II. évad 12. rész

Sziasztok!

Itt a következő rész! (: Lassacskán elérjük a 100.000 oldalmegtekintést, amiért nagyon hálás vagyok! Imádlak titeket! <3

Jó olvasást!

xoxo

A szülők olyanok, mint a hegyek; a gyerek azzal tölti életét,
hogy megpróbál felkapaszkodni rájuk, és nem is sejti,
hogy egy szép napon mi játsszuk majd az ő szerepét.

Lola szemszöge

 Mindenki velem volt az elmúlt négy napban, amit a kórház falai között töltöttünk. Sophie eddig nyugodt, csendes újszülött, és valószínűleg ezeket a tulajdonságait nem tőlem örökölte. Az doktornő mindennap meglátogatott és hogylétünk felől érdeklődött, ami nagyon jól esett. Reggel Zayn és anyu motyogására ébredtem, de még nem nyitottam ki szemeimet. Hallgatózni akartam.
 - Szerinted? - kérdezte Zayn anyától félőn. Édesanyám halkan felkuncogott, majd megszólalt.
 - Csodás apa leszel, már kilenc hónapja az vagy. - hangjából sütött a büszkeség és a szeretet. Eleget hallottam, így megmozdultam és óvatos mozdulatokkal feljebb toltam magam a kórházi ágyon. - Szép reggelt, kicsim. - nyomott csókot arcomra anya, majd egy apró mosoly kíséretében hagyott minket magunkra.
 - Jó reggelt, anyuka. - ajkai enyémeket érintették, apró csókot nyomott számra. - Öltözz fel, és már mehetünk is. Anyukád elment Sophiért. - kezét nyújtotta felém, amit elfogadtam, így könnyebben tudtam felállni. Még ennyi nap elteltével is óvatosan mozogtam, pedig már csak magamra kellett vigyáznom. Farmer és laza póló alá bújtattam testem, majd az ágyat megigazítva léptem a fürdőszobába, hogy megszemlélhessem arcom. Fáradt voltam, álmos. Zayn mögém lépett, vállamra tette állát, és a tükörben nézett rám.
 - Csodálatosan gyönyörű vagy. - lopva nyomott csókot nyakamra, hiszen az ajtó kinyílt, és azonnal keserves sírás töltötte be a szobát. Elléptem Zayn elől, majd síró kislányomhoz siettem. Anya mosolyogva nyújtotta felém, én pedig azonnal mellkasomra vontam.
 - Eddig én pihentem ott. - motyogta durcásan Zayn, mire anya is és én is felnevettünk. Sophie lassacskán megnyugodott szívdobogásomat hallva, így apró testét pólyába bújtattam, Zayn pedig kivette a kezemből. - Én szeretném kivinni.
 Az épület előtt egy-két újságíró jelent meg, és legalább két tucat rajongó, mind telefonnal a kezében. Zayn a mellkasára vonta Sophie-t, megfogta a kezem és a ránk várakozó autóhoz sietett velem.
 - Lola, én vagyok az, Jess. - kiáltott utánunk egy lány, mire megpördültem a tengelyem körül, így elengedve Zayn kezét. Anyut és Zayn-t is az autóba tereltem és kértem pár percet. A lány fején sapka volt, így az elfedte a még rövid haját, ami lassacskán kezdett visszanőni. Váltottunk pár szót, majd jó egészséget kívánt nekünk. Szorosan megöleltem, majd egy puszi kíséretében kívántam neki a legjobbakat és az autóba ültem. A nagy forgalom miatt egy óra múlva sikerült hazakeverednünk, ahol már vártak ránk a fiúk. Bár már volt nekünk, de azért kaptunk cumisüveget, bébiételt majd későbbre és pár ruhadarabot. Nem volt nagy hangzavar, hiszen Sophie aludt, így a fiúk is visszafogták magukat. Zayn húgai és anyukája csak délben érkeztek meg, de nem maradtak sokáig, egy szállodába mentek éjszakára. Eleanor és Danielle gyönyörködött kislányunkban, míg mi a kanapén gyűjtöttünk erőt az éjszakához.
 - Lola, ugye tudod, hogy Sophie a születésnapomon született? - pillantott rám a fotelból. A napokat visszaszámoltam, és igaza volt, Sophie február elsején született. Jövőre Harry a huszonkettedik születésnapját ünnepli, kislányunk pedig az elsőt. Hallottam a bébiphone-on keresztül, hogy Sophie nyögdécsel, majd felsír. Elnézésüket kérve siettem fel a lépcsőn, az irányt pedig az ajtaja felé vettem. Pár perc múlva megnyugodott, sírása abbamaradt. Karomba vettem, majd a kipárnázott hintaszékbe ültem, hogy megszoptassam. Szemei még mindig kékek voltak, melyek csillogva, fürkészve vizslatták arcom. Vállamra tettem fejét, és egy büfiztetés után el is aludt.

 *6 hónappal később*

 A ház nagy részét plédek, vastag, puha szőnyegek fedték be, hiszen Sophie már kúszik-mászik. Tárgyakat fog meg, ejt le és vesz fel. A fogai lassacskán kezdenek kibújni, így mindig a rágókáját csócsálja. A fiúknak volt itt az Egyesült Királyság területén egy két hónapos turnéjuk, de a lehető legtöbb alkalmat kihasználva utazott haza hozzánk, hogy figyelemmel kísérje első csemetéjének növekedését. Sophie szemszíne barna lett, mélybarna, mint az apjáé. Haja eddig szőke volt, de most az is kezd barnulni. A családom sűrűn járt hozzánk, a lányok pedig minden szabadidejüket ránk áldozták. Képeket tettek fel a közösségikre Sophie-ról, melyeken eszik, alszik, fürdik vagy éppen játszik. Vacsorához készültünk, Zayn pedig még próbán volt.
 - Gyere, Sophie, együnk. - míg a konyhába értünk végig gügyögött a fülembe és a hajammal játszott. Beletettem az etetőszékbe, majd leültem vele szembe. A sárgarépás bébiételt a kezembe vettem és egy apró falatot nyújtottam felé. Elfordította fejét. - Kicsim, enned kell. Kérlek. - kinyitottam a szám, hátha követi mozdulatomat, de csalódnom kellett. Tehetetlenségemben felálltam a helyemről, és úgy próbáltam rábírni, hogy egyen egy kicsit. - Sophie, egyél már, kérlek. - kérleltem, de nem hatott. Elpillantott mellettem, majd győzedelmesen felkacagott. Hátranéztem, az ajtóban pedig Zayn állt, lezseren, farmerja hanyagul lógott csípőjén, édes mosoly ült az arcán.
 - Szia. - lépett elém, és egy egész-nap-alig-láttalak csókot nyomott ajkaimra. - Szia, kis csillag. - ült le a helyemre, majd közelebb hajolt kislányunkhoz. Elvette tőlem a kanalat, majd a falatot bármiféle nehézség nélkül Sophie szájába tette. - Ennyi. - vont vállat lazán, én pedig lehetetlenül felnevettem.
 - Este sosem hagyja, hogy megetessem. Mindig megvár. - nyomtam Soph fejére egy puszit, majd elővettem a csirkét a sütőből.
 - Istennő vagy. - küldött felém Zayn egy puszit, mire szégyenlősen elmosolyodtam. Sosem fogom megszokni a bókjait? Sophie az utolsó falatot már nem akarta bekapni, így Zayn-nek kellett most kérlelnie. - Apa kedvéért.
 - Nem fog sikerülni. Inkább hagyd, vidd el fürdeni és fektesd le. - hessegettem ki a konyhából. Még hallottam, amint berregni, gügyögni kezd apjának, aki motyogott valamit, de nem értettem.
 Megterítettem, de egy óra múlva még mindig nem jött vissza Zayn. Felmentem Sophie szobájába, a hintaszékben Zayn dúdolt egy számomra ismeretlen dalt. Mellkasán kislányunk már elaludt, így óvatosan felállt vele és az ágyba tette. Kézen fogott és úgy vezetett le a konyhába.
 Reggel Zayn már nem volt mellettem, lentről nevetés szűrődött fel, amiből arra utaltam, a fiúknak bizony szabadnapjuk van, így nálunk lesznek. Felvettem a selyemköntösömet, amit még Zayntől kaptam pár hónapja. A mamuszomba bújtattam lábaimat, majd lesiettem a lépcsőn. A fiúk és Sophie a nappaliban szórakoztak, ami annyit tesz, hogy kislányom gügyögésén nevettek.
