szülőszoba ajtajában állva, mire a kezembe nyomott egy zöld köpenyt, maszkot és egy sapkát. Azonnal magamra kaptam, beléptem és becsuktam magam mögött az ajtót. Leültem a székre az ágy másik oldalán, majd megfogtam Lola kezét. Bágyadtan mosolygott rám. Lábait kitámasztották, a doktornő megállt előtte és felnézett rá.
 - Ha szólok, nyomnod kell, rendben? - Lola bólintott. - Kezdjük. Semmi baj nem lesz, csak csináld! - majd fogait összeszorítva nyomott. Lassan másfél órája vajúdott, amikor Mrs. Peterson megszólalt. - A feje kint van. A válla a legszélesebb, ez kemény lesz, de nyomj! Most.
Pár perc múlva a kislányunk felsírt, az ápolónő elvette a doktornőtől, aki miután megvizsgálta a babát hozzánk lépett.
 - Egészséges baba. Nyitott szemmel született, csodagyerek. - nem szóltunk semmit, éppen eleget mondott. Lassacskán visszatolták Lolát a napsárga szobába, ahová követtem. Óvatos csókot nyomtam szájára, majd letöröltem könnyeit. Nem tagadom, én is sírtam. Kislányunkat átnyújtották Lolának, aki gyengéden fogta karjaiba.
 - Csodálatos kislányt szültél. - hintettem csókot homlokára, majd a kicsihez hajoltam. Hatalmas kék szemeit rám emelte, ami mosolyt csalt az arcomra. - Büszke vagyok rád. - suttogtam fülébe, majd ismét a babának szenteltem minden figyelmem. - Szia, csöppség! Itt van apu. - gügyögtem neki. Nem reagált még igazán, de a lényeg annyi, hogy egészséges. Kis idő múlva egy ápolónő tért vissza a szobába, tudni szerette volna a baba nevét, adatainkat.
 - A kislány neve? - mosolygott kedvesen ránk, nekünk pedig fogalmunk sem volt arról, milyen névre kereszteljük a gyermekünket. Erről legutóbb kilenc hónapja beszéltünk, amikor még semmiről sem tudtunk. Némi gondolkozás után én szólaltam meg.
 - Sophie Hope Malik. - kérdőn pillantottam Lolára, érdekelt, hogy tetszik-e a név. Bólintott, miszerint elfogadja ötletem, a hölgyike pedig ráfirkantotta a papírra.
 - Uram, egy brigád Önt és a párját keresi. - fordult vissza az ajtóból a nő, mire szépen megkértem, engedje be őket. - Nemsokára visszajövök a kislányért. - mosolygott, majd becsukta az ajtót. A fiúk halkan jöttek be, Harry mosolya a lehetségesnél is szélesebb volt, Niall és Louis egyszer sem kiáltottak fel, nem hangoskodtak, ami igencsak meglepő volt. Liam pedig csak önmaga volt, gyönyörködött a kislányomban. El édesen mosolygott Sophie-ra, a szülők pedig majd' kicsattantak a boldogságtól és a büszkeségtől.
 - Gratulálok, kicsim, csodaszép unokát szültél nekünk. - ölelte magához Lolát a büszke nagymama. Anne és apu is gratulált, majd apa egy apró dobozt nyújtott át nekem.
 - Ha Sophie felnő, add ezt át neki. Anyádé lett volna, én vettem neki, de sosem volt alkalmam, hogy megajándékozzam vele. - ölelt magához.
 - Köszönöm. - veregettem meg hátát, majd visszafordultunk a családunkhoz. Mindenki az alvó kislányomat nézte, mosolyogva, teljesen elbűvölve. Eddig azt hittem, hogy a fiúkkal élem meg életem nagy kalandját. Tévedtem. A fiúkkal az álmomat élem meg, életem nagy kalandja pedig az általam szeretett nő karjaiban alszik. Lolával és Sophie-val kapcsolatban soha, semmit sem fogok megbánni. Az életem most kezdődik, apa vagyok, felelősséggel tartozom. Vigyázni fogok a családomra, és örökké szeretni fogom őket.

HÍREK

Sziasztok! :))
Nos, utolsó teljes napomat töltöm itthon, ugyanis holnap költözök be a kollégiumba. Hetente egy rész lesz, maximum kettő. Általában péntek éjjel, szombat este hozom majd őket.
A feliratkozókat mindig figyelem, ahogy a megtekintések és a kommentjeitek számát is. Mindent köszönök, csodálatosak vagytok! :))

Sajnos, vagy nem sajnos, de a legújabb blogom nagy valószínűséggel bezárja kapuit. Valószínűnek tartom, hogy senki sem olvasná, feleslegesen pedig nem szeretnék írni. (Ha valaki nincs vele tisztában, az I'm your princess-ről beszélek.)

Ennek a blognak hamarosan vége, nagyon szerettem és a szívemhez nőtt. De ezt inkább majd az Írói utószó című bejegyzésben kifejtem.
Tehát a lényeg: Hetente egy rész, ami hétvégén fog érkezni.
Köszönöm a támogatást, millió puszi nektek.
Kitartás a suli idejére, csak pozitívan kell hozzáállni.
Lots of love
xoxo Dodi

II. évad 10. rész

Sziasztok, drágák!:) 

El sem hiszem, hogy itt tartunk. Még lesz 6 rész az epilógussal együtt, és... hihetetlenül fog hiányozni a blog és a történet, na meg persze ti:) De ne érzelgősködjünk, hiszen új résszel érkeztem, aminek remélem, örülni fogtok!:))

Jó olvasást!:)

xoxo, Dodi

Segíteni akartam egy haldokló emberen. Minden elmúlt perc közelebb vitte
Őt a halálhoz. Én pedig nem akartam ezt. Minden erőmmel azon voltam,
hogy visszavonjam végítéletét. - Lola Hamilton

 A hetek teltek, én gömbölyödtem, nőttem, ahogy a kislányunk is odabent. Minden rendben ment, már a nyolcadik hónapom felénél jártam, Zayn pedig még mindig turnén volt. Valahol Spanyolországban jártak, és bár minden este beszéltünk, veszettül hiányzott. Harminchárom hetes voltam, a mozgás nehezebbé vált, kevesebb dolgot tudtam önmagamtól megtenni. Szerencsémre anya, Danielle és Eleanor mindenben a rendelkezésemre álltak, hol együttes erővel, hol pedig felváltva segédkeztek. Eljöttek velem az orvoshoz, a postán feladták Zayn-nek az ultrahangos képeket, jöttek velem bevásárolni a kicsinek, és természetesen berendezkedni az új házba. Igen, pár hete költöztem be, volt babaváró buli is, amit a lányok szerveztek. Bella leginkább a munkájának élt, nagyon ritkán találkoztunk. Pár napja meglátogatott minket a Malik család, akik kitörő örömmel fogadták, hogy ilyen szépen növögetünk, és hogy egészséges a baba. Kislányunk kapott rugdalózót, apró cipőcskét, játékokat és persze egyénileg tervezett cumisüveget Wali jóvoltából, amiről Zayn mosolygós arca köszönt vissza.

