I. évad 32. rész

Heey :'3

A komikra tekintettel kijelentem: Ne aggódjatok, a fiúknak továbbra is fontos szerepük lesz a lány életében!:))

Köszönöm a 26(!) feliratkozót, a 4 komit, a 15 pipát, és a 14990 oldalmegtekintést! 

IMÁDLAK TITEKET <3 (nem tudom elégszer elmondani)

Ha szeretnétek nyithatok egy facebook-csoportot! DE CSAK HA SZERETNÉTEK! Komiba írjátok erről a véleményeteket! <33

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

Pillanatnyi boldogságomnak a férjem hangja vetett véget.
 - Végre, hogy megvagy! - mosolyodott el. - Gyerünk vissza, még vár rád életed két legfontosabb tánca.
 - Rendben. - bólintottam engedelmesen. Sose tartott kalitkában - képletesen szólva -, mégis úgy éreztem, hogy engedelmeskednem kell neki. - Köszönöm a táncot. - fordultam vissza Zayn-hez. - Vigyázzatok magatokra! - suttogtam fülébe, amikor megöleltem.
 - Oké. - bólintott, majd utunkra engedett. Lou is ott állt, halványan rám mosolygott, majd egy alig láthatót bólintott, miszerint vigyázni fog a fiúkra, és bármikor hívhatom.

Éjfél után kicsivel kézen fogva sétáltam a kocsihoz újdonsült férjemmel az oldalamon. A fiúk már nem voltak ott, 11 után elmentek. Éppen annyit búcsúzkodtak, amennyi elég volt. Beültem Ian mellé, aki gyújtást adott, majd kezét az enyémre simította.
 - Készen vagy? - kérdezte.
 - Amennyire csak lehet. - sóhajtottam nagyot.
 - Ne aggódj! Jó lesz. Görögország csodás hely. - mosolyodott el szélesen, amin nekem is muszáj volt mosolyognom. - Oké, hogy csak 1 hétig tudunk maradni a munkám miatt, de akkor is jó lesz. Próbálok mindent megtenni, hogy a kialakult helyzet ellenére boldog légy.
 - Köszönöm, Ian. - sosem becéztük egymást. Semmi 'drágám', 'szívem', 'édes' vagy 'kicsim'. Soha.

Kos szigetére repültünk. Csodás tengerpart, forró levegő, hűsítő víz.

Utolsó éjszaka, amikor már Ian elaludt, még utoljára lementem a partra. Lengedezett a szél, alig lézengett pár ember a homokos parton. Lekaptam a lábamról a sarut, kezembe fogtam, majd elindultam utolsó sétámra itt, az egyik legszebb görög tengerparton. A tengervíz mosta a lábam, miközben végiggondoltam az életem. Olyan ember mellett kell élnem, akit nem szeretek. Legalábbis nem szerelemből. Szeretem, mint barátot. De egy baráttal csak nem érintkezik testileg az ember. Legalábbis normális ember. De én közel sem vagyok normális. Ismerek egy világhírű fiúbandát, a legjobb barátom egy fiú, aki szupersztár. Együtt voltam egy sráccal több mint fél évig, aki szintén szupersztár és nem mellesleg a legjobb barátommal van egy bandában. Hihetetlen tehetségesek, helyesek, kedvesek, aranyosak, figyelmesek és csodálatos srácok, akiket fogalmam sincs, hogy mikor láthatok viszont.

Lassan már hajnalodott, ezért visszamentem a szobánkba. A huzat becsapta az ajtót, időm sem volt elkapni. Ian sűrű pislogások közepette vezette rám zöld tekintetét.
 - Baj van? - kérdezte rekedt hangon.
 - Nem, csak nem tudtam aludni. - simítottam végig arcán. - Még alhatsz pár órát. Feküdj vissza! - mosolyogtam rá.
 - Ha gondolod, most is mehetünk. A gép már itt van tegnap este óta. - állt fel az ágyról.
 - Rendben. - bólintottam.

Reggel szálltunk le LA repterén. Görögországban már este volt ekkor, de az időeltolódás miatt itt még csak most virradt. Álmosan, fáradtan másztam le a gép lépcsőjén. A váróba kiérve rengeteg újságíró és riporter állta utunkat. A biztonsági őrök épségben kijuttattak minket az autóhoz, amibe sietősen szálltunk be.