 - Jó reggelt, napfény. - emeltem fel kislányomat a levegőbe, majd feldobtam egy kicsit. Hangosan felkacagott, majd amikor karjaim ismét biztonságot nyújtottak számára, hajamba túrt. - Szia. - léptem Zayn-hez és édes csókkal illettem meg.
 - És mi? - csattant fel Louis vékony hangon, mire karomban lévő csemetém felkacagott.
 - Még Sophie is kinevet, miért köszönnék neked? - csipkelődtem, mire bevetette színészi képességeit.
 - Azért nevet, mert vicces vagyok. - vágta rá egyből. A társaság érdeklődve figyelték a fejleményeket és a szórakoztató szócsatánkat.
 - Nem! - nevettem fel. - Azért nevet, mert nevetséges vagy. - a szemtanúk huhogni kezdtek, jelezve, hogy ez csúnya, de ütős visszavágás volt. Louis vágott egy grimaszt, amit Sophie megpróbált utánozni. Nem sikerült neki, de a szituáció így még viccesebb volt. Mike egy ideje már csak ritkán jelentkezik, alig hallottam felőle az utóbbi pár hónapban. Anya is keveset tud róla, ahogyan Yaser is. Éppen ezért vettem a kezembe ebéd előtt a telefonomat és tárcsáztam öcsém számát.
 - Szia, Lola. Rég hallottam felőled. - szólt bele pár csörgés után. Hangja fura volt, számomra ismeretlen. Olyan távolinak tűnt, mintha nem is ezen a bolygón lenne.
 - Szia. Én is felőled, drágám. - szóltam hozzá kedvesen, és nehezen tudtam visszafogni magam, nem akartam ráripakodni.
 - Sophia jól van? - a levegő megdermedt körülöttem, Zayn pedig értetlenül nézte kifejezéstelen arcom. Nem bírtam visszafogni magam.
 - Sophie-nak hívják! - emeltem fel a hangom, de azonnal észbe kaptam, hiszen kislányom aludt. - Sophie Hope Malik. - erősítettem meg. - Miért nem hívsz, miért nem jelentkezel?
 - Lola, sok dolgom van. - kerített.
 - Tizennégy éves leszel, mégis mi elfoglaltságod lenne? - kérdeztem tőle, mire felsóhajtott.
 - Nem mondhatom el, de ne aggódj, semmi rossz. - nyugtatott meg, de valamiért nem hittem neki.
 - Mike, ezt te sem hiszed el. Anyuék sem tudnak rólad semmit. - éreztem, hogy nem akar velem beszélni, próbáltam húzni az időt és minél több információt kifacsarni belőle.
 - Dolgozom suli után, anyuéknak gyűjtök egy útra. Mostanában sokat emlegetik Görögországot. - megadta magát. Elmosolyodtam, már éppen le akartam tenni a telefont, hiszen Sophie felébredt, de Zayn intett, hogy majd ő rendezi.
 - Mike... - elhalt a hangom. Nem tudtam megszólalni, de éreztem, hogy még valami más is van emögött. Nem mondott többet, így lassacskán letettük a telefont. Zayn ekkor már mellettem ült, és ölében lovacskázott Sophie-val, amikor csöngettek. Leemelte combjáról, átnyújtotta nekem a szőkés-barna kislányt, majd ment ajtót nyitni.
 - Kicsim, azt hiszem, téged keresnek. - jött vissza a nappaliba, én pedig a kezemben Sophie-val mentem vendégünkhöz, aki az ajtóban állt. A magas férfialak a virágcsokor mögül hirtelen megszólalt.
 - Szia, kincsem. - a virágoskertet elveszi az arca elől, én pedig szembesülök a ténnyel, miszerint fél éve nem láttam az előttem álló személyt. Az apámat.