 A nappali falára kerültek ki képek a fiúkról, családról és rólunk, kettőnkről is. A lányok elmondása szerint mindent nagyszerűen berendeztettem a lakberendezőkkel, így szívesen múlatták az időt szerény kis hajlékunkban. Mike is benézett néha, de ő már visszaköltözött anyuékhoz. Nos, igen, amikor kiderült az egész kalamajka, anyu és apu csúnyán összevesztek, így azóta nem is beszélnek egymással. Yaser munkából hazafelé jövet szokott benézni hozzánk, és bármit megkívánok, azonnal megkapom. Valakivel elküldi nekem, vagy éppen ő maga hozza át. Egyik nap is így történt, éppen kértem valamit Yaser-től, és pár perc múlva csengettek. Ilyen hamar nem érhetett ide, így némi kíváncsisággal nyitottam ajtót. Apám állt előttem teljes életnagyságban, én pedig amint megláttam, rácsuktam az ajtót.
 - Lola, beszéljük meg. - az ajtó megszűrte hangját, így halkabb volt erős hangja. Kopogott párat, és próbálta kinyitni az ajtót, de mivel én bezártam, nem tudott bejönni.
 - Nincs miről beszélni. - csattantam fel. - Mike miattad van úgy maga alatt, anyu jogosan nem beszél veled, ha pedig engem is felidegesítesz, még idő előtt megszülhetek. Ha megkérhetlek rá, most menj el. - ütöttem rá egyet az ajtóra. Hm, régi emlékek. Anyuval is mindig így csináltam, de annak már vége. Most apám van soron?
 - Sajnálom, kicsim. Szeretlek. - léptei halkultak, én pedig a nappali felé vettem az irányt. Lefeküdtem a kanapéra és próbáltam megnyugodni.
 - Hé! - kuncogtam fel, amikor kislányom rúgott egyet. - Nekem annyira nem jó, hidd el. - simítottam végig pocakomon, majd pár percre lehunytam a szemem. A csengő zajos rikoltozására és ajtón való dörömbölésre ébredtem. A nap már lemenőben volt, így többet aludhattam pár percnél.
 - Lola, nyisd már ki! - ütötte a fát Eleanor, Danielle pedig az ablakon kopogott. Ekkor futott be Yaser is, én pedig a saját, lassú tempómban csoszogtam az ajtó felé, majd kinyitottam azt. - Miért van telefonod, ha nem veszed fel? Miért nem válaszoltál a millió sms-re?
 - Bocsánat, de aludtam. - túrtam bele barna hajamba, majd ismét lefeküdtem a kanapéra. Yaser idegesen rontott be a házba, majd arcizmai elgyengültek, amikor megláttak.
 - Neked mire van a telefonod, kisasszony? - hajolt le hozzám, majd nyomott a fejem búbjára egy apró csókot. - Anyád mindjárt ideér. - húzta el a száját, hiszen mindketten tudtuk, mi lesz ebből. Egy alapos fejmosás. Nos, pár perc múlva meg is kaptam. A lányok a kanapé végében ültek, Yaser a fotelben, anyu pedig fel-le járkált és magyarázott.
 - Jó, megértettem, anyu. Bocsánat. - apró puszit nyomtam arcára, majd nehezen bár, de felültem. - Lassan karácsony. El kéne mennem bevásárolni. Egyedül. - hangsúlyt helyeztem arra, hogy kizárólag egyedül akarok menni, hiszen nem akarom, hogy bárki is meglássa, mit veszek neki az ünnepekre.
 - Az úgy megfelel, ha Yaser elvisz kocsival, odakint megvár, és hazahoz? - guggolt le elém anyu, majd megsimította pocakom és apró puszit nyomott rá.
 - Rúgni fog. - kezét rásimította kerekded hasamra, én pedig dúdolni kezdtem egy dallamot. Csemetém megmozdult, rúgott egyet, anyu pedig felsikított örömében.
 - Istenem. - szemei könnybe lábadtak, én pedig megszorítottam a kezét.
Egy drogéria közepén álltam Louis-nak és Eleanor-nak kerestem a kedvenc parfümjét, amikor egy tizenhét éves lány jött oda hozzám.
 - Lola, nem szeretnélek zavarni, de kérhetek egy képet és egy aláírást? - simított végig karomon, én pedig mosollyal az arcomon vettem el tőle a telefonját.
 - Így? - mutattam a hasamra, ő pedig szélesen elmosolyodott és bólintott egyet. Magamhoz öleltem a lányt, majd elkészítettem a fotót. - Hogy hívnak?
 - Jessica vagyok. - nyújtotta át a papírt és a tollat, én pedig pár kedves szót írtam rá, majd visszaadtam neki. - Köszönöm szépen. Mondhatok valamit? - állt hozzám közelebb, én pedig biztos voltam abban, hogy személyes dolgot akar megosztani velem.
 - Csak tessék. - igazítottam meg a sálam, a lány pedig lehajtotta a fejét.
 - Maradj Zayn-nel, oké? Csodálatosak vagytok együtt, és ez a pici a bizonyíték arra, hogy szeretitek egymást. Használj ki minden percét az életnek, mert rövid. És hidd el, tényleg veszettül rövid. Élj helyettem is. - hangja elcsuklott, majd hátat fordított nekem, és távozni akart. Karja után kaptam, és magam felé fordítottam.
 - Jessica, mi a baj? Úgy beszélsz, mint aki túl van élete nagy részén. - kerestem a tekintetét, de fejét elfordította.
 - Beteg vagyok. Kezelésre lenne szükségem, de a szüleimnek nincs pénze ilyesmire. - rázta a fejét, én pedig azonnal kértem tőle egy elérhetőséget. Legyen az telefonszám, lakcím, bármi. Megkaptam a lány lakásának címét, így lassacskán útjára engedtem azzal a végszóval, hogy minden rendbe fog jönni. Jessica keserédesen elmosolyodott, majd eltűnt a tömegben. Nem érdekelt a telefonszámla, nem érdekelt semmi, egyedül az, hogy segíteni akarok a lánynak. Tárcsáztam Zayn-t, aki pár csörgés után fel is vette.
 - Mi a baj, édes? - rekedtes hangja bekúszott hallójáratomba, én pedig megkönnyebbülten mosolyodtam el.
 - Egy illatszerben egy lány képet kért tőlem az imént és beteg. Segítségre van szüksége. - parfüm nélkül léptem ki az üzletből, fülemen a telefonom, kezemben a táskám.
 - Rendben. Gyűjtünk neki pénzt. Megvan a címe? - kérdezte, majd hallottam, amint elmondja röviden a fiúknak, mi a helyzet.
 - Persze. De apád a kocsiban vár, vásárlókörúton vagyok. Egy óra múlva hazaérek és felhívlak, rendben? - mentem be a következő boltba, ahol azonnal kiszúrtam a keresett parfümöket.
 - Rendben. Mondd meg nekik, hogy szeretem őket. Csók, szívem. - a telefont elemeltem fülemtől, majd a két parfümöt becsomagoltattam és eltettem a táskámba. Három szatyorral a kezemben léptem ki a főbejáraton, és a rám várakozó autó felé vettem az irányt.
 - Zayn szeret titeket. - ültem be az anyósülésre Yaser mellé, aki értetlen tekintettel meredt rám. Elmagyaráztam neki a bent történteket, ő pedig egy mosollyal nyugtázta ötletemet. Hazaérve gyorsan elrejtettem az ajándékokat, majd videochat-en beszélgettünk Zayn-nel.
 - Szóval Jessica a neve, rákos, és a szüleinek nincs pénze a kezelésre? - összegezte a hallottakat, én pedig bólintottam egyet. - Rendben. Paul intézkedik is, holnapután megyünk haza és adunk egy jótékonysági koncertet a rákos gyerekeknek, amire Te meghívod a lányt. Egy egyszerű koncertnek állítsd be, és az összegyűjtött pénzből tudunk segíteni neki.
 - Köszönöm. - hangom elhalt, sírtam. Örömömben sírtam, hiszen egy ilyen csodálatos srácokat tudhatok magam mellett, akik a rajongókért mindent megtesznek. Holnapután láthatom Őt. Azt a férfit, akiért mindenemet odaadnám. Hatalmas szívük van ezeknek a fiúknak, és nem számítana, ha semmit sem kapnának a rajongóktól ők akkor is énekelnének, zenélnének, mert ez az életük. Ők a zenének élnek, és ezáltal a rajongóknak.
 - Szeretlek titeket. - a háttérből hatalmas nevetés tört fel, minden bizonnyal Louis vagy Niall lőtt el egy poént, ami tetszett a társaságnak. Hihetetlen srácok, akik éppen az álmukat élik. Zayn álmába én is és a kislányunk is beletartozik, aminek én örülök a legjobban. Csodás apa lesz, már most az. Végre kijelenthetem, hogy őszintén, tisztán és végérvényesen is boldog vagyok.

