II. évad 13. rész

Sziasztok (:

Nos, lányok, egy rossz hírrel - vagy nem - kell szolgálnom. Ezen kívül még egyetlen egy rész lesz, és egy epilógus. Utána természetesen lesz egy írói utószó is, de az még odébb van. (: 

Ha minden úgy megy, ahogy terveztem, akkor még a héten bezárja kapuit a blog. Lehet, hogy valakinek fel sem fog tűnni, de nekem annál inkább. Hoppá, ezt majd inkább az epilógus után boncolgatom. (:

 Remélem elnyeri majd a tetszéseteket ez a rész! (:

Jó olvasást!

xoxo

Én azért kezdtem és azóta is azért írok naplót,
mert olyan egyedül vagyok, mint egy írógép a tenger fenekén.
Akkor is egyedül, ha vannak körülöttem.
Mindegy, hogy többen vannak-e, vagy csak egyvalaki van.
A létszám nem változtat a szürke tényen,
hogy én senkinek sem vagyok érdekes. - Joseph Hamilton

 Az apám mosolyt erőltetett meggyötört arcára, de én nem tudtam viszonozni. Némi undorral és megvetéssel az arcomon engedtem be otthonunkba, aminek családias légköre egy szempillantás alatt elillant. Voltunk mi hárman, és ő. Zayn Sophie-t a számára leterített pokrócok, párnák és játékok közé tette, majd hellyel kínálta apámat, aki helyet foglalt az egyik fotelben. Zayn letette testét mellém, de félszemmel Sophie ténykedését figyelte.
 - Miért jöttél? - talán eltúloztam a dolgot, én bunkóbban szóltam, mint kellett volna, de haragudtam rá. Azért is, amit Mike-kal tett, és azért is, amit velem. Lassan másfél éve nem jelentkezett, és még csak a telefont sem volt képes felemelni és kinyögni annyit, hogy gratulálok.
 - Én sajnálom, amit tettem.. - kezdte volna műsorát, de egyből lehűtöttem.
 - Ez nem indok. Miért jöttél ide? - kissé harapós kedvemben voltam, Zayn pedig próbált megnyugtatni, bár nem segített sokat, hogy a hátamat simogatta. Inkább csak jobban felhergelt.
 - Hiányoztatok. - vonásai ellágyultak, halvány mosolyt villantott. Ó, hogyha ezt korábban teszi meg, most nem haragudnék rá ennyire.
 - És akkor ezért nem nyitottad ránk majdnem másfél évig az ajtót, igaz? - csattantam fel, de Sophie jelenléte miatt visszafogtam magam. Szemeim szikrákat szórtak az előttem ülő felé, aki meg sem rezzent.
 - Csodás kislányotok van, drágám. - mosolygott Sophie felé, aki rá sem hederített.
 - Sophie-nak hívják. - vetettem oda foghegyről. Egy ajándékdobozt húzott nyújtott felém, de én azzal a lendülettel vissza is toltam neki. - Ezzel nem kárpótolsz.
 - Csak nézd meg! Ígérem, utána elmegyek, ha ezt akarod. - megadóan sóhajtottam, majd levettem a doboz tetejét. - Ezt találtam valamelyik nap a szobádban az ágyad alatt. - utalt a dobozban heverő, kissé koszos és megviselt naplóra. - Akkor hagyhattad ott, amikor Zayn utánad jött. - pillantott az említett felé, akinek arcán büszke és nyertes mosoly ült.
 - És ez? - vettem ki egy másik naplót, amire két betű volt írva. JH. - JH?
 - Joseph Hamilton. - magyarázta meg a monogramot.
 - Ez a tiéd? - kerekedtek el szemeim. Az apám naplót vezetett volna? - Te naplót írtál? - hitetlenkedtem.
 - Nem teljesen. Csupán leírtam az érzéseimet, az emlékeimet, amikre mindig emlékezni akarok. - vont lazán vállat.
 - Szóval naplót írtál. - jelentettem ki, majd felkuncogtam. - Miért hoztad ezt el? - lágyult meg hangom, a mellettem ülő fiú pedig megkönnyebbültem sóhajtott fel. Sophie négykézláb mászkált a szőnyegen, rázta a csörgőt, nem is zavartatta magát.
 - Mindent leírtam benne, amit a válás során éreztem. Azt is, hogyan viseltem a lázadó énedet, amikor nyaranta több hetet nálam voltál a szobádba zárkózva. Egészen addig írtam, míg Londonba nem költöztetek anyáddal. Ekkor jöttem rá, hogy végleg elmentetek. Fontolgattam, hogy írjam-e tovább, már csak miattad is, de amikor Zayn és Josh is megjelent nálam tudtam, jól leszel. - combjára támaszkodva nyomta ki magát és az ajtó felé cammogott.
 - Elmész? - pillantottam ijedten rá. Nem akartam, hogy elmenjen. Megbeszélhettük volna, de nem akarta.
 - Nem hiába vettem ki egy szobát. Holnap délelőtt benézek, addig olvasd el! Sziasztok. - becsukta maga mögött az ajtót, a lakásra pedig néma csend telepedett. Ha leszámítjuk kislányom kacagását, a csörgője hangját és az eső kopogását az ablakon. Hamarosan elérkezett az ebédidő, így miután Sophie jól lakott, lefektettem aludni. Az eső elállt, így Zayn kiment, és a ház körül tevékenykedett. Apám naplóját a kezembe vettem és kinyitottam valahol a közepén. Éppen a válásukról írt. Belemélyedtem a sorokba.

 Nehéz. Nehéz minden percet úgy mellette tölteni, hogy Ő már nem akar engem. Mike alig vesz észre valamit ebből az egészből, de Lola már nagy, érett, felfogja, hogy mi folyik körülötte. Nem beszél velem. Nem zongorázik velem, átnéz rajtam. Mintha nem is ismerne. Lázad. Pár nap múlva mennünk kell az utolsó tárgyalásra, ahol minden eldől. Az, hogy a gyerekek kihez kerülnek, hogy a ház kié lesz. Anne mindig is csodás nő volt, most is az, és mindig is az lesz. A lehető legjobb anyát kapták a gyerekeim. Kérlek, Istenem, vigyázz rájuk!

 Lapoztam egyet, hiszen apám hatalmas macskakaparásos írása két lapot összetintázott. A következő rész már a tárgyalás után íródhatott.

 Elvették tőlem Őket. Anne fogja felnevelni a gyerekeinket, akiket mindennél jobban imádok. 
El kell költöznöm. Már kerestem is egy tengerparti házat Georgia-ba, ami nekem tökéletesen megfelel. Bár ne kéne elmennem innen.. bár ne kéne elhagynom őket! Bár ne lettem volna olyan átkozottul önfejű, és hagytam volna, hogy a vitáinkból Ő kerüljön ki nyertesként. Átkozom azt a napot, amikor legelőször megbántottam. Bár visszatekerhetném az időt.. akkor minden másképp lenne.
Drága, egyetlen, kicsi Lola! Ha ezt bármikor is elolvasod, gondolj arra a szemtelen, önfejű apádra, aki mindig szeretni és támogatni fog téged, bárhogy is dönts. Akkor is az én lányom leszel, ha bűnt követsz el! Drágám! Ha megtalálod azt a fiút, aki mellett önmagad vagy, akkor ne szalaszd el! Bármi történjék, tarts ki mellette! Nem tudom, hogy fog alakulni az életed, hiszen még csak alig tizenegy éves kislány vagy, amikor ezt írom. Lehet örökölted ezt a rossz gént, és önfejű, makacs, hisztis nő lesz belőled. De hidd el, lesz olyan, aki éppen ezt szereti majd benned! De azt kívánom, hogy olyan legyél, mint anyád! Olyan jóságos, csodálatos és gyönyörű. Olyan, aki egy csodálatosan szerencsés gyereknek ad életet. Merj nagyot álmodni! Merj szeretni teljes és tiszta szívedből! Élj úgy, ahogy senki más! Éld le az egész életed amellett, akit neked szánt az Ég! Örökké szeretni foglak, Apa

 Zayn lépett be arcán lefolyó esőcseppekkel, édes mosolyt küldve felém. Valószínűleg olvasás közben elsírhattam magam, mert azonnal odalépett hozzám és letörölte sós könnyeimet.
 - Mi a baj? Fáj valami? - aggodalmaskodott, én pedig amilyen hirtelen tudtam, megráztam a fejem. Felemeltem a naplót, és elmosolyodtam.
 - Csak apában egy költő veszett el és egy nagyon bölcs ember. - töröltem le az újabb cseppeket arcomról. Zayn miután megtörölte elázott arcát és száraz ruhát vett fel mellém kuporodott, és együtt olvastuk tovább apám írását.

 Ma láttalak utoljára, drága Lola! Igen, eldöntöttem, hogy ezentúl hozzád írom az érzéseimet, nem csak úgy a nagyvilágba. Elköltöztem, a házam nappalijában, a hajópadlón ülve, a régi zongorámnak döntve hátam írom ezt a pár sort. Minden csendes, sehol egy ember, csakis a tenger morajlása. Hiányzik a hangotok, hiányzik az, hogy halljam azt, amint velem, vagy éppen anyáddal kiabálsz, mert Mike elvett tőled valamit, ami eredetileg az övé. Hiányzik Mike hangja, hiányzik, hogy vitatkozzak anyáddal. Hiányzik az érintése, a csókja, az, hogy mellette érjen az álom és a reggel. Reggelente magamnak főzöm a kávét, magamra főzök - tudni kell, még egyelőre pocsék szakács vagyok, Gordon kis is akadna rám -, fáj az, hogy nem vagytok velem. Ürességet érzek, mintha megsemmisültem volna. Otthagytam egy darabot magamból, ami mindig veletek lesz.

 Lapoztam párat, míg végül elértem az utolsó oldalhoz. Zayn apró csókot nyomott nyakamra, majd együtt kezdtük el olvasni apu utolsó naplóbejegyzését. Azt mondta, mióta elköltöztünk, nem írt, pedig a dátum nem erre utalt. Ez pár hete íródott, ami mindent megváltoztat.

 Utolsó bejegyzés...
Lola.. egyszer valaki azt mondta nekem, hogy "Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.." Emlékszel ki volt az? Micimackó. Emlékszem, minden adását megnéztem veled legalább milliószor. Szinte szerelmes voltál ebbe a mesébe és mindig azt hajtogattad, hogy ilyen barátokat szeretnél, mint Micimackónak van. Ma már elmondhatod, hogy fényévekkel jobb barátaid vannak, mint a kitalált mackónak. Bár nem ismerem őket, azt tudom, hogy náluk jobbat keresve sem találnál. Bella, Eleanor és Danielle mindig támogatni fognak, és ezt onnan tudom, beszéltem édesanyáddal is és Bella barátnőd is meglátogatott pár napja. Elmondta, hogy kislányos született, egészséges és gyönyörű. Gratulálok! És bocsáss meg nekem, amiért nem emeltem fel azt a rohadt telefont és hívtalak fel. Bocsáss meg, amiért elhanyagoltalak és ahogy az öcséddel bántam. Kinga visszament a szülőhazájába, elég volt neki ennyi belőlem. És nekem is belőle. Foghatnám rá az egészet, de ha lett volna elég eszem, akkor már régen jelentkezem. Sajnálok mindent, amivel megbántottalak és még valami!
 Zayn remek ember, a lehető legjobb, akit kívánhatok lányom párjául. Most már van egy kézzel fogható, szemmel látható bizonyítékod is, hogy szeret és veled akar élni. - Sophie-ra gondoltam, majd Zayn ölébe fészkeltem magam, legördülő könnycseppjeimet pedig letöröltem arcomról. - Ha turnéra megy, és a rajongóktól intim és érdekes ajándékokat kap, ne felejtsd el, hogy Hozzád megy haza, nem máshoz. Mindig haza fog menni hozzád! Csak merjen egyszer nem oda menni! Te is tudod, hogy vannak kapcsolataim. - halkan felkuncogtam, Zayn pedig még közelebb húzott magához. Szívem hevesen vert, ki akart törni bordáim közül. - Mondd meg az öcsédnek, hogy szeretem és bármi problémája van, hívhat. Bár úgyis elmegyek hozzá, ha tőled elmentem, de nem leszek képes megmondani neki.
 Egyetlenem! Becsüld meg a fiatalságod, a neked szánt időt, Zayn-t, Sophie-t, az esetleges utódaidat, Mike-ot, Anyádat, Yaser, Zayn családját, a srácokat, Danielle-t, Eleanor-t, Bellát, Josh-t és az életedet. Csodás ember vagy, büszke vagyok rád! Gyerekkorodba mindig azt mondtad, hogy boldog akarsz lenni. Tudom, hogy most az vagy! Teljesült az álmod, legalább neked. Van szerető családod, barátaid, egészséges gyereked, tető a fejed fölött, tudsz mit enni. Máris több vagy, mint az az Caroline, vagy ki a csoda. Tudod hol van most ő? Börtönben. Ne érdekeljen, hogy miért. Ott van és kész.
 Örökké szeretni foglak, élj teljes életet!
Csók, Apa

 Letöröltem könnyeimet, majd az ajtóhoz léptem. Felkaptam a cipőmet és egy lenge kabátot, majd visszaszóltam Zayn-nek.
 - Elmegyek, megkeresem apát. - örömittasan bólintott, majd egy csókot küldött felém. Én is küldtem neki, majd kiléptem az ajtón. Apa háttal ült nekem, a legfelső lécsőfokon, könyöke combján, fejét tenyerében támasztotta. Az ajtócsapódást hallva felém fordította tekintetét, apró mosoly bujkált szája sarkában.
 - Elolvastad? - kérdezte, miközben felállt és elém lépett.
 - A lényeget igen. - öleltem szorosan magamhoz. - Szeretlek. - suttogtam sülébe, miközben megéreztem erős karjait derekam körül.
 - Én is, kincsem. Én is.