I. évad 31. rész

Sziasztok!

Itt az új, remélem örültök!:))

Megint hosszabb lett, de ez sosem baj!

Köszönöm  a több mint 14270 oldalmegtekintést, a 4 komit és a 14 pipát!! :)) IMÁDLAK MÉG MINDIG TITEKET <33

Nos, remélem örültök a végén történt eseményeknek! :))

Nem húzom az időt!!

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

Vajon mennyi idő kell, hogy elfelejtsük az illatát annak, akit szerettünk?
És mikor múlik el belőlünk a szerelem?

Pár óra múlva már az udvaron elhelyezett táncparketten élveztem a meghívott vendégekkel való táncot. Eljött pár 'nagykutya' is, természetesen Ian hívta meg őket. Mivel Ian híre elég nagy az Államokban, ezért nem hiányozhattak az újságírók és a riporterek sem. Szerencsére nem voltak tolakodók, türelmesek voltak. Mondjuk szerintem én sem rondítottam volna bele egy milliomos (vagy milliárdos?) esküvőjébe.

Na és a tánc. Természetesen mindenkivel fordultam párat, ahogy illik. Az öcsémmel is táncoltam, akinek a szeméből sugárzott az öröm és a szomorúság. Örült, hogy férjhez mentem és boldog vagyok, de szomorkodott, mert el kellett költöznöm. Ismertem az öcsém, ezért szorosan megöleltem, majd adtam a fejére egy puszit. Ismét lekértek, ismét egy dúsgazdag fickó. Már csak 7 ember lekérését vártam. Yaser és anya az elsők között volt, szóval nem az ő lekérésüket vártam. Mivel apáé az utolsó előtti tánc, Ian-é pedig az utolsó, ezért 5 férfira szűkült a kör. Louis, Harry, Niall, Liam és Zayn még nem kértek le senkitől. Szememmel őket kerestem, de nem találtam. Elmentek volna? Se puszi, se pá?

 - Uram, a menyasszonynak még van hátra pár tánca. - szólt egy rekedtes hang a hátam mögül. Nem néztem rá, tudtam, hogy ki az. A fickó megköszönte a táncot, majd távozott. Harry kezét a derekamra csúsztatta, kezemet a sajátjába fektette, majd megforgatott. - Gyönyörű vagy. - hajolt a fülemhez, mire én felnevettem.
 - Lehet, hogy kívül gyönyörű vagyok, de belül összetörtem. Azt hittem, hogy nem jöttök el! - motyogtam az orrom alatt.
 - Már akkor itt voltunk, amikor Niall-ék jöttek. Csak bementünk egy szállodába, hogy neked meglepetést okozzunk. - mosolygott rám kisfiús, aranyos mosolyával.
 - Nagyon szeretlek titeket, ugye tudjátok? - néztem rá könnyektől csillogó szemekkel.
 - Mi is nagyon szeretünk. Mindannyian. - adott egy puszit az arcomra.

- Harry, ideje átadnod az ifjú feleséget nekünk is. - mosolygott rám Niall. Harry megköszönte a táncot, majd eltűnt a tömegben. - Hiányoztál! - ölelt meg.
 - Ti is. Nagyon! Meddig maradtok? - kérdeztem remegő hangon. Nem akarom, hogy itt hagyjanak.
 - Holnap délben megy a gépünk. És ma este sem tudunk végig maradni, mert Hannah ott van a szállodában és vár minket. - hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni. Szóval akkor mégis itt van. Hogy is hihettem azt, hogy nem hozza el a ragyogó és napsütéses, mindig meleg LA-be?! Reméltem, hogy tisztázni tudjuk a dolgokat, de tévedtem. - Lola! - szólított meg táncpartnerem.
 - Bocsi, csak... Tényleg itt van? - nyögtem ki. Niall fájdalmasan bólintott.
 - Nem csípjük. Mindig Zayn-en lóg, hogy új ruha kell neki. - sóhajtott fel.

- Lola, szabad? - nyújtotta kezét illedelmesen Liam. Niall úgyszintén, mint Hazza, megköszönte a táncot, majd távozott. - Milyen a házas élet? - tért mindjárt a lényegre a banda legnormálisabb tagja. Habár a bandában senki sem normális, de lényegtelen.
 - Nem sokat tapasztaltam még belőle, de fogjuk rá, hogy jó. Van egy rohadt gazdag férjem, aki bármikor bármit megvesz nekem. - itt meglepődött. - Amit természetesen nem használok ki. - mosolyogtam rá, mire ő bólintott. Nyugtázta, hogy nem változtam meg Ian miatt.
 - Veletek mi újság? Új barátnő a láthatáron? - kíváncsiskodtam én is kicsit. Ha neki szabad, nekem is.
 - Talán van. - arca hirtelen pírba borult. Nem jellemző Liam-re, hogy csak úgy elpirul.
 - Liam! Te szerelmes vagy. - örültem meg. - Ugye az vagy?
 - Megeshet. Olyan aranyos a lány. Barna szemek, barna haj, csinos, gyönyörű, elbűvölő, merész, de mégis szerény...
 - Szóval szerelmes lettél. - vigyorogtam rá. Szerényen bólintott.

 - Elrabolhatom a menyasszonyt? - törte meg a köztünk beálló kissé sem kínos csöndet a legédesebb Mickey-egér hang. Ugyanúgy mint a többiek, Liam is megköszönte a táncot, majd magunkra hagyott. - Ugye tudod, hogy szó szerint értettem az elrablásod? - mosolygott rám sunyin Louis.
 - Ne, ne merészeld! - néztem rá könyörgő tekintettel. Vigyen el innen! Könyörgöm!
 - Ó, dehogynem! - egyik kezét a térdhajlatom alá tette - ami nem éppen volt kitapintható a hatalmas ruhám miatt-, másik kezével pedig a hátamat támasztotta meg, majd kirohant velem az udvarból. Harry fekete Range Rover-ébe ültetett be, bekötött, majd bepattant a sofőrülésre és elhajtott a helyszínről.

 - Ugye tudod, hogy ez az angoloknál nem szokás? - kérdeztem tőle útközben. Elég jól ismertem már Los Angelest, és tudtam, hogy a tengerpart felé autókázunk.
 - A magyaroknál szokás. A nagyapám ötlete volt. - mosolyodott el.
 - Rám még vár 3 tánc. Zayn-nel, apámmal és a férjemmel. Mikor megyünk vissza? - sóhajtottam nagyot.
 - Majd ha Ian megtalál. - nézett rám fél szemmel, szemét alig levéve az útról.

Pár perc múlva megálltunk, majd Lou segített kiszállni a kocsiból. Életem legfontosabb kérdését tette fel. Nem tudtam, hogy mit válaszoljak.
 - Boldog vagy? - fürkészte arcom kék szemeivel. Fogalmam sem volt, mit válaszoljak. Most, ebben a pillanatban igen, boldog vagyok, mert tudom, a fiúk itt vannak. De van a másik oldala, hogyha elmennek, egyedül maradok, és nem leszek boldog. Nélkülük egy senki vagyok, egy élettelen, unalmas lány, aki nem találja a helyét.
 - Most, ebben a pillanatban igen. A tudat, hogy itt vagytok, boldoggá tesz. De elmentek, és én.. - hajtottam le a fejem.
 - Ha megérzéseim nem csalnak, most még boldogabb leszel. - sejtelmesen elmosolyodott, majd egy kendőt kötött a szemem elé. - Bízz bennem! - suttogta, majd felemelte a ruhám szoknyarészét.
 - Lou, mit csinálsz? - nevettem fel kínosan.
 - Emeld a lábad! Le kell vennem a cipőd. Ne aggódj, vigyázunk rád! - teljesítettem a kérését. Cipőimet levette lábaimról, majd a derekamat átkarolva vezetett a homokra.

Hallottam, hogy nyitódik egy ajtó, majd becsukódik. Maga felé fordított Louis, majd levette a szemem elől a kendőt.
 - Ha kimentem, csak akkor fordulj meg! Nemsokára visszajövök érted. - nyomott egy puszit az arcomra, majd kilépett a házból. Fogalmam sem volt, hogy miért hozott ide. Hirtelen ismerős illat kúszott az orromba. Megpördültem tengelyem körül, és hirtelen szembe találtam magam a világ legszebb szempárjával. Mogyoróbarna szemei kíváncsian fürkészték arcomat.
 - Zayn. - suttogtam. Itt van! Velem! Mérhetetlenül boldog voltam. Ott állt előttem Ő, maga a boldogság. Öltönyben, belőtt séróval, káprázatos illattal.
 - Sétálunk? - kérdezte rekedtes hangján, melyet annyira szeretek. Mosolyogva bólintottam. Mellém lépett, az ajtót kitárta előttem. Egyik karját felém nyújtotta, én pedig mosollyal az arcomon karoltam belé.
 - Milyen feleségnek lenni? - törte meg a köztünk beálló, kissé sem kínos csendet.
 - Tudod, most valahogy nem tudok azzal foglalkozni, hogy Mrs. McCartney vagyok. - nevettem fel szomorúan. Mármint ha lehet szomorúan felnevetni.
 - Tudod, én sajnálom, ami köztünk történt aznap este. Fogalmam sincs, miért tettem, talán a féltékenység vezérelt, vagy a tudat, hogy nem lehetsz az enyém. - sóhajtott keservesen.
 - Ez nyálas lesz, meg minden, de tudnod kell. - nyeltem nagyot. - Mindig a tiéd leszek.
 - Igen, nyálas volt. De ez nem változtat semmin. Nekem barátnőm van, neked meg férjed, aki hamarosan megtalál. Szóval! Mivel én megyek vissza a szállodába a barátnőmhöz, - hangsúlyozta ki a barátnőm szót. - így szabad egy táncra? - nyújtotta kezét. Kezem az övébe csúsztattam, mire ő szorosan magához vont.

Csak a tenger morajlását, Zayn zavaros szívverését és az én szívem rakoncátlan dübörgését hallottam. A jobbra-balra lépegetés nem nevezhető táncnak, de most éreztem igazán, hogy táncolok. Táncolt a szívem, a lelkem és a testem is. Boldog voltam, egészen addig, amíg meg nem hallottam Ian kiáltását. Véget ért a varázslat.

p.s.: Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok minden Kedves olvasómnak és családjának! <33

I. évad 30. rész

Sziasztok! Itt az új! 

SAJNÁLOM A SZOMORÚ HANGULATÁT, DE ILYEN IS KELL NÉHA! :)

Remélem nem haragszotok, hogy ennyire ugrálok az időben, de most mit írjak azzal kapcsolatban, hogy Ian sosincs otthon, Lola pedig ezáltal egyedül van?! Megértéseteket köszönöm! :))

Köszönöm a 13500 oldalmegtekintést, a 16(!) pipát és a 2 komit :)) IMÁDLAK TITEKET <33

Nem akarok többet rizsázni, hagylak titeket olvasni!

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

Nincs ármányosabb szövetség, mint ami az álszerelemre épül. Ebből csak boldogtalanság, pusztulás származhat, vagy sótlan, csüggedt tengődés, amit mindennek lehet nevezni, csak életnek nem.

Ez a nap is elérkezett. Ma délután hivatalosan is Mrs. McCartney leszek. Be kell vallanom, hogy rettentően félek. Oké, hogy lassan 3 hónapja ismerem, és tök jó fej, kedves, figyelmes, odaadó, de érzem, hogy nem ő az Igazi. De egy érdekházasság vagy egy érdekkapcsolat hogy is lehetne igazi?

Tegnap délután megérkeztek a lányok, anyuék, Josh, Louis és Niall. A hozzátartozóim közül ennyi embert érdekel a házasságom. Elvileg apu is ideér ma délelőtt, így vele fogok az oltár elé vonulni. Igen! Hallom a csengőt, szóval apu megérkezett. Hatalmas mosollyal az arcomon nyitottam ajtót, és invitáltam be apámat a házunkba. Igen, 1,5 hónapja eljöttem Londonból és ide költöztem Ian-hoz. Persze ő üzleti utakon volt, így 3 napja érkezett haza. 

