I. évad 38. rész

Hey :'33

Itt az új! Nem vagyok vele megelégedve, de hoztam, mert megígértem! A következőre több időt szánok majd, ígérem! <33

Köszönöm a 19 pipát, a 4 komit és a több mint 20940 oldalmegtekintést! A DÍJAT IS KI FOGOM TENNI HÉTVÉGÉN!!! :))) LEGJOBBAK VAGYTOK, IMÁDLAK TITEKET <33

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

Arra eszméltem fel, hogy Lou a szemem előtt lengeti kezét. Szóval Ian is tudott róla, csak én nem.
 - Miért titkoltátok előlem? - vontam kérdőre. - Jobb, hogy tőled kell megtudnom, hogy mit csinált, amíg nem voltam mellette? Könnyebb a lelketeknek, ha ilyennek láttok?
 - Azt hittük, hogy rendbe jött. Egyikőnk sem gondolta volna, hogy ennyire súlyos. - nézett rám csodálatosan tengerkék szemeivel.
 - A nézésed sem hat meg, sajnálom! - ráztam a fejem. - De 3 hónap alatt hogy a francba tudta így tönkretenni magát? - komolyan halvány lila gőzöm sem volt afelől, hogy hogyan lehetséges ez.
- Zayn amúgy is indulatos srác.. - jó, ebben igaza van. - .. és nem is tiszta anyagokat vett vagy mit csinált. Ez teljesen tönkretette a szervezetét. 3 hónap alatt ilyen nem valószínű, de ő volt az az egy a millióból, akinek sikerült. Az érkezésed előtti napokban tette le. - sóhajtott hatalmasat. Féltem a következő mondatoktól. Mint később kiderült, volt is okom. - Mielőtt megérkeztél, azelőtt volt egy dühkitörése. Belevert az ajtajába egy csomószor, és nem tudtunk vele mit csinálni. De azóta semmi erre utaló jel nem volt. Nem tudom, hogy hogyan történhetett.
 - Megkért, hogy menjek ki a konyhából, mert le kell nyugodnia. De én nem tettem és megcsókoltam. Miattam van minden! Az is, hogy drogba és piába menekült, és az is, hogy elvesztette a fejét. Én vagyok az oka! - hangom olyan decibellel hasított a levegőbe, hogy Lou összerezzent. - Bocsáss meg! - simítottam végig fedetlen karján.
 - Nem gond. - suttogta. Furcsa volt, túlságosan is furcsa.
 - Lou, mi a baj? - kerestem a tekintetét, de nem találtam.
 - El kell menned L.A.- be. - nyögte ki nagy nehezen. Bennem a vér is meghűlt egy pillanatra. Micsoda?
 - Mi? Mit mondasz? Hogy elmegyek? Nem, azt nem! Nem is értem, miket mondasz! - akadtam ki. Miért akar ő is elküldeni?
 - Ha ez kiderül, vége a jófiúkból álló bandának és a jóhírünknek is. - jelentette ki nemes egyszerűséggel. Ismét felment bennem a pumpa, éreztem, hogy pillanatokon belül robbanok. Be is következett.
 - Szóval azért hagyjak fel az eddigi csodás életemmel, hagyjak itt mindenkit, beleértve titeket is, csak azért, hogy nehogy kiderüljön, hogy egy kibaszott drogos van a bandában?! - szinte üvöltöttem. Nem is az dühített fel, hogy el akar küldeni, hanem az, hogy csak emiatt. Nem hittem el, amit az imént hallottam a saját fülemmel és az Ő szájából. - Lemegyek a fiúkhoz, és megkérdezem őket is! - pattantam fel az ágyról, majd színpadiasan, királylányhoz méltóan estem ki az ajtón.

 - Gyere, te nyomi! - segített fel legjobb barátom a földről. A nappaliba érve mindenkit ott találtam, kivéve az egyetlen ír zabagépet.
 - Elment a barátnődért. - suttogta fülembe. Egy bólintással elintéztem, majd a srácokhoz fordultam.
 - Fiúk! - nem figyelnek. - Hahó! - emeltem fel a hangom, de mit sem segített. - Figyeljetek már! - léptem a tv elé, majd egyszerű és gyors mozdulattal kikapcsoltam, majd kivettem Harry kezéből a távirányítót. - Szerintetek is menjek vissza Amerikába csak azért, hogy nehogy kiderüljön Zayn kis afférja a droggal és a piával? - az említett ijedten kapta rám a tekintetét, szemeiben megbánást véltem felfedezni. - Ne aggódj, ha elküldötök, elmegyek. Örökre. - egészítettem ki mondatom. Egy ideig csendben ültek, majd egyszerre felsóhajtottak. Ezt gyakorolni szokták? - Nos, ki szavaz arra, hogy menjek? - mindenki feltette a kezét. Elszomorodtam, de persze megértem. A hírnév fontosabb, mint én. - Jó, csak a poén kedvéért. Ki szavaz amellett, hogy maradjak? - a kezek ismét a magasba röppentek. Döbbenten néztem végig a fiúkon. - Megmagyaráznátok?
 - Szeretnénk, ha velünk maradnál, de Zayn titka sem derülhet ki. - magyarázta meg végül a csapat legértelmesebbje, majd nagy sóhajok közepette felállt a kanapéról. - Ha haza akarunk menni, akkor pakolni kéne.
 - Bells amúgy is Niallel megy Mullingarbe, szóval tiéd a ház. - tárta ki hosszú karjait Harry, majd laza mozdulattal az ölébe vont, majd nyomtam az arcára egy puszit. Zayn szikrázó szemekkel nézte végig kisebb enyelgésnek nem mondható érintkezéseinket és ha szemmel ölni lehetne, Harry rég egy fekete koporsóban feküdne. De morbid gondolataim vannak, jesszus! Harry a fülemhez hajolt, majd belesuttogott. - Ne aggódj, kitalálunk valamit! - mosolygott rám, majd mindhárman fogták magukat, és az emeletre mentek. Három ajtócsapódás és a házban csend uralkodott. Csak ketten maradtunk a földszinten, de egyikőnk sem szólt egy árva szót sem.