P.S.: Boldog születésnapot a világ egyik legcsodálatosabb fiújának, aki ma töltötte huszadik születésnapját. 

Mi láttunk, amikor 14 éves voltál.
Nem adtad fel.
Láttunk, amikor 17 éves voltál.
Nem adtad fel.
Most 20 éves vagy és az álmod valóra vált.

CSODÁLATOSAN BOLDOG 20. SZÜLETÉSNAPOT EGYETLEN LIAM JAMES PAYNE!

II. évad 9. rész

Sziasztok!:)) Itt az új, remélem elnyerte a tetszéseteket! 

Mint láthatjátok a bejegyzés alján, levettem a 'nem tetszik' pontot, hiszen kaptam egy párat, de aki arra kattintott, sosem írta le, mi nem tetszik neki. Remélem, nem okoz gondot.

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

P.S.: Még hat rész lesz, +/- 1 és az Epilógus. :))

Csak azok a kapcsolatok lesznek erősek, 

mélyek és szeretetteljesek, 

ahol mindkét fél a másikat teszi első helyre.

 Nem kellett volna lehunyom a szemem, hiszen semmi időm nem volt felkészülni a találkozásra. Egy hónap után újra látni a szerelmemet, aki a gyermekem apja, mindennél jobb érzés volt. A karjaiban lenni, érezi illatát és közelségét, hozzábújni, érezni a felém áradó végtelen és feltétlen szerelmet.
 - Kincseim! - szorított magához, majd a hasamhoz hajolt és apró csókot nyomott rá.
 - Meglátnak. - húztam fel karjánál fogva, de Őt ez mit sem érdekelte, ismételten leguggolt és simogatni kezdte.
 - Itt van apuci, itt vagyok. - beszélt mosolyogva a még bent megbújó kislányunkhoz. A vakuk kattogtak, Zayn pedig egyre jobban mosolygott. Amikor úgy gondolta, a firkászoknak elég lesz a sok kép, felállt, ujjait enyémekre kulcsolta, és lazán kisétáltunk a reptérről. Természetesen Danielle elé kijött Liam is, de a többiek nem tudtak kijönni, éppen a koncert előkészületeiben segédkeztek, hiszen pár óra múlva a Madison Square Gardenben adtak koncertet. Louis, Eleanor - mára már ő is ideért, elmondása szerint ki nem hagyna egy Garden-es koncertet -, Niall, Harry és Paul is mosolyogva üdvözölt minket, amikor a színpad mellé értünk.
 - Gratulálok, kislány. - nyomott két puszit az arcomra Paul, ezek szerint hallotta a hírt. A fiúk elmentek elvégezni a szokásos koncert előtti teendőiket, addig mi Danielle-el az eddigi koncertképeket nézegettük. Volt egy pár kép, ami a buszon készült, tehát némelyiken nincs Harry-n alsó, de szerencsére csak a formás hátsófele látszik. Niall eszik, Zayn és Liam fogat most, Louis Harry-vel videojátékozik, és még ehhez hasonlók. Arcomon megéreztem a puha ajkakat, amik Zayn-hez tartoztak.
 - Ma este végre hozzád bújhatok. - mormogta a fülembe, engem pedig szavai hallatán kirázott a hideg. Pár perc múlva a fiúk is feltűntek, mindenki megbolondult. Hallani lehetett a színpad előtt tomboló rajongók sikítását, a stábtagok ész nélkül rohangáltak, én pedig jól mulattam rajtuk. - Nem olyan vicces ez, hidd el.
 - Nekem igen. - vontam vállat, majd egy utolsó csókot nyomtam ajkaira, így engedve fel Őt a színpadra. A koncert végén Zayn visszament a színpadra, a fiúk pedig megálltak mellettem.
 - Öhm, tudnátok rám egy kicsit figyelni, fontos dolgot szeretnék mondani! - vakargatta a tarkóját, a rajongók pedig hatalmasat sikítottak, de Zayn leintette őket. - Pár hete eljegyeztem a barátnőmet, és nemrégen kiderült, hogy babát vár. Lola, gyere fel, kérlek! - fordult felém, én pedig teljesen lesokkolódtam. Harry noszogatni kezdett, én pedig lassacskán felcsoszogtam a színpadra. Amikor megpillantott a tömeg, éljenzés vette kezdetét és hatalmas tapsvihar fogadott. Megálltam Zayn mellett, ő pedig magához húzott és puszit nyomott a fejemre.
 - Köszönj nekik. - súgta a fülembe, majd átnyújtotta a mikrofont. Remegett a kezem, alig találtam meg a hangom.
 - Sziasztok, lányok. Hogy tetszett a koncert? - válaszul ismét hatalmas sikítást kaptam, amin elnevettem magam. - Zayn pár hete megkérte a kezem, amire egyáltalán nem számítottam. Boldog voltam, de amikor kiderült, hogy babát várok.. Még boldogabb lettem. Lehet, hogy csöpögős lesz, és nem érdekli a mondandóm mindannyiótokat, de szeretnék mondani valamit. Lányok, ha van egy fiú, aki mindent megtenne értetek, bókol nektek, érezteti veletek, hogy szeret, soha ne engedjétek el! Ha akadályokba ütköztök, ne adjátok fel, küzdjétek le! Zayn és én rengeteg mindenen mentünk keresztül, de most minden rendben van és boldogok vagyunk együtt. Becsüljétek meg az ilyen fiúkat, mert nagyon kevés ilyen van már. Azt kívánom, hogy annyi szeretetet kapjatok az életben, mint én Zayn-től. - mondandóm végén Zayn-re mosolyogtam, aki nagyokat nyelve fojtotta vissza könnyeit.