Visszatérve apura. Megmutattam neki a házat, kigyönyörködte magát, majd megmutattam a szobáját. Lecuccolt, majd kimentünk a kert végében lévő pavilonba, ahol a többiek beszélgettek. Fejem Ian vállán pihent, amikor Josh egy olyan kérdést tett fel, amitől mindig vér kifutott az arcomból, torkomban gombóc nőtt, a sírás fojtogatott.
 - Hannah is eljön? - Hannah Zayn új barátnője. Legalábbis randizgatnak a fiúk állítása szerint.
 - Liam, Harry és Zayn nem jönnek. - mondtam remegő hangon. Mindenki tudta, mekkora érvágás ez számomra, hogy a bandából csak ketten méltóztattak eljönni életem egyik legfontosabb eseményére. Minden lány pirossal karikázná be a dátumot, amikor férjhez megy. Én nem tettem. Természetesen az életem megváltozik, mondhatni teljesen.
 - Mi az, hogy nem jönnek el? Pont a te esküvődre nem jönnek el? Harry nem jön el? Se Liam? Zayn sem? - rántott vissza a valóságba erőteljes hangjával. Ijedten kaptam rá tekintetem, barna szemei értetlenségről és dühről tanúskodtak.
 - Ne-nem jönnek. Egyikőjük sem. - ráztam a fejem. - Elnézést! - álltam fel, majd bementem a házba. A számomra kialakított zeneszobába mentem, majd leültem a zongora padjára. Ujjaimat végigvezettem a fekete-fehér billentyűkön, majd lenyomtam az első hangot. A számomra legkedvesebb dalt játszottam, ami a fiúk Moments c. száma volt.

 - Még mindig gyönyörűen játszol. - szólalt meg mögöttem egy jól ismert hang. Mosolyogva vártam, hogy leüljön mellém, ami kisvártatva bekövetkezett. Erős karjaival átölelt, én pedig vállára hajtottam a fejem.
 - Ha nem akarok sírni, csak bejövök ide, és kizongorázom, vagy kiéneklem magamból. Néha gitározom. Ilyenkor mindig problémám eltűnik és csak a dalnak élek. - sóhajtottam nagyot.
 - Mi ez a sóhaj? - nézett rám kék szemeivel, melyeket olyan jól ismertem.
 - Lou, én.. Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem lesznek itt! - heves, végeláthatatlan sírás jött rám. Zokogtam, hüppögtem, eláztattam Louis felsőjét, de őt nem érdekelte. Még szorosabban ölelt magához, ezzel biztonságot és megnyugvást nyújtva számomra.

Amikor végleg megnyugodtam, visszamentünk a többiekhez. Niall elővette a gitárját, és megpengette. Kis csapatunk - a családot és Josh-t kivéve - számára ismerős dallamok csendültek fel. Minden grillezés, medencézés, tábortűznél való énekelgetés alkalmával elénekeltük a dalt.Még a srácok írták a tavalyi nyarunk emlékére. A dal éneklése közben hiányérzet kerített a hatalmába. Végignézve kis társaságunkon Niall, Bella, Louis és El arcára is hasonló érzések ültek ki. Mindenkinek hiányzott a csapat 3/8-a. Nekem főleg. Életem egyik meghatározó eseményén nem vesznek részt. Fájt. Rettentően.

A dal zárásaképp hatalmas tapsot kaptunk attól a csekély 6 embertől, akik végighallgattak minket.

Reggel 7:00-kor Eleanor kopogott az ajtón. Ian értetlenül emelte rám a tekintetét, mire én egy fejrázással elintéztem a dolgot.
 - Mondd! - nyitottam ki résnyire az ajtót, de ő berontott rajta.
 - Szóval akkor a mai nap a szépí... Te mit keresel itt? - rivallt rá vőlegényemre.
 - Tudtommal ez az én házam, az én szobám, az én ágyam, és az én menyasszonyom, szóval jogom van itt lenni. - adta a magyarázatot. El égnek emelte tekintetét, majd megrázta a fejét és kezét két oldalra nyújtotta.
 - El, te mit csinálsz? - kérdeztem tőle, mert elég furán nézett ki.
 - Próbálok tisztán gondolkozni, ha már ti nem tettétek! - kiabált. Jesszusom! Ma nem is az ő esküvője lesz, de tuti hogy ő az idegesebb kettőnk közül.
 - Ezt hogy érted? - húztam fel egyik szemöldököm.
 - A vőlegény az esküvő előtti nem alhat a menyasszonyával, mert az balszerencsét hoz. Nem láthatja addig, amíg az apja az oltárhoz nem vezeti. Jól elszúrtátok, újra kell szerveznem a programot! - rázta meg a fejét, mire Ian és én értetlenül bámultunk hol El-re, hol egymásra.
 - Szólhatok? - emeltem fel a kezem, mert nem voltam biztos benne, hogy El nem robban pillanatokon belül.
 - Aham! - intézte el ennyivel.
 - El! Figyelj! Ez az én esküvőm, higgadj le! Minden a helyén van, ne aggódj! Ian! - néztem leendő férjemre. - Tűnés! - mutattam az ajtó felé, amit El egy büszke pillantással díjazott. Egy gyors csókot akartam adni Ian-nek, de a barátnőm ezt sem engedte.
 - Nem-nem! - rázta a fejét. - Délután pontban negyed 4-kor megcsókolhatod, addig nem! Na pá! - és rácsapta az ajtót.
 - Hé! - nyúltam a kilincsért.
 - A-a! - fogta meg a kezem a barna szépség. - Elmondom a napi programot, figyelj! - nyomott le az ágyra. - Reggeli, majd felöltözöl és indulunk a manikűröshöz. - említettem, hogy El már teljesen fel volt öltözve, smink és minden rajta volt? Nem? Akkor most említettem. - Fél 10-től sminkes, majd 11-től fodrász. Maximum 1 órára itthon vagyunk, szóval esetleg kajálhatsz, ha tudsz és beléd fér az izgalom miatt. Fél 2-kor öltözünk és pontban 3-kor apád az oltárhoz vezet. - darálta le egy szuszra. Van a csajba tüdő, meg kell hagyni.

2:55 perc. 

Szorosan kapaszkodok egyetlen biztos pontomba, apu jobb karjába. Félek, lábaimat kocsonyáknak érzem, mindjárt összeesek.
 - Mindjárt kezdik a zenét, pár perc és indultok. - ölelt meg finoman Bella, majd a násznép elejére, a közeli hozzátartozók csoportjához csatlakozott. Innen láttam, hogy három hely üresen maradt. Nem értettem. Nem is volt időm gondolkozni, mert felcsendült a sok filmből ismert dallam.
 - Apu, ne hagyd, hogy elessek! - suttogtam apámnak.
 - Szeretlek, kicsim! - majd lassan, magabiztosan végigvezetett a számunkra kijelölt úton. Apu előbbi szavára visszatérve. Ez számára annyit jelent, hogy szeret és nem hagy elesni.

 - Fogadom. - néztem Ian zöld szemeibe, melyekben boldogság tükröződött.
 - Fogadom. - próbáltam én is boldogságot sugározni a szemeimmel, de nem voltam túl megnyerő. Ian szemei hirtelen elkomorultak, sötétek lettek. Fogalmam sem volt, mi az oka a hirtelen hangulatváltozásának. Nem is törődtem vele, most nem. Igen, boldog voltam, de nem száz százalékosan. Hiányzott valami az életemből, mégpedig a szerelem.

Felhúztuk egymás ujjára a gyűrűt, majd Ian ajkait finoman az enyémeknek nyomta. Csókján érződött, hogy birtokolni akar, megmutatni a világnak, milyen felesége is van. Voltak ilyen csókjai, de ez nem a 'mindenkinek megmutatom' típusú volt. Ez olyan 'ő az enyém' fajta csók volt. Csókunknak én vetettem véget, majd kezemet férjem kezébe fektettem és elindultunk. Egy pillanatra a még fél órája üresen tátongó 3 helyre pillantottam, amely már nem volt üres. Liam, Harry és Zayn ült ott, a barátnője nélkül. Eljöttek! Itt voltak és végignézték, amint darabokra hullok. Minden egyes kimondott szó hazugság volt mindkettőnk szájából. Igen, Ian sem gondolta komolyan azokat a szavakat. Zayn itt volt végig és a 'most szóljon, vagy hallgasson örökre' résznél is csendben ült, mint most. Most már kijelenthetem, hogy elvesztettem a szerelmemet..

I. évad 29. rész

Sziasztok! 

Köszönöm a 23 rendszerest, a 12580 feletti megtekintést, a 9 pipát és a 3 komit :)

Igen, sajnos megcsappant a pipák száma, nem értem az okát! :(

Szóval itt az új! A szünet alatt még fogalmam sincs, hogy mennyi rész lesz, de kettő minimum! :)

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

A csók nem pusztán fizikai kontaktus, érzelmek vannak mögötte.
Épp ez a lényege.

Éppen csak annyira invitáltam be, amíg felkaptam a cipőmet és a kabátomat. Igen, már nem csak bakancsba jártam, hála Eleanor-nak. Kedvesnek tűnt, olyannak, akiben megbízhatok. Mosollyal az arcán nyitotta ki nekem a kocsija ajtaját, majd segített be.
 

 - Mesélj magadról! - kért meg, amikor már kihozták az ebédünket. Hangulatos kis étterem volt, és egyáltalán nem volt kihívó. Átlagos emberek jártak ide, átlagos életet élők. Azért hiányzott, hogy a fiúk nem tudják eldönteni, hogy mit egyenek, hogy Niall nem sorolja fel szinte az összes étlapon felsorolt ételt, hogy Zayn nem simít végig a kézfejemen. Hiányzott, hogy velem legyenek.
 - Hát, 19 éves vagyok, New York-ban éltem egészen tavaly nyárig. Szüleim elváltak, apám Geogria-ba él, én pedig anyámmal. Van egy öcsém, Mike 11 éves. Legjobb barátnőm Bella és El... - a második név kiejtésekor elcsuklott a hangom. Mély levegőt véve folytattam. - Nagyon szeretem őket. Igazából két családom van. A rendes és a rendetlen. - felnevetett, majd kérdőn nézett rám. - A rendes családom anyám, az élettársa és az öcsém. A rendetlen családom pedig a One Direction-os srácok és barátnőik. - fájdalmasan elmosolyodtam.
 - Szóval a srácok.. - sóhajtott fel. - Hallottam róluk. Los Angeles-ben is nagy hívük és rajongótáboruk van.
 - Los Angeles? - néztem nagyot. - Ott élsz? - kúszott hatalmas mosoly az arcomra.
 - Hát, végül is igen. Alapjáraton mindenhol lakok. Vagyis sehol. - értetlenül néztem rá. Mindenhol, de mégis sehol? - A felső tízezerben vagyok. Nagy hírű üzletembernek számítok Amerikában.
 - Felső tí-tízezer? - dadogtam. Elég jómódú családdal szemben vesztett a nagyapám, mit ne mondjak.
 - Igen. Bejött az élet. De te sem panaszkodhatsz. - villantotta meg 32-es mosolyát. - Lola és Zayn. - amint kimondta a fiú nevét, lehajtottam a fejem, mert könnyek szöktek a szemembe. - Sajnálom! Nem akartam. Tényleg...
 - Nem, nincs gond. - morzsoltam el egy könnycseppet az arcomon. - Egyszer el kell őt felejtenem. De most mesélj te! - mosolyodtam el erőltetetten.
 - Ugye üzletember vagyok LA-ben. Anyám és apám valahol Svédországban élnek. Nincs testvérem. És 25 éves vagyok. - nézett mélyen a szemembe. Halványan elmosolyodtam.

Ezek után semleges témák merültek fel, majd sajnos mint minden jónak, ennek is vége szakadt. Egy borítékot húzott elő a kabátja belső zsebéből, majd átnyújtotta nekem.
 - Ez mi? - fogtam kezeim közé a borítékot. Sejtettem, hogy mi lehet, de biztosra akartam menni.

 - Egy újabb levél. Ebből mindent megtudunk. - sóhajtott, majd bólintott a fejével, hogy felnyithatom. Ismét a papám kézírásával találtam szembe magam. Amikor elolvastam, könnyekkel küszködve adtam át Ian-nek a papírlapot.

Kedves Lola és Ian!

Bizonyára már találkoztatok, és ezeket a sorokat már együtt olvassátok.

A megállapodás úgy szól, hogy három hónapon belül össze kell házasodnotok és Amerikába költöznötök. 

Nagyon szeretlek, drágám és tényleg sajnálom! 

Vigyázzatok egymásra!