Hazaérve nyögve estem be az ágyunkba. Ian nem is szólt semmit, csak lágyan megcsókolt. Belülről undorodtam ettől a ténytől, hogy el kell játszanom a boldogságomat.

Három hét telt el. A kanapén ültem, Niall kedvenc chips-ét majszoltam, valami béna szappanoperát nézve, amikor csengettek. Melegítőnadrágba, kinyúlt pólóban nyitottam ajtót. A postás már megszokta, hogy mostanában így nézek ki, szóval meg sem lepődött. Mosolyogva nyújtotta át a levelet, ami eléggé vaskos volt.

A kanapéra lehuppanva olvastam el a nekem szánt levelet, mely Paul Higgins-től kaptam.

Hatalmas mosollyal az arcomon rohantam a szobába, előkaptam a bőröndöm, majd belehánytam a ruháim. Nem volt sok időm, lassan beesteledik, és még Ian-t is fel kell hívnom, értesítenem a dolgokról. De személyesen csak jobb lenne. Normális ruhába öltöztem, majd lerohantam a lépcsőn.
 - Bob! - kiáltottam. Az étkezőből kilépő férfira vezettem a tekintetem. - Elvinne a férjemhez?
 - Természetesen, asszonyom! - bólintott, majd nyitotta előttem a bejárati ajtót.

 - Szia. Bocsáss meg, hogy nem jelentkeztem be. - mentegetőztem, hogy csak úgy rátörtem.
 - Neked nem kell. - mosolyodott el, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
 - El kell mennem egy időre. Londonba. - hajtottam le a fejem. 

 - Van okom aggódni? - kérdezte. Fogalmam sem volt, mit válaszoljak. Fogalmam sem volt arról, mi fog Londonba történni. Akármi bekövetkezhet, amire nem is tudok felkészülni. - Szóval van. - sóhajtott keserveset.
 - Nem, Ian, félreérted. - próbáltam magyarázkodni. Feleslegesnek bizonyult.
 - Mikor indulsz?
 - Hajnalban megy a gépem. Paul küldte. - dugtam kezem a farzsebembe. - Mennem kell. - szólaltam meg pár perc kínosnak nagyon is mondható csend után.
 - Gyere vissza, jó? - kérdezte, majd egyik kezemet kihúzva a zsebemből megcsókolta. Mindig is illedelmes volt, de ez túl ment mindenen. Ilyen pillanatba nem egy kézcsókra van szükségem.
 - Oké. - kihúztam kezem az övéből, majd megöleltem. - Szia. - köszöntem vissza az ajtóból.

A váróba kiérve veszettül kerestem Paul-t a hatalmas tömegben. Annyira nézelődtem, hogy alig vettem észre, hogy valaki a vállára kap, csomagomat pedig másik kezébe veszi.
 - Haladni kell, nem nézelődni, csajszi! - nevetett fel az ismerős idegen.
 - Letennél? Tudok menni a saját lábamon is, hidd el! - nevettem hangosan, mert elkezdett csikizni. - Paul, hagyd már abba!

Az ismerős ház ajtaja előtt álltam Paul-lal az oldalamon.
 - Menj már! - noszogatott. Bólintottam, majd halkan benyitottam. A nappaliba érve megpillantottam Liam-et és Lou-t, amint éppen Wii-znek, Niall a kanapén elnyúlva tömi magát nasival. Harry gondolom a konyhában van, valamit főz. Zayn pedig egy szál melegítőnadrágban, kócos hajjal csoszogott le a lépcsőn. Amikor megpillantott, hatalmas mosoly kúszott az arcára.

Miután a fiúk kiörömködték magukat, hogy itt vagyok, és maradok is pár napra, leültünk a kanapéra beszélgetni.

 - És? Milyen a házas élet? - kérdezte hirtelen Niall. Van olyan, hogy az ominózus pillanatban nem fogja fel a dolgok súlyát vagy éppen lényegét, és majd csak később esik le neki. Na, ez is egy ilyen pillanat volt.
 - Jó. - bólintottam erőltetett mosollyal az arcomon. Alig észrevehetően Lou-ra pillantottam, aki épp engem nézett. Szemében láttam, hogy sajnálja, hogy így alakult az egész. - És amúgy Bella hol van? És El? - próbáltam témát terelni. Lou vette a lapot, rögtön válaszolt.
 - El a szüleinél van egy hétig. Tegnap ment el. Sajnálom, hogy nem találkoztok. Bella is hazament, de ő napokon belül visszaér.
 - Harry! - szóltam rá a srácra, aki annyira megijedt, hogy kiejtette a kezéből a távirányítót. - Na, mi van? Nem tiszta a lelkiismereted? - kacagtam bénáskodásán. ( van ilyen szó egyáltalán? - szerk. megj. )

 - Hagyjál már! - mondta olyan 'ó, hogy kapnád be' hangsúllyal.