 - Ennek örömére énekeljünk el egy dalt, benne vagy? - fogta meg a kezem, én pedig azonnal heves tiltakozásba kezdtem, de a rajongók kántálni kezdték a nevem, én pedig nem mondhattam nemet. - Nem saját szerzemény, bizonyára mindenki ismeri a Camp Rock című filmet. Nos, ebből választottam egy dalt számunkra, remélem, tetszik majd. - fejezte be, majd felcsendültek a számomra is ismerős dallamok. A dalt énekeltem, úgy, mint még soha. Mielőtt találkoztunk volna Zayn-nel, hallottam már őket a rádióban, de nem kimondottan tetszett a zenéjük. Akkoriban még más volt az ízlésem, fiúk terén is. Életem legjobb döntése volt, hogy anyuval jöttem Londonba, nem tudtam volna megbocsátani magamnak, ha ilyen fiút szalasztok el. Az utolsó dallamok is elhaltak, Zayn pedig megfeledkezve magáról húzott közelebb egy csókra. Vagy kettőre. A rajongók kinyilvánították véleményüket, ami sikításban, tapsviharban és hatalmas 'óóó'-gatásokban ki is merült. Szégyenlősen fúrtam fejemet Zayn vállába, ő pedig még egyszer megköszönte az estét és a támogatást is.
 - Te megőrültél? - fakadtam ki az öltözőjében ülve. - Nem bírok énekelni.
 - Nem volt olyan rossz, hidd el. - nyomott puszit az arcomra, majd eltűnt egy ajtó mögött. Pár másodperc múlva egy apró dobozzal a kezében tűnt fel ismét.
 - Mi ez? - vettel el tőle a masnival átkötött dobozt.
 - Nyisd ki. - biccentett fejével a csomag felé. A halványlila selyemszalagot eloldoztam, a dobozka tetejét pedig leemeltem. Egy apró, babarózsaszín, fodros ruha tárult a szemem elé, a derekánál egy szalaggal. Szám elé kaptam a kezem, majd megöleltem Zayn-t.
 - Köszönjük. - nyomtam csókot ajkára.
 - Srácok, jöttök az afterre? - lépett be kopogás után Harry.
 - Megtanultál kopogni? - húztam az agyát, Zayn pedig felkuncogott mögöttem.
 - Mióta terhes vagy, egyre durvábban csipkelődsz. - ráncolta szemöldökét, én pedig elé léptem és nyomtam egy puszit az arcára.
 - Nem megyünk. - válaszolt az eredeti kérdésre Zayn.
 - Persze, menjetek csak haza huncutkodni. - csibészkedett, én pedig vállon csaptam és rászóltam, hogy viselkedjen. Kezét felemelve tolatott ki a szobából, és amint becsukta az ajtót, Zayn kezeit a derekamra simította. Itt álltam előtte nyolc hetes terhesen, ő pedig már most annyira vigyáz rám, mint még soha senki. Két hónapja meg sem fordult a fejemben, hogy New York-ban leszek a vőlegényemmel, akitől most babát várok. Vállamon lógó táskámat elvette tőlem, majd a saját vállára akasztotta, a bőrkabátját pedig rátette. Megfogta a kezem, és így mentünk ki az épületből; Zayn női táskával a vállán, én pedig egy csodálatos férfival az oldalamon. Beültetett az autójába, és egy órán belül már a szálloda mélygarázsában vártuk a liftet, mivel Zayn nem engedett még a földszintig sem lépcsőzni.
 - Azért mozognom kell, nem tunyulhatok el, másképp elhízok és hét hónap múlva begurulok a kórházba. - nevettem fel, bár ő ezt egy cseppet sem tartotta poénosnak. A lakosztályukba felérve segítette le rólam az apró kabátomat, amit már a hasam kinyomott, így nem simult rá a testemre.
A szobájában néztünk valami borzasztó rossz, romantikus filmet, egyikünket sem kötötte le igazán. Sokkal jobban lefoglalt minket az, hogy együtt vagyunk. Fejét a combomon pihentette és a kislányunkhoz beszélt.
 - Te, Lola? - nézett rám pocakom mögül.
 - Hm?
 - Múlt hónapban csináltunk rólad képet? - emelte fel a fejét és felült az ágyon. Bizonytalanul bólintottam, majd hirtelen rávágtam.
 - Persze, még mielőtt eljöttetek volna. Miért kérded? - csúsztam feljebb, ő pedig kezébe vette a fényképezőgépét, ami a fésülködőasztalon pihent.
 - Állj oda. - mutatott a falra, én pedig teljesítettem a kérését. Felsőmet felhúztam épp úgy, mint egy hónapja. Az exponálógomb megnyomása után már lépett is hozzám, hogy megmutassa a képet. Mosolyt csalt az arcomra a kép, melyen aprócska csemeténk volt látható.
 Fürdés után - persze külön, Zayn túlságosan is vigyáz rám - az ágyon feküdtünk, fejét ismételten combomon pihentette.
 - Jaj, te kis manó. - szólalt meg hirtelen.
 - Sosem hívtál még így. - hunytam be a szemem, de ki is pattant.
 - Nem is neked mondtam, bocsi. - nevetett fel, majd megpuszilta lassacskán növekedő hasam.
 - Zayn... Én érezni akarlak.. - suttogtam, ő pedig azonnal felült. Rázni kezdte a fejét, és szinte már hallottam a következő kérdését, ezért inkább válaszoltam rá. - Szabad, nyugodj meg. - hajoltam hozzá egy csókért, amit viszonzott is. Csípőmre akart ülni, de amikor lendítette a lábát, meggondolta magát. - Maradj. - suttogtam fülébe, ő pedig ráült a combomra. - Nem fáj, nem nyomsz, majd szólok, oké?
 - Vigyázni fogok rátok. - csókolt nyakamba, én pedig egy pillanatra sem kételkedtem benne. Vigyázott ránk, figyelmes volt, jobban, mint máskor, jobban, mint általában szokott.

II. évad 8. rész

Sziasztok! Nagyon sajnálom a kimaradást, de most itt vagyok és hoztam a részt!:)

Az I'm your princess-t egy kicsit felfüggesztem. Minden figyelmem erre és a Next to you-ra fordítom.

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

A pocakom még éppen nem nőtt,
de egy gyermeket hordtam a szívem alatt.
Az én gyermekemet, akinek Zayn Malik az apja.
Aki a világ legjobb apukája lesz. - Lola Hamilton