Ian rám emelte zöld szemeit, majd végigsimított asztalon fekvő kézfejemen. Együtt érzően nézett könnyektől csillogó szemeimbe.
 - Sajnálom, de próbáljunk meg együtt élni a gondolattal. Mi lenne, ha február 25-én lenne az esküvőnk? Csak azért kérdezem, hogy beleférjünk az időbe. Tudod, a szervezés meg minden. - keze még mindig az én kezemen pihent. - Tudom, hogy nehéz, mivel eddig Zayn-nel voltál, nehéz lesz megszokni a változást. Tényleg, segítek, amiben csak tudok.
 - Köszönöm, Ian! Menjünk haza, kérlek! - bólintott, majd intett a pincérnek, hogy fizetnénk. Rendezte a számlát, majd autóba ültünk.

A kanapén ülve beszélgettünk, amikor odakintről kiabálás hallatszott be a házba.
 - Bocsi. - pattantam fel rögtön az ülőalkalmatosságról, és az ajtó felé vettem az irányt. Kirántottam az ajtót, mire 4 ijedt tekintet meredt rám. - Srácok, mit kerestek itt? - mentem ki a házból és becsuktam magam után az ajtót.
 - Hahó! Zayn szülinapi bulija! Rémlik? - kérdezte gúnyosan Harry. - Vagy talán a nyálgép elvette az eszed és szarsz a fejünkre?
 - Mi a francot képzelsz magadról? Ian nem nyálgép! Igenis, rendes és kedves srác, veled ellentétben! És nem fogok elmenni Zayn bulijára. Tudjátok miért? Mert pár napja egy szőke bigével pózolt a címlapon! Nem akarok vele találkozni és amúgy is! Éppen Ian nálam van, szóval... - förmedtem rá.
 - Csak nehogy az a rendes és kedves srác rád másszon és olyat csináljon, amivel Zayn-t megbántjátok. - húzódott gunyoros vigyor az arcára. Ez nem normális!
 - Figyelj Harry! Neked mégis mi a bajod velem vagy éppen Ian-nal kapcsolatban? Az, hogy próbálunk megfelelni a megállapodásnak? Hogy ennek ellenére is próbálok valami jót keresni a rosszban? Mert képzeld el, hogy ez rossz! LA-be kell költöznöm Ian-nel együtt. Sőt, 3 hónapon belül hozzá kell mennem! Szerinted ez nekem jó? - kiabáltam, miközben zokogtam. Így kimondva még rosszabbul hatott ez az egész az életemre. Louis, Niall és Liam megrökönyödve nézett rám. Harry pedig fújtatott. Rettentő dühösnek tűnt. - Harry, mi a bajod?
 - Az, hogy elveszítünk téged emiatt a kis görcs miatt! - szólalt meg pár pillanat múlva elég dühösen. - Miatta mész el, miatta nem fogsz ránk emlékezni! - csuklott el a hangja, miközben küszködött a könnyeivel, melyek épp kitörni készültek.
 - Nem, dehogy! Nem miatta! És mindig emlékezni fogok rátok! Titeket elfelejteni? Mellettetek éreztem igazán, hogy élek! Mellettetek éreztem valakinek magam! - öleltem szorosan magamhoz a göndör hajú barátomat. Pár másodperccel később további három test simult hozzám. 

Idilli pillanatunkat Ian zavarta meg.
 - Azt hiszem, jobb, ha megyek. - nézett rám bocsánatkérő szemekkel.
 - Rendben. Mikor látlak megint? - kérdeztem az autójához érve. Igen, kimondottan megkedveltem. Talán lehet több is köztünk.
 - Holnap reggel jövök érted. Elviszlek reggelizni a Starbucks-ba. Rendben? - dőlt lezserül autója motorháztetőjének.
 - Rendben. - bólintottam, majd ő átölelte a derekam. Egyik kezét a derekamon hagyta, másikkal pedig megsimította arcom. Egyre közelebb hajolt, mire a gyomrom mogyorónagyságúra zsugorodott. Na ne! Nem, nem akarom!
 - Nagyon megkedveltelek, Lola! De amíg te nem akarod, nem csókollak meg. - motyogta ajkaimra. Amikor elszakítottam róla a tekintetem, megláttam Zayn-t közeledni. Ha ő továbblépett, akkor én is.
 - Kérlek! - suttogtam. Értette, hogy mit akarok. 

Ajkait finoman érintette az enyémhez, lágyan, féltve csókolt meg. Úgy, mintha egy porcelánbaba lennék, aki bármikor összetörhet. Gyengéden megharapta ajkaimat, bejutást kérve, és kapva. Pillangóim szinte megöltek odabent. Olyan hevesen csapkodtak, hogy már kezdtem azt hinni, hogy elvesztem az uralmamat felettük. Igaz, nem olyan intenzíven, mint Zayn csókjai közben. Zihálva váltunk el egymástól. Zöld íriszei teljesen fogva tartottak. Nem lettem a rabja, csak a foglya. Bármikor el tudtam volt szökni előle, de nem akartam. El akartam felejteni Zayn-t és új életet kezdeni Ian-nel. 

I. évad 28. rész

Sziasztok!

Először is: Köszönöm a 11531 megtekintést! :)) A 8 tetszik-et és a 3 komit, végül a 19 rendszerest! :)) <33 IMÁDLAK TITEKET, nem tudom elégszer elmondani! :))

Másodszor: A szavazás! Nos, hát arra gondoltam, hogy elkezdem írni. Egy pár részt előre megírok, de csak május elején kerülhet fel a prológus és az első rész, mert addig rengeteget kell tanulnom! De LESZ HARRY-S BLOG!! :))

Harmadszor: Itt az új! Komizzatok, pipáljatok, iratkozzatok fel rendszeresnek! Eléggé hosszú lett :))

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

Jó volt hozzábújni, érezni illatát..
Érezni, hogy szeret, és bármit megtenne értem.
De tovább kell lépnünk..
Utam hosszú még, az élet rám vár

A reggeli nap sugarai ébresztettek fel csodás álmaimból. Zayn karjai szorosan fonódtak körém, nem engedtek mozdulni. Mivel nem akartam felkelteni békésen alvó szerelmemet, ezért a gondolataimba menekültem. Mi lesz velem 5 nap múlva? Hol leszek? Hol lesznek a srácaim? A barátaim? Hova a csodába fog menni Bella? Vajon meg tudom szeretni azt az embert, akihez hozzá kell mennem? Ki lesz az az ember, aki elvesz? És a legfontosabb kérdés mégpedig az, hogy hol leszünk mi Zayn-nel? Rengeteg kérdés, de a válaszokat sehol sem találom. Fogalmam sincs, hogy merre keressem őket.

Egyáltalán nem ilyennek képzeltem el az esküvőm előtti pár hetet. Valami olyasmi volt a vizuális képem, hogy rettentően izgulok, Bella, El és anyu végig mellettem lesznek. Apu kísér az oltárhoz, ahol olyan ember áll, akit minden hibájával együtt szeretek és vele akarom leélni az életem. Louis húgai a koszorúslányaim, Bells a nyoszolyólányom... És ez nem fog megtörténni. Egy ismeretlenhez kell hozzámennem. És ha Zayn talál valaki mást helyettem? Ki fog nekik segíteni dalszövegeket írni? Igen, sokat segítettem nekik. Könnyebb úgy írni, ha egy lány is ott van, aki felülbírálja a sorokat és megérti a lényegüket. Volt olyan alkalom is, amikor a régi naplóbejegyzéseimből vettem ki sorokat, és írtam bele a dalaikba. Nem szerződtem le hozzájuk dalszövegírónak, félreértés ne essék, csak segítek nekik, és próbálok a háttérbe szorulni, ami kimondottan nehéz. Ugye kitudódott, hogy Zayn-nel együtt vagyunk, amit a rajongók egy része nem fogadott túl jól. Igazából megfenyegettek, hogyha még egyszer hozzáérek a férjükhöz(?), megölnek(?). Nos, igen. Túléltem. De volt a rajongóknak egy másik része is, akik kitörő örömmel fogadták, hogy kedvencük végre megtalálta a boldogságot.

Gondolataimból édes csókok zápora rántott vissza a valóságba. Enyhén borostás arca simult az én puha bőrömhöz, majd lágy puszit nyomott a helyére, ahol megszúrt.
 - Jó reggelt, szépségem! - köszöntött kedvesen, majd maga felé fordítva ellepett rengeteg 'jó reggelt' csókot kaptam.
 - Neked is. - bújtam szorosan hozzá. Jó volt érezni, hogy ő velem van még most is. Igazából fogalmam sincs, hogy anyuék mikor érnek haza a rokonoktól, de már ideje lenne. Beszélni akarok vele erről a dologról.
 - Min gondolkoztál annyira? - kérdezte hirtelen. Nem, igazából csak engem ért hirtelen és váratlanul a kérdés.
 - A jövőnkről. - mondtam egy fájdalmas sóhaj kíséretében.
 - Fáj kimondani, de nekünk nincs jövőnk. Legalábbis az elkövetkezendő pár évre nézve. Te összeházasodsz egy... fogalmam sincs, hogy mivel, én pedig próbálom átvészelni a nélküled töltött éveket. Aztán elváltok, visszajössz hozzám, és minden oké lesz. - vázolta fel a képzeletében megszületett álomképet.
 - Csak az a legnagyobb baj a te kis agyszüleményedben, hogy ez nem fog bekövetkezni. Ha én férjhez megyek, akkor neked tovább kell lépned. Ki tudja? Lehet nem is válhatok el tőle, mert egy pszichopata, elvetemült állat lesz...
 - Azonnal felhívsz, ha bánt. Megértetted? - vágott közbe. Kérdésének hangneme nem volt fájdalmas, hisz tudtam, csak a félelem vezérli. Félt, hogy valami bajom eshet, és ő nem ér oda időben.
 - Igen. - bólintottam.
 - Imádom az ilyen reggeleket. - sóhajtott fel keserűen. - Mindig is emlékezni fogok rájuk.
 - Sosem fogom elfelejteni. - szemeimet csípték a könnyek. Miért ilyen nehéz ez? - Akármennyire is szeretjük, el kellene kezdeni a napot. - bólintott egyet, majd kikelt az ágyból. Magára kapta alsóját, majd kiment a szobából, gondolom fürdeni. Nem vitt magával tiszta alsót, ezért odalépve fiókjához, kivettem egy feketét, majd felöltözve vittem utána. Az ajtó szokás szerint nem volt bezárva, így bementem hozzá.
 - Hoztam be neked tiszta alsót, mert megint elfelejtetted! - szólaltam meg pár perc csend után.
 - Ki fogja nekem minden reggel behozni, amikor elfelejtem? - tette fel a költői kérdést, de azért válaszoltam rá.
 - Anyámra ne számíts, szerintem Bellára se, szóval hozzá kéne szoknod, hogy nem felejtkezel el a dolgaidról. - nevettem fel halkan.
 - Ugye van rajtad ruha? - kérdezte, amikor elzárta a vizet.
 - Azt hiszem, sosem zavart, ha nincs rajtam. - válaszoltam némi értetlenkedéssel a hangomban.
 - Csak nem akarlak itt leteperni, szóval... - hagyta függőben a mondatát.
 - Jó, vettem! Kimegyek. - szerinted! Kinyitottam az ajtót, majd pár másodperc múlva becsuktam. Hülye lettem volna kimenni. Zayn kilépett a kabinból, majd egy törölközőt a dereka köré csavarva állt meg a tükör előtt. Haját kezdte igazgatni, de egy tincs sehogy sem akart a többi mellé állni. Felkuncogtam, amit meghallott. Ijedten kapta rám a tekintetét.
 - Nem hiszem el, hogy megint bedőltem... - nevetett fel. Éppen válaszolni akartam, amikor csengettek. Kimentem a fürdőből, de hallottam Zayn kiabálását. - Vegyél fel magadra valamit! - beléptem a szobájába, majd egy pólót magamra kapva robogtam az ajtó felé. Kinyitottam és a srácok szinte rám vetették magukat.
 - Én is örülök nektek, de megfulladok! - nyöszörögtem erős ölelésük alatt.
 - Ma este bulizunk! - jelentette ki ünnepélyesen Harry. Szuper!
 - Még egy buli, Harry? - kérdeztem, és jelentőségteljesen pillantottam rá.
 - Nemár, tök jó lesz! - nyafogott.
 - Ja, a legutóbb is ezt mondtad... - emlékeztette Liam a legutolsó bulinkra, ami nem úgy ült el, ahogy terveztük. A lényeg az, hogy Harry berúgott, mint az albán szamár, szóval úgy kellet hazarángatni.


Reggel trappolásra keltem fel, majd öklendezésre. Felkeltem az ágyból, majd magam mellé pillantottam. Zayn kinyúlva horkolt, szóval ő rendbe lesz. Mivel este a Direction-házba mentünk a buli után, ami kimondottan jóra sikerült, így bementem a srácokhoz. Liam már nem volt a szobájában, lentről pedig kávéillat szállt fel, szóval ő már a konyhában szorgoskodik. Következő célpont: Niall. Szobájába érve hatalmas kupi tárult a szemem elé, eléggé sokkolt. Nem gond, túl leszek rajta! A szőke srác keresztbe feküdt az ágyán, egyik keze lelógott. Vele lehet, hogy lesz egy kis gond, de nem vészes. Új cél: a legjobb barátom és El. Igazából nem izgultam, mert El rendbe szedi, meg Lou nem is ivott sokat, de azért csak benéztem. El mosolygott rám az ágyról, majd intett, hogy minden oké lesz. Bólintottam, majd kimentem. Következő: Hazza. Be se mentem a szobájába, egyenesen a WC felé mentem. Az ajtó bezárva, kénytelen voltam kopogni.
 - Harry! Engedj be! - dübögtem az ajtón. Semmi. - Harry, így nem tudok segíteni! Engedj már be! - szóltam rá kicsit erélyesebben. A zár kattant, az ajtó kinyílt. Harry a WC fölött görnyedt, és adta ki magából a tegnapi... mindent. Göndör fürtjeit amennyire tudtam, elfogtam az arcából, és a hátát simogattam.
 - Menj ki, mielőtt te is rosszul leszel! - nyögte ki gyorsan két inger közt.
 - Láttam ennél rosszabbat is, ne aggódj miattam! Csak nyugi! - simogattam hátát. Pár perc múlva már úgy tűnt, mindent kiadott a szervezetéből, ezért egy adag WC-papírt adtam oda neki. Megtörölte a száját, majd a mosdókagylóhoz ment. Kiöblítette a száját, majd hálásan fordult felém.
 - Köszönöm. - nyögte alig hallhatóan.
 - Nincs mit. Gyere le! - intettem neki, majd szép lassan letámolyogtunk a lépcsőn.

Akkor elmesélném az utolsó, látszólag nyugodt napjaimat.
Január 7.
A srácok másnaposak. Niall egész végig azt hajtogatta, hogy neki a hasa jobb lesz az én finom szendvicseimtől. A fenéket! Csak lusta volt csinálni magának. Nekem meg akkora jó szívem van, hogy mindig csináltam neki. Estére mindenki jobban lett, ezért filmeztünk kicsit, majd elvonultunk a szobáinkba.

Január 8.
Anyuék hazajöttek, így mindent megbeszéltünk. Anyu tudott róla, és azért nem mondta el, mert így szólt a megállapodás. Oké, most már kezdek beletörődni a sorsomba. A srácok támogatnak, végig velem vannak. Bella és El pedig tervezgetik, hogy milyen legyen az esküvői ruhám, a hajam, a sminkem. Oké, ha ők ettől boldogabbak lesznek..Bella természetesen a kórházban, El pedig itthon.

Január 9.
El elrángatott vásárolni, szóval lejártam a lábam. Zayn este kicsit kibukott, hogy elveszít, de megnyugtattam, hogy fogunk beszélni és nem kell aggódnia, mindig vele leszek. Egymás karjaiban aludtunk el, feltehetőleg a házasságom végéig, utoljára. Ugyanis ettől a naptól fogva anyu sehova se engedett, takarítanom kellett, a srácoknak meg próbájuk volt egész nap. Korán elmentek, későn értek haza. Alig találkoztunk.

Január 10.
A szobámban ültem és merengtem az élet nagy dolgairól. Zayn születésnapjáig 2 napom van, de az ajándéka még nincs meg. Fogalmam sincs, hogy mit kéne vennem neki. Annyit gondolkoztam, hogy a fejem is fájt már estére. Bells-t hazaengedték tegnap este, ma áthozta Niall, megnéztem a legjobb barátnőmmel egy-két filmet, majd beszélgettünk. Mindenről. A srácokról, az eljegyzésemről, a leendő férjemről, nosztalgiáztunk kicsit. Szóval eltelt az este.

Január 11.
Egyre jobban félek a találkozástól. Kiderült, hogy Ian elvisz ebédelni, majd egész délután együtt leszünk, hogy megismerhessük egymást. Várom is, meg nem is. Várom, mert lehet, hogy tök jó lesz, de viszont ott van Zayn... Akit szeretek.. De ő feltehetőleg túllépett, mert egy szőke csajjal pózolt a mai napilap címlapján. A média se tudja, hogy mi van velünk, a szakításunkat még nem jelentettük be. 2 napja nem találkoztunk, de ő máris tovább lép. Igaz, hogy én kértem tőle, de akkor is!

Január 12.
Zayn szülinapja és Ian...

Reggel izgatottan keltem, és valami rettentő nagy félelem fogott el. Féltem az új életemtől. Tudtam, hogy a mai nap döntő lesz. Ha megkedvelem Ian-t, még jól is elsülhet a dolog. De ha nem...
Zayn nem jelentkezett, csak Louis jött át még tegnap este egy kicsit beszélgetni. Megkérdeztem a szőke csajról, hogy ki az, de nem tudta. És láttam rajta, hogy tényleg nem tudja. Fogalma sincs, hogy mi van Zayn-nel, de állítása szerint teljesen kifordult önmagából. Egy teljesen más srác áll előttük minden nap.
Izgatottan választottam ki a ruhámat - természetesen Bella segítségével -, majd tűkön ülve vártam, hogy megszólaljon a csengő.
Fogalmam sincs, mennyi ideje ülhettem a kanapénkon, de egyszer csak megszólalt a csengő, én pedig remegő lábakkal nyitottam ajtót. Meglepődtem. De még mennyire. Eléggé helyes fiú állt előttem, aranyos mosollyal. Eszembe jutott Zayn. Mással volt, nekem is lépnek kell. Nyitnom kell Ian felé, mert boldog akarok lenni. Mellette lehetek.
 - Öhm, szia! Lola, ugye? - kérdezte mosolyogva. Ez a mosoly mindent elárult. Ő sem akarja ezt, de bejövök neki. Kényszerházasság, de még jól is elsülhet a dolog. Mosolyogva bólintottam, majd beinvitáltam.

Ian McCartney

P.S.: a végéért ne öljetek meg! SZERDÁN ÚJ! <33

I. évad 27. rész

Sziasztok!

Jézusom!!! KÖSZÖNÖM A 11.070  megtekintést, az 5 pipát ( sajnálom, hogy több nem jött össze ), a 4 komit és a 17(!) feliratkozót <33

Imádlak titeket! :))

Ebben a részben fény derül dolgokra, így majd megértitek a szakítás okát..

A szavazás még ma éjfélig tart!!! A blogom főszereplője Harry lenne, és egy kicsit a sötét oldalát mutatnám be. Persze ha nem lesz annyi szavazat, amennyire szükségem lenne, akkor tárgytalan az ügy. :(

Folytatom Lola és Zayn történetét természetesen bonyodalmakkal fűszerezve!

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

I'm not sure..

(ajánlott zene)

Lou leült mellém és várt. Várta, hogy kisírjam magam, hogy annyira lenyugodjak, hogy el tudjam mondani, pontosan mi is történt. Csak ültem a kanapén, szürcsölgettem a forrócsokit, és bámultam az időközben hullani kezdő hópelyheket. Lou hátradőlt a kanapén, majd megszólalt.

 - Akkor most hova mész? Anyád mit fog szólni, ha csak úgy eltűnsz? Belegondoltál, mekkora fájdalmat okoznál neki? - tette fel kérdéseit, melyekre nem tudtam a választ. Megráztam a fejem, mellyel nemleges válaszomat fejeztem ki. - Szeretnél ideköltözni? Csak hogy legyen majd társaságod.
 - Megtennéd? - néztem rá még mindig könnyes szemekkel.
 - Ha El beleegyezik, persze. Érted megtenném. - mosolyodott el, majd kitárta karjait. Letettem a bögrémet az asztalra, majd átöleltem, és a fejemet a mellhasára hajtva aludtam el.

Amikor felkeltem, Lou mosolyogva üdvözölt.
 - Megyünk a cuccodééért! - dalolta. Halványan elmosolyodtam, majd feltápászkodtam a nem túl kényelmes kanapéról. Felkaptam a cipőmet, majd kimentem a házból. Vagyis mentem volna, ha Eleanor nem támad le.
 - Örülök, hogy hozzánk költözök. Bár jobban örültem volna, ha nem ilyen áron, de... Jó helyen leszel. - mosolygott rám aranyos mosolyával, amelyikkel magába bolondította a mára legjobb barátommá vált kék szemű énekest.
 - Köszönöm, hogy itt lehetek.

Otthon egy levél várt a konyhaasztalon. Amikor elolvastam, a szívem kihagyott egy ütemet. Vagy kettőt. A levél a nagyapám kézírásával tárult szemem elé, melyet még több éve írt a halála előtt. Ez állt a levelében:

Drága Lola!

Szeretnék előre is hatalmas nagy bocsánatot kérni a tettemért. Amikor elvesztettem a fogadást, de még nem voltál velünk. Akkor jó nagy viccnek számított a dolog.. Mára már ezerszer megbántam. Január 12.-én menni fog hozzád egy fiatalember, Ian. Nem tudom, hogy hol leszel ekkor, de édesanyád már elküldte neki a címed. Ő lesz a férjed. Össze kell házasodnod vele. Ezt kapta az, aki bukott. Az első lány unokáját hozzá kell adja a győztes fiához.

Még egyszer mondom, nagyon sajnálom! Bárcsak változtathatnék rajta! De nem tudok. Már nem! 

Légy boldog és élj teljes életet!

Papi

Szemeimet könnyek lepték el. Hogy tehette? Mindenki tudta ezek szerint, csak én nem? Miért kellett elhallgatniuk előlem? Mire jó a titkolózás? Ha tudtam volna, nem engedem közel magamhoz Zayn-t. Zayn! Tudta! Azért szakított velem, mert megtudta! Fájt, amit a nagyapám tett, de ahogy mondta, nem lehet rajta változtatni. Még van 6 napom felkészülni rá lelkiekben, hogy hamarosan férjhez megyek egy vadidegen emberhez.

Ekkor éreztem, hogy valaki megáll mögöttem.
 - Lou, kérlek, légy őszinte! Te tudtál erről? - kérdeztem elfojtott hangon. Kimondottan féltem a választól.
 - Igen. - szólalt meg pár perc csend után egy mély hang. Ezek szerint itthon van. Nem láttam még bőröndöket, szóval nagy valószínűséggel nem megy el úgy, mint én. Nem menekül el. A papírt leejtve fordultam meg, és bújtam hozzá. Nyakába temettem arcomat és tudtam, hogy talán most utoljára ölelhetem meg így, minden ok nélkül. Kezeimet arcára simítottam, majd magamhoz húztam. Homlokomat övének döntöttem, és csak néztem csillogó, barna íriszeibe. Ajkait enyémekre nyomta és megcsókolt. Olyan lágyan, mint még soha. Nyelveink a dominanciáért küzdöttek, természetesen ő nyert. Kezeit combom alá csúsztatta, megemelt és a pultra ültetett. Tökéletesen belőtt hajába túrtam, de nem zavarta. Amikor én túrok bele, akkor még élvezi is, hogy enni vágok a csodás hajkölteményének. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, így húzva a lehető legközelebb magamhoz. Kezei pólóm alá csúsztak, majd felkúsztak végig a hátamon, egészen a melltartómig. Ekkor eszembe jutott valami, így hirtelen elváltam ajkaitól, ő pedig megijedve figyelt.
 - Mi a baj? Elrontottam valamit? - kérdezte aggodalomtól túltengő szemekkel fürkészve.
 - Nem, dehogy! - ráztam hevesen a fejem. - Csak Lou itt van. - néztem rá.
 - Hidd el nekem, hogy nincs. - mosolygott rám azzal a híres féloldalas mosolyával, majd fenekemnél erősen tartva felemelt. - Gyere! - szemeiben meggyötörtséget, félelmet, vágyat irántam, és birtoklási vágyat láttam. Tudatni akartam vele, hogy nincs mitől félnie. Felvitt a szobájába, majd finoman ledöntött az ágyra. Faltuk egymást, hisz tudtuk jól, lehet, hogy ez az utolsó alkalmunk együtt. Mindenhol éreztem csókjait, melyek szinte égettek. Nem tudom, mi lesz velem a jövőben. Ki lesz a férjem?
 - Ne gondolkozz annyit! Rám figyelj! - suttogta a fülembe, majd apró csókokkal lepte el a nyakam. Csókjai elgyengítettek, kiszolgáltatottnak éreztem magam. Amikor az egyik csókjánál, melyet a nyakamra adott, felnyögtem, éreztem, hogy olyat tesz, amit az együtt töltött idő alatt csak egyetlen egyszer. A legelső alkalomkor. Az érzékeny pontot a nyakam és a járomcsontom találkozásánál fogaival finomat harapni kezte, majd ajkaival szívta. Felnyögtem.

