Sziasztok! Bocsi, hogy régen hoztam! Nagyon sajnálom! Mivel nekem rendkívüli szünetem van, mert a tanárok Rómába utaztak, így még keddig itthon leszek. TUTI, hogy jönni fog rész. :)
Köszönöm a 13 pipát, a 15 feliratkozót és a 9742 látogatót! LEGJOBBAK VAGYTOK! <33
Szóval! Komizzatok, pipáljatok, itt az új! ;))
Ebből az évadból, még talán 5 rész lesz, nem tudom! A következő évad ideje alatt is szeretném, ha velem maradnátok! :))
Jó olvasást!
I hope you like it! <33
xx, D
 |
| Két karját körém fonva
szorosan magához ölelt. Egy szívdobbanásnyi időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt. Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik. |
Reggel valami eszméletlen sikításra keltem. Zayn még mindig a karjaiban tartott, tehát miatta biztos nem sikítanak a lányok. Az éjszaka folyamán valahogy kiskifli-nagykifli pózba sikerült forgolódnunk, szóval nem láttam Zayn arcát, hogy ébren van-e már. Egyenletesen szuszogott, szóval még igencsak alszik, és nem kelt fel a lányokra. Óvatosan lefejtettem derekamról szorosan ölelő karját, majd az ágyból lassan kikeltem... volna.
- Nem szökünk. - szólt rekedtes hangján Zayn, és elkapta a derekam.
- Anyukád nincs itthon, mi felelünk a lányokért. Már sikítoznak, szóval jobb, ha megnézem, mi történt. - majd megfogtam a kezét, és visszatettem az ágyra. Hát oké, Zayn vissza is aludt.
- Nem aludtam vissza, csak felesleges lemenni, mert úgy is Wali ott van velük. - hallja a gondolataimat, vagy mi a szar? Gyorsan magamra kaptam a szekrényből Zayn egyik melegítőnaciját, majd a bőröndünkből kivettem egy melegítőfelsőt, majd kiléptem a szobából. Safaa ott szaladt el előttem ismét sikítva. Do kergette és kiabált vele.
- Lányok! Elég lesz! - szóltam, de mintha nem is nekik beszéltem volna. Beszaladtak az egyik szobába és az ágyon keresztül kergetőztek, miközben még Do mindig kiabált Safaa meg sikítozott. Bementem utánuk, becsuktam az ajtót, majd kidőltem és vártam. Eltelt 10 perc mire lenyugodtak.
- Lenyugodtatok, lányok? - kérdeztem. Bólintottak. - Mi a baj?
- Szendvicset akartam neked meg Zayn-nek csinálni, de Do megtiltotta, hogy felkeltselek titeket, és bevigyem a reggelit. Én mondtam neki, hogy hagyjon békén, én akarom megcsinálni és hogy be is fogom vinni, és ekkor kergetni kezdett.
- Ez a nemokos reggelit akart nektek csinálni a tűzhelynél, mert a szendvicsek mellé tojást is akart bevinni. Megtiltottam neki, erre ő kiabálni kezdett velem, hogy ő akkor is megcsinálja, és felviszi nektek. Erre kergetni kezdtem. - mondta Safaa és Do egyszerre.
- Lehetetlenek vagytok. Akkor csináljunk Zayn-nek reggelit, mert ő még alszik. Oké? - kérdeztem. A lányok heves bólogatásba kezdtek. A lányokat leküldtem a konyhába, hogy én is megyek nemsoká, csak benézek Zayn-re. Benyitottam a szobába, és akkor megint elállt a lélegzetem. Egy szál boxerbe veszített előttem és küldött felém a féloldalas mosolyából egy adagot. Éreztem, hogy elolvadok és kiskanállal kell összeszedni. Tetkói rosszfiússá tették. Nagy nehezen meg is tudtam szólalni.
- A lányok reggelit akartak nekünk, de mivel én felkeltem, ezért csak te kapsz. Feküdj vissza, nemsoká hozzuk. - hadartam el, majd gyorsan kiléptem a szobából. Mély levegőt véve indultam lefelé, de szembe kerültem Wali-val. Eszelősen elmosolyodott, majd megfogta a kezem és lehúzott a lépcsőn. 10 perc alatt megcsináltuk a reggelit. Tükörtojásokat csináltunk, sok adag rántottát, teát, kávét és szendvicseket. Szóval csoportos reggelizés Zayn ágyában. Én vittem a tálcát elől, a lányok mögöttem sétáltak fel. Do kinyitotta az ajtót, majd bevittük a reggelit neki. Letettem az éjjeli szekrényre, majd leültem mellé. A lányokra néztem, kik bólintottak, hogy oké, ébreszthetem. Persze én és Wali tudtuk, hogy fent van már, de Safaa is örüljön.