 - Hallottam, hogy van egy csaj a láthatáron. - húzogattam a szemöldököm. Lehet, nem kellett volna, de minél hamarabb el akartam terelni a témát magamról.
 - Öhm, hát, ja. - vakargatta tarkóját. Már ismertem jól, így tudtam, rettentő zavarba jött.
 - És, talán a nevét is megtudhatom? - kíváncsiskodtam.
 - Leila. Szőke hajú, gyönyörű. Kedves, aranyos... - sorolta volna, ha félbe nem szakítja Louis.
 - ..vicces, cuki, édes, és még mindenféle jó, amit már - Harry felé fordult és szinte rámászott - ezerszer hallottam. - kiáltotta.
 - Ennyiszer elmondtam volna? - kérdezte kínosan nevetve.
 - Dehogy, csak olyan napi 100x - mondta erősen gesztikulálva Niall. Most leesett neki valami még időbe.

Fürdés után az egyik vendégszoba ágyán elnyúlva gondolkoztam, aminek elég hamar vége is szakadt, ugyanis  valaki kopogott az ajtómon.
 - Gyere! - szóltam az ajtó túloldalán álló fiúnak. Mivel én voltam az egyedüli lány itthon, ezért biztos voltam benne, hogy az egy srácom áll odakint. Lou-ra vagy Harry-re számítottam, de nem ők voltak. Niall még a konyhában volt, amikor feljöttem, Liam meg a barátnőjével telefonál, Zayn pedig egész nap nem szólt hozzám. Mégis ő lépett be a szobámba. Felültem az ágyamon, majd megvártam míg leül az ágyamra. Pár percig csendben ültünk egymás mellett, majd megemberelte magát, és megszólalt.
 - Csak egy kérdésem lenne. - nézett rám izgalomtól és félelemtől csillogó barna íriszeivel. Elvesztem gyönyörű tekintetében, nem tudtam szabadulni. Nem is akartam. - Boldog vagy?
 - Öhm, nem tudom. - tértem vissza a valóságba. - Az esküvőmön az voltam, mert ott voltatok. A nyaraláson nem voltam boldog, mert nem voltatok ott. Most boldog vagyok, mert veletek vagyok. Ha nem vagytok velem, akkor nem érzem teljesnek magam. - fakadtam ki. Nem akartam, hogy Zayn tudja, mit érzek, de el kellett mondanom valakinek. - Hiányoztok, minden nap, minden percében. Fogalmam sincs, hogy milyen módon lehetnék a közeletekben. - sóhajtottam nagyot. Felállt az ágyról, majd megállt előttem. Az ágy szélére térdeltem, hogy jobban lássam és közelebb legyek hozzá.
 - Kérlek, ne mozdulj, akármit is csinálok! Rendben? - nézett rám gyönyörű szemeivel.
 - Re-rendben. - dadogtam. Halvány lila gőzöm sem volt afelől, hogy mit akar csinálni. Egyre közelebb hajolt hozzám, éreztem leheletét az arcomon. Kezeim automatikusan mozdultak nyaka felé.
 - Ne mozdulj! - suttogta ajkaimra. Megremegtem, gerincemen jóleső bizsergés futott végig, amit már régen nem éreztem.
 - Kérlek! - suttogtam, miközben ajkai már súrolták ez enyémeket. Ennyi elég volt neki. Nem bírta magát tovább türtőztetni, lecsapott ajkaimra. Hevesen, vággyal túlfűtött érzelmekkel csókolt. Feltolt az ágyra, megtámaszkodott oldalamon. - Kérlek! - még mindig kérleltem, hogy megérinthessem. Finoman megharapta ajkamat, tudtam, mit akar. Ujjaimmal fekete hajába túrtam. Másik kezemet meztelen hátán simítottam végig. Ujjai pólóm alá vándoroltak és megtalálták melleim.
 - Érezni akarlak! - nyögte számba, én pedig teljesítettem kérését.