I. évad 41. rész

Sziasztok! Egyenlőre ennyi, sajnos nem tudok többet hozni. Családi okok miatt!! Vagyis.. szóval a rész írása közben a kutyám majdnem meghalt, szóval nem vagyok többre képes! Sajnálom! Köszönöm a megértéseteket! <33

Hétvégén jön a rész, megpróbálom összeszedni magam! Nagyon sajnálom, remélem, nem haragszotok rám! <33
KIEGÉSZÍTETTEM A RÉSZT!! SAJNÁLOM!!
A kutyám rettentő rosszul van, ami engem is megvisel. 2 órája sírok 5-10 perces szünetekkel!
De itt van! Köszönöm a 35(!!) feliratkozót, a 3 komit, a 14 tetsziket és a több mint 24100 oldalmegtekintést! <33
Mondjuk nem értem azt az egy árva nem tetsziket, kérem, aki rákattintott, az írjon komit, hogy mi nem tetszett neki! Köszönöm!

xx, Dodi

A megérzéssel az volt a legnagyobb baj, hogy nem társultak hozzá sem szavak, sem időpont. A rossz hírre ugyan felkészítette valamennyire az embert, de a nyugtalansághoz nem kapcsolódott se leírás, sem pedig dátumbélyegző.
 J. R. Ward

Az este folyamán énekeltünk - mármint a fiúk, én nem -, rengeteget röhögtünk, de éreztem Zayn-en, hogy nem az igazi önmaga. Láttam rajta, hogy egyáltalán nem akar elengedni. Mivel nem tudtunk együtt aludni, mivel tilalom van, ugye sem Lou-val, sem Niall-el, sem pedig Liammel nem alhattam, ezért a banda egyetlen szingli szívtiprójával aludtam. Igen, a levélben azt írta Paul, hogy Harry hosszabb távra tervez, de ebbe is belebukott, mint a többi kapcsolatába. Egy ideje nem találkoznak, szóval Hazza barátunk hivatalosan is szingli.

 A reptérre - Londonba - nem jöttek velünk a fiúk, illetve Liam igen, ugyanis felveszi Emily-t és Eleanor-t. Szóval ismét kevesebbet találkozok a lányokkal. Juhé! A terminál közepén állva hallottuk meg a hangosbemondót, mely megkért minket, hogy kezdjük meg a felszállást a göteborgi járatra.(Svédország déli része, tengerpart közelében, kereszanyámék ott élnek-szerk. megj.) Gyors ölelés és puszi Liamnek, majd a bőröndömet és Josh-t magam után húzva indultam meg a kapu felé.


Zayn szemszöge

 Liam dél körül fordult be a kocsival a feljáróra. Egy valaki hiányzik, mégpedig Emily. Túlságosan gyanús volt ez nekem. Már csak azért is, mert tegnap mondta Liamnek, hogy természetesen jönni fog és vegye majd fel Londonba. Szóval egyáltalán nem értettem. Amikor beértek a házba, üdvözöltem Louis barátnőjét két puszival és egy nagy öleléssel, majd Liam-hez fordultam.

 - Beszélünk? - kérdeztem barátomtól. Igen, mindketten nagyon lelkizős emberek vagyunk, és a balhém óta szorosabb a kapcsolat köztünk. Mármint nem testileg, hanem lelkileg. Segített nagyon sok mindenben, amiért rettentően hálás vagyok.
 - Ühüm. - bólintott, majd egyenesen az emeletre ment. Eddig nekem volt rá szüksége, de fordult a kocka, hiszen most neki van rám szüksége, mindennél jobban. Amint beértünk a szobájába rögtön kulcsra zárta az ajtót. Szóval nagyon bizalmas beszélgetésnek nézünk elébe, és erről addig nem tudhatnak a fiúk, amíg ő nem akarja, hogy tudjanak róla. Liam-nél nagyjából ezt jelenti a 'zárt ajtók mögötti beszélgetés'.
 - Emily? - kérdeztem, pedig mindketten tudtuk, hogy igenis, ő a baj. Még mielőtt szólhatott volna, folytattam. - Mit csinált?
 - Nem az, akinek mondja magát. A reptérről jöttem kifelé, amikor egy másik pasival nyalták egymást. És még amikor odamentem hozzá, le is tagadta, hogy ő lenne Emily. A pasi meg csak kérdezte, hogy 'ez meg miről beszél, Linda?'. Szóval csapot-papot magam mögött hagyva rohantam Eleanor-ért, és hoztam ide. Olyan gyorsan vezettem, hogy szerintem le is kaptak. - rázta meg a fejét.
 - Szóval akkor valakinek hazudik. Vagy neked, vagy annak a másiknak. Vagy mindkettőtöknek. Sajnálom, haver! - öleltem magamhoz, amikor hangos kiabálásra kaptam fel a fejem, és rohantam le a nappaliba. Csak az az egy mondat játszódott le újra, és újra a fejemben, amit Harry kiabált: 'Zayn, Lola gépe lezuhant!'

 A Londonból Göteborgba tartó járat a felszállás után pár perccel lezuhant. A kapitány szólt a központba, hogy az egyik hajtómű meghibásodott, de nem érték el a legközelebbi repteret. A gép 11:43 perckor az Északi-tengerbe zuhant. A mentőegységek már a helyszínen vannak, keresik a túlélőket.  

Legszívesebben képen töröltem volna azt a tudósítónőt, vagy kit. Pillanatokon belül az ajtónál álltam, kulccsal és kabáttal a kezemben. A többiek is felpattantak, cipőt és kabátot ragadva indultunk ki az autókhoz. Időközben Harry kitépte ujjaim közül a kulcsot, melyet igen erősen szorítottam. Minél előbb Londonba akartam érni. Tudni, hogy mi is történt pontosan. Idegesen pattantam be baloldalra, Harry a sofőrülésbe, Bella pedig Niallel hátra. A másik autóba értelemszerűen Liam, Lou és El ült, majd indultak el utánunk.
 - Gyerünk, Harry, nyomd a gázt! - doboltam idegesen a műszerfalon. Miért velem? Miért vele? Miért velünk?
 - Zayn, haver, kicsit csillapodj! Pár perc múlva a reptéren vagyunk, odamész az információs-pulthoz, megkérdezed, hogy mi történt, és ennyi. Kicsit higgadj le, kérlek! - kis monológja ellenére is gyorsított, így pár perc múlva már láttam a repteret. Még pár perc múlva már a parkolóba álltunk be, én pedig rekordidő alatt futottam be a terminál várójába. Emberek tolongtak, mindenki sietett volna a saját kapujához, hogy mielőbb elérhesse a gépét.
 - Jó napot! Elnézést, de a lezuhant repülőgép túlélőiről érdeklődnék! - torpantam meg lihegve a pultnál, a szőke, negyvenes éveiben járó nő pedig értetlenül nézett, majd hirtelen felcsillant a szeme, és tudtam, hogy vesztettem. Felismert, végem.
 - Szép napot! Sajnos erről semmi információt nem adhatok ki és nem is rendelkezünk annál többel, mint amit a hírekben mondtak. - válaszolt diplomatikusan és kimérten. Felment bennem a pumpa, még ennél is jobban.
 - A barátnőm és a gyerekkori barátja ültek a gépen! - emeltem fel a hangom.
 - Uram, kérem üljön le - mutatott egy székre -, ha valamit megtudok, értesítem. - bólintottam, majd teljesen kimerülve, fáradtan, idegesen, aggódva, és mindenhogy ültem le a székre. A srácok is megérkeztek, de nem tudtam többet mondani mint amennyit tudtak ők is.

 Lassan 2 órája ültünk ott, amikor meghallottam azt a mondatot, amire egyáltalán nem számítottam. Mosollyal az arcomon fordultam meg, majd az előttem álló nőhöz léptem.

I. évad 40. rész

Heey :'33

Itt az új, és ez most tetszik is ;))

Véleményt mindenféleképpen kérek!:)

Sajnálatos módon megcsappantak a kommentjeitek számai. El vagyok keseredve! Írjátok le, ha valami nem tetszik, mert csak úgy tudok javítani rajta!!

Köszönöm a rengeteg támogatást! <33

Köszönöm a több mint 22360 oldalmegtekintést, a 2 komit(?), a 12 pipát és a 32(!!) feliratkozót <33

IMÁDLAK TITEKET <33

A következő rész kedden vagy szerdán este érkezik!!

Jó olvasást!

xx, Dodi

Nem az a lényeg, hogy mit látsz, hanem az,
hogy hogyan látod,
mert az üzenet ott van mindenütt.

- Nagyon hiányoztál. - vont szorosan mellkasára. Beszívtam már jól ismert illatát, szemeimbe könnyek szöktek.
 - Eltűntél. - toltam el magamtól. Barna szemei szomorúan csillogtak, tekintetével enyémek után kutatott, de nem találta. Nem néztem a szemébe, különben elsírtam volna magam. - Semmi életjelet nem adtál magadról több mint fél éve. Kaptál volna meghívót az esküvőmre, de sehogy sem tudtam kideríteni a címed. Személyesen akartam átadni, de a háznál egy idős bácsi kertészkedett, és annyit mondott, hogy "a fiatalúr elköltözött, és nem tudom, merre". - tekintetem ráemeltem, a könnycseppek végigszántottak arcomon. Mostanában sokat sírok, leginkább fiúk miatt. Kavarogtak bennem az érzések Josh-al kapcsolatban, fogalmam sem volt, miért tűnt el, nem értesített a hollétéről, sem arról, hogy egyáltalán mi van vele.
 - Sajnálom. - farzsebébe nyúlt, és elővett egy képet, melyen egy áldott állapotban lévő, gyönyörű, hosszú fekete hajú lány tündökölt. - Ő a menyasszonyom. - mosollyal az arcán nyújtotta át a képet. Szemében büszkeség és feltétlen szeretet csillogott. - 3 napja született meg a lányom, Mia.
 - Menyasszonyod van? Gyereked? Családod? - hatalmas mosoly kúszott az arcomra, amikor határozottan bólintott. - Gratulálok! - sírva borultam a nyakába. - Ideje volt, hogy találj magadnak egy megfelelő lányt. - a képet visszaadtam neki, majd kimentünk a nappaliba és kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapén.
 - Miért van két gyűrű a kezeden? - húzta össze szemöldökét. Az egyik - ami nem mellesleg kedvesebb számomra, mint a másik - az pontosan az, amit akkor kaptam Zayntől, amikor a megcsalásos (van ilyen szó egyáltalán?) dolog történt, és utánam jött Georgia-ba apámhoz. - Ezt Zayntől kaptam. - nyújtottam jobb kezemet, hogy megnézhesse. - Bele van gravírozva, hogy From Malik to my Beautiful. Ez pedig a házasságomat jelképezi. - nyújtottam most a másik kezem. Olyan kérdést kaptam, amire számítanom kellett volna, de meg sem fordult a fejemben, hogy megkérdezi.
 - Zayn miért nem hordja a sajátját?
 - Mert.. neki.. nincs. - fejem lehajtottam, hajam pedig szorgosan követte mozdulatom, így eltakarta arcom.
 - Nincs? De hát nem ő a férjed? - értetlenkedett.
 - Nem. A férjem LA-ben van. Elég nyomós oka van annak, hogy most én itt vagyok. Normál esetben nem lennék. - a kanapé besüppedt mellettem. Illata megcsapott, pillangóim felébredtek. Kezeit enyémekre kulcsolta, de nem ment tovább. A fogadás!

 - Mindjárt kész a kaja, Niall hambit csinált. - mondta hangosabban, hogy Josh is hallja.
 - Rendben. - óvatos csókot nyomtam volna ajkaira, de nem tettem. Szemei felcsillantak, hogy majd én elgyengülök, és ő nyer. Egy frászt! Ismét Josh felé fordultam. - És meddig maradsz?
 - Csak holnapig. Repülök vissza Svédországba, Jennának valami baja van, szüksége van rám. - szóval a menyasszonya Jenna, a lánya meg Mia.
 - Ott éltek? Mi a baja?- többet szerettem volna megtudni a családjáról. Szerettem volna, ha beavat a részletekbe.
 - Mostanában olyan fura. Van már neki egy lánya, kis aranyos, szőke hajú tündérke. De Jenna nem az igazi. Az elmúlt 3 hónap nem erre utal. - 3 hónapja fura a csaj, és én 3 hónapja vagyok férjnél. Van egy lánya, gondolom akkor volt pasi, aki megfektette Jennát, lett egy gyereke.
 - Mi történt? - érdeklődtem Zayn kezét egy kicsit megszorítva. Érintésekről szó sem volt a megállapodásba. Kézfogás még belefér, nem?
 - Megnézem a srácokat, remélem, nem ég még a kert. - nézett rám jelentőségteljesen. Szóval akkor valamit sejt.
 - Ideges, össze-vissza evett, amikor már az utolsó hónapokban járt Miával. Addig egészségesen, hogy a kicsinek is jól egyen, de miután kapott egy levelet valami Ian pasastól, megbolondult. Szó szerint. Széttépte a lapot, és elégette. Bekattant. Komolyan, valami őrültekháza van otthon. - rázta meg a fejét tehetetlenül.
 - Nem tudod, hogy ezelőtt hol éltek? - valami itt gyanús nekem a csajjal kapcsolatban, nagyon.
 - LA-ben, a tengerparton. Hatalmas ház, óriási kert pagodával, bejárónő, sofőr, minden tuti. Gyönyörű élet, csodás gyerek, és egy seggfej férj. Valami érdekházasság miatt hagyta ott Jennát. - a kirakós darabjait is megtaláltam, és pontosan beleillettek a fejemben elképzelt kép hiányzó részeinek helyére. Mindenre rájöttem, egyúttal a megoldásra is.
 - Meg szeretném ismerni a menyasszonyodat. - jelentettem ki oly hirtelen, hogy még magamat is megleptem a kérésemmel.
 - Lehetséges, hogy ez most nem a legmegfelelőbb időpont erre a megismerkedek a gyerekkori barátom menyasszonyával. - vakargatta kínosan a tarkóját.
 - Hidd el, hogy ez a legmegfelelőbb időpont. Mindent megértesz majd... idővel. - néztem rá könyörgő kiskutyaszemekkel, melyeknek nem tud ellenállni senki.
 - Oké. Akkor holnap jössz velem? - mosolyodott el halványan. Nyertem!
 - Megbeszélem a srácokkal. Gyere, menjünk enni! - fogtam meg a kezét, majd kihúztam a kertbe. Mindenki ott volt, aki számított. El és Emily - Liam barátnője - nem értek rá, még nem jöttek. Elvileg majd valamikor befutnak a hét folyamán. - Zayn, beszélhetnénk? - ijedten kapta rám tekintetét, melyben félelem tükröződött. Halványan elmosolyodtam, hogy minden oké. Tényleg, innentől kezdve minden jó lesz. Éreztem, hogy minden megváltozik, és minden jóra fordul.

A szobánkba beérve zártam kulcsra mögöttünk az ajtót.
 - Héé, most nem lehet, mindenki lent vár! Bár, ha gyorsak vagyunk.. - lépett hozzám közelebb. - .. de az alku miatt nem lehet, te is tudod.
 - Baszd meg, most nem erről van szó! A verseny még mindig élesben megy, de rájöttem valamire. Ne akadj ki, oké? - álltam meg az ablak előtt, ahonnan ráláttam jókedvű társaságunkra.
 - Oké, de ugye nincs baj? Fáj valamid? - aggodalmaskodott. Éreztem a hangján, hogy annyira hozzámérne, érintene, csókolna, ahol csak bír, de nem tette.
 - Semmi bajom, tényleg. Ugye Joshnak menyasszonya van. - kezdtem bele.
 - Igen. - fél szemmel láttam, hogy megerősítésképpen bólint is.
 - Jennának hívják, LA-ben élt ezelőtt. Van egy lánya, aki szőke hajú, és egy férje, aki Ian. - nyeltem nagyot, Zayn pedig hitetlenkedve kapta rám barna szemeit. Szólásra nyitottam száját, de még mielőtt hang kúszott volna ki torkán, folytattam. - Holnap elmegyek Joshsal Svédországba és megbeszélem Jennával a dolgot. Megkérem, hogy menjen vissza hozzá, mert mi nem szeretjük egymást, hogy én is eljöttem Iantól, hogy még mindig szereti őt és hogy.. - elakadtam. Azt azért mégsem mondhatom el neki, hogyha nem kapja vissza az egyes számú feleséget, akkor a kettes számút fogja szadizni.

 - El-elmész? - lépett hozzám közelebb, én pedig hátráltam egészen a falig, ahonnan már nem láttam ki az udvarra. Bólintottam. - De akkor mi lesz a pihenéssel?
 - Holnap délelőtt elmegyek, holnapután délelőtt ismét Londonban leszek. Gyere értem, és akkor mindent meg tudunk beszélni. - mosolyogtam rá. - Amúgy sem érhetünk egymáshoz, így legalább megúszunk 2 napot. - nevettem fel kínosan, mire szája mosolyra húzódott, de mosolya nem érte el a szemét. Nem akart elengedni. Láttam rajta, hogy nagyon nem akarja ezt.
 - Vigyázz magadra, oké? És bármi baj van, hívj! - lépett elém. Teljesen takarásban voltunk, amit ő ki is használt. - Nem látnak, nem lesz gond. - motyogta ajkaimra. Nem bírtam magammal, meg kellett csókolnom.

 Tisztes távolságban sétáltunk kis csapatunk irányába, akik már a saját hamburgerüket pakolták meg mindenféle földi jóval (Niallé úgy nézett ki, mint egy torony). Bella elismerően bólintott. Igen, ők úgy tudják, csak beszélgettünk. Hát igen, azt is csináltuk.

 Mosollyal az arcomon ültem le Lou és Harry közé. Az utóbbi egy nemtetsző pillantást vetett felém, és tudatta velem, hogy "elszakítom őket egymástól". Nevetve megráztam a fejem. Pár perc múlva Niall letett elém egy elég íncsiklandozó hamburgert, amit egy hatalmas puszival köszönt meg.
 - Érzem rajtad Zayn illatát. Mi történt ott bent? - arcom rögtön pírba szökött, akaratom ellenére. Gyors pillantást vetettem Zaynre, aki büszkén mosolygott. Niall széles vigyor kíséretében távozott, én pedig beleharaptam a világ legfinomabb Niall-burgerébe.

I. évad 39. rész

Hey :'33

Itt az új, remélem örültök:)) Ismételten érkezni fog egy rész még a hétvégén!:))

A helyzet az, hogy mivel katolikus iskolába járok(bár református vagyok, de nem vallásos-részletkérdés), hétfőn és kedden lelki napokra megyünk Tiszajenőre. Nos, ott nem tudok írni, ezért csak kedden este lesz új! :(( Sajnálom!

DE!! Utána itt az érettségi szünet is, május elseje, szóval lesznek részek, ne aggódjatok! <33

Köszönöm a több mint 21700 oldalmegtekintést, a 4 komit és a 17 tetsziket <33 LEGJOBB OLVASÓK VAGYTOK! <33

Ígérem, hogy a díjamat is kiteszem a hétvégén, de most nagyon fáradt vagyok, mindjárt elalszok. (reggeli negyed5-ös kelés nem valami jó)

Szóval hétvégén még egy rész, majd pedig előreláthatólag kedden is :))

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

Van a szerelem... A szerelem, amely nem évszakfüggő. Nem tavasszal érkezik, hanem egy találkozással.
Akkor, amikor találkozol azzal, akivel minden együtt töltött pillanat csoda. Olyan csoda, amit sok ember talán soha nem él át. A csoda, hogy ott ülsz mellette, hogy foghatod a kezét, hogy rád mosolyog, igen, neked adja mosolyát.

Pár perc múlva már összeszedtük magunkat annyira, hogy legalább a kanapéig el tudunk mászni. Csak ültünk a kanapén, a nappali csendjét a szipogásunk töltötte be.
 - Nem fog bántani. Ígérem, hogy megvédelek a férjedtől! - vont finoman mellkasára, majd apró puszikkal lepte el arcom. Annyira jól esett a közelsége, egyáltalán nem érdekelt, hogy mit tett, míg nem voltam itt. Hallottam szívének rendszertelen dobogását, rendezetlen és kusza lélegzetvételeit, melyeket feltehetőleg az én közelségem váltott ki belőle. Ezt onnan gondoltam, hogy velem is ugyanez történt.

 - Srácok, ti mikor akartok indulni? - trappolt le Harry a lépcsőn, de amikor meglátta, hogy megzavarta az idillinek tűnő pillanatot, heves bocsánatkérések közepette sarkon fordult és indult volna vissza, ha Zayn megállj-t nem parancsol.
 - Én pár óra múlva indulok, Lolát meg nem tudom. - nézett le rám.
 - Ha mindenki elment, én is hazamegyek. - néztem Hazza barátunkra, aki egyet bólintva fogta fel az elhangzottakat, majd indult vissza a szobájába. - Nagyon haragszol, hogy nem megyek veled? - emeltem rá tekintetem. Szemében az öröm mellett ott bujkált egy kis csalódottság is.
 - Anyu szeretne már látni téged, hiányzol neki. És a lányoknak is, te is nagyon jól tudod. - a kanapé karfáján lévő plédet laza mozdulattal széthajtotta és ránk terítette.
 - Tudom és tényleg sajnálom, de most nem lennék képes mosolyogni. - húztam keserves mosolyra a számat, ami inkább tűnt vicsornak, mint mosolynak.
 - Tudod, sosem gondoltam volna, hogy ilyet fogok mondani egy lánynak vagy nőnek, de most kimondom. Bármit megtennék azért, hogy boldognak lássalak és hogy teljes életet élj. Velem, vagy mással, de boldognak akarlak látni. Mert szeretlek és.. - csuklott el a hangja. Arcomra hullott egy könnycseppje, melyet azonnal le is töröltem úgy az ő arcáról, mint az enyémről. - veled akarom leélni az életem. Bármit megtennék azért, hogy a kertben ücsörögjünk az unokáinkkal és gyerekeinkkel. - nem néztem a szemébe, jól tudtam, hogy sír. Nem tudtam mást tenni, mint elmondani a bennem kavargó, egyáltalán nem egyenes és tiszta gondolataimat és érzéseimet.
 - Melletted akarok megöregedni, neked akarok gyereket szülni. Téged akarlak a nap minden percében. Azt a fiút akarom csókolni és ölelni, aki most itt van velem, és nem mást. - erős mozdulattal morzsoltam el pár könnycseppet az arcomon, majd el-elcsukló hanggal folytattam. - De nem lehet. Ha kiderül.. és veled lesz valami, abba én belepusztulok. Nem bírnám elviselni, ha szenvedni látnálak. - halk sírásom hangos, keserves zokogásba ment át. A nap sugarai pontosan ránk sütöttek, így a könnyeim meg-megcsillantak a nap erős reflektorai miatt.
 - Nem lesz semmi, megoldjuk! - hajolt közelebb hozzám. - Ketten, együtt! Igazi útvesztő az életünk, főleg, ha együtt vagyunk. - nevetett fel halkan, mely engem is szerény mosolygásra késztetett. - Kérlek, bármilyen levelet kapsz, azonnal szólj! - motyogta ajkaimra.
 - Re-rendben. - dadogtam, meg sem tudtam rendesen szólalni. Mi az oka? Talán az, hogy lehelete csiklandozta a bőröm, ajkai súrolták az enyémeket, és mondjuk az, hogy Ő tartott a karjaiban és váltotta ki belőlem ezeket.

Ajkai finomat ízlelgették az enyémeket, keze fenekemre vándorolt. Belemarkolt, én pedig felnyögtem, amit egy mosollyal díjazott. Így játszunk? Igen? Lássuk, ki nevet a végén.

Kezeimmel hevesen éjfekete hajába túrtam, kezemet nadrágja széléhez vezettem, amely éppen csak takarta a tökéletes V-vonalat az alhasán. Cirógatni kezdtem, csókunkat nem hevítettem tovább, hanem kínzóan, lassan csókoltam, mely még jobban beindította. Tetoválásai mentén a csuklójától egészen a mellkasáig húztam végig körmömet, teste pedig libabőrbe burkolózott. Lovaglóülésben magára ültetett, tincseimet jobb vállamra húztam, hogy ne zavarja. Már csak a játék kedvéért is kemény férfiasságára csúsztam, mire ő erősen fenekembe markolt. Felnyögtem.
 - Itt már enni sem lehet nyugodtan! Lehetetlen meglenni mellettetek! - zavarta meg egy ismerős hang játékunkat. Igazából csak én fogtam fel játéknak, Zayn komolyan gondolta. Még mit nem?! - Srácok! - kiáltott fel a fiúknak Bella. A fiúk egy emberként vágtattak végig az emeleten, majd le a lépcsőn, be a nappaliba.
 - Igen? - kérdezték szinte egyszerre.
 - Titeket nem zavar ez az egész? - mutatott ránk. Mi még mindig ugyanabban a pozícióban ültünk/feküdtünk, mint amikor megszólt minket. - Mármint nem az, hogy együtt vannak, hanem amit csinálnak. Mi lenne, ha a kis kiruccanásunk alatt 5 napig egymáshoz sem érnének? - a fiúk merengő fejet vágtak, majd további információra éhezve meredtek barátnőmre. - Semmi csók, semmi szex, még egy puszi sem vagy ölelés. Együtt alvás meg végképp nem!
 - És aki veszít? - kérdezte élvezve a helyzetet Harry. Azért két szerelmest eltiltani egymástól, akik nem mellesleg együtt élnek, és rendszeresen egymáson lógnak(testileg érintkeznek, bármilyen formában), nem a legjobb és legnyerőbb próbálkozás.
 - Aki veszít, az csinál nekünk 1 hétig reggelit és vacsit. Mindenki jól jár! - nevetett fel Bella, mire én szúrós és gyilkos pillantásokkal halmoztam el. Zayn felült velem, így én az ölébe kerültem. Kezet nyújtott, melyet én el is fogadtam. Louis elvágta a kézfogásunkat, így hitelessé téve azt. Gyermekded lélek.

*2 nap múlva*

A kocsiban ültem Niallel és Bellával. Lassan odaérünk a tóparti házikóhoz, ahol kicsit több, mint másfél hetet töltünk majd el. Csak egy kis nyugalomra és csendre vágyunk, ami ha Louis-n múlik, nem lesz meg.

Még további húsz perc vezetés után értünk oda. Aranyos kis ház volt, rögtön belopta magát a szívembe. A ház előtt már 3 kocsi állt. Gondolom a maradék 4 srácé, mivel úgy volt megbeszélve, hogy Liam felveszi Bradfordban Zaynt, és úgy jönnek ide. Eleve Liamnek északra kell menni Zaynért, pedig tudni való, hogy Wolverhampton és Bradford 2 órányira van egymástól. Plusz 3 óra Bradfordtól Londonig. Londontól Crawley-ig - ahol most vagyunk - több mint 1 óra. Szóval 6 órát kocsikázik Liam. Hogy hol a logika? Az valahol elveszett.

A lakásban Zayn körbevezetett, megmutatta a szobákat, a fürdőszobákat, a kertet és a konyhát is.
A konyhába lépve nem várt személlyel találtam szembe magam. Könnyek lepték el a szemem, akaratlanul is mosoly kúszott számra.
 - Örülsz? - kérdezte Zayn a fülemhez hajolva. Hevesen bólogattam, majd vendégünk karjaiba vetettem magam.


P.S.: Mit gondoltok, ki jöhetett hozzájuk?:)) Komiba várom! ( nem fogom leírni, hogy ki gondolt jóra, és ki nem:P )

Amúgy ez még egy régebbi kép, de akkor is kiteszem! 

HARRY VELÜNK VAN <33

I. évad 38. rész

Hey :'33

Itt az új! Nem vagyok vele megelégedve, de hoztam, mert megígértem! A következőre több időt szánok majd, ígérem! <33

Köszönöm a 19 pipát, a 4 komit és a több mint 20940 oldalmegtekintést! A DÍJAT IS KI FOGOM TENNI HÉTVÉGÉN!!! :))) LEGJOBBAK VAGYTOK, IMÁDLAK TITEKET <33

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

Arra eszméltem fel, hogy Lou a szemem előtt lengeti kezét. Szóval Ian is tudott róla, csak én nem.
 - Miért titkoltátok előlem? - vontam kérdőre. - Jobb, hogy tőled kell megtudnom, hogy mit csinált, amíg nem voltam mellette? Könnyebb a lelketeknek, ha ilyennek láttok?
 - Azt hittük, hogy rendbe jött. Egyikőnk sem gondolta volna, hogy ennyire súlyos. - nézett rám csodálatosan tengerkék szemeivel.
 - A nézésed sem hat meg, sajnálom! - ráztam a fejem. - De 3 hónap alatt hogy a francba tudta így tönkretenni magát? - komolyan halvány lila gőzöm sem volt afelől, hogy hogyan lehetséges ez.
- Zayn amúgy is indulatos srác.. - jó, ebben igaza van. - .. és nem is tiszta anyagokat vett vagy mit csinált. Ez teljesen tönkretette a szervezetét. 3 hónap alatt ilyen nem valószínű, de ő volt az az egy a millióból, akinek sikerült. Az érkezésed előtti napokban tette le. - sóhajtott hatalmasat. Féltem a következő mondatoktól. Mint később kiderült, volt is okom. - Mielőtt megérkeztél, azelőtt volt egy dühkitörése. Belevert az ajtajába egy csomószor, és nem tudtunk vele mit csinálni. De azóta semmi erre utaló jel nem volt. Nem tudom, hogy hogyan történhetett.
 - Megkért, hogy menjek ki a konyhából, mert le kell nyugodnia. De én nem tettem és megcsókoltam. Miattam van minden! Az is, hogy drogba és piába menekült, és az is, hogy elvesztette a fejét. Én vagyok az oka! - hangom olyan decibellel hasított a levegőbe, hogy Lou összerezzent. - Bocsáss meg! - simítottam végig fedetlen karján.
 - Nem gond. - suttogta. Furcsa volt, túlságosan is furcsa.
 - Lou, mi a baj? - kerestem a tekintetét, de nem találtam.
 - El kell menned L.A.- be. - nyögte ki nagy nehezen. Bennem a vér is meghűlt egy pillanatra. Micsoda?
 - Mi? Mit mondasz? Hogy elmegyek? Nem, azt nem! Nem is értem, miket mondasz! - akadtam ki. Miért akar ő is elküldeni?
 - Ha ez kiderül, vége a jófiúkból álló bandának és a jóhírünknek is. - jelentette ki nemes egyszerűséggel. Ismét felment bennem a pumpa, éreztem, hogy pillanatokon belül robbanok. Be is következett.
 - Szóval azért hagyjak fel az eddigi csodás életemmel, hagyjak itt mindenkit, beleértve titeket is, csak azért, hogy nehogy kiderüljön, hogy egy kibaszott drogos van a bandában?! - szinte üvöltöttem. Nem is az dühített fel, hogy el akar küldeni, hanem az, hogy csak emiatt. Nem hittem el, amit az imént hallottam a saját fülemmel és az Ő szájából. - Lemegyek a fiúkhoz, és megkérdezem őket is! - pattantam fel az ágyról, majd színpadiasan, királylányhoz méltóan estem ki az ajtón.

 - Gyere, te nyomi! - segített fel legjobb barátom a földről. A nappaliba érve mindenkit ott találtam, kivéve az egyetlen ír zabagépet.
 - Elment a barátnődért. - suttogta fülembe. Egy bólintással elintéztem, majd a srácokhoz fordultam.
 - Fiúk! - nem figyelnek. - Hahó! - emeltem fel a hangom, de mit sem segített. - Figyeljetek már! - léptem a tv elé, majd egyszerű és gyors mozdulattal kikapcsoltam, majd kivettem Harry kezéből a távirányítót. - Szerintetek is menjek vissza Amerikába csak azért, hogy nehogy kiderüljön Zayn kis afférja a droggal és a piával? - az említett ijedten kapta rám a tekintetét, szemeiben megbánást véltem felfedezni. - Ne aggódj, ha elküldötök, elmegyek. Örökre. - egészítettem ki mondatom. Egy ideig csendben ültek, majd egyszerre felsóhajtottak. Ezt gyakorolni szokták? - Nos, ki szavaz arra, hogy menjek? - mindenki feltette a kezét. Elszomorodtam, de persze megértem. A hírnév fontosabb, mint én. - Jó, csak a poén kedvéért. Ki szavaz amellett, hogy maradjak? - a kezek ismét a magasba röppentek. Döbbenten néztem végig a fiúkon. - Megmagyaráznátok?
 - Szeretnénk, ha velünk maradnál, de Zayn titka sem derülhet ki. - magyarázta meg végül a csapat legértelmesebbje, majd nagy sóhajok közepette felállt a kanapéról. - Ha haza akarunk menni, akkor pakolni kéne.
 - Bells amúgy is Niallel megy Mullingarbe, szóval tiéd a ház. - tárta ki hosszú karjait Harry, majd laza mozdulattal az ölébe vont, majd nyomtam az arcára egy puszit. Zayn szikrázó szemekkel nézte végig kisebb enyelgésnek nem mondható érintkezéseinket és ha szemmel ölni lehetne, Harry rég egy fekete koporsóban feküdne. De morbid gondolataim vannak, jesszus! Harry a fülemhez hajolt, majd belesuttogott. - Ne aggódj, kitalálunk valamit! - mosolygott rám, majd mindhárman fogták magukat, és az emeletre mentek. Három ajtócsapódás és a házban csend uralkodott. Csak ketten maradtunk a földszinten, de egyikőnk sem szólt egy árva szót sem.

- Lola, én sajnálom.. - törte meg a csendet. Nem hagytam, hogy befejezze.
 - Sajnálod? Hát én is! Sajnálom, hogy ilyen ember lettél! Mi a szarért teszed tönkre magad? Visszajöttem, itt vagyok veletek, nem? Itt vagyok, pedig a férjemmel kéne lennem Los Angelesben. Ian pedig pontosan tudja, hogy mi történik köztük és azt mg én tudom, hogyha visszamennék, mi várna rám. De én ennek ellenére is itt vagyok, melletted. Azok után sem rohantam el miután az a dolog.. kiderült. - hallottam, ahogy nyílik az ajtó, de nem is érdekelt. - Te is jól tudod, hogy Ian már apuka, és a gyerekének nem én vagyok az anyja. Én tőled akarok gyereket, senki mástól. Csak tőled! Annak ellenére is, hogy ... - elcsuklott a hangom. A sírás fojtogatott, könnyeim előtörni készültek, és én nem tudtam megállítani őket. Igazából nem is akartam, csak azt, hogy eluralkodjanak rajtam az érzések.
 - Lol, jól vagy? - kérdezte hátam mögül egy ismerős, női hang. Megfordultam tengelyem körül, és szembe találtam magam az egyik legszebb női arccal.
 - Bella! - ugrottam nyakába legjobb barátnőmnek. - Niall, húzzál fel pakolni, ma este mentek haza! Futás, futás! - hessegettem fel az emeletre. Bella elment fürdeni, Zayn pedig még mindig a nappali közepén állt meggyötört arccal.

Valaki rátenyerelt a csengőre. Komótosan az ajtóhoz lépkedtem, majd kinyitottam. Senki sem állt előtte, de amikor visszafordultam, észrevettem az ajtóra ragasztott levelet Nekem címezve. Kihajtottam a lapot, majd elolvastam.

Május végéig adok haladékot! Ennyi időd van elfelejteni és kiélvezni a Malik gyerek által szerzett örömeidet! Addig nem kereslek, hogy utána jobban el tudjak veled játszani! Csókollak, Ian

Zokogva rogytam le az ajtó tövébe. Hogy tehet ilyet? Hogy képes erre?
Zayn gondolom már sokallta visszatérésemet a nappaliba, ezért utánam jött. Piros szemekkel nyújtottam át neki a levelet, és most valahogy nem érdekelt, hogy drogozott vagy ivott. Most nem érdekelt, ezentúl nem is fog! Vele akarok lenni, kiélvezni minden egyes pillanatot, amit vele tölthetek. Könnyes szemeimmel is láttam, hogy a sós cseppek végigfutnak borostás arcán. Fájt így látni, fájt sírni látni. Felhúzott a lépcsőről, az ajtót becsukta mögöttünk, majd óvatosan nekilökött. Tudta jól, hogy egyikőnk sem képes eltámolyogni a kanapéig, ezért az ajtónak döntött, hogy legalább ha én meg tudok állni, valamennyire őt is meg tudom tartani.

Szorosan magához ölelt, és csak sírt pontosan úgy, ahogy én is.
 - Vigyázni fogok rád! Nem hagyom, hogy az a tetű bántani merjen! - fogta erős kezei közé törékeny arcom. Mélyen a szemembe nézett, engem pedig rabul ejtettek barna, csillogó szemei. Sosem gondoltam volna, hogy valaki ekkora hatással lesz rám, mint Ő. A pillangóim ( vagy egy egész állatkert ) életre keltek, lábaim megremegtek. Vágytam csókjára. Ez ebben a pillanatban nem következett be. Kaptam tőle egy homlokpuszit, mely épp annyira volt erős, mint gyengéd. Gyomrom megremegett, pillangóim szálltak mindenfelé, kitörni készültek. Vajon valaha is el fog múlni ez az érzés?

I. évad 37. rész

Heey :'33

Itt az új, remélem örültök. A következő rész kedden vagy szerdán este érkezik!

Köszönöm a 4 komit, a 17 tetsziket, a 31 feliratkozót és a több mint 19900 oldalmegtekintést! Mondtam már, hogy a legjobbak közt is a legjobbak vagytok?:)) <33

Köszönöm a díjat is, hamarosan azt is kiteszem! <33

Jó olvasást! <33

I hope you like it ;)

xx, Dodi

Mély álmomból a nap felkelő sugarai húztak vissza a való világba. Az ablakon át beszűrődő sugarak tökéletesen rávilágítottak a szobában táncoló porszemcsékre. Tekintetem végigvezettem a több mint rumlis szobán, a telepakolt bőröndökön, míg végül meg nem állapodott a mellettem alvó, megtestesült tökéletességen. Hosszú, fekete szempillái néha-néha megrezzentek, ajkai elnyíltak és halkan horkolt. Az éjjeliszekrényen pihenő telefonomon megnéztem az időt. 8:39-et mutatott, ami éppen ideális időpont ahhoz, ahogy végre kimásszak az ágyból és reggelit készítsek a srácaimnak.

Halkan felálltam a puha ágyból, Zayn arcára halvány puszit nyomtam, majd a piros mamuszomba bújva kimentem a szobából. A házban hatalmas nagy csend honolt, ami arra adott biztosítékot, hogy a fiúk még az álmok mezején kergetik a bárányokat. Jó, hülye példa volt, de Louis már álmodott ilyet. Meg sem lepődtem rajta, amikor elmesélte.

A hűtő tele volt pakolva mindenféle finomsággal, szóval úgy döntöttem, hogy csinálok gofrit és rántottát. Elővettem a hozzávalókat, a tányérokat, az evőeszközöket, majd munkához láttam. Fél óra múlva már szinte végeztem a gofrikkal, amikor valaki berontott a konyhába. Ismét egyet találhattok, hogy ki volt az.
 - Gofri! - kiáltott fel örömében. Felkapva legalább 8 darab finomságot huppant le az egyik székre, majd kente meg Nutellával és nyomott rá tejszínhabot. Mosolyogva ráztam meg a fejem.
 - Neked is szép reggelt Niall! - üdvözöltem, mintha észre sem vettem volna az előbbi kis attrakcióját.

 - Nfkd ös! - viszonozta köszöntésem teli szájjal.
 - Niall! Viselkedj! - szólt rá Paul, aki éppen most érkezett. - Szia, Lola! - ölelt át.
 - Jó reggelt, Paul! Gyere, egyél! - invitáltam egy kis reggelire a csapattal.
 - Köszönöm. - helyet foglalt, majd a más asztalra helyezett gofrihalmot kezdte pusztítani.

Pár perc múlva megjelent Liam is, eléggé nyúzott arccal.
 - Mi történt? - léptem oda hozzá. Talán egyszer, ha láttam ilyen meggyötörtnek. Tegnap este még semmi baja sem volt, most meg így néz ki.
 - Az este folyamán összevesztem Ruth-tal. Elmondtam neki, hogy mivel mennünk kell Afrikába, fogalmam sincs, hogy mikor megyek haza. Felkapta a vizet, kiabált velem, olyanokat vágott a fejemhez, hogy nem ismer rám, nem ilyen voltam, meg hogy milyen dolog az, hogy a karrierem fontosabb, mint a családom. Lola, én.. Nem tudom, mit tegyek! - könnyek szöktek barna szemeibe, és fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Szerencsére Paul megszólalt.
 - Éppen ezért jöttem. Valami járvány tört ki Közép-Afrikában, szóval az út lefújva. Eddig még úgy van, hogy csak 3 hónapra zárják le a határokat, de aztán nem tudni, mi lesz a vége. - mosolyogva néztem Liamre, aki láthatóan teljesen megkönnyebbült. - Szóval ameddig ott lettünk volna, ami 2 hét, szabadok vagytok. Talán be kellene iktatni egy sajtótájékoztatót, hogy miért nem megyünk, meg azért is, mert hamarosan újabb turné. - nézett rám. Torkom elszorult, szemeimbe könnyek szöktek, és csak bólogatni tudtam jelezve, hogy felfogtam és megértettem. Lucy szaladt be a konyhába, majd könyörgő tekintetét rám emelte. Adtam neki is enni, majd nekiláttam a rántottának.

Fél óra múlva már mindenki az asztalnál ült és tapsoltak, sikongattak meg pacsiztak egymással, hogy nem kell menni.
 - Fiúk! Nem szép dolog ilyennek örülni! Éppen ismét jótékonysági célból mentetek volna. - elégeltem meg.
 - Jó, na! - durcázott be Harry. Szuper, kezdhetem a kiengesztelését!
 - Hazza cica, nem azért mondtam! - öleltem meg hátulról. Fejét hátrahajtotta, felnézett rám smaragdzöld szemeivel, melyekben cinkosság csillogott.
 - Megint bedőltem. - közöltem a mindenki számára jól ismert tényt. Harry egyszerűen felnevetett.
 - Mint mindig. Hú! - kapott észbe. - Mi lenne, ha elmennék a tóparti házhoz? Mondjuk 2 nap múlva? Ma hazamegyünk a családhoz meg a haverokhoz, és mondjuk holnapután délután ott találkozunk? - tervezgette a  2 szabad hetüket.
 - Én meg megvárhatnám itt Niallt. Egyedül úgy sem találnék el. - dobtam fel az ötletet, mire Zayn döbbentem nézett rám.
 - Nem jössz el a családomhoz? Vagyis a feléhez? - kérdezte. Megráztam a fejem.
 - Zayn, sajnálom. Mindenki úgy tudja, hogy nekem férjem van. Milyen lenne, ha veled flangálnék London és Bradford utcáin? Mit gondolnának az emberek? - hitetlenkedve nézett rám.
 - Nem te mondtad anno, hogy nem érdekel, mit gondolnak a többiek? Hova lett az az elméleted? Ian elvette? Mást is elvett? - emelte fel a hangját. Utolsó két kérdése szíven ütött. Amikor meglátta könnyes szemeimet, rögtön észbe kapott. - Nem úgy gondoltam, Lola! Ne hara...
 - Ne haragudjak? Hányszor fogod még eljátszani ezt a kis játékot, Zayn? Te is tudod, hogy Ian megalázott és megbántott. Te tudod a legjobban, és mégis pontosan te tiporsz belém ott, ahol a legjobban fáj! De nem érdekel! Tegnap is én voltam ott veled, amikor kiborultál, én beszéltem a húgoddal, hogy ne haragudjon rád. Visszajöttem hozzád, mert segíteni akartam dalt írni. Miattad jöttem vissza, azért, hogy újra láthassalak! Igen, kimondtam! Miattad tettem mindent az életemben, amióta ismerlek! Végig az irántad érzett szerelmem vezérelt! - a könnyek végigszántottak arcomon, míg végül a padlóra nem hullottak. Zayn teljes megbánással indult el felém, arcán mindenféle érzelem futott át. - Ne érj hozzám! Azt akarod, hogy elmenjek? Mert ha most elmegyek, ígérem, hogy nem jövök vissza többet. Hozzátok nem! Ha most elmegyek, kilépek az életetekből. A döntés a tiéd! - álltam meg csípőre tett kézzel. Könnyeim még mindig megállíthatatlanul szántották végig bőröm, alig láttam valamit Zayn tökéletes arcából. Nem értem magam. Mindig csak dacolok veled, holott minden pofonegyszerű lenne. Mindketten szeretjük egymást, itt állunk egymástól pár méterre, mégis a köztünk lévő távolság mérföldnyi. Annyi mindent szeretnék elmondani minden alkalommal. Hogy szeretlek, hogy végig melletted maradok, bármi történjen. Hogy sosem hagylak el, és mindig vigyázok majd rád.

Nem is vettem észre, hogy egyedül maradtunk a konyhában. Arcán meglepettség futott át, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is.
 - Na? - vártam még mindig a válaszára.
 - Komolyan ezeket gondolod? - kérdezte.
 - Persze. Ha elküldesz, én elmegyek. - bólogattam. Még jó, hogy nem úgy gondolom! Vedd észre, hogy mindenestül és mindennél jobban akarlak!

 - Nem erre gondoltam. Tényleg szeretsz és mellettem maradnál, bármi történjen? - kérdése meglepett. Honnan tudja? - Kimondtad. Minden egyes szót, amit gondoltál, ki is mondtad. És nem akarom, hogy elmenj! Legyen bármi ebből a kis dolgomból, nem érdekelnek a következmények. - lépett hozzám közelebb. - Látod, most már nincs köztünk mérföldnyi távolság. Csak hogy tudd! Soha nem adnálak senkinek! - lépett még kettőt. - A távolság most mennyi? - kérdezte szerelemtől és birtokvágytól csillogó szemekkel.
 - Amennyi a valóságban. - nyeltem nagyot. Fogalmam sincs, mit akar tenni ezek után. Arra eszméltem fel, hogy lehelete égeti bőröm, teste enyémnek simul, a hátamat pedig a fal hűti. - Semennyi. - helyesbítettem, mire egy csalfa mosoly kúszott ajkaira. Rózsaszín ajkai annyira hívogatóak voltak, annyira meg akartam csókolni, de nem mertem.
 - Tegyél meg nekem valamit! - szólalt meg rekedt hangján.
 - Mit? - nyögtem, hiszen ajkai az enyémeket súrolták.
 - Menj ki a nappaliba, le kell higgadnom! Most! - utasított keményen. Nem tettem meg. Kockáztattam. Muszáj volt megcsókolnom. Ajkai tépték az enyémeket, kezei derekamra csúsztak, ujjait bőrömbe nyomta. Belenyögtem a csókunkba, de most kivételesen nem az élvezettől. Próbáltam eltolni magamtól, de erősebb volt, sokkal. Legfájdalmasabb pontjába térdeltem, felnyögött, rögtön elengedett. Kirohantam a konyhából egyenesen a nappaliba. Mindenki ott ült és nézték a tv-t.

 - Louis! Gyere velem! - nyújtottam felé kezeimet, melyeket készségesen elfogadott, majd felállt és feljött velem az emeletre. A szobánkba érve bezártam magunk mögött az ajtót, amit Louis nem nagyon értett.
 - Öhm, Lola. Én szeretlek meg minden, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. - vakargatta a tarkóját. Nem is figyeltem oda rá, csak elkezdtem mesélni.
 - Fogalmam sincs, hogy meddig voltatok bent. De kimondtam a gondolataimat, ő pedig már majdnem kiengesztelt, amikor arra kért, hogy menjek ki a konyhából, mert le kell higgadnia. Én persze nem akartam ott hagyni, kockáztattam. Megcsókoltam. Ujjait az oldalamba fúrta és nagyon fájt. - felemeltem pólómat, és amikor két oldalamon megpillantottam a már most belilult ujjnyomokat, kitört belőlem a sírás. Zokogni kezdtem, összecsuklottam az ajtóban. Louis rögtön odarohant, felemelt, majd az ágyra tett. - Megrúgtam és így ki tudtam jönni. Nem engedett el, Louis! Sosem láttam még ilyennek. A hangulatingadozásaitól egyszerűen frászt kapok. Mi lett vele? - szipogtam.
 - Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod. Ne haragudj ezért senkire, legfőképp ne magadra. Oké? - kérdezte mélyen a szemembe nézve. Bólintottam. - Hallani akarom!
 - Megígérem!
 - Amikor elmentél, Zayn az italba és a - hatásszünetet tartott - drogokba menekült. Nem bírta elviselni a hiányodat. Szerencsére le tudott róla állni, de megviselte az idegrendszerét. Volt, hogy napokig nem láttuk, majd egyszer csak előbújt egy belvárosi lakásból, mintha mi sem történt volna. 2 napra rá megint eltűnt. Így játszott, és mi nem tudtunk semmit sem tenni. Sajnálom! - ölelt meg.

Ekkor összeállt minden. Nem a gyerekkori megerőszakolásról beszélt Ian, hanem erről.

I. évad 36. rész

Heey :'33

Itt az új, remélem örültök neki! :))

Köszönöm a 29 feliratkozót, a több mint 19000 oldalmegtekintést!! Köszönöm továbbá a 17 pipát és a 3 komit:))

A résszel kapcsolatban annyit szólnék, hogy hát.. ilyen lett! De azért elmondom, hogy SEMMI VALÓSÁGALAPJA NINCS A TÖRTÉNETEMNEK ÉS A BENNE SZEREPLŐ DOLGOKNAK!! :))

IMÁDLAK TITEKET AMÚGY! <33

Jó olvasást!

I hope you like it ;))

xx, Dodi

Amit irántad érzek, az feltétel nélküli.
Nem ítéllek el. Nem veszítem el a türelmemet.
Nem büntetlek meg. Csak szeretlek.
Ennyi az egész. Világos és egyszerű.

Kedves Zayn Malik!

Arra kérlek, hogy ezt a levelet ne mutasd meg Lolának! Semmiféleképpen! Köszönöm.
Egy dolgot akarok! Mégpedig a feleségemet! Vissza akarom kapni!
Tudok a piszkos, mocskos kis dolgodról, és úgy gondolom, nem szeretnéd, ha a rendőrség megkeresne ezzel kapcsolatban.
Küldd haza! Bántsd meg, veszekedjetek, bánom is én! Vissza akarom kapni! A válási papírok hamisítványok, nyugodj meg! Ő még az enyém, és mindig is az enyém lesz!

Veled ellentétben én tényleg szerelmes vagyok a feleségembe. Én tudom, hogy mi az a viszonzatlan szerelem. Tudom, milyen halálosan szerelmesnek lenni valakibe. Bármit megtennék érte, annak érdekében, hogy boldognak lássam. A szüleim is imádják, ahogy én is.

Nos, amit a fentiekben írtam, abból annyi igaz, hogy van egy feleségem. Vagyis kettő. Jól látod, kettő. Van egy lányom is, 2 éves, szőke hajú, zöld szemű, két lábon járó gyönyörűség. Az igazi feleségem és a lányom elhagytak, amikor megtudták, mit kell tennem. Lola csak amolyan... hogy is mondjam? Egy pótlék volt a számomra. Enyhítette a fájdalmamat, és kielégítette a vágyaimat. MOST IS EZT AKAROM! JÁTSZADOZNI VELE!
Amikor bejött hozzám az irodába, hogy közölje, elmegy, olyan boldog volt, mint még soha. Nem akartam elengedni, pedig jól tudtam, hogy mi fog történni. Megfekteted, veled marad, boldogan éltek, amíg meg nem haltok. Csak tudod, hogy ez egy mesébe illő történet lenne. Ez a valóság!
Nincs felhőtlen boldogság, öröm és csodálatos szerelem.