 A reptéren álltunk, a fiúk most készültek becsekkolni, hiszen a turnéjuk kivételesen Amerikában kezdődik. Két hónapot fognak ott eltölteni, három nap pihenővel, amikor hazajönnek. Természetesen az amerikai turné utolsó koncertjén ott leszünk, és ha lehetséges, többre is elmegyünk. Nem volt tömeg, az éjszaka közepén mentek, több okból kifolyólag. Az időeltolódás miatt, a rajongók miatt, és a későig elhúzódó próba miatt.
 - Vigyázz magatokra, rendben? - simított végig még igencsak lapos hasamon Zayn. Könnyekkel küszködve bólintottam neki, ő pedig szorosan magához ölelt. - Jaj, te! - érzelmes, hosszú csókot váltottunk, de Harry és a bemondó közbeszólt.
 - Engedd el a csajod, és húzzunk, hogy mihamarabb hazajöhessünk. - fogta meg Zayn vállát, aki egy nemtetsző pillantást vetett rá.
 - Nem a csajom, hanem a menyasszonyom, oké? És a gyerekem anyja, szóval vegyél vissza! - paskolta meg játékosan a zöld szemű szívtipró arcát, aki egyik karomnál fogva húzott magához.
 - Vigyázz magadra, picur. - simított végig hatalmas tenyerével hajamon, majd gyors puszit nyomott az arcomra. Danielle védelmezőn állt mellettem, tudta, hogy milyen érzés, amikor a szerelmed elmegy. Bella fotózásra utazott Amerikába, így ők Niall-el találkoznak odakint. Mindenkitől elköszöntünk, a fiúk már a kapuk felé közeledtek, amikor Zayn sarkon fordult és visszasietett hozzám.
 - Mire egy hónap múlva hazaérek, költözz be a házba. Itt a kártyám, vásárolj, amire csak szükségetek van, rendben? - fogta kezei közé arcom, én pedig csak néztem rá, teljesen sokkolódva. Én vele akartam beköltözni, nem egyedül dönteni mindenről. - Nem kérés volt.
 - Rendben. - mosolyodtam el, pár pillanat múlva megéreztem ajkaimon az övét. Lágyan kényeztették az enyémeket, a torkomban gombóc nőtt, nem akartam elengedni. Próbáltuk kihasználni a rendelkezésünkre álló időt, de tudnivaló, hogy az sosem elég.
 - Haver, gyere! - csendült fel Louis türelmetlen hangja, ami mindkettőnket visszarántott a valóvilágba.
 - Szeretlek. - suttogta fülembe, én pedig azonnal sírva fakadtam. Eddig tudtam tartani magam, de most már nem.
 - Én is szeretlek. - zokogtam, ő pedig egy utolsó puszit nyomva az arcomra fordított hátat és tűnt el az emberforgatagban. Néztem utána, bár már nem láttam, tudtam, ő is visszanézett. Hamarosan mindhárman autóba szálltunk és hazaindultunk aludni, bár még hajnali négykor tévét néztünk, valami romantikus filmet. Mike már aludt, nem volt rá nagy hatással, hogy a srácok elutaztak.
 Az óra delet ütött, amikor felébredtem. A kanapén aludtam el, ami igencsak kényelmetlen, egyáltalán nem alvásra van kitalálva. A konyhából motozás hallatszott, így arra következtettem, hogy Dani fitogtatja főzőtudományát. Mike az egyik fotelből nézte a kedvenc sorozatát Zayn pólójában.
 - Ma elmegyünk venni neked valami ruhát, oké? - mosolyogtam rá, ő pedig bólintott egyet. A konyhába mentem, hogy megnézzem, miben mesterkedik a barátnőm, amikor megcsapott a sült csirke illata.
 - Hm, mennyei illatok. - ültem le az egyik székre.
 - Nemsokára kész! Mike, gyere enni! - kiáltott ki öcsémnek, aki pár másodperc múlva megjelent az ajtóban és helyet foglalt a hozzám legközelebb eső széken. Ebéd után összeszedtem magam és elmentünk vásárolni. A házunkba is vettem, illetve rendeltem néhány dolgot, és Mike-nak is bevásároltunk.
 - Holnap jönnek a kiszállítók a házhoz, eljönnél velem? - kérdeztem Mike-tól a nappaliban henyélve.
 - Csak akkor, ha utána eljössz velem moziba. - alkudozott.
 - Mit nézünk? - húztam fel egyik szemöldököm.
 - Még nem tudom.

 *3 héttel később*

 Ismételten Mrs. Peterson ágyán feküdtem a zselével és az ultrahangos készülékkel a hasamon. Danielle a kezemet fogta és mosolyogva nézte a kis képernyőt. A doktornő mozgatta a készüléket és a monitort pásztázta.
 - Minden rendben a kicsivel, és talán a nemét is meg tudom mondani, ami bár még nem száz százalékig biztos, de eléggé valószínű. - kíváncsian emeltem rá a tekintetem, ő pedig halványan elmosolyodott. - Kislány lesz, ha minden igaz. Két hét múlva már biztosabb lesz.
 - Gratulálok, Lola. - nyomott a homlokomra egy puszit Dani, én pedig ismételten kaptam egy törölközőt, amivel letörölhettem a zselét.
 Este Zayn-nel Skype-oltam, így volt alkalmam elmondani neki a hírt.
 - Ma voltam dokinál. - tekintetét rám kapta - természetesen kamerán keresztül.
 - És? - kérdezte, majd fészkelődni kezdett.
 - Ha minden igaz, kislányod lesz. - mosolyogtam a kamerába, Zayn pedig felordított örömében. A háttérből hallottam Niall kiáltását, amint Zayn ordításának oka felől érdeklődik.
 - Kislányom lesz! - ordította az egész háznak, mire a fiúk mind a kamera elé tömörültek. Annyira jó volt látni, hogy ennyire összetartanak és ennyire magukénak érzik a másik örömét.
 - Gratulálunk! Láthatjuk a pocakod? - kíváncsiskodott Harry.
 - Nem sok látszik, de azért... - feltérdeltem az ágyamon, a felsőmet pedig felhúztam. A fiúk mind mosolyogva nézték, Zayn szemében pajkosság és mérhetetlen boldogság csillogott. Ha van a boldogság mérésére valami, ő biztos kiütötte.
 - De nagyok vagytok. - mondta elismerően Liam, én pedig felkuncogtam. - Mikor jöttök?
 - Holnap éjjel, jön Mike is. - mosolyogtam rájuk. Bólintottak, miszerint felfogták és elkönyvelték magukban.
 - Kicsim, mennünk kell próbára. Hamarosan találkozunk. Írj, ha felszálltatok! Szeretlek. - dobott egy csókot.
 - Én is szeretlek. Sziasztok! - integettem a kamerába, majd kinyomtam a hívást.
Másnap reggel az ágyamon egy rózsaszín, apró rugdalózó pihent egy levéllel.

 Sajnálom, kicsim! Remélem kislányod lesz, és jó lesz rá. Szeretettel, Apu

 Szemeimbe könnyek szöktek a sorok láttán. Gondolt ránk, és ráadásul még bele is trafált, kislányunk lesz. Megnéztem az apró ruhadarabot, és boldogan mosolyodtam el. Danielle lépett a szobába, és engem megpillantva mosolyodott el.
 - Látom felébredtél. - ült mellém, és kivette a kezemből a ruhát a cetlivel együtt. - Azért aranyos, hogy gondolt rátok. - egyszerűen vállat vontam, ő pedig győzködni próbált. - Lola, apád szeret titeket. Nem tudja úgy kimutatni, mint Yaser vagy Anne, de szeret. A szülők is örültek tegnap, hogy kislány lesz.
 - Miért nincs itt? - kérdeztem, barátnőm pedig értetlen pillantást vetett rám. - Apám. Mindig akkor szívódik fel, amikor szükségem lenne rá.
 - Mindig veled lesz, te is tudod. Senki sem veheti át a helyét. - simított végig vállamon, de én megráztam a fejem.
 - Az a gond, hogy sajnos, vagy nem sajnos, de Yaser-t kezdem jobban apámnak érezni, mint őt. - töröltem le könnyeimet. Gondterhelten túrt göndör tincsei közé, majd nagyot sóhajtott.
 - Mike elment a parkba, gyere, együnk. - bírt mozgásra, én pedig lomhán követtem.
A nap szerencsére gyorsan eltelt, pakolgattunk a házban, kicsit takarítottunk is, majd este tíz óra körül elindultunk a reptérre. Becsekkoltunk, majd fel is szállhattunk a gépre, én pedig egyre jobban vártam a találkozást Zayn-nel. Anyutól még felszállás előtt kaptam egy sms-t, miszerint vigyázzunk magunkra, és üdvözli a fiúkat. Mióta együtt élünk Yaser-rel és Zayn-nel, minden megváltozott körülöttünk. Én is, anya is, Mike is. Boldogabbak vagyunk, én pedig jobban ragaszkodom anyához. Nagyon szeretem, és nagyon bánt, amit műveltem vele az évek során. Ő nem ezt érdemli, hiszen ő a legjobb édesanya a világon.
 A repülő lassan felszállt, én pedig megszorítottam Danielle kezét.
 - Pár óra múlva New York-ba érünk, addig pihenj! - mosolygott rám, én pedig lehunytam a szemem. Talán nem kellett volna.

KÖZÉRDEKŰ

Drága olvasóim!

Tudom, hogy a részek alig érkeznek, de nincs időm írni. Augusztus 5.-10-ig táborban voltam, pénteken hazaértem, beestem az ágyba. Szombaton hagyományőrző lakodalom volt, amin részt vettem, vasárnap falunap. Most kedd van, holnap hajnalban, azaz ma éjjel indulok Párizsba nyaralni. Egy hétig leszek távol, biztos, hogy nem tudok részt hozni. Huszadikán érek haza, és utána belevetem magam a nyár utolsó pillanatainak kiélvezésébe, na meg persze hozok egy pár részt nektek.
Remélem megértitek, hogy tényleg nem tudok hozni részt! Nem akarok selejtet kiadni a "kezeim közül".

További szép nyarat, élvezzétek ki ezt a pár hetet!
Millió ölelés!
xoxo, Dodi

p.s.: Mindent köszönök, nem hittem volna, hogy idáig eljut a blog! A világ legjobb olvasói vagytok! <3

II. évad 7. rész

Sziasztok, drágák :))

Itt az új rész, remélem tetszik :))

Utolsó hónap a nyárból, élvezzétek ki, én is hasonlóan teszek! :*

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

Ismerem egy ideje, mégis vannak alkalmak, amikor meglep. - Lola Hamilton

 Ha valaki azt mondja nekem még régebben, hogy az öcsém sírva, remegve és koszosan fog a Direction-ház ajtajában állni, kinevetem. De most nem volt ennyire mulatságos a helyzet, hiszen az öcsém tényleg ott állt sírva, remegve és koszosan. Nem törődve a mellkasomban lévő nyomó érzéssel öcsémhez rohantam. Karomat még ki sem tudtam tárni, hogy megöleljem, mivel egy szó nélkül, zokogva borult mellkasomra. Louis volt a legközelebb hozzánk, így segítségével eltámogattuk Mike-ot a kanapéig, ahol a többiek értetlen pillantásokkal bombáztak.
 - Jól vagy? - kérdezte aggódva Zayn, de a kisfiú csak megrázta a fejét. Szorosan öleltem magamhoz hogy érezze, van mellette valaki. - Mire van szükséged? - folytatta vőlegényem, mire Mike halk, meggyötört hangja csendült fel.
 - Egy családra. - a szívem szakadt meg, hogy ilyet hallottam mindig is szeretett öcsém szájából. Lassan fél órája ültünk ott, senki sem szólt, a fiúk is néma csendbe burkolóztak, csupán a víz zubogása hallatszott, amikor valamelyikőjük lemosta magáról a mai nap szennyét.
 - Mike, mi történt? - próbáltam beszédre bírni, de a fiú némán hallgatott. Nem szólt semmit, mellkasomra hajtotta fejét, nem moccant. Nem sokkal később hasa megkordult jelezve, régen evett, talán délelőtt utoljára. Niall - aki időközben Bellával tért haza - azonnal intézkedett, felpattant a fotelből és a konyhába ment azzal a szándékkal, hogy készít valami vacsorát az éhes has tulajdonosának. Barátnőm némán figyelte kettősünket, hiszen hozzá is közel állt Mike. Harry és Louis éppen fürödni voltak - természetesen külön fürdőszobában -, Niall enni csinált, így négyen ültünk a nappaliban, amikor Mike végre megszólalt.
 - Apa új barátnője, Kinga miatt van minden. Nem is törődik velem, mióta megjelent ez a nő, általában csak este jutok eszébe, amikor benéz a szobámba, hogy élek-e még. Egész nap vásárolni viszi, kozmetikushoz, fodrászhoz, mikor hová. - sóhajtott nagyot, majd könnyes szemmel pillantva rám folytatta. - Amikor hívtad, éppen lent volt, vacsorát hozatott fel Kingának, én pedig XBOX-oztam. A személyzeti lépcsőn rángatott le, és a hátsó kijáraton lökött ki az ajtón, hogy ő márpedig ma este apuval lesz, és én nem rondíthatom el. Azért vagyok piszkos. Aztán a fejemhez vágta, hogy anyu nem is akart engem, csak besikerültem és hogy semmire sem fogom vinni, ha mindig csak játszok. Rád is csúnya dolgokat mondott, majd megrúgott a cipőjével. - felhúzta pólóját, ami alól elővillant a már most lilás folt, amit minden bizonnyal a kemény orr-rész okozott.

 Miután megette a Niall által készített kosztot, Zayn adott Mike-nak tiszta ruhát, majd betereltük egy vendégszobába.
 - Ha bármi baj van, két ajtóval odébb vagyunk. - nyomtam puszit a fejére, majd Zayn-t magam előtt tolva csuktam be a szobaajtót.
 - Tényleg nem akarta Anne az öcsédet? - kérdezte, miközben lekapcsolta a lámpát és mellém feküdt.
 - Végül is ez nem így kerek. Mike véletlen volt, nem az, hogy nem akarták, mert akartak még gyereket, csak nem akkor. Anya nem akart egy ártatlan embriót megölni, így megtartották, és jobban szerették már akkor, mint engem valaha fognak. - bújtam hozzá, majd folytattam. - Nagyon szeretem őt, mindenkinél és bárkinél jobban.
 - Nálam is? - szomorodott el, én pedig bólintottam.
 - Az irántad és iránta érzett szeretet nem ugyanaz. Téged szerelemből, minden odaadással szeretlek, őt pedig mint öcsémet, szeretett testvéremet. - nyomtam puszit szája sarkába, ő pedig végigsimított oldalamon, keze megállapodott hasamon.
 - Mi újság, kicsike? - beszélt a még aprócska bébihez. Felkuncogtam.
 - Senkit sem szerettek annyira, mint én szeretlek téged. - súgtam Zayn fülébe, ő pedig huncutul és szerelmesen elmosolyodott.
 - Kivéve egyet. - csillogó, barna szemei most melegséget, biztonságot, szerelmet, odaadást és határtalan, mérhetetlen boldogságot sugalltak. Ajkai óvatosan, finoman érintették enyémet, én pedig hitetlenül elvettem magam.
 - Nem vagy porcelánból, csak azért, mert terhes vagyok. Nem török össze. - mit sem törődve előbbi megnyilvánulásommal csókolt tovább ugyanolyan finoman, óvatosan, de birtoklón. Idilli pillanatunknak a telefonom csörgése vetett véget, a kijelzőn apu neve villogott. Zayn bólintott, miszerint vegyem fel.
 - Szia. - szóltam bele közönyös hangon, de amint meghallottam kétségbeesett hangját, egy pillanatra meginogtam.
 - Jaj, de jó, hogy felvetted! - sóhajtott megkönnyebbülten. - Hol van az öcséd?
 - Jobb kezekben, mintha nálad lenne! - utaltam az undok nőre, aki jelenleg a barátnője. Mérhetetlenül haragudtam rá ezért, épphogy kibékültünk és ő rögtön elbaltázza.
 - Érte megyek. - jelentette be, én pedig heves tiltakozásba kezdtem.
 - Jobb neki itt. Majd hazamegy, ha akar. - beszéltem öcsém nevében, és szerintem jogosan.
 - Eredetileg miért hívtál? - váltott témát. Nem akartam vele ilyen módon közölni, de így sikerült, valamiért így kellett történnie.
 - Gyereket várok. - boldogan kacagott fel, miközben azt hajtogatta, hogy mennyire boldog és hogy nagypapa lesz.
 - Gratulálok, kicsim! - nyögte ki, majd gyorsan elköszönt és letette. Zayn értetlenül meredt rám, én pedig semmi biztatóval nem tudtam szolgálni.
 - Örült, hogy nagypapa lesz, de ennyi. - vontam vállat, majd hátat fordítottam a fiúnak, az álom pedig lassacskán elnyomott.

  Valamikor az éjszaka közepén felébredtem, de Zayn nem volt mellettem. Legsötétebb álmom vajon valósággá vált? Elment? De amikor meghallottam öcsém boldog, felszabadult nevetését a nappali felől sejtettem, hogy felébresztette Zayn-t, aki boldogan ment vele. A lépcsőn lesétálva ültem le arra a fokra, ahonnan még takarásban voltam, de én leláttam a kanapéra. Mosolyogva figyeltem kettősüket, de legfőképp a gyerekem apját. Megnevettetett egy összetört fiút, beszélgetett vele az éjszaka közepén, átölelte, viccet mesélt a tizennégy éves srácnak, majd hallottam, amint fiús témát érintenek; a lányokat. Mike elmondta, hogy van egy kiszemeltje, de nem akar rámászni, sőt, szerelmes sem akar lenni ilyen fiatalon. Túlléptek a témán, majd tovább bolondoztak. Zayn kétségkívül jó apa lesz, aki óvni, védeni fogja lányát, vagy éppen fiát.

II. évad 6. rész

Sziasztok! Itt a rész, bocsánat a kimaradásért!

Millió ölelés!

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

Amikor minden tökéletes, jön valami, ami mindent elront.
De még ott a remény, hogy rendbe jöhet a dolog. - Lola Hamilton

 Kintről hallottam a dudaszót, így a táskámat a vállamra kapva léptem ki az ajtón, egyenesen Danielle kocsija felé haladva. Az autóba ülve kapcsoltam be az övemet, majd idegesen fújtam ki a levegőt.

 - Hol van El? - kérdeztem. Danielle gázt adott, útközben pedig elmondta, hogy Eleanor-nak nemsokára Párizsba kell repülnie, fényképezés miatt. - És Louis?
 - El tudnak köszönni, és két hét múlva találkoznak, hiszen a fiúk pár napon belül turnézni indulnak. - mosolygott rám, én pedig nem tudtam, minek örül ennyire. A jobb oldalamon magasodó épület felé biccentett fejével, testem megremegett.
 - Bejössz velem, ugye? - némán bólintott, a kocsira rátéve a központi zárat indult el az épület bejárata felé.
 - Gyere már! - ragadta meg a karom, én pedig bukdácsolva követtem. 

 A harmadikra felérve foglaltunk helyet a váróban. A recepciós nő feltelefonált a rendelőbe, hogy Danielle Peazer és Lola Hamilton várja a doktornőt. Alig tíz perc múlva szólítottak be. Dani egy biztató mosoly kíséretében engedte el kezem, én pedig bementem az ajtón. Mrs. Peterson kérdezett pár dolgot, majd megkért, hogy feküdjek fel az ágyra. Mellém gurult a székével, pólómat felhúztam, a hideg zselés anyagot pedig hasamra kente. Kezébe vette a kis szerkezetet és hasamra helyezte. Hamarosan a képernyőn megjelent képet vizslatta, ő biztosan látott valamit, én nem sok mindent, csak fekete foltokat.
 - Ms. Hamilton, Ön bizony áldott állapotban van. - mosolygott rám, a szívem azonnal sebesen kezdett verni, melegség öntött el.
 - Hol járok? - kérdeztem. A kis készüléket visszatette hasamra, majd a képernyőn kezdett mutogatni.
 - A baba körülbelül 39-40 napos lehet, ha pontosan adta meg ciklusa utáni első együttlétük időpontját. - mosolygott még mindig.
 - Körülbelül mikor fog látszani a hasamon, hogy .. - be sem kellett fejeznem, a dokinő tudta, mit szeretnék kérdezni.
 - Még talán két-három hét. - nyújtott felém egy törölközőt, amivel letöröltem a hasamon lévő zselét. Legközelebb egy hónap múlva jövök, akkor már többet tud mondani.

 Amint kiléptem az ajtón Danielle lépett elém. Kérdő tekintetét látva elmosolyodtam, ő pedig rögtön felfogta.
 - Ez az! - sikkantott fel, majd kezemnél fogva megragadott és kihúzott az épületből. - Gyerünk a próbára!
 - Menjünk! - sóhajtottam fel megadóan, de a bajszom alatt elmosolyodtam. Fél óra kocsikázás után megérkeztünk az O2 arénához, ahol a fiúk első koncertje lesz pár nap múlva.
 - Mikor akarod elmondani neki? - fordult felém a folyosón sétálva.
 - Ma este, azt hiszem. - hangom halkan csendült fel, mégis visszhangot vert a falak közt.
 - Nem azt hiszed, pontosan tudod. Ez nagy alkalom, és mi tényleg támogatunk mindenben. - ölelt magához, lépteink pedig egyre közelebb vittek az ajtóhoz. - Azt hiszem, beszélhetek El nevében is. Nem számít, ki mit mond, ez hármótok dolga.
 - Mi hármónk dolga? - szólalt meg mögöttünk egy ismerős hang, mindketten megpördültünk tengelyünk körül. Zayn ijedt és értetlen arcával találtuk szembe magunkat.
 - Azt hiszem, megyek. - szólalt meg Dani, de Zayn egyetlen mondattal maradásra bírta a lányt.
 - Miről van szó? - dőlt neki az ajtófélfának, én pedig teljesen megsemmisülten álltam előtte. Nem így terveztem ezt az egészet. Nem így kellene megtudnia. - Lola, mondd már! - emelte fel a hangját, de nem tudtam megszólalni. Féltem a reakciójától, féltem, mi lesz, hogyha ő még erre nincs felkészülve. Jó, mert igaz, beszélgettünk róla, de nem mostanra terveztük. Legalábbis ő nem. - Dani, miről van szó?
 - Én nem szeretnék belefolyni, de semmi rossz, ne aggódj! - már így is nyakig benne volt, mindegy.
 - Szólalj már meg! - fordult ismételten felém. Sírva fakadtam, ő pedig nem tudta, mihez kezdjen velem. Ott áll előtte a síró menyasszonya, Danielle azt mondta, nincs mitől félnie, de akkor mégis, miért sírok? Valami ilyesmi játszódhatott le a fejében, amikor végre kinyögtem.
 - Terhes vagyok. - Zayn felordított, majd felkapott, megpörgetett, szorosan magához ölelt, végül megcsókolt.
 - Istenem! - nézett rám könnyes szemekkel. Boldogság csillogott bennük. A fiúk valószínűleg meghallották az ordítást, így futva közeledtek felénk.
 - Mi történt? - néztek végig rajtunk. Zayn sír, én is sírok, az előbb ordított valaki.
 - Apa leszek. - borult Harry nyakába Zayn, a többiek pedig meglepetten néztek rám. Bólintottam egyet, Niall és Louis egyszerre indultak meg felém, majd szorosan átölelve gratuláltak. Liam valamivel visszafogottabb volt, már ami a hozzám való érkezést illeti. Nagyot 'háhá'-zva kapott fel és motyogott valami gratulálok-félét. Harry is jól megszorongatott, majd amikor Paul is megérkezett, hirtelen csend támadt.
 - Mi az öröm tárgya? - állt meg kis csapatunk előtt.
 - A banda egyik tagja apuka lesz. - újságolta Harry a hírt, mire Liam lepisszegte.
 - Liam? - nézett rá az említettre, aki megrázta a fejét. Tekintete Louis-ra siklott, aki szintén nemleges válasszal szolgált. Niall kizárva, hiszen barátnője sincs, Harry-nek pedig van annyi esze, hogy akárkivel bújik ágyba, tesz óvintézkedéseket az esetleges baba miatt.
 - Zayn? - nézett hol rá, hol rám a férfi. - Gratulálok! - ölelt meg mindkettőnket, majd hirtelen vetett véget a nagy örömnek, amikor ismét megszólalt.
 - Két nap múlva kezdődik a turnétok, srácok! Ha jól számolok, és minden oké lesz, akkor a baba februárban érkezik. Alig fogtok találkozni. - Zayn-re kaptam tekintetem, aki lazán mellém sétált, átölelt, és csak annyit mondott.
  - Megoldjuk.

 A próba után mindenki hazament, Liam viszont a barátnője házába ment, hogy az utolsó pár éjszakát együtt tölthessék. Eleanor még a délelőtt folyamán elment Párizsba, így Louis és Harry leültek filmezni a kanapéra. Niall elment Belláért, így előreláthatólag csak késő este érkeznek meg, valami randiszerűségre mentek, vagy mi. Laptopom fedelét felhajtva fogadtam el a videohívást, amit anyuék kezdeményeztek.
 - Sziasztok! - integettem a kamerába szomorú arccal, kissé túljátszva a szerepem, miszerint összevesztünk Zayn-nel és most elment.
 - Mi ez a fancsali kép, kicsim? - kérdezte anya, én pedig elmondtam, hogy összevesztünk Zayn-nel. Nagy csend állt be, amikor is Zayn huppant mellém, hogy kezdhetjük.
 - Már beszélek velük. - motyogtam, miközben próbáltam visszatartani a nevetésem.
 - Mi a szent habakukkot csináltok, gyerekek? - kérdezte Yaser.
 - Csak egy gyerek, igaz? - mosolygott rám Zayn, én pedig gyors puszit nyomtam arcára.
 - Jól hallottam? - kérdezte a kamera előtt elhaladva anya.
 - Anyu, Yaser, nagyszülők lesztek! - jelentettem be hivatalosan. Anyu hirtelen termett a kamera előtt, szemeit törölgette, melyekből megállíthatatlanul folytak a könnyek.
 - Istenem, kicsikéim, gratulálok! - zokogta anya, mire én is elsírtam magam. Zayn és az apja némán, csupán szemkontaktussal kommunikáltak egymással, majd Zayn nagyot bólintott. Hát akkor ezt is megbeszélték. - És? Tudtok már valami többet?
 - Igazából csak annyit, hogy gyerekünk lesz. - vontam vállat. - Pici még, a dokinő sem tudott biztosat mondani. Egy hónap múlva megyek megint, remélem addigra hazajöttök a nászútról. Tényleg, milyen Mallorca?
 - Csodás, a part, a minden tökéletes. - anyu alig talált szavakat, Yaser pedig a háta mögött figurázta ki. Amikor anya észrevette a kamerában, vállon csapta.
 - Mint két tini. Mint két neveletlen tini. - suttogta a fülembe Zayn.
 - Nem neveletlenek. Csupán szerelmesek. - vontam vállat. Zayn rögtön tiltakozott, hogy mi ez a hirtelen jött romantikus énem. - Hagyjál már! Tök normális vagyok!
 - Gyerekek! Lolának most hangulatingadozásai lesznek, hiszen terhes. Kívánni fog dolgokat, add meg neki, Zayn! - csillapított le minket Yaser.
 - Honnan tudsz ennyit rólunk? - fordult hozzá anya, majd hirtelen a fejéhez kapott. - Semmi. - vonta vissza előző kérdését. Igen, Yaser ezt négyszer élte túl, akkor gondolom egyszer-kétszer Zayn is túléli.

 Váltottunk még pár szót, majd bontottuk a vonalat. Telefonomért nyúltam és tárcsáztam apu számát.
 - Itt Kinga, mondd! - szólt bele egy idegen hang, ráadásul nem is az én nyelvemen.
 - Öhm, Joseph Hamiltont keresem, a lánya vagyok. - szólaltam meg a saját nyelvemen, hátha érti.
 - Ó, hát ez meglepő, hiszen Joe-nak nincs gyereke. - váltott át angolra, én pedig hevesen csattantam fel.
 - Mi az, hogy nincs? Van egy fia és egy lánya is! Maga szerint miért jött Londonba? - kérdeztem a nőtől.
 - Drágaságom. - szólalt meg nyájas hangon. - Joe munkaügyben van Londonban és csak hogy tudd, én is vele vagyok.
 - Akkor maga szerint az a kisfiú kicsoda? - tettem csípőre a kezem, Zayn pedig értetlenül nézett rám.
 - Az unokaöccse. - adta a választ.
 - Rendben. Kérem, mondja meg neki, hogy Lola kereste. - el sem köszöntem, majd kinyomtam. Amint letettem az asztalra, megcsörrent.
 - Mi van? - szóltam bele kelletlenül.
 - Lola, kicsim, ne haragudj! - kérlelt apám, de engem nem érdekelt.
 - Ha a lányod vagyok, azonnal eljössz a srácokhoz. Ha már nem tartasz a családodnak, tegyük le és felejts el! - a telefon búgó hangot adott ki, én pedig megsemmisültem. Erőtlenül rogytam össze a padlón, a fiúk mind odasiettek. Nagy nehezen kinyögtem, hogy apám nőjével beszéltem, aki előtt letagadott minket. Megtagadta a saját vérét! Könnyeim megállíthatatlanul folytak, mai napi boldogságomnak ez vetett véget. A saját apám letagadott és még rám is nyomta a telefont.

 Csengettek, így Louis szaladt ajtót nyitni. Pár pillanat múlva elkiáltotta magát.
 - Lola, téged keresnek! - hirtelen megörültem, hátha apu jött ide, de csalódnom kellett. Az ajtóban egy 14 éves fiú állt, kisírt szemekkel, koszosan, remegve.
 - Mike. - suttogtam magam elé.