- Zaynie! Kelj fel! - simogattam arcát. Nem reagált. Megpusziltam álla vonalát. Semmi. Arcát is megpusziltam. Semmi. Szája szélére nyomtam finom puszit. Igen! Győztem. Beleremegett. - Tudtam, hogy fent vagy! A lányok is itt vannak, reggeli! - mosolyogtam rá, amikor kinyitotta a szemét.
A reggeli után mi is felöltöztünk. Eléggé későn keltünk, szóval mire felöltözünk hazaért Tricia is. Zayn mondta, hogy elvisz az egyik haverjához, és majd csak délután jövünk vissza, és késő délután megyünk Londonba. Amint ez megbeszélték, autóba ültünk és elindultunk.
- Mondanál róla valamit? - kérdeztem.
- Hidd el, hogy amint meglátod, mindent meg fogsz érteni. - mosolygott. Mi az, hogy mindent meg fogok érteni?
- Zayn, ne csináld már! - nyavalyogtam. - Legalább csak annyit, hogy honnan ismered?
- Ő is bradfordi. Igaz, majdnem 10 évvel idősebb nálam, de jóba vagyunk. - ezt nem hiszem el! Miért nem mondja meg, hogy xy-hoz megyünk? Miért titkolja el? Azt hiszi, hogy ha meghallom, hogy ki az, elszaladok? Jó, volt rá precedens, hogy elszaladtam tőle, de az még a kapcsolatunk elején volt.
- Lol! Megjöttünk. - mosolygott rám azzal a híres na most ugrik a majom a vízbe mosolyával. Hát oké.
- Istenem! Most segíts! - sóhajtottam fel.
- Bocsi, de most szabin vagyok. - nevetett fel. Rögtön leesett, hogy mire mondta. Felnevettem, majd kiszálltam a kocsiból. Mellé léptem, megfogtam a kezét, ő pedig a ház felé vezetett. Becsengetett, majd felém fordult.
- Ne lepődj meg, légyszi! - komolyan nézett rám.
- Hát ha így nézel rám, félni fogok. - húztam el a szám, és ekkor kinyílt az ajtó. Olyan embert pillantottam meg, akiről nem hittem volna, hogy legalább egyszer az életben találkozok vele. Teljes életnagyságban ott állt előttem és a barátomra mosolygott.
- Gyertek beljebb! - invitált minket kicsi otthonába. - Amúgy Steven Frayne vagyok. - nyújtotta a kezét.
- Lola Hamilton. - fogadtam el, majd megráztam kezét. Kezeim remegtek, hogy itt áll előttem.
- Lola nagy rajongód, szeretne veled egy képet. - szólalt meg Zayn. Hirtelen rá kaptam a tekintetem és alig láthatóan megráztam a fejem.
- Jaj, de nem ezért jöttünk hozzád. - tiltakoztam rögtön. Steve mosolyogva megrázta a fejét, majd odanyújtotta a telefonját Zayn-nek. Én is előkaptam a zsebemből az almás telefonom, és odadobtam neki. Tudtam, hogy úgyis elkapja. Steve odaállt mellém, majd a kamerába mosolygott. Zayn mindkét telefonnal csinált egy-egy képet, majd visszaadta.
- Tedd a kezeid közé a telefont! - megmutatta, hogy hogyan is gondolja. Jobb kezembe beletettem a telefont, majd bal kezemet a telefonra fektettem. Kezeit a kezeimtől 10-10 cm távolságra tette és szemeit lehunyta. - Ne mozogj! - utasított. 15-20 másodperc múlva elvette kezeit. - Nézd meg! - bólintott. Kinyitottam a kezeimet és megláttam a tökre átlátszó telefonom.
- Na menj a picsába! - nevettem fel. Zayn kivette a kezemből a telefonom, és odaadta Steve-nek.
- Na, te nagy illúzionista! - kuncogott fel halkan. - Csináld vissza, Dy! - Steve bólintott, majd elvette a telefonom Zayn-től. Kezei közé vette, és rázni kezdte.Pár rázás után kinyitotta kezét, és a telefonom 1/5 része újra fehérben pompázott. Ezt még megcsinálta háromszor, majd visszaadta a teljesen ép telefonom.
Délután 4 óra tájékán leléptünk tőle.
- Köszönöm, hogy láthattam. - mosolyogtam Zayn-re, és végigsimítottam bal kezemmel a combján.
- Köszönöm, hogy eljöttél velem. - mosolygott vissza. Kezeimmel még mindig combját simogattam. - Lola! Ha így folytatod, akkor meg kell állnom. Vagy pedig belemegyek valamibe. - nézett rám könyörgőn. Nem ez volt a baja, tudom. Hanem az, hogy most nem lehet semmi köztünk. Felemeltem a kezem a fejem mellé, amolyan nem is csináltam semmit pozícióba és felnevettem. - Ugye tudsz róla, hogy ez rohadtul nem vicces! Neked oké, de nekem nem! - magyarázott nekem, de tekintetét le sem vette az útról. Hamarosan hazaértünk Zayn-ék rezidenciájára. Összepakoltunk, elköszöntünk a lányoktól, majd London felé vettük az irányt.