Együttléteink alatt, még sose éreztem, hogy ennyire szeretne és ragaszkodna hozzám. Most először éreztem úgy, hogy szeretkezünk.

I. évad 26. rész

Sziasztok! Anyu kicsit megenyhült, szóval gyakrabban írok majd! :) Köszönöm az előző részhez érkezett 14 pipát! Rettentően örülök! :)) És ÁTLÉPTÜK A 10.000-et!!!! <333 Imádlak titeket, legjobb olvasók vagytok! :))

Lenne egy kérdésem, amit hamarosan szavazásra bocsátok! Szavazzatok minél többen, mert csak úgy fogom tudni, hogy van-e értelme az ötletemnek!

Amúgy tegnap este anyuval filmeztem, és a választásunk az 'Apa ég!'-re esett! Hatalmas film, én rohadt sokat nevettem! Adam Sandler játszik benne, és nekem nagyon bejött a film! Nem húzom az időt! A szavazást hamarosan kiteszem, és azt is megtudjátok, hogy miért nem mondom el itt! :))

 REMÉLEM NEM BÁNJÁTOK, HOGYHA UGRUNK EGY KICSIT ELŐRE A TÖRTÉNETBEN!

Jó olvasást, pipáljatok, komizzatok!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

(ajánlott zene)

*7 hónappal később*

Bella ágyánál ültem. Most vinnék az utolsó kemoterápiás kezelésre, és úgy néz ki, hogy sikeres volt. De Bella ki volt borulva. Nem akarta, folyamatosan azt hajtogatta, hogy feladja. Már az első kezelés után ezt mondta. Fájtak neki a kezelések, azt mondta, nem bírja. Most itt ülök az ágya mellett a széken, és várom, hogy megszólaljon.
 - Kimerültem, Lol! Feladom. - jelentette ki nemes egyszerűséggel. Kezdődik elölről.
 - Nem adhatod fel, Bells! Ez az utolsó, innentől már minden csak jobb lesz! Melletted vagyunk, végig melletted voltunk. Niall is veled volt. - megszorítottam a kezét, mire feljajdult. - Bocsáss meg, nem akartam. - kértem rögtön bocsánatot. Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy fájnak a végtagjai. - Bella! Nézz rám! - utasítottam, mire hatalmas szemeit rám emelte. - Itt várlak a kezelés után. Niall is mellettem volt ülni, és várni rád, mert szeret. Nem akarunk elveszíteni. Ha nem is miattunk, magad miatt tedd meg! - szemeimbe könnyek gyűltek a tudatra, hogy rég feladhatta volna, de nem tette. Elveszthettük volna, de ő nem akart elmenni közülünk. - Mindenki szeret, és kitart veled a végsőkig.
 - Itt a vége, Lola. Elfáradtam. Amúgy is! Úgy nézek ki, mint egy szörny. Hajam sincs már. - könnyek lepték el sovány arcát. Lefogyott és kihullott a haja a kezelések miatt. De él, és élni is fog!
 - Tudom, de kérlek! - könyörögtem neki, amikor egy orvos lépett be a szobába.
 - Kisasszony, a barátnőjét most el kell vinnünk a kezelésre, hamarosan visszajövünk. Kifáradna addig az ajtó elé? - kedves is bácsi volt, fiatalos, de lehetett vagy 50 éves.
 - Persze. - bólintottam majd megpusziltam barátnőm arcát, és a fülébe suttogtam. - Gyere vissza! Várni fogunk! - amikor elhúzódtam tőle, láttam, hogy halványan elmosolyodott, szóval ismét elvesztette a csatát. De a háborút megnyeri. a rákkal szembeni háborúból ő kerül ki győztesként. Kimentem az ajtón, majd leültem a székre. Kényelmetlen volt, de már megszoktam. Fél éve minden nap itt ülök több órát a fiúkkal. 

Zsebemből előkotortam a telefonom és írtam egy sms-t a szőke hercegnek.

Most vitték be, 2 óra múlva legyetek itt! Várni fog, főleg téged! xx, Törpe

Amint elküldtem az sms-t Niall-nek, jött is a válasz.

Ott leszünk. xx, Nialler

Elfelejtettem volna említeni, hogy Bella és Niall 4 hónapja együtt vannak? Igen? Bocsi! Amúgy is megvolt köztük az a bizonyos szikra, csak egyikőjük se figyelt rá. Vagyis csak jól leplezték. Eljártak randizgatni, de amikor a kezelések miatt Bella haja hullani kezdett, a lány összetört. Nem akart Niall oldalán mutatkozni, ki se akart lépni a házból. Ezért beköltöztettük a kórházba. Az épület kertjébe mindig kimegyünk és sétálunk, beszélgetünk. Karácsonykor természetesen a szülei eljöttek hozzá, és nálunk szálltak meg. A Zayn-nel töltött karácsony csodálatos volt. Eljött hozzánk az ő családja és így ünnepeltünk. Szilveszterkor otthon voltunk nálunk Bella miatt. Nem őt okolom, ne így értsétek, csak hogy na.. szóval értitek. Filmeket néztünk, kicsit ittunk is. Hatalmasakat nevettünk, rengeteg felejthetetlen pillanat született. De visszatérve Nella-ra ( A Directionerek így hozták őket össze ), boldogok. Randizgattak, majd címlapra kerültek, Bella kiborult, felszedtük a padlóról, és minden jó. Vagyis, majdnem minden. Liam és Dakota szakítottak valahogy december elején. Okát nem tudjuk biztosra, de talán a rajongók miatt. De az is lehet, hogy Dakota modellkedése miatt. Fogalmunk sincs. Harry még mindig csapja a szelet a lányoknak, Louis a legjobb barátom lett Bella után, és Zayn-nel pedig boldogok vagyunk. Lou-nak is van egy barátnője, Eleanor. Nagyon szeretem a csajt, tökre Lou-hoz illik. Olyan mint ő, csak lányba.

*2 óra múlva*

Niall lihegve szaladt végig a kórház szintjén, amit nem tudtam mire vélni.
 - Hova rohansz? - kérdeztem mosolyogva.
 - Hozzátok. Ugye jól van? - aggodalmaskodott.
 - Tökéletesen rendbe jött. Most pihennie kell, de bemehetsz hozzá, azt mondta a doki. Ne sokáig! - mondtam kicsit hangosabban, mert ő már addigra bent volt. a recepciósok meg az ápolónők lepisszegtek, hogy fogjam be a számat. Oké, na! Nem kell leharapni a fejem! 

Lassacskán Niall is kijött a barátnőmtől, és pedig melegváltásban belibbentem a barátnőmhöz egy puszira.
 - Holnap bejövünk, oké? - öleltem meg finoman.
 - Persze! És hé! - szólt kicsit hangosabban, mert én ekkor már az ajtóban álltam. Visszafordultam hozzá. - Köszönöm. Mindent! Nélküled nem itt lennék! - szemeit könnyek lepték el. Bólintottam egyet, hogy nincs mit, mindig mellette leszek. Niall már odakint várt engem.
 - Minden oké? - kérdezte kezét a vállamra téve.
 - Megköszönt nekem mindent! - sírva borultam a nyakába. Teljesen eláztattam krémszínű pólóját. Egy mély torokköszörülést hallottunk, mire felkaptam a fejem. Bella dokija állt velünk szembe.
 - Mr. Horan, örömmel jelentem be, hogy Bella meggyógyult. Legyőzte a rákot. - mosolyodott el megnyugtatóan. Niall megszorította a kezem, mire én sírva ismét a nyakába borultam. Karjait szorosan derekam köré fonta és magához ölelt. Megláttam, hogy a fiúk közelednek felénk, mire én kibontakoztam Niall öleléséből és feléjük rohantam. Egyenesen Zayn karjaiba vetettem magam.
 - Meggyógyult! - zokogtam nyakába. Szorosan magához húzott, és a nyakamba fújtatott. Még mindig megremegtem érintése alatt.
 - Sikerült neki! - mondta hangosabban, gondolom a fiúknak. Három erős kéz simítását éreztem a hátamon, amik bizonyára a fiúkhoz tartoztak. Mindegyikőjüket megöleltem, majd visszamentünk Niall-hez és a dokihoz, akik még mindig beszélgettek.
 - 1 hét múlva remélhetőleg hazamehet magukhoz. Ha minden vizsgálat jó eredményt mutat, engedélyezem. - Niall megköszönte, majd kezet fogott a dokival, aki Bella szobájába ment.
 - Túlélte. - sóhajtott megkönnyebbülten, majd megölelte a srácokat. - Fel kell hívnom a szüleit! - mondta a szőke manóka, majd kikapta zsebéből a telefont és kiment a kórházból.
 - Gyerünk haza! - mondta Liam, majd elindult kifelé, mi pedig követtük.

A kocsiban ülve-Zayn az én kocsimmal jött, Niall a sajátjával a fiúk pedig azzal, amivel jöttek-, Zayn nagyon megváltozott. Teljesen ismeretlen érzések ültek ki arcára. Soha nem láttam még így ezelőtt. Lassan egy éve ismerem, de még sosem volt ilyen világfájdalmas képű fiú előttem. Ha valami baj volt, rögtön megbeszéltük. Amúgy is, 1 hét múlva 21 éves lesz, felnőtt férfiként kéne viselkedjen. Meg kellene beszélni a problémákat, mert látom, hogy baja van. Csak tudnám, hogy mi. Remélhetőleg otthon megbeszéljük, anyuék úgyis elmentek valami rokonokhoz Liverpoolba, szóval egyedül vagyunk otthon.
 - Zayn, mi a baj? - tettem combjára a kezem, de ő elhúzta azt. Értetlen tekintettel meredtem rá, fel sem tudtam fogni, hogy miért csinálja. - Zayn! - ekkorra hazaértünk. Féltem. Rettentően féltem, hogy mi lesz majd bent. Mit fog mondani, mi fog történni kettőnk közt. Rettegtem, valósággal reszkettem. Nyomós oka lehet, ha így viselkedik velem. Kiszálltam a kocsiból, és kinyitottam az ajtót. A nappaliba felkapcsoltam a villanyt, és leültem a kanapéra, majd vártam Zayn-t. Pár perc múlva bejött, levette a cipőjét, majd leült az egyik fotelbe velem szemben. Nagy levegőt vett, majd megszólalt.

- Sajnálom, Lola! Szakítanunk kell! Nem miattam, hanem miattad. Nem akarok neked fájdalmat okozni azzal, hogy azzal hitegetlek, hogy szeretlek. - egyenesen a képembe vágta a szavakat. Szakítani akar? Mit tettem, amiért már nem szeret?!
- Hogy hívják? - kérdeztem félve.
- Kit? - értetlenkedett.
- A lányt, aki miatt most eldobsz magadtól. Nem fogom bántani, nem lennék képes arra, hogy megfosszalak a boldogságodtól. Ha neked ő kell.. - elcsuklott a hangom. Fájt kimondani ezeket a szavakat. Én akarok a boldogsága lenni! Azt akarom, hogy mellettem legyen boldog! Könnyek gyűltek szemeimbe. Nem sírhatok! Lola! Szedd össze magad!
- Turnéra megyünk.
- Turné?! - kiáltottam fel. - Én erről miért nem tudok?! Ezek szerint csak az az oka annak, hogy szakítasz velem, hogy legyen kit dugnod a turné ideje alatt! - szinte köptem felé a szavakat! Záporoztak a bántó szavak, melyeket ki se akartam mondani. Megbántottam. De ő is engem!
- Lola, ne haragudj, de ez kegyetlen volt! Nem a szex miatt szakítok veled, hanem azért, mert 4 hónapra elmegyek. Nem jöhetsz velem, te is tudod. És nem lány van a dologban. Szerinted kibírná a kapcsolatunk? - felhúzta egyik szemöldökét.
- Kibírná, ha akarnánk. De mindenhez két ember kell Zayn! De te nem is akarsz a kapcsoltunkra szánni egy kis időt se, igaz? - kiabáltam. Pedig nem akartam vele ordítani, de valahogy mégis megtörtént.
- Egy lány van a dologban, Lol! - megdermedtem. Egy másik csaj miatt akar véget vetni a kapcsolatunknak? Akkor mégis egy csaj? De az előbb letagadta. Ez kész!
- Egy lány? Miért tagadtad le? Én szeretlek, de ez ide kevés. Te őt választottad, egy bizonytalan pontot, miközben én itt vagyok, egy holt-biztos pontnak. És tudod, nekem nem kell más! Se jobb, se szebb, se okosabb ember. Én csak téged akarlak, nekem te vagy a legtökéletesebb lehetőség. Te mégis azt választod, akinek egy vagy a sok közül. Neki mindig is csak egy sztár leszel, aki kőgazdag. Engem sose érdekelt a pénzed, vagy a hírneved. Én mindig magadért szerettelek, szeretlek és mindig is foglak szeretni. Míg meg nem halok. - a gombóc a torkomban szinte megfojtott. Zokogtam, keservesen zokogtam, mert egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy elhagy egy másik miatt, aki még csak nem is biztos pont az életében. Mióta találkozgat vele vajon? Mivel Zayn hallgatott, ezért folytattam. - Nekem mindig is te leszel az egyetlen szerelmem, Zayn! - amint ezt kimondtam, megfordultam és kirohantam a házból. Felszálltam a legelső buszra. Fogalmam sincs, hogy merre megy. Remélem minél messzebb a fájdalomtól és a férfitól, akit annyi ideje szerettem..azt hittem, ha egyszerűen felszállok, ülök és nem gondolok semmire, egyszerre elmúlik minden, amit valaha éreztem. Nos, tévedtem. Az ablaküvegen át bámultam,ahogy minden egyre távolabb kerül tőlem. Minden, kivéve az érzéseimet. 
- A szívem nálad hagytam, vigyázz rá! - suttogtam a nagy senkinek. Szemeimet lehunytam, majd amikor pár perc elteltével újból kinyitottam, ismerős házakra figyeltem fel. Louis és Eleanor háza. A legközelebbi megállónál leszálltam, majd a ház felé vettem az irányt. Tudtam mit akarok. Otthon nem maradhatok Zayn miatt, el kell tűnnöm onnan. 
A lépcsőfokokon fellépve kopogtam be a már jól ismert ajtón. Lou széles mosollyal nyitott ajtót, de amikor meglátott, rögtön eltűnt huncut mosolya.
- Manó, mi a baj? Gyere be! - invitált be csodás otthonukba. - El nincs itthon, de remélem én is elég leszek. - mosolyodott el kínosan. Amikor eszembe jutottak Zayn szavai és az, hogy egyedül vagyok, ismét zokogva borultam a legjobb barátom nyakába. Könnyeim teljesen eláztatták frissen mosott pólóját. - Manóka, halálra rémisztesz! Mi a szar történt?
- Zayn történt! Szakított velem, mert talált mást. Itt voltam neki biztos pontnak, de ő a bizonytalant választja. Mit tettem, amiért mást keresett? - néztem rá vörös szemekkel. Tekintetében együttérzést és még valami mást láttam, de nem tudtam kiolvasni belőle, hogy pontosan mi is az. Leültetett a kanapéra, majd kiment a konyhába. 10 perc múlva a híres Lou Tomlinson-féle forrócsokival tért vissza. Elmosolyodtam gesztusán, majd elvettem az egyik bögrét.

P.S.: bocsi, hogy ilyen fehér, a következő már nem lesz ilyen :DD

I. évad 25. rész

Sziasztok! Bocsi, hogy régen hoztam! Nagyon sajnálom! Mivel nekem rendkívüli szünetem van, mert a tanárok Rómába utaztak, így még keddig itthon leszek. TUTI, hogy jönni fog rész. :)

Köszönöm a 13 pipát, a 15 feliratkozót és a 9742 látogatót! LEGJOBBAK VAGYTOK! <33

Szóval! Komizzatok, pipáljatok, itt az új! ;)) 

Ebből az évadból, még talán 5 rész lesz, nem tudom! A következő évad ideje alatt is szeretném, ha velem maradnátok! :)) 

Jó olvasást!

I hope you like it! <33

xx, D

Két karját körém fonva szorosan magához ölelt.
Egy szívdobbanásnyi időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt.
Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle.
Csak úgy magához szorít.
Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik.

Reggel valami eszméletlen sikításra keltem. Zayn még mindig a karjaiban tartott, tehát miatta biztos nem sikítanak a lányok. Az éjszaka folyamán valahogy kiskifli-nagykifli pózba sikerült forgolódnunk, szóval nem láttam Zayn arcát, hogy ébren van-e már. Egyenletesen szuszogott, szóval még igencsak alszik, és nem kelt fel a lányokra. Óvatosan lefejtettem derekamról szorosan ölelő karját, majd az ágyból lassan kikeltem... volna.
 - Nem szökünk. - szólt rekedtes hangján Zayn, és elkapta a derekam.
 - Anyukád nincs itthon, mi felelünk a lányokért. Már sikítoznak, szóval jobb, ha megnézem, mi történt. - majd megfogtam a kezét, és visszatettem az ágyra. Hát oké, Zayn vissza is aludt.
 - Nem aludtam vissza, csak felesleges lemenni, mert úgy is Wali ott van velük. - hallja a gondolataimat, vagy mi a szar? Gyorsan magamra kaptam a szekrényből Zayn egyik melegítőnaciját, majd a bőröndünkből kivettem egy melegítőfelsőt, majd kiléptem a szobából. Safaa ott szaladt el előttem ismét sikítva. Do kergette és kiabált vele.
 - Lányok! Elég lesz! - szóltam, de mintha nem is nekik beszéltem volna. Beszaladtak az egyik szobába és az ágyon keresztül kergetőztek, miközben még Do mindig kiabált Safaa meg sikítozott. Bementem utánuk, becsuktam az ajtót, majd kidőltem és vártam. Eltelt 10 perc mire lenyugodtak.
 - Lenyugodtatok, lányok? - kérdeztem. Bólintottak. - Mi a baj?
 - Szendvicset akartam neked meg Zayn-nek csinálni, de Do megtiltotta, hogy felkeltselek titeket, és bevigyem a reggelit. Én mondtam neki, hogy hagyjon békén, én akarom megcsinálni és hogy be is fogom vinni, és ekkor kergetni kezdett.
 - Ez a nemokos reggelit akart nektek csinálni a tűzhelynél, mert a szendvicsek mellé tojást is akart bevinni. Megtiltottam neki, erre ő kiabálni kezdett velem, hogy ő akkor is megcsinálja, és felviszi nektek. Erre kergetni kezdtem. - mondta Safaa és Do egyszerre.
 - Lehetetlenek vagytok. Akkor csináljunk Zayn-nek reggelit, mert ő még alszik. Oké? - kérdeztem. A lányok heves bólogatásba kezdtek. A lányokat leküldtem a konyhába, hogy én is megyek nemsoká, csak benézek Zayn-re. Benyitottam a szobába, és akkor megint elállt a lélegzetem. Egy szál boxerbe veszített előttem és küldött felém a féloldalas mosolyából egy adagot. Éreztem, hogy elolvadok és kiskanállal kell összeszedni. Tetkói rosszfiússá tették. Nagy nehezen meg is tudtam szólalni.
 - A lányok reggelit akartak nekünk, de mivel én felkeltem, ezért csak te kapsz. Feküdj vissza, nemsoká hozzuk. - hadartam el, majd gyorsan kiléptem a szobából. Mély levegőt véve indultam lefelé, de szembe kerültem Wali-val. Eszelősen elmosolyodott, majd megfogta a kezem és lehúzott a lépcsőn. 10 perc alatt megcsináltuk a reggelit. Tükörtojásokat csináltunk, sok adag rántottát, teát, kávét és szendvicseket. Szóval csoportos reggelizés Zayn ágyában. Én vittem a tálcát elől, a lányok mögöttem sétáltak fel. Do kinyitotta az ajtót, majd bevittük a reggelit neki. Letettem az éjjeli szekrényre, majd leültem mellé. A lányokra néztem, kik bólintottak, hogy oké, ébreszthetem. Persze én és Wali tudtuk, hogy fent van már, de Safaa is örüljön.
 - Zaynie! Kelj fel! - simogattam arcát. Nem reagált. Megpusziltam álla vonalát. Semmi. Arcát is megpusziltam. Semmi. Szája szélére nyomtam finom puszit. Igen! Győztem. Beleremegett. - Tudtam, hogy fent vagy! A lányok is itt vannak, reggeli! - mosolyogtam rá, amikor kinyitotta a szemét.

A reggeli után mi is felöltöztünk. Eléggé későn keltünk, szóval mire felöltözünk hazaért Tricia is. Zayn mondta, hogy elvisz az egyik haverjához, és majd csak délután jövünk vissza, és késő délután megyünk Londonba. Amint ez megbeszélték, autóba ültünk és elindultunk.
 - Mondanál róla valamit? - kérdeztem.
 - Hidd el, hogy amint meglátod, mindent meg fogsz érteni. - mosolygott. Mi az, hogy mindent meg fogok érteni?
 - Zayn, ne csináld már! - nyavalyogtam. - Legalább csak annyit, hogy honnan ismered?
 - Ő is bradfordi. Igaz, majdnem 10 évvel idősebb nálam, de jóba vagyunk. - ezt nem hiszem el! Miért nem mondja meg, hogy xy-hoz megyünk? Miért titkolja el? Azt hiszi, hogy ha meghallom, hogy ki az, elszaladok? Jó, volt rá precedens, hogy elszaladtam tőle, de az még a kapcsolatunk elején volt.
 - Lol! Megjöttünk. - mosolygott rám azzal a híres na most ugrik a majom a vízbe mosolyával. Hát oké.
 - Istenem! Most segíts! - sóhajtottam fel.
 - Bocsi, de most szabin vagyok. - nevetett fel. Rögtön leesett, hogy mire mondta. Felnevettem, majd kiszálltam a kocsiból. Mellé léptem, megfogtam a kezét, ő pedig a ház felé vezetett. Becsengetett, majd felém fordult.
 - Ne lepődj meg, légyszi! - komolyan nézett rám.
 - Hát ha így nézel rám, félni fogok. - húztam el a szám, és ekkor kinyílt az ajtó. Olyan embert pillantottam meg, akiről nem hittem volna, hogy legalább egyszer az életben találkozok vele. Teljes életnagyságban ott állt előttem és a barátomra mosolygott.
 - Gyertek beljebb! - invitált minket kicsi otthonába. - Amúgy Steven Frayne vagyok. - nyújtotta a kezét.
 - Lola Hamilton. - fogadtam el, majd megráztam kezét. Kezeim remegtek, hogy itt áll előttem.
 - Lola nagy rajongód, szeretne veled egy képet. - szólalt meg Zayn. Hirtelen rá kaptam a tekintetem és alig láthatóan megráztam a fejem.
 - Jaj, de nem ezért jöttünk hozzád. - tiltakoztam rögtön. Steve mosolyogva megrázta a fejét, majd odanyújtotta a telefonját Zayn-nek. Én is előkaptam a zsebemből az almás telefonom, és odadobtam neki. Tudtam, hogy úgyis elkapja. Steve odaállt mellém, majd a kamerába mosolygott. Zayn mindkét telefonnal csinált egy-egy képet, majd visszaadta.
 - Tedd a kezeid közé a telefont! - megmutatta, hogy hogyan is gondolja. Jobb kezembe beletettem a telefont, majd bal kezemet a telefonra fektettem. Kezeit a kezeimtől 10-10 cm távolságra tette és szemeit lehunyta. - Ne mozogj! - utasított. 15-20 másodperc múlva elvette kezeit. - Nézd meg! - bólintott. Kinyitottam a kezeimet és megláttam a tökre átlátszó telefonom.
 - Na menj a picsába! - nevettem fel. Zayn kivette a kezemből a telefonom, és odaadta Steve-nek.
 - Na, te nagy illúzionista! - kuncogott fel halkan. - Csináld vissza, Dy! - Steve bólintott, majd elvette a telefonom Zayn-től. Kezei közé vette, és rázni kezdte.Pár rázás után kinyitotta kezét, és a telefonom 1/5 része újra fehérben pompázott. Ezt még megcsinálta háromszor, majd visszaadta a teljesen ép telefonom.

Délután 4 óra tájékán leléptünk tőle.
 - Köszönöm, hogy láthattam. - mosolyogtam Zayn-re, és végigsimítottam bal kezemmel a combján.
 - Köszönöm, hogy eljöttél velem. - mosolygott vissza. Kezeimmel még mindig combját simogattam. - Lola! Ha így folytatod, akkor meg kell állnom. Vagy pedig belemegyek valamibe. - nézett rám könyörgőn. Nem ez volt a baja, tudom. Hanem az, hogy most nem lehet semmi köztünk. Felemeltem a kezem a fejem mellé, amolyan nem is csináltam semmit pozícióba és felnevettem. - Ugye tudsz róla, hogy ez rohadtul nem vicces! Neked oké, de nekem nem! - magyarázott nekem, de tekintetét le sem vette az útról. Hamarosan hazaértünk Zayn-ék rezidenciájára. Összepakoltunk, elköszöntünk a lányoktól, majd London felé vettük az irányt.

A Direction házba mentünk előbb, hogy szóljunk a fiúknak személyesen is, hogy hazaértünk és nem evett meg minket a krumpli-katonák hadserege(?) és a répaföldeket is kikerültük(?). Igen, Niall és Lou volt az értelmi szerzője. Bella is ott volt náluk, a kanapén fetrengett Harry-vel. Mindenkit üdvözöltünk, majd kihívtam Bells-t a konyhába.
 - Mi van Harry-vel? - mosolyogtam rá olyan tudod, hogy tudom, hogy bejön neked nézéssel.
 - Semmi, jól van. - nézett rám ártatlanul.
 - Bell! - viszonoztam tekintetét. Csak én nem ártatlanul, hanem jelentőségteljes pillantást vettettem rá.
 - Jó, együtt aludtunk. - adta meg magát. - Amúgy utálom ezt a nézésedet, mert mindig eléred vele, hogy elmondjak dolgokat.
 - Wááá! - sikítottam fel, de rögtön el is csitultam. - És, mi volt? - kíváncsiskodtam.
 - Nem feküdtünk le, ha ezt akarod tudni, de... - lehajtotta a fejét. Itt már van valami. - Randira hívott, és még tegnap este el is mentem vele. Tök aranyos volt, kedves, romantikus, és annyira... minden tökéletes volt. Nem vagyunk címlapon, annyira odafigyelt rám, és egész este együtt voltunk. Vagyis egymás szájában. - lehajtotta a fejét. Szélesen elvigyorodtam, és megfogtam a vállát.
 - És hova lett a csak a harmadik randi után lehet valami elved? - vigyorodtam még mindig.
 - Az csak a szexre vonatkozik. De az is lett volna, csak... - elpirult.
 - De egyszer el kell mondanod neki. Nem fog megharagudni, nem fog otthagyni, nem fog kinevetni. Hazza nem ilyen. - mondtam neki mosolyogva. - Hidd el, nem lesz baj.
 - Lola, el kell mondanom valamit. - hirtelen komoly lett a hangja. Eltűnt belőle a gyermeki öröm, a boldogság.
 - Mi a baj, Bells? - tekintetét rám emelte, szemei könnyben úsztak. Mi lehet a baj?
 - Szóval, tudod, sokszor volt az, hogy elájultam meg összeestem, meg ilyenek. - bólintottam, hogy igen, tudom és emlékszem is rájuk. - Anyu nem bírta tovább és elvitt egy dokihoz, aki megmondta, hogy... - megijedtem. Kezeim remegni kezdtek, teljesen magába szippantott a félelem. - daganat vagy az agyamban. Rákos vagyok. - két szót hallottam újra és újra. Rákos vagyok. A barátnőm rákos. Sírva fakadtam. Zokogtam.
 - Mióta tudod? Mikor kezdődnek a kezelések? - kérdeztem, és magamhoz rántottam. Szorosan megöleltem, hogy érezze, végig vele maradok.
 - Amikor eljöttél, utána 2-3 nappal. Egy hét múlva. De csak 55% van arra, hogy túlélem. Lehet, hogy nem leszek elég erős, és feladom. - sóhajtotta.
 - Nem fogod feladni, végig veled leszek, ahogy a fiúk is. Ugye elmondtad nekik? - kérdeztem.
 - Nem mertem. Csak már akkor, ha te is tudod. - szipogott.
 - Gyere, mondjuk el nekik. - fogtam meg a kezét, de megtorpant. - Melletted leszek, akkor is, ha ők nem. Gyere! - mosolyogtam rá könnyes szemekkel. Bólintott, majd kiléptünk. Mindenki felénk kapta a fejét, Zayn pedig aggódva fürkészett bennünket. - Bella mondani szeretne valamit. Ne ijedjetek meg, kérlek!
 - Nos, hát, szóval.. mindig elájultam, összeestem, meg ilyenek. Anyám nem bírta tovább, elvitt dokihoz. Kiderült, hogy daganatos vagyok. - sóhajtott remegő hangon. - Rosszindulatú daganat. Rákos vagyok. - másodjára még szörnyűbb volt hallani. A fiúk lélegzete elállt, megdermedt a levegő. Érezni lehetett a feszültséget, és a félelmet. Zayn lépett oda leghamarabb, ő kapcsolt legelőször.
 - Melletted leszünk Lolával. Ne aggódj, rendbe fogsz jönni! - ölelte magához. Ekkorra már mindegyik srác felfogta, és odalépett hozzá, majd olyanok hangzottak el, mint például "erős vagy, segítünk", " melletted leszünk végig", "bármi kell, csak szólj, és viszem", "szeretünk, és nem hagyunk vele egyedül". Bella szemei könnyben úsztak, és csak egy szót tudott kinyögni.
 - Köszönöm.

I. évad 24. rész

Miután lefertőtlenítettem a sebét, mosollyal az arcomon hagytam el a fürdőszobát. Vagyis hagytam volna, ha Zayn nem állít meg egy mondattal.
 - Menjünk haza, hozzám! - mosolyogva és kíváncsi tekintettel fürkészett. Hogy én oda? Hozzájuk? Bradfordba? Oké, hogy ismerem az anyját, de a tesóit nem. És... Jesszusom, de félek!

 - Most? - kérdeztem.
 - Hát igen. De muszáj lesz még visszamenni Londonba a cuccokért, és csak utána mehetünk. Estére ott is vagyunk. - mondta, miközben a nemrég vágott haját igazgatta. Úgy csinálta, mintha nem állna neki jól. Pedig így reggel ez volt a legszebb látvány, ami elém tárult. Még a manchasteri panoráma se fogott meg annyira, mint Zayn kinézete. Ez már szerintem beteges. Szinte lehetetlen pár hét alatt ennyire megszeretni valakit. Vagy mégse? - Hahó! Lol! Itt vagy? - nevetett.
 - Ja, persze. Csak... semmi. Oké, menjünk. És meddig maradunk? - kérdeztem.
 - Ma nagyon kérdezősködős kedvedben vagy. - mosolygott. - Amúgy csak ma este ott alszunk és délután indulunk haza. Szeretnélek bemutatni egy srácnak!
 - Ezt most úgy mondod, mintha a barátnőm lennél, és össze akarnál hozni az egyik haveroddal. - nevettem fel. - Legalábbis nekem tökre így jött le az egész.
 - Senkinek sem adnálak oda, soha! Ezt jegyezd meg! - lépett közelebb hozzám, de a haja még most se úgy állt, ahogy szerette volna. Látszott rajta, hogy neki nem jön be.
 - Gyere, megcsinálom! - nyújtottam felé a kezem, mire ő felsikított.
 - A hajamhoz ne érj! Tiltott terület! - húzódott a fürdőszoba legtávolabbi sarkába.
 - Bezzeg amikor máskor túrok bele, az nem baj, ugye? - néztem rá csípőre tett kézzel. - Amikor csókolózunk vagy amikor... szóval sose baj, de most igen? - nem értettem miért csinálja.
 - Nem, csak.. szeretnék úgy kinézni, ahogy én szeretném. - hajtotta le a fejét.
 - Bízz már bennem! Tudom, mit csinálok! - felé nyújtottam a kezem. - Na? - odalépett elém és csak nézett rám félelemtől csillogó, barna íriszeivel.
 - Vigyázz rá, nagy érték! - huncut volt a hangja. Felkuncogtam. - Imádom a kuncogásod! Olyan.. te vagy. - mosolyodott el.
 - Tudod még mi a nagy érték? - kezemet a hajáról levezettem nyakára, onnan a mellkasára, majd a hasára. Onnan le a büszkeségére. Végigsimítottam rajta, mire ő élesen beszívta a levegőt. Elégedetten elmosolyodtam, majd ismét a hajával voltam elfoglalva. Beletúrtam és már úgy is állt, ahogy akarta. Még egyszer végigsimítottam hasán és büszkeségén, majd megcsókoltam a nyakát, és kimentem a fürdőszobából.
 - Most ilyen állapotba itt akarsz hagyni? - kérdezi elfojtott hangon. Sajnáltam, de...
 - Még ki kell bírnod pár napig, sajnálom. - néztem rá olyan hát ez van arccal.
 - Most komolyan? Ilyeneket csinálsz, és még várnom is kell? - tettetett felháborodást.
 - Bocsi, de ez van. Nem tehetek róla. - emeltem fel a kezem.
 - Dehogynem tehetsz! Mi a szarért vagy ilyen rohadt vonzó nő? - értetlenkedett. Pírba borult arccal ráztam meg a fejem. Ez hülye!

 - Nem vagyok vonzó. - hajtottam le a fejem, mert éreztem, hogy szemeimet ellepték a könnyek.
 - Megint itt vagyunk. Lol, kicsim! Próbáld meg elfogadni, hogy csinos és vonzó vagy. Számomra az vagy, és a többi meg nem érdekel! Se téged, se engem. Jó, engem azért érdekel, hogy ne akarjon minden pasi meghúzni téged, figyelek rád. Minden szempontból. - ölelt át.

 - Ugye, tudod, hogy ez nekem sokat jelent? - kérdeztem.
 - Mi? - nézett rám kíváncsian.
 - Az, hogy itt vagy és tartod bennem a lelket. Nekem ez fontos. - mosolyogtam rá.
 - Ezt szeretem látni. - mosolyodott el, mire nekem még szélesebb lett a mosolyom. 

*Este fél 8*

- Megjöttünk. - állt meg Zayn az autóval egy takaros kis családi ház előtt. Krémszínű ház, fehér zsalukkal és kapuval. Egy kisebb kis úton jutottunk el az ajtóig.
 - A lányok nem tudják, hogy jövünk. Ne lepődj meg, hogyha sikítást hallasz, csak örülnek majd nekem. És neked is. - mosolygott rám, majd adott egy gyors csókot a számra. Lassan benyitott, majd megpillantottam Tricia-t. Mosolygott és mutatta az ujjával, hogy csendben menjünk be. Tettük amit kért, majd amikor leültünk a kanapéra, felkiáltott.
 - Lányok! Vacsora! - eléggé nagy hanggal rendelkezett ez a kicsi kis nő. Trappolás hallatszódott az emelet és a lépcső felől. Kisvártatva 3 lány rohant le, majd amikor az első meglátta Zayn-t, megállt és felsikított.
 - Zaaaaaayn! - Az említett felállt, és felé lépett. A középmagas lány nyakába vetődött. Gondolom ő a nővére. A barátom mosolyogva kapta fel és pörgette meg a barna hajú, kreolbőrű lányt.
 - Hiányoztál, maszat! - mosolygott.