Szerintem felesleges bemenned a rendőrségre, megmutatnod nekik ezt a levelet, mert rögtön rá fognak kérdezni erre a mocskos kis ügyedre és arra, hogy mi is történt akkor. Figyelj magadra!

P.S.: Meg ne próbáld mutatni Lolának, különben nem jön vissza hozzám! Figyelj arra, hogy miket teszel!
Sok sikert!
Ian

A levelet elolvasva szinte sokkot kaptam.
Összegezzük!
Ian házas ember, rajtam kívül van még egy felesége, akinek vagy egy lánya. El akar venni Zayntől, azt akarja, hogy küldjön el, vesszen össze velem. Ezért én megharagudjak rá, és dühömben meg bánatomban visszamegyek Ian-hez. Na azt lesheti.
De mi lehet Zayn mocskos kis ügye? Bántott valakit? Drogozott? Illegális dolgokat művelt?
 - Zayn drágámat bezártam a fürdőszobába. Már egy fél órája itt gubbasztasz. Mennyi időre van még szükséged? - kérdezte hirtelen az ajtóból Louis. Ekkor vettem észre, hogy a lap teljesen elázott sós könnyeimtől, arcbőröm pedig húzódik a rászáradt könnytől. - Hé, Lol! Mi a baj? - szelte át pár hosszú lépéssel az udvart.
 - Ian. Olvasd el! De senki nem tudhat róla! - nyújtottam át neki a kézzel írt, kissé elázott levelet. Gyorsan elolvasta, majd könnyektől csillogó szemekkel nézett rám.
 - Nem hagyom, hogy bántson. Zayn se akarná, csak ez a dolog.. - hangja az utolsó szónál elcsuklott.
 - Te tudsz róla? - kerestem tekintetét döbbenten.
 - Az egész banda tudja. Vagyis csak a banda tudja. Meg Ian ezek szerint. Igazából nem is az ő hibája. Megtörtént, ő pedig nem akarta. - gyorsan becsukta a száját. - Nem mondhatok többet, bárhogy is nézel. Ezzel is túl sokat árultam el a dologról. Sajnálom. - nyomta vissza kezembe a gyűrött lapot, majd bement a lakásba.
Pár perc múlva én is felálltam a hintaágyról és a házba mentem. Az összes fiú a kanapén ült, egytől egyig. Megtorpantam az üvegajtót magam után becsukva, mert 5 ijedt és féltő szempárral találtam szembe magam.

- Mi a gond, srácok? - kérdeztem.
 - Hogy mi a baj? - pattant fel idegesen Z. - Az a rohadt baj, hogy mindent tud! És most már te is! Ez hihetetlen! Nem volt titok, de sosem beszéltem róla senkinek. Erre Louis rögtön elmondja neked! - kiabált. Megrémisztett. Igazából nem is, csak annyira heves és indulatos tud lenni, hirtelen felkapja a vizet, holott semmi oka nincs rá. Itt van erre a precedens.
 - Zayn! Állj már le! Nem mondott semmit, amivel kiadta volna az a mocskos dolgodat. - idéztem Ian leveléből.
 - Te nem mondtad el neki? - nézett Loura döbbenten.
 - Ezt próbáltam elmagyarázni, de te végig sem hallgattál. Ilyenkor akkora tapló tudsz lenni! - Louis őszinteségi-rohamot kapott. Nem ritka nála az ilyen. De legalább nyílt, és egyenes másokkal szemben. Jó, most nem azt mondtam, hogy mindenki lelkébe tipor, hanem csak elmondja a véleményét. Ezt szeretem benne. Vagyis ezt IS szeretem benne.
 - Sajnálom, haver! - fogta meg a vállát Zayn, majd ismét felém fordult. - Az meg mi, hogy kutatsz a dolgaim közt?
 - Tudtommal az a kuka közös. Oda való a szemét, ami már nem kell. Gondolom erre neked nem volt szükséged. - lebegtettem meg a lapot, és még mielőtt kikaphatta volna a kezemből, a hátam mögé dugtam. - Nekem pedig szükségem volt rá. Ilyen egyszerű. - rántottam vállat.
 - Figyeljetek, szerintem ezt beszéljétek meg valami nyugisabb helyen! - szólalt meg Harry.
 - Még a kaját meg kéne várni. - egyet találhattok, hogy ki volt az.
 - Felmegyünk. - ragadta meg a barna szemű, fekete hajú félisten a karom és felhúzott az emeletre. A szobaajtót hangosan becsapva mögöttünk dőlt neki az ajtónak, majd bezárta.
 - Szóval bezársz. - inkább hangzott kijelentésnek, mint mondatnak. Lényegtelen. Bezárt.
 - Te is ezt tetted, amikor a levelet olvastad. - rázta meg a fejét olyan ' ha te is én is ' stílusban.
 - Miért nem mondtad el? - kérdeztem hirtelen. Szemeiből sütött a fájdalom, és az összetörtség.
 - Mert még kicsi voltam, 14 éves lehettem, amikor történt. Senkinek sem beszéltem róla. Bradford mindig nyüzsgő város volt, én pedig egyedül kószáltam. Anyuék nem voltak otthon, én pedig úgy gondoltam, hogy elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül sétálgassak éjjel. Csakhogy nem voltam. Egy nő és egy férfi elkapott. Megerőszakoltak. - csuklott el a hangja. Ebben a pillanatban tűnt a legsebezhetőbbnek. Nem szabad hagynom, hogy ismét magába forduljon. Kerüljön bármibe is, de vele fogok maradni. - 1 évig volt viszonyom a nővel. Muszáj voltam vele lenni, amikor akarja, különben megvert. De mindig úgy, hogy ne látszódjon senki számára, nekem pedig fájjon. - könnyek csípték a szemem, amikor szemeibe néztem. Végtelen fájdalom tükröződött bennük. Ki akartam törölni belőle ezt a kínzó érzést, de fogalmam sem volt, hogy kezdhetnék hozzá. Ezért egyenlőre csak hallgattam. - Végül elkapták a rendőrök. Volt egy névsora a kisfiúkról, akikkel ilyeneket tett. Az én nevem nem szerepelt rajta. Valamit akart tőlem a későbbiekben, ebben biztos vagyok.
 - Sa-sajnálom! - nyögtem ki, majd elé lépve szorosan magamhoz húztam.

Eddig a pillanatig volt erős. Mellkasából kitört a keserves zokogás, úgy sírt, mint még eddig soha. Ismerem már egy ideje, és eddig sosem sírt ennyire. Karjait szorosan derekam köré fogta, éreztette velem, hogy biztonságot nyújtó ölelésre, szeretetre, és rám van szüksége. Arra, hogy megnyugtassam. Próbáltam megnyugtató dolgokat súgni a fülébe, de én is sírtam. Először nekem kellett feldolgoznom a lehető leggyorsabban, ugyanis szüksége volt rám.
 - Itt vagyok, nyugodj meg! - húztam az ágyra. - Nem megyek sehová. Kerül, amibe kerül, de itt leszek veled. Mindig. - súgtam a fülébe. Pólójából kihámoztam, majd leterítettem a szekrényre. A nadrágja övét kapcsoltam ki, amikor hirtelen a kezemhez kapott.
 - Nem akarom! - nyögte fájdalmasan. Nem értettem, hogy mit nem akar.
 - Zayn, drágám, csak leveszem a nadrágod, hogy kényelmesen alhass. - feszítettem le ujjait csuklómról. - Kérlek! Bízz bennem! - kicsatoltam a bőrszíjat. - Csak én vagyok, a szerelmed. - kigomboltam farmerét, majd lehúztam a sliccet. - Csak leveszem, nem érek hozzád, ígérem! - adtam puha, finom, túlságosan visszafogott csókot ajkaira. - Engedd, hogy levegyem rólad! - nyöszörgött, majd végül éreztem, hogy ellazul érintéseim alatt, így valamelyest nyugodt szívvel húztam le róla a farmert.
 - Gyere ide! - nyújtotta felém tetovált karját, majd maga mellé húzott. - Maradj itt velem, amíg el nem alszom! Holnap megbeszéljük, hogy mi legyen. - fejét hasamra tette, onnan nézett fel rám.
 - Döntöttem. Veled fogok maradni, akár tetszik, akár nem. - simítottam ki homlokából a fekete haját. - De most aludnod kell! Minden rendben lesz! - hajoltam arcához, majd apró csókot nyomva arcára simogattam tovább homlokát.

Pár perc múlva egyenletesen szuszogott. Fejét leemelve a hasamról másztam ki az ágyból. Az ajtót halkan becsuktam, majd leosontam a lépcsőn. A fiúk a konyhában ültek és tömték magukat a legfinomabb Nando's csirkékkel.
 - Minden oké? - kérdezte túlaggódva Liam.
 - Reggelre minden oké lesz. - mosolyogtam rá biztatóan, majd lehuppantam Harry és Liam közé.
 - Naaa! Nem is ülsz mellém, nem is szeretsz! - sipított Louis, mire Liam tarkón csapta.
 - Zayn alszik, kussolj már el! - nézett rá szúrós szemekkel. Louis lehajtotta fejét, és szomorúan ette tovább vacsoráját.
Én a Zayn adagját eltettem a hűtőbe, hogy majd holnap megeszi, pedig jól tudtam, hogy még az éjszaka folyamán Niall el fogja pusztítani. Megfürödtem, elköszöntem a fiúktól, majd felmentem a szobába. A fekete hajú, most védtelennek látszó fiú még mindig úgy feküdt, ahogy hagytam. Fejét ismét a hasamra tettem, majd haját simogatva lassan engem is elnyomott az álom.

I. évad 35. rész

Heey :'33

MEGLEPI! Itt az új, kissé ilyen-olyan, de a következő részből minden kiderül.. vagy mégsem?:) Megtudjátok péntek este!

Köszönöm a 11 pipát, a 2 komit és a több mint 18600 oldalmegtekintést! :)) <33 a legjobbak között is a LEGJOBBak vagytok <33

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

Bárcsak tudnám mit kell tennem...
Bárcsak meg tudnám tenni...

A nap további részében palacsintát sütöttem VOLNA, ha a szőke éhenkórász és a kék szemű barátom nem eszi meg folyamatosan. Már egy órája sütögetem, a tészta nem fogy, de a palacsinta annál inkább.
 - Niall! - kiáltottam ki neki az udvarra, ugyanis ott írtuk a dalt, amibe én most pont nem segédkeztem.
 - Igen? - kiabált vissza.
 - Ha hívlak, jössz. Nem? - én pedig úgyszintén.
 - Mondd! - állt meg az ajtóban.
 - Tessék, ezt megeheted. - nyújtottam neki oda 5 csokis palacsintát a kedvenc tányérján. - Remélem még mindig ebből szeretsz a legjobban enni. - mosolyogtam rá.
 - Imádlak! - nyomott csokis puszit az arcomra, tudni illik, ő már rég elkezdte magába termelni a palacsintákat. Visszarohant a fiúkhoz, akik jól kinevették, mert szegénykémnek mindene csokis volt. Pár perc múlva két erős kar fonódott derekam köré. 'Támadóm' állát a vállamra tette, így pihentetve fejét.
 - Nekem nem küldtél. - motyogta szomorúan.
 - Nem jöttél, hogy kérsz. - vontam vállat, amire csak egy morgás volt a válasza. Gondolom nem volt ez a mozdulatom túl kedvező a számára. - Niall egész végig a nyakamra járt azt kérdezgetve, hogy mikor lesz kész, és mikor ehet már. - öntöttem egy adag nyers tésztát a palacsintasütőbe. Feldobva akartam megfordítani, hogy a másik oldala is megsüljön, de elvétettem a dobást, így a félig megsült palacsinta egyenesen a járólapon landolt. Zayn jóízűen felkacagott. Annyira imádtam hallani azt az igazi, szívből jövő nevetését.
 - De kis béna vagy! - fúrta arcát a nyakamba. Éreztem meleg leheletét, mely teljesen kikészített. Rekedtes hangja teljesen elkábított, kezem remegett, amikor az utolsó palacsintát készültem kisütni.
 - Eddig sikerült, de most a jelenléted megzavart. - az utolsó szót nyögtem, mert megharapta a nyakam. Jóleső bizsergés futott végig gerincemen.
 - Segítsek? Vagy van valami más ötleted, hogy mit csináljunk ilyen szép délután? - a fülem mögötti érzékeny pontot lepte el csókjaival.
 - Igen, van. - fordultam felé, ajkai hívogatták enyéimet. Közelebb hajoltam hozzá, ajkai éppen csak súrolták az enyémeket. - Kell hozzá két kéz, érintések.. - nyomtam lágy csókot borostás arcára. - ..kellesz hozzá te.. - járomcsontját finoman csókolgattam. - .. és kellek én. - csókoltam bele nyakába, mely most is olyan puha volt, mint szokott. - Nyomás dalt írni! - suttogtam fülébe, majd gyors puszit nyomtam szájára és kislisszoltam a kerti tó mellé.
 - Mi történt? - érdeklődött Harry fel se pillantva a lapról. A félig megírt kottával volt elfoglalva, amit még egy előző dalhoz írnak. Kinyújtott lábain összegyűrt papírok voltak szerte-szét, és a nagy halom alól kikandikált Lucy is.
 - Ugyanúgy sokkos állapotban hagytam magára, mint amikor legelőször találkoztunk. - vettem el egy lapot és egy tollat. - Hol járunk?
 - Pontosan nem tudom, de valahol ott, hogy.. - kezdte keresni a megfelelő lapot Liam- ... hogy éppen azt énekeljük.. - húzta az időt, mert még mindig nem találta - megvan! - kiáltott fel, mire szegény Lucy mérgesen tekintgetett ki a papírhalom alól. - Make the last time just like the first time, push a button and rewind. - olvasta fel a sorokat.
 - Oké, innen jöhetne még egy szóló, majd a refrén. - adtam az ötletet, amire mind a négyen rábólintottak. Igen, még mindig csak négyen, ugyanis Zayn még azóta se került elő. Dobálóztunk ötletekkel, mindenki beletett egy kicsit az ő 'nyári szerelméből' egy kicsit, és végül ismét megalkottunk egy versszakot. Lassan 2 órája ültünk kint, kezdett hűvös lenni. Eddig is az volt, mivel így májushoz közeledve sincs még olyan jó idő. - Elég mára, srácok! Ügyesek voltunk, de most már elég. - mosolyogtam rájuk, majd egy kupac papírt felkapva mentem be a nappaliba. A tv be volt kapcsolva, de Z. sem a kanapén, sem előtte, sem a fotelben, sem a nappaliban nem volt. A kezemben pihenő lapokat ledobtam az asztalra, majd kiszóltam a fiúknak. - Valaki intézze a kaját! Megkeresem Zaynt. - adtam az utasítást, majd visszamentem a házba.

A lépcsőn felvágtatva nyitottam be az első fürdőszobába. Sehol senki. Utam a közös szobánkhoz vezetett, ahonnan beszédfoszlányt hallottam.
 - Nem, dehogyis! .... Ide akarsz jönni? De hisz dalt írunk! ... Tudod jól, hogy nem tenne jót a lelki világának. Összetörne. ... Jó, holnapután elküldöm. Minden rendben lesz, kérlek, nyugodj meg! - hangja ideges volt annak ellenére, hogy éppen nyugtatni próbálta a vonal másik végén lévő személyt. Fogalmam sincs, hogy kivel beszélhetett. Kopogtam, nem akartam megzavarni a -valószínűleg- fontos telefonbeszélgetést. - Majd még hívlak! Hello! - hallottam végszavait, majd az ajtó kitárult előttem. A szobába belépve tekintettem meg 3 bőröndöt, kinyitva, ruhákkal megpakolva.
 - Megyünk valahova? - néztem rá kérdőn, ugyanis Paul nem említette sem a levelében, sem szóban.
 - Igen. Te 2 nap múlva vissza L.A.-be, mi pedig Afrikába, ismét. - fogta meg a kezeimet, majd ajkaihoz emelte.
 - Nem, nem megyek vissza Los Angelesbe! Kizárt! - emeltem fel a hangom. Nem akarom, nem, nem, nem és nem!
 - Vissza kell menned! - nézett a szemembe. Barna íriszei szomorúságról árulkodtak.
 - Miért kéne? - nézek rá, szemeimből könnyek hulltak a földre.
 - Mert azt akarom. Én akarom így. - elkapta tekintetét. Most már nem a szomorúságtól potyogtak a könnyeim, hanem az dühtől és az idegességtől.
 - Miért akarod? Nem szeretsz már? Komolyan ezt akarod? - kiabáltam vele. A düh fortyogott bennem, szét tudtam volna verni valamit.
 - Igen, ezt akarom! Muszáj menned! - elengedte a kezem, melyek tehetetlenül és gyengén hulltak testem mellé. Erős mozdulattal morzsoltam el könnyeimet, melyek arcomat áztatták.
 - Rohadtul nem érdekel, hogy én mit akarok? Nem akarlak itt hagyni, soha nem akartalak! - már rendesen üvöltöttem. Soha, senki nem hozta még ki belőlem ilyen szinten az 'állatot'.
 - Azt tudom, hogy mit nem akarsz. Nem akarsz elmenni. De ha nem mész el, itt ragadsz, ahogy én. A világomba szorulsz, és soha többé nem tudsz majd szabadulni. - hangja elcsuklott, testéve 180°-os fordulatot vett, majd leült az ágyra, nekem háttal. - Azt akarom, hogy holnap este repülj vissza a férjedhez.
 - Nekem már nincs férjem! - motyogtam halkan.
 - Tudom. - suttogta.
 - Azt akarod, hogy elmenjek holnap este? Hogy mindent hátrahagyjak? A dalt, a srácokat, anyuékat, téged és az életemet is? - háromszori próbálkozásra sikerült elmondanom, mert a gombóc a torkomban nem engedett beszélni. Fájt, hogy elküld. - Már nem akarsz engem? - ettől a választól féltem a leginkább. Valósággal rettegtem.
 - Azt akarom, hogy elmenj holnap, és hagyj hátra mindent. Kérlek, holnap menj el apámékhoz, legyél ott egész nap. Este gyere vissza elköszönni, majd Paul kivisz a reptérre. - még mindig nem fordult meg, hogy rám nézhessen. - Akarlak, mindennél jobban akarlak, de el kell menned. - akar! Magának akar, de valami oka csak van. Amióta megkaptuk a levelet, mintha titk... A LEVÉL!

- Hol a levél? - kérdeztem hirtelen.
- Kidobtam. - válaszolt rögtön, fel sem fogva a kérdésem, csak automatikusan válaszolt. - Akarom mondani.. öö. - nyöködte. Nyertem! A levél a kulcs, a megoldás, a lényeg! Írt valamit Ian, amiért Zayn ezt teszi. A lépcsőn lefelé rohanva kiáltottam Louisnak, hogy a konyhai kukába keressen egy levelet a férjemtől, amin Zayn neve áll. A srác a kanapéról felpattanva rohant a kukához, és kezdte keresni a levelet. Én pedig ahogy csak tudtam, rohantam a nagy, kinti kukánkhoz. Félig elmerültem benne, és kerestem a levelet.
 - Nem találtam meg. - csapta meg egy hang a fülem. - Nem kell segítség?
 - Nem. - visszhangzott válaszom a kukából.
 - Minden oké? - aggodalmaskodott Lou.
 - Ha megtalálom a levelet, minden oké lesz. Ne engedjétek ki Zaynt semmiféleképpen sem! - kértem meg, ami inkább utasításnak hangzott.
 - Oké, szólj, ha bármi kell. Addig veszek elő neked tiszta göncöt. - nevetett fel. - Meg elmegyek a boltba venni 3 liter tusfürdőt és sampont. - nevetett még mindig a saját hülyeségén.
 - Menj már! - kiáltottam.

A kukában kutakodva egy fehér boríték után kutattam, amit sikeresen megtaláltam.
Kivettem a borítékból a hosszú levelet, amely több mint másfél oldal volt. Leültem a hintaágyba, és olvasni kezdtem.

I. évad 34. rész

Heey girls <33

Bocsi, hogy ennyit késtem, de sokat kell tanulnom! A suliba írom a részeket a telefonomon, majd ide begépelem, és felteszem!:)) Ennyit tudok tenni!

Köszönöm a 16 tetsziket, a DÍJAT, a több mint 17900 oldalmegtekintést, és az 5 komit:))

IMÁDLAK TITEKET! <33

Sajnos legközelebb csak pénteken tudok hozni, remélem nem haragszotok! Hétvégén nagyon hosszú résszel jövök!:))

ITT A BLOG CSOPORTJA! ITT

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

(ajánlott zene)

Nem tudtam a szememnek parancsolni.
Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban,
hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm.
Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember,
aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett,
mégis nagy kortyokkal iszik belőle.

Harry a konyha padlóján ült, a fiúk úgyszintén a földön ültek, a göndör fürtös fazont közrefogva. Valamit nagyon babusgattak, és olyan mondatok hangzottak el, mint például 'jaj de édes','mindjárt megzabálom','olyan édes, hogy belehalok'. Egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy mi lehet az. Zaynt magam után húzva léptem a valamit nagyon dicsérő fiúkhoz. Amikor megpillantottam a kiscicát, szó szerint a fiúk közé vetődtem.
 - Jézusom de édes! Hát szia kicsike! Hogy hívnak? - vettem kezeim közé az iromba macsekot. - Hol találtátok?
 - Az utcára volt kirakva ebbe a dobozba - mutatott Lou a nappaliban lévő kartondobozra. - Én találtam reggel, amikor boltba mentem. Ez a cetli volt a dobozra ragasztva. - nyújtott át egy A4es lapot, amin ez állt: Nem tudjuk felnevelni! Szerető gazdit keres!
Mi az, hogy szerető gazdit keres? Kitették az útszélre, hátha felveszi valaki.
 - Elvittétek már állatorvoshoz? - kérdeztem gügyögve, mert közben az új lakótársunkat gyömröztem. - És amúgy ki volt olyan kedves, hogy a sikításával minket is felébresszen? - néztem végig a fiúkon, tekintetem Harryn állapodott meg. - Nincs valami mondanivalód, drágám?
 - Héé! - sipított Zayn. - Azt hittem, hogy ez a cím csak nekem jár ki. - és tessék, bevágta a durcát. A cicát Niall kezébe nyomtam, majd a széken ülő fiú ölébe huppantam.
 - Naa, tudod, hogy nem úgy gondoltam. Így is a szeretőm vagy, mi kell még? - nevettem fel, és éppen ekkor valaki rátenyerelt a csengőre. Lou felpattant és az ajtóhoz sietett.
 - Lola, azt hiszem téged keresnek! - kiáltotta. Felálltam Zayn öléből, majd a bejárati ajtót céloztam meg. Az ajtóban a postás állt, hatalmas dobozzal a lába előtt. 
 - Mrs. McCartney? - kérdezte, mire én bólintottam. - Kérem, itt írja alá. - kezembe fogtam a tollat, amit nyújtott, aláfirkantottam a nevem, majd elvettem a dobozt. az ajtót a lábammal csuktam be, majd a dobozzal a kezembe indultam a nappaliba. A fiúk már vártak, a cicával egyetemben. A csomagon a saját nevem, és meglepő módon a Zayn Malik név volt feltüntetve, mint címzett.
 - Srácok, nem vinnétek el inkább most az új lakótársunkat a dokihoz? - kérdeztem tőlük. Felálltak, és szomorúan az emelet felé vették az irányt. - Bármi van benne, elmondjuk majd, rendben? - szóltam utánuk, mire ők csak egy szomorú 'Oké'-t hallattak. Pár perc múlva felöltözve, bódító illattal robogtak le a lépcsőn. Mind a 4 fiútól kaptam egy-egy puszit, Zayn vállát megveregették, majd távoztak. Zayn tenyerét a hátamon fel-le jártatta, hogy megnyugtasson. Nem igazán sikerült neki.
 - Nyisd ki! Itt vagyok! - búgta fülembe rekedtes, szexi hangján. Nagy levegőt véve, remegő kézzel nyitottam ki a dobozt. Ian kézírásával találtam magam szemben.