A Direction házba mentünk előbb, hogy szóljunk a fiúknak személyesen is, hogy hazaértünk és nem evett meg minket a krumpli-katonák hadserege(?) és a répaföldeket is kikerültük(?). Igen, Niall és Lou volt az értelmi szerzője. Bella is ott volt náluk, a kanapén fetrengett Harry-vel. Mindenkit üdvözöltünk, majd kihívtam Bells-t a konyhába.
- Mi van Harry-vel? - mosolyogtam rá olyan tudod, hogy tudom, hogy bejön neked nézéssel.
- Semmi, jól van. - nézett rám ártatlanul.
- Bell! - viszonoztam tekintetét. Csak én nem ártatlanul, hanem jelentőségteljes pillantást vettettem rá.
- Jó, együtt aludtunk. - adta meg magát. - Amúgy utálom ezt a nézésedet, mert mindig eléred vele, hogy elmondjak dolgokat.
- Wááá! - sikítottam fel, de rögtön el is csitultam. - És, mi volt? - kíváncsiskodtam.
- Nem feküdtünk le, ha ezt akarod tudni, de... - lehajtotta a fejét. Itt már van valami. - Randira hívott, és még tegnap este el is mentem vele. Tök aranyos volt, kedves, romantikus, és annyira... minden tökéletes volt. Nem vagyunk címlapon, annyira odafigyelt rám, és egész este együtt voltunk. Vagyis egymás szájában. - lehajtotta a fejét. Szélesen elvigyorodtam, és megfogtam a vállát.
- És hova lett a csak a harmadik randi után lehet valami elved? - vigyorodtam még mindig.
- Az csak a szexre vonatkozik. De az is lett volna, csak... - elpirult.
- De egyszer el kell mondanod neki. Nem fog megharagudni, nem fog otthagyni, nem fog kinevetni. Hazza nem ilyen. - mondtam neki mosolyogva. - Hidd el, nem lesz baj.
- Lola, el kell mondanom valamit. - hirtelen komoly lett a hangja. Eltűnt belőle a gyermeki öröm, a boldogság.
- Mi a baj, Bells? - tekintetét rám emelte, szemei könnyben úsztak. Mi lehet a baj?
- Szóval, tudod, sokszor volt az, hogy elájultam meg összeestem, meg ilyenek. - bólintottam, hogy igen, tudom és emlékszem is rájuk. - Anyu nem bírta tovább és elvitt egy dokihoz, aki megmondta, hogy... - megijedtem. Kezeim remegni kezdtek, teljesen magába szippantott a félelem. - daganat vagy az agyamban. Rákos vagyok. - két szót hallottam újra és újra. Rákos vagyok. A barátnőm rákos. Sírva fakadtam. Zokogtam.
- Mióta tudod? Mikor kezdődnek a kezelések? - kérdeztem, és magamhoz rántottam. Szorosan megöleltem, hogy érezze, végig vele maradok.
- Amikor eljöttél, utána 2-3 nappal. Egy hét múlva. De csak 55% van arra, hogy túlélem. Lehet, hogy nem leszek elég erős, és feladom. - sóhajtotta.
- Nem fogod feladni, végig veled leszek, ahogy a fiúk is. Ugye elmondtad nekik? - kérdeztem.
- Nem mertem. Csak már akkor, ha te is tudod. - szipogott.
- Gyere, mondjuk el nekik. - fogtam meg a kezét, de megtorpant. - Melletted leszek, akkor is, ha ők nem. Gyere! - mosolyogtam rá könnyes szemekkel. Bólintott, majd kiléptünk. Mindenki felénk kapta a fejét, Zayn pedig aggódva fürkészett bennünket. - Bella mondani szeretne valamit. Ne ijedjetek meg, kérlek!
- Nos, hát, szóval.. mindig elájultam, összeestem, meg ilyenek. Anyám nem bírta tovább, elvitt dokihoz. Kiderült, hogy daganatos vagyok. - sóhajtott remegő hangon. - Rosszindulatú daganat. Rákos vagyok. - másodjára még szörnyűbb volt hallani. A fiúk lélegzete elállt, megdermedt a levegő. Érezni lehetett a feszültséget, és a félelmet. Zayn lépett oda leghamarabb, ő kapcsolt legelőször.
- Melletted leszünk Lolával. Ne aggódj, rendbe fogsz jönni! - ölelte magához. Ekkorra már mindegyik srác felfogta, és odalépett hozzá, majd olyanok hangzottak el, mint például "erős vagy, segítünk", " melletted leszünk végig", "bármi kell, csak szólj, és viszem", "szeretünk, és nem hagyunk vele egyedül". Bella szemei könnyben úsztak, és csak egy szót tudott kinyögni.
- Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése