II. évad 6. rész

Sziasztok! Itt a rész, bocsánat a kimaradásért!

Millió ölelés!

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

Amikor minden tökéletes, jön valami, ami mindent elront.
De még ott a remény, hogy rendbe jöhet a dolog. - Lola Hamilton

 Kintről hallottam a dudaszót, így a táskámat a vállamra kapva léptem ki az ajtón, egyenesen Danielle kocsija felé haladva. Az autóba ülve kapcsoltam be az övemet, majd idegesen fújtam ki a levegőt.

 - Hol van El? - kérdeztem. Danielle gázt adott, útközben pedig elmondta, hogy Eleanor-nak nemsokára Párizsba kell repülnie, fényképezés miatt. - És Louis?
 - El tudnak köszönni, és két hét múlva találkoznak, hiszen a fiúk pár napon belül turnézni indulnak. - mosolygott rám, én pedig nem tudtam, minek örül ennyire. A jobb oldalamon magasodó épület felé biccentett fejével, testem megremegett.
 - Bejössz velem, ugye? - némán bólintott, a kocsira rátéve a központi zárat indult el az épület bejárata felé.
 - Gyere már! - ragadta meg a karom, én pedig bukdácsolva követtem. 

 A harmadikra felérve foglaltunk helyet a váróban. A recepciós nő feltelefonált a rendelőbe, hogy Danielle Peazer és Lola Hamilton várja a doktornőt. Alig tíz perc múlva szólítottak be. Dani egy biztató mosoly kíséretében engedte el kezem, én pedig bementem az ajtón. Mrs. Peterson kérdezett pár dolgot, majd megkért, hogy feküdjek fel az ágyra. Mellém gurult a székével, pólómat felhúztam, a hideg zselés anyagot pedig hasamra kente. Kezébe vette a kis szerkezetet és hasamra helyezte. Hamarosan a képernyőn megjelent képet vizslatta, ő biztosan látott valamit, én nem sok mindent, csak fekete foltokat.
 - Ms. Hamilton, Ön bizony áldott állapotban van. - mosolygott rám, a szívem azonnal sebesen kezdett verni, melegség öntött el.
 - Hol járok? - kérdeztem. A kis készüléket visszatette hasamra, majd a képernyőn kezdett mutogatni.
 - A baba körülbelül 39-40 napos lehet, ha pontosan adta meg ciklusa utáni első együttlétük időpontját. - mosolygott még mindig.
 - Körülbelül mikor fog látszani a hasamon, hogy .. - be sem kellett fejeznem, a dokinő tudta, mit szeretnék kérdezni.
 - Még talán két-három hét. - nyújtott felém egy törölközőt, amivel letöröltem a hasamon lévő zselét. Legközelebb egy hónap múlva jövök, akkor már többet tud mondani.

 Amint kiléptem az ajtón Danielle lépett elém. Kérdő tekintetét látva elmosolyodtam, ő pedig rögtön felfogta.
 - Ez az! - sikkantott fel, majd kezemnél fogva megragadott és kihúzott az épületből. - Gyerünk a próbára!
 - Menjünk! - sóhajtottam fel megadóan, de a bajszom alatt elmosolyodtam. Fél óra kocsikázás után megérkeztünk az O2 arénához, ahol a fiúk első koncertje lesz pár nap múlva.
 - Mikor akarod elmondani neki? - fordult felém a folyosón sétálva.
 - Ma este, azt hiszem. - hangom halkan csendült fel, mégis visszhangot vert a falak közt.
 - Nem azt hiszed, pontosan tudod. Ez nagy alkalom, és mi tényleg támogatunk mindenben. - ölelt magához, lépteink pedig egyre közelebb vittek az ajtóhoz. - Azt hiszem, beszélhetek El nevében is. Nem számít, ki mit mond, ez hármótok dolga.
 - Mi hármónk dolga? - szólalt meg mögöttünk egy ismerős hang, mindketten megpördültünk tengelyünk körül. Zayn ijedt és értetlen arcával találtuk szembe magunkat.
 - Azt hiszem, megyek. - szólalt meg Dani, de Zayn egyetlen mondattal maradásra bírta a lányt.
 - Miről van szó? - dőlt neki az ajtófélfának, én pedig teljesen megsemmisülten álltam előtte. Nem így terveztem ezt az egészet. Nem így kellene megtudnia. - Lola, mondd már! - emelte fel a hangját, de nem tudtam megszólalni. Féltem a reakciójától, féltem, mi lesz, hogyha ő még erre nincs felkészülve. Jó, mert igaz, beszélgettünk róla, de nem mostanra terveztük. Legalábbis ő nem. - Dani, miről van szó?
 - Én nem szeretnék belefolyni, de semmi rossz, ne aggódj! - már így is nyakig benne volt, mindegy.
 - Szólalj már meg! - fordult ismételten felém. Sírva fakadtam, ő pedig nem tudta, mihez kezdjen velem. Ott áll előtte a síró menyasszonya, Danielle azt mondta, nincs mitől félnie, de akkor mégis, miért sírok? Valami ilyesmi játszódhatott le a fejében, amikor végre kinyögtem.
 - Terhes vagyok. - Zayn felordított, majd felkapott, megpörgetett, szorosan magához ölelt, végül megcsókolt.
 - Istenem! - nézett rám könnyes szemekkel. Boldogság csillogott bennük. A fiúk valószínűleg meghallották az ordítást, így futva közeledtek felénk.
 - Mi történt? - néztek végig rajtunk. Zayn sír, én is sírok, az előbb ordított valaki.
 - Apa leszek. - borult Harry nyakába Zayn, a többiek pedig meglepetten néztek rám. Bólintottam egyet, Niall és Louis egyszerre indultak meg felém, majd szorosan átölelve gratuláltak. Liam valamivel visszafogottabb volt, már ami a hozzám való érkezést illeti. Nagyot 'háhá'-zva kapott fel és motyogott valami gratulálok-félét. Harry is jól megszorongatott, majd amikor Paul is megérkezett, hirtelen csend támadt.
 - Mi az öröm tárgya? - állt meg kis csapatunk előtt.
 - A banda egyik tagja apuka lesz. - újságolta Harry a hírt, mire Liam lepisszegte.
 - Liam? - nézett rá az említettre, aki megrázta a fejét. Tekintete Louis-ra siklott, aki szintén nemleges válasszal szolgált. Niall kizárva, hiszen barátnője sincs, Harry-nek pedig van annyi esze, hogy akárkivel bújik ágyba, tesz óvintézkedéseket az esetleges baba miatt.
 - Zayn? - nézett hol rá, hol rám a férfi. - Gratulálok! - ölelt meg mindkettőnket, majd hirtelen vetett véget a nagy örömnek, amikor ismét megszólalt.
 - Két nap múlva kezdődik a turnétok, srácok! Ha jól számolok, és minden oké lesz, akkor a baba februárban érkezik. Alig fogtok találkozni. - Zayn-re kaptam tekintetem, aki lazán mellém sétált, átölelt, és csak annyit mondott.
  - Megoldjuk.

 A próba után mindenki hazament, Liam viszont a barátnője házába ment, hogy az utolsó pár éjszakát együtt tölthessék. Eleanor még a délelőtt folyamán elment Párizsba, így Louis és Harry leültek filmezni a kanapéra. Niall elment Belláért, így előreláthatólag csak késő este érkeznek meg, valami randiszerűségre mentek, vagy mi. Laptopom fedelét felhajtva fogadtam el a videohívást, amit anyuék kezdeményeztek.
 - Sziasztok! - integettem a kamerába szomorú arccal, kissé túljátszva a szerepem, miszerint összevesztünk Zayn-nel és most elment.
 - Mi ez a fancsali kép, kicsim? - kérdezte anya, én pedig elmondtam, hogy összevesztünk Zayn-nel. Nagy csend állt be, amikor is Zayn huppant mellém, hogy kezdhetjük.
 - Már beszélek velük. - motyogtam, miközben próbáltam visszatartani a nevetésem.
 - Mi a szent habakukkot csináltok, gyerekek? - kérdezte Yaser.
 - Csak egy gyerek, igaz? - mosolygott rám Zayn, én pedig gyors puszit nyomtam arcára.
 - Jól hallottam? - kérdezte a kamera előtt elhaladva anya.
 - Anyu, Yaser, nagyszülők lesztek! - jelentettem be hivatalosan. Anyu hirtelen termett a kamera előtt, szemeit törölgette, melyekből megállíthatatlanul folytak a könnyek.
 - Istenem, kicsikéim, gratulálok! - zokogta anya, mire én is elsírtam magam. Zayn és az apja némán, csupán szemkontaktussal kommunikáltak egymással, majd Zayn nagyot bólintott. Hát akkor ezt is megbeszélték. - És? Tudtok már valami többet?
 - Igazából csak annyit, hogy gyerekünk lesz. - vontam vállat. - Pici még, a dokinő sem tudott biztosat mondani. Egy hónap múlva megyek megint, remélem addigra hazajöttök a nászútról. Tényleg, milyen Mallorca?
 - Csodás, a part, a minden tökéletes. - anyu alig talált szavakat, Yaser pedig a háta mögött figurázta ki. Amikor anya észrevette a kamerában, vállon csapta.
 - Mint két tini. Mint két neveletlen tini. - suttogta a fülembe Zayn.
 - Nem neveletlenek. Csupán szerelmesek. - vontam vállat. Zayn rögtön tiltakozott, hogy mi ez a hirtelen jött romantikus énem. - Hagyjál már! Tök normális vagyok!
 - Gyerekek! Lolának most hangulatingadozásai lesznek, hiszen terhes. Kívánni fog dolgokat, add meg neki, Zayn! - csillapított le minket Yaser.
 - Honnan tudsz ennyit rólunk? - fordult hozzá anya, majd hirtelen a fejéhez kapott. - Semmi. - vonta vissza előző kérdését. Igen, Yaser ezt négyszer élte túl, akkor gondolom egyszer-kétszer Zayn is túléli.

 Váltottunk még pár szót, majd bontottuk a vonalat. Telefonomért nyúltam és tárcsáztam apu számát.
 - Itt Kinga, mondd! - szólt bele egy idegen hang, ráadásul nem is az én nyelvemen.
 - Öhm, Joseph Hamiltont keresem, a lánya vagyok. - szólaltam meg a saját nyelvemen, hátha érti.
 - Ó, hát ez meglepő, hiszen Joe-nak nincs gyereke. - váltott át angolra, én pedig hevesen csattantam fel.
 - Mi az, hogy nincs? Van egy fia és egy lánya is! Maga szerint miért jött Londonba? - kérdeztem a nőtől.
 - Drágaságom. - szólalt meg nyájas hangon. - Joe munkaügyben van Londonban és csak hogy tudd, én is vele vagyok.
 - Akkor maga szerint az a kisfiú kicsoda? - tettem csípőre a kezem, Zayn pedig értetlenül nézett rám.
 - Az unokaöccse. - adta a választ.
 - Rendben. Kérem, mondja meg neki, hogy Lola kereste. - el sem köszöntem, majd kinyomtam. Amint letettem az asztalra, megcsörrent.
 - Mi van? - szóltam bele kelletlenül.
 - Lola, kicsim, ne haragudj! - kérlelt apám, de engem nem érdekelt.
 - Ha a lányod vagyok, azonnal eljössz a srácokhoz. Ha már nem tartasz a családodnak, tegyük le és felejts el! - a telefon búgó hangot adott ki, én pedig megsemmisültem. Erőtlenül rogytam össze a padlón, a fiúk mind odasiettek. Nagy nehezen kinyögtem, hogy apám nőjével beszéltem, aki előtt letagadott minket. Megtagadta a saját vérét! Könnyeim megállíthatatlanul folytak, mai napi boldogságomnak ez vetett véget. A saját apám letagadott és még rám is nyomta a telefont.

 Csengettek, így Louis szaladt ajtót nyitni. Pár pillanat múlva elkiáltotta magát.
 - Lola, téged keresnek! - hirtelen megörültem, hátha apu jött ide, de csalódnom kellett. Az ajtóban egy 14 éves fiú állt, kisírt szemekkel, koszosan, remegve.
 - Mike. - suttogtam magam elé.