I. évad 27. rész

Sziasztok!

Jézusom!!! KÖSZÖNÖM A 11.070  megtekintést, az 5 pipát ( sajnálom, hogy több nem jött össze ), a 4 komit és a 17(!) feliratkozót <33

Imádlak titeket! :))

Ebben a részben fény derül dolgokra, így majd megértitek a szakítás okát..

A szavazás még ma éjfélig tart!!! A blogom főszereplője Harry lenne, és egy kicsit a sötét oldalát mutatnám be. Persze ha nem lesz annyi szavazat, amennyire szükségem lenne, akkor tárgytalan az ügy. :(

Folytatom Lola és Zayn történetét természetesen bonyodalmakkal fűszerezve!

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

I'm not sure..

(ajánlott zene)

Lou leült mellém és várt. Várta, hogy kisírjam magam, hogy annyira lenyugodjak, hogy el tudjam mondani, pontosan mi is történt. Csak ültem a kanapén, szürcsölgettem a forrócsokit, és bámultam az időközben hullani kezdő hópelyheket. Lou hátradőlt a kanapén, majd megszólalt.

 - Akkor most hova mész? Anyád mit fog szólni, ha csak úgy eltűnsz? Belegondoltál, mekkora fájdalmat okoznál neki? - tette fel kérdéseit, melyekre nem tudtam a választ. Megráztam a fejem, mellyel nemleges válaszomat fejeztem ki. - Szeretnél ideköltözni? Csak hogy legyen majd társaságod.
 - Megtennéd? - néztem rá még mindig könnyes szemekkel.
 - Ha El beleegyezik, persze. Érted megtenném. - mosolyodott el, majd kitárta karjait. Letettem a bögrémet az asztalra, majd átöleltem, és a fejemet a mellhasára hajtva aludtam el.

Amikor felkeltem, Lou mosolyogva üdvözölt.
 - Megyünk a cuccodééért! - dalolta. Halványan elmosolyodtam, majd feltápászkodtam a nem túl kényelmes kanapéról. Felkaptam a cipőmet, majd kimentem a házból. Vagyis mentem volna, ha Eleanor nem támad le.
 - Örülök, hogy hozzánk költözök. Bár jobban örültem volna, ha nem ilyen áron, de... Jó helyen leszel. - mosolygott rám aranyos mosolyával, amelyikkel magába bolondította a mára legjobb barátommá vált kék szemű énekest.
 - Köszönöm, hogy itt lehetek.

Otthon egy levél várt a konyhaasztalon. Amikor elolvastam, a szívem kihagyott egy ütemet. Vagy kettőt. A levél a nagyapám kézírásával tárult szemem elé, melyet még több éve írt a halála előtt. Ez állt a levelében:

Drága Lola!

Szeretnék előre is hatalmas nagy bocsánatot kérni a tettemért. Amikor elvesztettem a fogadást, de még nem voltál velünk. Akkor jó nagy viccnek számított a dolog.. Mára már ezerszer megbántam. Január 12.-én menni fog hozzád egy fiatalember, Ian. Nem tudom, hogy hol leszel ekkor, de édesanyád már elküldte neki a címed. Ő lesz a férjed. Össze kell házasodnod vele. Ezt kapta az, aki bukott. Az első lány unokáját hozzá kell adja a győztes fiához.

Még egyszer mondom, nagyon sajnálom! Bárcsak változtathatnék rajta! De nem tudok. Már nem! 

Légy boldog és élj teljes életet!

Papi

Szemeimet könnyek lepték el. Hogy tehette? Mindenki tudta ezek szerint, csak én nem? Miért kellett elhallgatniuk előlem? Mire jó a titkolózás? Ha tudtam volna, nem engedem közel magamhoz Zayn-t. Zayn! Tudta! Azért szakított velem, mert megtudta! Fájt, amit a nagyapám tett, de ahogy mondta, nem lehet rajta változtatni. Még van 6 napom felkészülni rá lelkiekben, hogy hamarosan férjhez megyek egy vadidegen emberhez.

Ekkor éreztem, hogy valaki megáll mögöttem.
 - Lou, kérlek, légy őszinte! Te tudtál erről? - kérdeztem elfojtott hangon. Kimondottan féltem a választól.
 - Igen. - szólalt meg pár perc csend után egy mély hang. Ezek szerint itthon van. Nem láttam még bőröndöket, szóval nagy valószínűséggel nem megy el úgy, mint én. Nem menekül el. A papírt leejtve fordultam meg, és bújtam hozzá. Nyakába temettem arcomat és tudtam, hogy talán most utoljára ölelhetem meg így, minden ok nélkül. Kezeimet arcára simítottam, majd magamhoz húztam. Homlokomat övének döntöttem, és csak néztem csillogó, barna íriszeibe. Ajkait enyémekre nyomta és megcsókolt. Olyan lágyan, mint még soha. Nyelveink a dominanciáért küzdöttek, természetesen ő nyert. Kezeit combom alá csúsztatta, megemelt és a pultra ültetett. Tökéletesen belőtt hajába túrtam, de nem zavarta. Amikor én túrok bele, akkor még élvezi is, hogy enni vágok a csodás hajkölteményének. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, így húzva a lehető legközelebb magamhoz. Kezei pólóm alá csúsztak, majd felkúsztak végig a hátamon, egészen a melltartómig. Ekkor eszembe jutott valami, így hirtelen elváltam ajkaitól, ő pedig megijedve figyelt.
 - Mi a baj? Elrontottam valamit? - kérdezte aggodalomtól túltengő szemekkel fürkészve.
 - Nem, dehogy! - ráztam hevesen a fejem. - Csak Lou itt van. - néztem rá.
 - Hidd el nekem, hogy nincs. - mosolygott rám azzal a híres féloldalas mosolyával, majd fenekemnél erősen tartva felemelt. - Gyere! - szemeiben meggyötörtséget, félelmet, vágyat irántam, és birtoklási vágyat láttam. Tudatni akartam vele, hogy nincs mitől félnie. Felvitt a szobájába, majd finoman ledöntött az ágyra. Faltuk egymást, hisz tudtuk jól, lehet, hogy ez az utolsó alkalmunk együtt. Mindenhol éreztem csókjait, melyek szinte égettek. Nem tudom, mi lesz velem a jövőben. Ki lesz a férjem?
 - Ne gondolkozz annyit! Rám figyelj! - suttogta a fülembe, majd apró csókokkal lepte el a nyakam. Csókjai elgyengítettek, kiszolgáltatottnak éreztem magam. Amikor az egyik csókjánál, melyet a nyakamra adott, felnyögtem, éreztem, hogy olyat tesz, amit az együtt töltött idő alatt csak egyetlen egyszer. A legelső alkalomkor. Az érzékeny pontot a nyakam és a járomcsontom találkozásánál fogaival finomat harapni kezte, majd ajkaival szívta. Felnyögtem.

Együttléteink alatt, még sose éreztem, hogy ennyire szeretne és ragaszkodna hozzám. Most először éreztem úgy, hogy szeretkezünk.