Drága Mrs. Malik!
Ha kinyitod, a borítékot, mindent meg fogsz érteni. Elmentél, és vissza sem fogsz jönni, legalábbis nem olyan értelemben, ahogyan szeretném. Igen, beléd szerettem. Nem titkolom, felesleges. Te már londoni vagy, mindig is az voltál. Mindig is Zayn szerelme voltál, és ő is a tiéd. Az együtt töltött pár hónap életem egyik legszebb időszaka marad. Már abban a pillanatban, amikor te kitetted a lábad az irodámból, fogtam a telefont és hívtam az ügyvédem. Még tegnap estére elintézte a válást. Rettentően sajnálom, hogy így alakult. Teljesítetted a megállapodást, miszerint hozzám jössz. Az idő nem volt megszabva, így nem szegtünk meg semmit. 
Annyit kérek, hogy gyere vissza a holmidért, hogy még egyszer, talán utoljára lássalak.
P.S.: Kívánom, hogy légy olyan önfeledten boldog Zayn mellett, mint én voltam melletted. ( Határtalanul boldog légy! )

Könnyeim utat törtek maguknak. Nem azért sírtam, mert elhagytam és megcsaltam. Az volt az oka, hogy megbántottam. Zayn értetlenül meredt rám.
 - Elvált. Azt mondta, hogy legyek boldog, melletted. Megbántottam, érted? - zokogtam.
 - Én is kaptam levelet? - kérdezte. A dobozba nyúlva vettem ki a Zaynnek szánt levelet. Percekig csak ült és olvasott. Ezek szerint ő hosszabb és tartalmasabb levelet kapott. Amikor el akartam kérni Zayntől, elhúzta előlem.
 - Nem nézhetem meg? - képedtem el.
 - Megkért, hogy ne mutassam meg. Tudod jól, hogy megmutatnám, ha lehetne. Legalább ezt az egy dolgot ne szegjem meg. Kérlek! Amiről tudnod kell, meg fogod tudni! - simított végig arcomon. Könnyeim még mindig potyogtak, nem tudtam magam fékezni.
 - Zayn! Olyan embert bántottam meg, aki szeret! Akaratom ellenére. Nem tehetek róla, hogy téged szeretlek. És ő mégis elengedett. Azt akarja, hogy boldog legyek. - dőltem mellkasára, és mivel nem volt rajta póló, így tetovált mellkasát áztattam el könnyeimmel.
 - Én is azt akarom, amit ő. Boldognak látni azt a nőt, akit mindennél jobban szeretek. Úgy döntesz, ahogy neked jobb. Ha a másik mellett döntesz, el kell fogadnunk.. - mondta volna tovább, de közbevágtam. 
 - Döntöttem. Már akkor, amikor egy éve azt mondtam, hogy a barátnőd leszek. - mosolyogtam rá. Szemei felcsillantak, ajkait homlokomra helyezte és hosszú csókot nyomott rá. Mellkasára vont, nem szóltunk, csak hallgattuk a másik szuszogását. Lassan elnyomott az álom. 
A srácok kiabálására keltem, na meg arra, hogy Lou próbálja őket csitítani. Pont Lou! Valami puha és szőrös dörgölődött a lábamhoz. Bemászott közénk, majd dorombolni kezdett.
 - Vigyétek el a dögöt! - nyögte Zayn.
 - Na! - szóltam rá. - Miért vagy vele ilyen? Tök édes, aranyos, cuki...
 - Már megint a nyávogós szőrmókot dicséred! - vágott közbe.
 - Lola, nehogy elkezd itt Zayn ajnározását! - mondta Niall, miközben a konyhába ment. - Ti nem csináltatok kaját? - visított fel.
 - Ha nem vetted volna észre, éppen aludtunk! - gesztikulált erősen Zayn. De annyira, hogy majdnem sikerült megütnie.
 - Tudjátok, azt az éjjel kellett volna. - szólalt meg Louis. Zayn felnevetett, én pedig ismét a könnyeimmel küszködtem. Zayn a hátamat simogatta, így próbált nyugtatni.
 - Mi legyen a neve? - kérdeztem pár perc csend után, ami igazából nem is volt csend. Ugyanis Harry a kiscicának magyarázott, Niall pizzát rendelt, Liam Daniellel beszélgetett telefonon, Louis pedig bekapcsolta a tv-t és valami borzasztó szappanoperát nézett.
 - Ana. - szólt oda nekünk Liam, aki még mindig telefonált.
 - Nem! - hurrogtuk le. Védekezőn felemelte egyik kezét, hogy 'bocsmár, hogy adtam egy ötletet'.
 - Akkor legyen mondjuk Jake. - mondta Niall.
 - Niall! Ez a cica kislány. - tájékoztatta Harry.
 - Tényleg? - nevetett fel kínosan.
 - Idióta. - rázta meg a fejét, göndör fürtjei pedig követték.
 - Jó, majd én. - szólaltam meg. - Mivel Lou találta, és ő egy őrült, már bocsi - néztem rá az említettre -, ezért lehetne a neve Funny. - mosolyogtam rájuk, mert úgy tűnt, tetszik nekik.
 - Áá, Zayn! - bökte meg Louis merengő szerelmemet. - Ötlet?
 - Lucy. - bökte ki egyszerűen. Liam is megérkezett a hosszú telefonbeszélgetését hátrahagyva.
 - Hívjuk fel Bellát. - adta az ötletet Niall, majd nyúlt is a telefonjáért. - Szia drága! Este beszélünk, de most egy fontos kérdés! ... Igen, persze. ... Na szóval. Holnap mindent meg fogsz tudni, most csak annyi a dolgod, hogy válassz egy nevet! Mehet? ... Funny vagy Lucy? ... Oké, imádlak! Puszilunk. Vigyázz magadra, este hívlak! - majd kinyomta a telefont. Kíváncsi tekintettel fürkésztük, mire kinyögte. - Egyértelmű, hogy Lucy. Tudta, hogy Zayn választotta. - mosolygott szélesen, fogszabályzó-mentesen. 
 - Isten hozott nálunk, Lucy! - vette ölébe Harry a cicát, aki rögtön hozzábújt és dorombolni kezdett.

Lucy, a Direction-ház legújabb lakója

P.S.: BOCSI, HOGY MEGINT ILYEN FEHÉR!!! :((

I. évad 33. rész

Sziasztok!

Itt az új! És a csoportot is megcsináltam, a linket is kitettem már!:)) Csak katt a linkre, majd a 'Csatlakozás a csoporthoz'-ra katt és ennyi :)) ( bal oldalt a CONTACTS-nál )

Köszönöm az 5 komit(réku kettőt írt), a 27(!) feliratkozót, a több mint 16340 oldalmegtekintést és a 16 pipát <333 legjobbak vagytok!!:))

Nos, itt az új! 

Ezzel a résszel kapcsolatban annyit, hogy kissé magam alatt vagyok, így nem lett a legjobb. A hétvégén még érkezik egy, ez biztos! ÉS ÍGÉREM HOGY JOBB LESZ! :))

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

Csípőjére ültetett, kezeit derekamra csúsztatta. Körmeimmel finoman végigszántottam kidolgozott mellkasán, amit egy jóleső nyögéssel fogadott. Ajkaink egy percre sem hagyták magára a másikét, vagy ha mégis, rögtön egymásra találtak. Derekamon tartott kezei felfedezőtúrára indultak a kinyúlt pólóm alatt. Egyszerű mozdulattal lekapta rólam kedvenc felsőmet, ami pár pillanat múlva a földön hevert. Kezei ismét rátaláltak melleimre, finoman masszírozni kezdte. Ujjaimat fekete hajába futtattam, majd belemarkoltam, és meghúztam. Ajkaimba harapott, kezeit combtövemhez vezette. Finoman simogatni kezdett, amire én egy kéjjel és vággyal teli nyögést hallattam.
 - A többiek meghallanak, csendben! - utasított elfojtott, vágytól elhaló hangon. Az sem érdekelt jelen pillanatban, hogyha meghallanak a többiek. Tudták, hogy mi fog történni, ha itt vagyok.

- Csak mondom, hogy nem feküdtem le Hannahval. Nem voltam képes rá. - motyogta halkan, amikor pár a karjaiban pihegtem.
 - És erről miért kell tudnom? - tettem fel egyszerű kérdésemet.
 - Mert szeretlek, és jogod van tudni róla. - nézett rám. Mellkasáról felemeltem a fejem, hogy láthassam a gyér fényben is tökéletesnek tűnő arcát. Lehet, hogy igazából nem volt tökéletes, de számomra nagyon is.
 - Mi történt, mióta elmentem? - kérdeztem. Oké, hogy beszéltem anyuval, de ő inkább nem beszélt Zaynről. Pedig érdekelt volna, hogy mi van vele.
 - Elég nagy port kavart a szakításunk az egész Királyságban. Mindenki értetlenkedett, hogy mégis mi történhetett, miért mentünk szét, fogalmuk sem volt róla. Ezután megjelentek a cikkek, hogy az Államok egyik legbefolyásosabb üzletembere megnősült. És veled pózolt a képeken. Innen már rájöttek, hogy nem én vagyok a férjed. Most utálnak téged, mert összetörted a nagy és híres Zayn Malik szívét. - nevetett fel idegesen.
 - Összetörtem? - néztem rá könnyes szemekkel. Sosem akartam megbántani, ezt ő is tudja.
 - Életemben csak egyszer voltam felhőtlenül boldog. Akkor, amikor először megláttalak. Tudtam, hogy kellesz nekem, és szükségem lesz rád. Volt benned valami taszító dolog, ami vonzott hozzád. - mosolygott rám.
 - A kérdésemre ez nem válasz. - kicsordult az első könnycseppem az ittlétem alatt.
 - Ne sírj! Nincs okod! - mosolygott rám biztatásul. - Nem törted össze a szívem. Egyszerűen csak magaddal vitted. Remélem vigyáztál rá, és a sajátodra is, mert most én kérem a tiéd! - kuncogott fel.
 - Vigyáztam mindkettőnkére. Épségben vannak. - mosolyogtam rá. - Zayn, ugye felfogtad, hogy a szeretőm vagy? - vetődtem el az ágyon.
 - Zsír! Mindig is szerettem volna egy titkos kapcsolatot egy férjes asszonnyal. Sőt, mit több! Azzal a nővel akartam, aki az exem. - imádtam, amikor ilyen. Annyi öröm volt a hangjában, hogy az övé vagyok. Ő nyert. Ian pedig vesztett. Elvesztett. Igazából sosem voltam az övé.
 - Zayn! - szóltam rá finoman, de mégis erőteljes hangon. - Ha ezt valaki megtudja... - nem tudtam befejezni.
 - Az egész ház tudja, galambocskáim. Legközelebb halkabban! - szólt Louis az ajtó túloldaláról.
 - Mi? Nem is voltunk hangosak! Lou, ne csináld már! - nevettem fel kínosan. - Tényleg hangos voltam? - suttogtam Zaynnek, aki csak bólintott egyet. - Na kösz! Miért nem szóltál? - suttogtam még mindig.
 - Tudod milyen jó volt téged végre boldognak és szerelmesnek látni? - suttogott ő is.
 - Mi a szar? Ti suttogtok? NEM ÉR! - nyavalygott a legjobb barátom.
 - Húzzál aludni! - szólt rá Zayn olyan ' na most már abba lehetne hagyni a szekálásunkat ' hangsúllyal.
 - Mentem! De okosan, nem vagyok még felkészülve a gyereknevelésre. - sóhajtott egyet, majd -gondolom- elment aludni.
 - Milyen jó volt engem boldognak látni? - kérdeztem szorosan hozzábújva.
 - Leírhatatlan. - sóhajtott boldogan, ami mosolygásra késztetett.
 - Ugye tudod, hogy ez így nem mehet a végtelenségig? - kérdeztem.
 - Persze, hogy tudom. De amíg lehet, használjuk ki, nem? - mosolygott rám sunyin.
 - Mocsok vagy! - nevettem fel. - Jobb lenne, ha aludnánk. Holnap dalt kell írni. - mosolyogtam rá, majd a földről felkaptam a bugyimat és a pólómat. Oké, hogy most voltunk együtt, de azért még elmehetek fürdeni, nem?
 - Mész fürdeni? - csillant fel a szeme. Bólintottam. - Mehetek?
 - Abból nem fürdés lesz, szóval nem. Sietek! - gyorsan kislisszoltam a szobából, át a fürdőbe. Engedtem a forró vizet az így is túlfűtött bőrömre. Kókuszos tusfürdőmet szétkentem testemen, majd lemostam magamról. Kiszálltam a kabinból, gyorsan felöltöztem, majd mentem is vissza a szobánkba. Zayn már aludt, gondolom nem tudott megvárni. Alsója már nem hevert a földön, gondolom felvette. Bekúsztam mellé a jó meleg ágyba. Érkezésemet észlelte, ezért szorosan magához húzott és egy puszit nyomott a nyakamra.
 - Jó éjt! - nyögte halkan.
 - Jó éjt! - dörgölőztem hozzá, majd szép lassan elraboltak az álommanók.

Reggel sikításra keltem. Hogy is lehetne egy normális reggel a Direction-házban? Zayn mellettem felnyögött, gondolom neki se volt kellemes az ébresztőnk.
 - Szép reggelt! - köszöntött.
 - Szebbet! - mosolyogtam rá, majd megfogtam a fejem, mert szörnyen sajgott.
 - Ennél szebb nem lehet. A szerelmem mellett, egy ágyban, egy csodás éjszaka után. Nem kell több. - mosolygott, majd ajkait enyémekre helyezte és lágy reggeli csókkal köszöntött. - Egyelőre. - suttogta ajkaimra. Szemeim kipattantak és megrökönyödve néztem rá.
 - Te.. te..? - nem bírtam végig mondani, de megkönnyítette a dolgom. Bólintott egyet. Szóval gyereket akar.
 - Gyere, menjünk le enni! - indult az ajtó felé, én pedig követtem. - A-a. A kisasszony felvesz szépen egy nadrágot, mert így csak én láthatom.
 - Ugyan Zayn! Más máskor is láttak így a srácok. - nevettem fel, de teljesítettem a kérését.