- Lola, én sajnálom.. - törte meg a csendet. Nem hagytam, hogy befejezze.
 - Sajnálod? Hát én is! Sajnálom, hogy ilyen ember lettél! Mi a szarért teszed tönkre magad? Visszajöttem, itt vagyok veletek, nem? Itt vagyok, pedig a férjemmel kéne lennem Los Angelesben. Ian pedig pontosan tudja, hogy mi történik köztük és azt mg én tudom, hogyha visszamennék, mi várna rám. De én ennek ellenére is itt vagyok, melletted. Azok után sem rohantam el miután az a dolog.. kiderült. - hallottam, ahogy nyílik az ajtó, de nem is érdekelt. - Te is jól tudod, hogy Ian már apuka, és a gyerekének nem én vagyok az anyja. Én tőled akarok gyereket, senki mástól. Csak tőled! Annak ellenére is, hogy ... - elcsuklott a hangom. A sírás fojtogatott, könnyeim előtörni készültek, és én nem tudtam megállítani őket. Igazából nem is akartam, csak azt, hogy eluralkodjanak rajtam az érzések.
 - Lol, jól vagy? - kérdezte hátam mögül egy ismerős, női hang. Megfordultam tengelyem körül, és szembe találtam magam az egyik legszebb női arccal.
 - Bella! - ugrottam nyakába legjobb barátnőmnek. - Niall, húzzál fel pakolni, ma este mentek haza! Futás, futás! - hessegettem fel az emeletre. Bella elment fürdeni, Zayn pedig még mindig a nappali közepén állt meggyötört arccal.

Valaki rátenyerelt a csengőre. Komótosan az ajtóhoz lépkedtem, majd kinyitottam. Senki sem állt előtte, de amikor visszafordultam, észrevettem az ajtóra ragasztott levelet Nekem címezve. Kihajtottam a lapot, majd elolvastam.

Május végéig adok haladékot! Ennyi időd van elfelejteni és kiélvezni a Malik gyerek által szerzett örömeidet! Addig nem kereslek, hogy utána jobban el tudjak veled játszani! Csókollak, Ian

Zokogva rogytam le az ajtó tövébe. Hogy tehet ilyet? Hogy képes erre?
Zayn gondolom már sokallta visszatérésemet a nappaliba, ezért utánam jött. Piros szemekkel nyújtottam át neki a levelet, és most valahogy nem érdekelt, hogy drogozott vagy ivott. Most nem érdekelt, ezentúl nem is fog! Vele akarok lenni, kiélvezni minden egyes pillanatot, amit vele tölthetek. Könnyes szemeimmel is láttam, hogy a sós cseppek végigfutnak borostás arcán. Fájt így látni, fájt sírni látni. Felhúzott a lépcsőről, az ajtót becsukta mögöttünk, majd óvatosan nekilökött. Tudta jól, hogy egyikőnk sem képes eltámolyogni a kanapéig, ezért az ajtónak döntött, hogy legalább ha én meg tudok állni, valamennyire őt is meg tudom tartani.

Szorosan magához ölelt, és csak sírt pontosan úgy, ahogy én is.
 - Vigyázni fogok rád! Nem hagyom, hogy az a tetű bántani merjen! - fogta erős kezei közé törékeny arcom. Mélyen a szemembe nézett, engem pedig rabul ejtettek barna, csillogó szemei. Sosem gondoltam volna, hogy valaki ekkora hatással lesz rám, mint Ő. A pillangóim ( vagy egy egész állatkert ) életre keltek, lábaim megremegtek. Vágytam csókjára. Ez ebben a pillanatban nem következett be. Kaptam tőle egy homlokpuszit, mely épp annyira volt erős, mint gyengéd. Gyomrom megremegett, pillangóim szálltak mindenfelé, kitörni készültek. Vajon valaha is el fog múlni ez az érzés?