Mikor kiörömködték magukat, Zayn mellém állt.
 - Lányok, ő a barátnőm, Lola Hamilton. - mosolygott. - Lol, ők itt Doniya, Waliya és Safaa. - mutatta őket sorban. Igazam volt, a nővére ugrott a karjaiba, Doniya. Do és Wali odajöttek, megöleltek, és megpusziltak. Safaa állt ott egyedül, és bosszúsan nézett rám.
 - Mi a baj Safaa? - guggolt le hozzá Do.
 - Miatta jön haza keveset Zayn! Miatta nincs velünk! A fiúk is szeretnek ide jönni, most mégse jöttek! Miatta, a csaj miatt nem jöttek! - kiabált. Szíven ütött. Tudtam, hogy kislány még, de akkor is. Elég idős ahhoz, hogy tudja, ez nem így van.

 - Kicsim, ez nem igaz! - mondta Tricia.
 - De! - fogta magát és felrohant a szobájába. Utána akartam menni, de Waliya megállított.
 - Lehet nem kéne. - együttérző pillantásokkal bombázott.
 - Ha nem megyek utána még ennél is jobban megharagszik rám. Melyik az ő szobája?
 - Balra a második. Az elsőbe nem ajánlatos bemenni. Zayn-é. - nevetett fel. Elmosolyodtam, majd az emeletre felérve balról a második szobába bekopogtam.
 - Ki vagy és mit akarsz? - kérdezte egy felettébb dühös hang.
 - Lola vagyok és beszélgetni. 

 - Én nem akarok. Zayn-t miattad veszítem el. - sírt. Baszki!
 - Safaa. Zayn-t sose fogod elveszíteni. Mindig itt lesz neked, ahogy a nővéreid is és a szüleid is. Most is hazajött hozzátok, mert fontosak vagytok neki. Már rengeteget mesélt rólad. Hogy milyen tündéri lány vagy és nagyon szeret titeket.
 - Tényleg? - kérdezte.
 - Igen, hiányoztok neki, minden nap gondol rátok. Nagyon szeret titeket. Mindennél fontosabbak vagytok neki. - akaratlanul is elmosolyodtam. Eszembe jutott, hogy Zayn mekkora csodálattal beszélt a testvéreiről. Bár a családja már nincs együtt, mégis mindenkit nagyon szeret. Ekkor kinyílt az ajtó, és Safaa lépett ki rajta.
 - Szia! Safaa vagyok. - mosolygott és a kezét nyújtotta.
 - Én meg Lola, szia! - mosollyal az arcomon fogadtam el a kezét. - Nem jössz le velem a többiekhez?
 - Szívesen. - megfogta a kezem, majd amikor megfordultunk Zayn könnyes szemekkel nézett ránk.
 - Zayn, ugye nem sírsz? - kérdeztem tőle, amikor odaértem elé. Megrázta a fejét, ezzel nemleges választ adva. - Remek, akkor mindenki boldog, és most pedig sütni fogunk. - csaptam össze a tenyerem, majd ténylegesen lefelé vettük az irányt.

Olyan éjfél körül szó szerint beestem Zayn ágyába. Pár perc múlva ő is zuhant a puha ágyba.
 - Örülök, hogy itt vagy. - szólalt meg némi csend után.
 - Köszönöm, hogy itt lehetek. - néztem rá, bár a sötét szobában csak az arca körvonalát láttam. Ismét maga a tökéletesség tárult elém.

 - Holnap bemutatlak egy barátomnak. Tényleg jó fej, és kb 6-7 éve ismerem és tartjuk is a kapcsolatot. - mondta már úgy, hogy félig aludt.
 - Reggel elmondod, jó? - suttogtam. Ennyire futotta. Így is nagy megerőltetésnek számított, hogy egyáltalán megmozdítsam a karom, mert annyira fáradt voltam.
 - Ühüm. - tőle meg ennyire. Elmosolyodtam. Ő a hasán feküdt, karjai mellette hanyagul leejtve nyújtóztak. Nem akartam felkelteni, mert már biztos, hogy elaludt, ezért csak szorosan mellé feküdtem. Tudatalattija észlelte a mozgást, ezért felém fordult és átdobta egyik karját a derekamon, így még közelebb húzva magához. Megint velem van. Most érzem igazán, mennyire hiányzott.

                                                                                                                                                           

Sziasztok! Bocsi, tényleg, csak elég rosszak a jegyeim, és anyu kicsit szigorított. De itt vagyok, élek! :))

Itt az új! Köszönöm a 9 komit, a 16 pipát és a több, mint 7960 látogatót! IMÁDLAK TITEKET ÉS KÖSZÖNÖM! <333

Szóval! A héten még lesz egy új, és próbálom előre megírni a részeket, hogy csak fel kelljen tennem hétközben! :)

Komizzatok, Pipáljatok!

I hope you like it ;)

Dodi

I. évad 23. rész

If I lose myself tohingt...

Arra ébredtem, hogy valaki édes csókjaival lepi el a nyakam, az arcom és a vállam. Kinyitottam szemeimet, és Zayn-t pillantottam meg. Elvarázsolt gyönyörű, rosszfiús mosolyával. Haja, amolyan most-keltem-fel-és-este-dugtam pozícióba meredezett mindenfelé. Elmosolyodtam, ahogy ezt végiggondoltam.
 - Jó reggel, napfény! - becézgetett. - Miért mosolyogsz? - simította ki egy tincsemet az arcomból.
 - Neked is. - mosolyogtam rá ismét. - Csak egy felettébb érdekes gondolat suhant át az agyamon. - túrtam bele sötét hajába.
 - Csak egy gondolat miatt mosolyogsz? - biggyesztette le ajkát.
 - Nem. Első dolog, ami megmosolyogtat, hogy melletted ébredtem. - Végigsimítottam borostás arcán, majd közelebb hajoltam. - A második dolog, hogy csodás éjszakát töltöttünk együtt. - füléhez hajoltam és úgy búgtam oda neki. - A harmadik pedig a gondolat. - ajkaihoz érintettem az enyémeket. Lágyan megcsókoltam, mire ő magára húzott. Derekán ültem, ő pedig két kezével a combom tövénél fogva tartott engem. Csak csókolt, mintha nem tudna velem betelni, mintha sose lenne neki elég belőlem. Pillangóim felébredtek, és hevesen vergődtek a gyomromban. Mikor fogom már megszokni végre a közelségét? Mikor tudom úgy megcsókolni, hogy ne akarjon a térdem összecsuklani? Mikor fogják már abbahagyni a dörömbölést az ajtónkon? 

Zayn lihegve, bosszúsan húzódott el ajkaimtól. Hajamat félre túrta, hogy ne lógjon a szemébe, majd kiáltott egyet.
 - Ki az?!
 - Anyu vagyok! Nemsokára reggeli, fiatalok! - hallani a hangján, hogy mosolyog. Barátom bocsánatkérően néz rám, majd finoman letol magáról, és az ajtóhoz lép. Kinyitja és kidugja a fejét.
 - Felöltözünk és indulunk. - mosolygott kedvesen anyjára, majd becsukta az ajtót, és be is zárta. Én ekkorra már felálltam és csodáltam tökéletes, formás hátsóját. - Mit nézel? Mi van rajtam? - nézett magán végig.
 - Inkább mi nincs! - nevettem fel. - Gyere, és öltözzünk fel!
 - Olyan gyönyörű vagy, kicsim! - simított végig oldalamon. Ja, igen! Valószínű! A te most-keltem-fel-és-este-dugtam, tökéletesen álló hajaddal ellentétben az enyém úgy néz ki, mint egy szénaboglya, és azt nem is említettem hogy a nyakamat is kiszívtad.
 - Zayn, nem vagyok gyönyörű! Egy lány vagyok, aki közel sincs a gyönyörűhöz. - hajtottam le a fejem.
 - De! Számomra igen! Tökéletes vagy számomra, Lola! Mindenedet szeretem és imádom. A szemeid, az orrod, az arcod, a mosolyod, az ajkaid, a melleid, a tested, a tekinteted, az egész lényed magbabonáz. Te sose fogod úgy szeretni magad, ahogyan én téged. Veled vagyok egész, miattad ragyogok. Jó, én amúgy is ragyogok... - túrt bele a hajába.
 - Egokirály! - jegyeztem meg mellékesen, és nem is hagytam, hogy folytassa. - Zayn! Ez mind gyönyörű, amit mondasz, és nagyon jól esik, hogy ilyennek látsz. Imádom minden porcikádat, minden hibáddal együtt elfogadlak és szeretlek. De én nem vagyok gyönyörű. - egy könnycsepp hagyta el szemem.
 - Miért sírsz? - törölte le rögtön könnyemet a hüvelykujjával. Megráztam a fejem, jelezve, hogy hagyjuk. - Nem! Mondd el, kérlek!
 - Gyerekkoromban kövér voltam. Mindenki piszkált és én egy ideig nem is jártam iskolába. Nem tudtam a szemük elé kerülni. Anya mindig mondta, hogy egyszer, majd amikor felnövök, csinos és gyönyörű leszek. Felnőttem, de nem érzem magam csinosnak és gyönyörűnek, Zayn. - ekkor már zokogtam. Ő erősen magához húzott, hogy érezzem, itt van velem.
 - Számomra az vagy, és ez legyen elég egy időre. Segítek neked ebben a... dologban, rendben? - nézett rám fájdalomtól és félelemtől csillogó szemekkel.
 - Önértékelési probléma ez Zayn. Nem kell szépíteni. Önbecsülésem a béka segge alatt... - sóhajtottam. - Köszönöm! - öleltem meg.
 - Segítek, mert szeretlek és azt akarom, hogy boldogan élj! - lágy csókot adott ajkaimra.
 - Melletted boldog vagyok. - csókoltam meg most én.
 

 - Rendben vagy? - kérdezte 10 perc múlva. Bólintottam, hogy igen, most már egy ideig rendben. Gyorsan megfürödtünk - külön-, majd felöltöztünk és lementünk enni. 

Amikor beléptünk a szálloda éttermébe, minden szem ránk szegeződött - csak a mi csapatunk volt lent-, majd felszólalt a csapat legidiótább tagja.
 - Még egy gyors menet belefért? - kacagott fel.
 - Nem, Lou! - néztem rá szúrósan.
 - Akkor kettő? Még jobb, nem? Miért nézel így? - utolsó kérdését már nem nevetve tette fel.
 - Van 2 másodperc előnyöd! - néztem rá, de ő nem vette az adást.
 - Fuss, mert véged! - kiáltottam, majd amint felpattant, utána eredtem. Csak kergetőztünk az asztalok és székek között, amikor gondoltam egyet, átugrottam egy asztalt, és rávetődtem Lou-ra, aki nevetve hagyta hogy fetrengjek rajta.
 - Kicsi a rakás! - kiáltott fel Niall, majd ezzel a többi 3 fiút - Lou-n és rajta kívül - felállította a reggelizőasztaltól, és együtt ránk vetődtek. 

Reggeli után a srácok bejelentették, hogy van 3 nap szünetük, ezért szeretnének hazamenni. Oké, hogy itt van a családjuk most velük, de azért csak jó otthon, a saját ágyukban aludni. Visszamentünk a lakosztályainkba, hogy a fiúk tudjanak pakolni.
 - Lola! - kiabált Zayn a fürdőszobából. Hangja megrémített. Rohantam, ahogy csak tudtam. Amikor bementem, rögtön felnevettem.

Zayn elvágta borotvával az állát, és kb. 20 vattapamacsot nyomott a "hatalmas" sebhelyre.
 - Jaj, te! Gyere már ide, megcsinálom! - nevettem.
 - Tudod, hogy ez rohadtul nem vicces? Azt fogják hinni a fiúk, hogy te vertél meg! - aggodalmaskodott.
 - Legalább lesz egy jó napjuk! Na, gyere! - kivettem kezéből a rengeteg vattát, majd lefertőtlenítettem a sebet. Mosolyogva néztem alulról csodálatosan tökéletes vonásait. Erős arccsontját, szögletes, de finom állát, egyenes orrát, hatalmas szempilláit, csodás mosolyát. Mosolya ragadós volt, így én is elmosolyodtam.

_____________________________________________________________

Sziasztok! Itt az új, és bocsi, hogy ilyen későn, csak lázas voltam, náthás vagyok, alig kapok levegőt, és rettentően fáj a torkom. Még a héten remélhetőleg lesz egy rész, de ha nem, akkor hétfőn megpróbálom feltenni!

Köszönöm az egyetlen megjegyzést a részhez, a 15 pipát, és a több, mint 6350 látogatót! IMÁDLAK TITEKET <3 KÖSZÖNÖMNAGYON! :DDD

Komizzatok, pipáljatok, írjatok chaten! 

Jó olvasást!

I hope you like it ;)