Lent egy dobozt pillantottunk meg a nappaliban lévő asztalon. Ki volt nyitva, így belenéztem.
 - Üres. - jelentettem ki egyszerűen. Zayn megfogta a kezem, majd a konyhába húzott. Itt olyat láttunk, amitől elállt a lélegzetünk.

I. évad 32. rész

Heey :'3

A komikra tekintettel kijelentem: Ne aggódjatok, a fiúknak továbbra is fontos szerepük lesz a lány életében!:))

Köszönöm a 26(!) feliratkozót, a 4 komit, a 15 pipát, és a 14990 oldalmegtekintést! 

IMÁDLAK TITEKET <3 (nem tudom elégszer elmondani)

Ha szeretnétek nyithatok egy facebook-csoportot! DE CSAK HA SZERETNÉTEK! Komiba írjátok erről a véleményeteket! <33

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

Pillanatnyi boldogságomnak a férjem hangja vetett véget.
 - Végre, hogy megvagy! - mosolyodott el. - Gyerünk vissza, még vár rád életed két legfontosabb tánca.
 - Rendben. - bólintottam engedelmesen. Sose tartott kalitkában - képletesen szólva -, mégis úgy éreztem, hogy engedelmeskednem kell neki. - Köszönöm a táncot. - fordultam vissza Zayn-hez. - Vigyázzatok magatokra! - suttogtam fülébe, amikor megöleltem.
 - Oké. - bólintott, majd utunkra engedett. Lou is ott állt, halványan rám mosolygott, majd egy alig láthatót bólintott, miszerint vigyázni fog a fiúkra, és bármikor hívhatom.

Éjfél után kicsivel kézen fogva sétáltam a kocsihoz újdonsült férjemmel az oldalamon. A fiúk már nem voltak ott, 11 után elmentek. Éppen annyit búcsúzkodtak, amennyi elég volt. Beültem Ian mellé, aki gyújtást adott, majd kezét az enyémre simította.
 - Készen vagy? - kérdezte.
 - Amennyire csak lehet. - sóhajtottam nagyot.
 - Ne aggódj! Jó lesz. Görögország csodás hely. - mosolyodott el szélesen, amin nekem is muszáj volt mosolyognom. - Oké, hogy csak 1 hétig tudunk maradni a munkám miatt, de akkor is jó lesz. Próbálok mindent megtenni, hogy a kialakult helyzet ellenére boldog légy.
 - Köszönöm, Ian. - sosem becéztük egymást. Semmi 'drágám', 'szívem', 'édes' vagy 'kicsim'. Soha.

Kos szigetére repültünk. Csodás tengerpart, forró levegő, hűsítő víz.

Utolsó éjszaka, amikor már Ian elaludt, még utoljára lementem a partra. Lengedezett a szél, alig lézengett pár ember a homokos parton. Lekaptam a lábamról a sarut, kezembe fogtam, majd elindultam utolsó sétámra itt, az egyik legszebb görög tengerparton. A tengervíz mosta a lábam, miközben végiggondoltam az életem. Olyan ember mellett kell élnem, akit nem szeretek. Legalábbis nem szerelemből. Szeretem, mint barátot. De egy baráttal csak nem érintkezik testileg az ember. Legalábbis normális ember. De én közel sem vagyok normális. Ismerek egy világhírű fiúbandát, a legjobb barátom egy fiú, aki szupersztár. Együtt voltam egy sráccal több mint fél évig, aki szintén szupersztár és nem mellesleg a legjobb barátommal van egy bandában. Hihetetlen tehetségesek, helyesek, kedvesek, aranyosak, figyelmesek és csodálatos srácok, akiket fogalmam sincs, hogy mikor láthatok viszont.

Lassan már hajnalodott, ezért visszamentem a szobánkba. A huzat becsapta az ajtót, időm sem volt elkapni. Ian sűrű pislogások közepette vezette rám zöld tekintetét.
 - Baj van? - kérdezte rekedt hangon.
 - Nem, csak nem tudtam aludni. - simítottam végig arcán. - Még alhatsz pár órát. Feküdj vissza! - mosolyogtam rá.
 - Ha gondolod, most is mehetünk. A gép már itt van tegnap este óta. - állt fel az ágyról.
 - Rendben. - bólintottam.

Reggel szálltunk le LA repterén. Görögországban már este volt ekkor, de az időeltolódás miatt itt még csak most virradt. Álmosan, fáradtan másztam le a gép lépcsőjén. A váróba kiérve rengeteg újságíró és riporter állta utunkat. A biztonsági őrök épségben kijuttattak minket az autóhoz, amibe sietősen szálltunk be.

Hazaérve nyögve estem be az ágyunkba. Ian nem is szólt semmit, csak lágyan megcsókolt. Belülről undorodtam ettől a ténytől, hogy el kell játszanom a boldogságomat.

Három hét telt el. A kanapén ültem, Niall kedvenc chips-ét majszoltam, valami béna szappanoperát nézve, amikor csengettek. Melegítőnadrágba, kinyúlt pólóban nyitottam ajtót. A postás már megszokta, hogy mostanában így nézek ki, szóval meg sem lepődött. Mosolyogva nyújtotta át a levelet, ami eléggé vaskos volt.

A kanapéra lehuppanva olvastam el a nekem szánt levelet, mely Paul Higgins-től kaptam.

Hatalmas mosollyal az arcomon rohantam a szobába, előkaptam a bőröndöm, majd belehánytam a ruháim. Nem volt sok időm, lassan beesteledik, és még Ian-t is fel kell hívnom, értesítenem a dolgokról. De személyesen csak jobb lenne. Normális ruhába öltöztem, majd lerohantam a lépcsőn.
 - Bob! - kiáltottam. Az étkezőből kilépő férfira vezettem a tekintetem. - Elvinne a férjemhez?
 - Természetesen, asszonyom! - bólintott, majd nyitotta előttem a bejárati ajtót.

 - Szia. Bocsáss meg, hogy nem jelentkeztem be. - mentegetőztem, hogy csak úgy rátörtem.
 - Neked nem kell. - mosolyodott el, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
 - El kell mennem egy időre. Londonba. - hajtottam le a fejem. 

 - Van okom aggódni? - kérdezte. Fogalmam sem volt, mit válaszoljak. Fogalmam sem volt arról, mi fog Londonba történni. Akármi bekövetkezhet, amire nem is tudok felkészülni. - Szóval van. - sóhajtott keserveset.
 - Nem, Ian, félreérted. - próbáltam magyarázkodni. Feleslegesnek bizonyult.
 - Mikor indulsz?
 - Hajnalban megy a gépem. Paul küldte. - dugtam kezem a farzsebembe. - Mennem kell. - szólaltam meg pár perc kínosnak nagyon is mondható csend után.
 - Gyere vissza, jó? - kérdezte, majd egyik kezemet kihúzva a zsebemből megcsókolta. Mindig is illedelmes volt, de ez túl ment mindenen. Ilyen pillanatba nem egy kézcsókra van szükségem.
 - Oké. - kihúztam kezem az övéből, majd megöleltem. - Szia. - köszöntem vissza az ajtóból.

A váróba kiérve veszettül kerestem Paul-t a hatalmas tömegben. Annyira nézelődtem, hogy alig vettem észre, hogy valaki a vállára kap, csomagomat pedig másik kezébe veszi.
 - Haladni kell, nem nézelődni, csajszi! - nevetett fel az ismerős idegen.
 - Letennél? Tudok menni a saját lábamon is, hidd el! - nevettem hangosan, mert elkezdett csikizni. - Paul, hagyd már abba!

Az ismerős ház ajtaja előtt álltam Paul-lal az oldalamon.
 - Menj már! - noszogatott. Bólintottam, majd halkan benyitottam. A nappaliba érve megpillantottam Liam-et és Lou-t, amint éppen Wii-znek, Niall a kanapén elnyúlva tömi magát nasival. Harry gondolom a konyhában van, valamit főz. Zayn pedig egy szál melegítőnadrágban, kócos hajjal csoszogott le a lépcsőn. Amikor megpillantott, hatalmas mosoly kúszott az arcára.

Miután a fiúk kiörömködték magukat, hogy itt vagyok, és maradok is pár napra, leültünk a kanapéra beszélgetni.

 - És? Milyen a házas élet? - kérdezte hirtelen Niall. Van olyan, hogy az ominózus pillanatban nem fogja fel a dolgok súlyát vagy éppen lényegét, és majd csak később esik le neki. Na, ez is egy ilyen pillanat volt.
 - Jó. - bólintottam erőltetett mosollyal az arcomon. Alig észrevehetően Lou-ra pillantottam, aki épp engem nézett. Szemében láttam, hogy sajnálja, hogy így alakult az egész. - És amúgy Bella hol van? És El? - próbáltam témát terelni. Lou vette a lapot, rögtön válaszolt.
 - El a szüleinél van egy hétig. Tegnap ment el. Sajnálom, hogy nem találkoztok. Bella is hazament, de ő napokon belül visszaér.
 - Harry! - szóltam rá a srácra, aki annyira megijedt, hogy kiejtette a kezéből a távirányítót. - Na, mi van? Nem tiszta a lelkiismereted? - kacagtam bénáskodásán. ( van ilyen szó egyáltalán? - szerk. megj. )

 - Hagyjál már! - mondta olyan 'ó, hogy kapnád be' hangsúllyal.

 - Hallottam, hogy van egy csaj a láthatáron. - húzogattam a szemöldököm. Lehet, nem kellett volna, de minél hamarabb el akartam terelni a témát magamról.
 - Öhm, hát, ja. - vakargatta tarkóját. Már ismertem jól, így tudtam, rettentő zavarba jött.
 - És, talán a nevét is megtudhatom? - kíváncsiskodtam.
 - Leila. Szőke hajú, gyönyörű. Kedves, aranyos... - sorolta volna, ha félbe nem szakítja Louis.
 - ..vicces, cuki, édes, és még mindenféle jó, amit már - Harry felé fordult és szinte rámászott - ezerszer hallottam. - kiáltotta.
 - Ennyiszer elmondtam volna? - kérdezte kínosan nevetve.
 - Dehogy, csak olyan napi 100x - mondta erősen gesztikulálva Niall. Most leesett neki valami még időbe.

Fürdés után az egyik vendégszoba ágyán elnyúlva gondolkoztam, aminek elég hamar vége is szakadt, ugyanis  valaki kopogott az ajtómon.
 - Gyere! - szóltam az ajtó túloldalán álló fiúnak. Mivel én voltam az egyedüli lány itthon, ezért biztos voltam benne, hogy az egy srácom áll odakint. Lou-ra vagy Harry-re számítottam, de nem ők voltak. Niall még a konyhában volt, amikor feljöttem, Liam meg a barátnőjével telefonál, Zayn pedig egész nap nem szólt hozzám. Mégis ő lépett be a szobámba. Felültem az ágyamon, majd megvártam míg leül az ágyamra. Pár percig csendben ültünk egymás mellett, majd megemberelte magát, és megszólalt.
 - Csak egy kérdésem lenne. - nézett rám izgalomtól és félelemtől csillogó barna íriszeivel. Elvesztem gyönyörű tekintetében, nem tudtam szabadulni. Nem is akartam. - Boldog vagy?
 - Öhm, nem tudom. - tértem vissza a valóságba. - Az esküvőmön az voltam, mert ott voltatok. A nyaraláson nem voltam boldog, mert nem voltatok ott. Most boldog vagyok, mert veletek vagyok. Ha nem vagytok velem, akkor nem érzem teljesnek magam. - fakadtam ki. Nem akartam, hogy Zayn tudja, mit érzek, de el kellett mondanom valakinek. - Hiányoztok, minden nap, minden percében. Fogalmam sincs, hogy milyen módon lehetnék a közeletekben. - sóhajtottam nagyot. Felállt az ágyról, majd megállt előttem. Az ágy szélére térdeltem, hogy jobban lássam és közelebb legyek hozzá.
 - Kérlek, ne mozdulj, akármit is csinálok! Rendben? - nézett rám gyönyörű szemeivel.
 - Re-rendben. - dadogtam. Halvány lila gőzöm sem volt afelől, hogy mit akar csinálni. Egyre közelebb hajolt hozzám, éreztem leheletét az arcomon. Kezeim automatikusan mozdultak nyaka felé.
 - Ne mozdulj! - suttogta ajkaimra. Megremegtem, gerincemen jóleső bizsergés futott végig, amit már régen nem éreztem.
 - Kérlek! - suttogtam, miközben ajkai már súrolták ez enyémeket. Ennyi elég volt neki. Nem bírta magát tovább türtőztetni, lecsapott ajkaimra. Hevesen, vággyal túlfűtött érzelmekkel csókolt. Feltolt az ágyra, megtámaszkodott oldalamon. - Kérlek! - még mindig kérleltem, hogy megérinthessem. Finoman megharapta ajkamat, tudtam, mit akar. Ujjaimmal fekete hajába túrtam. Másik kezemet meztelen hátán simítottam végig. Ujjai pólóm alá vándoroltak és megtalálták melleim.
 - Érezni akarlak! - nyögte számba, én pedig teljesítettem kérését.