I. évad 14. rész

zene*

Reggel rettentő jó érzés volt arra kelni, hogy a napsugarak kis híján kiégetik a retinám. Zayn édesen szuszogott mellettem, és közben mosolygott. Boldog voltam. Az, akit szeretek és ő viszont szeret, itt alszik mellettem. Tökéletes ajkai most is csókra álltak, de nem volt szívem felébreszteni. Gyors eszmefuttatásomat egy telefoncsörgés zavarta meg, ami nem az enyém volt. A fürdőszoba felőle jött a hang, így kizárásos alapom Zayn telefonja volt az. Kikászálódtam mellőle, majd a fürdőszobába sprinteltem-már amennyire lehet reggelente sprintelni-és megnéztem, hogy ki hívja. Harry volt az, de nem akartam felvenni, lehet, hogy személyes dolog.
 - Vedd már fel! – kiabált reggeli rekedtes hangján Zayn a szobából. Hát, ő mondta. Felvettem.
 - Megfektetted? – szólt bele köszönés nélkül. Kérdése nem lepett meg, Harry-t ilyennek ismertem meg az egyszeri találkozásunk alkalmával.
 - Neked is szép reggelt, Harry! – válaszom nem adott választ kérdésére.
 - Öhm! Szia Lola! – nyöködte.
 - Nem, nem fektetett meg. Tudod, vannak emberek, akikbe szorult némi figyelmesség és tisztelet, de beléd nem sok. Tudod, ha bemész valahova, vagy telefonálsz, az az első, hogy köszönsz. A másik, hogy tisztelettudóan végzed ezt. De neked ma reggel nem ment. – oktattam ki mosollyal az arcomon, amit ő nem láthatott.
 - Bocs, hogyha felkeltettelek! – mondta halkan.
 - Már mindegy! Amúgy is fent voltam. – mondtam, és közben a lépcsőn mentem le, hogy valami kaja után nézzek. Hát nem sok minden volt itthon.
 - Zayn még alszik? Szóval akkor mégis történt valami? – kíváncsiskodott.
 - Harry! – szóltam rá kicsit erősebben a kelleténél. – Bocsi, de tényleg nem volt semmi! De ma átmegyünk, oké?
 - Gyertek! – ott volt a sunyiság a hangjában.
 - Oké, majd megyünk. Puszi! – köszöntem el, és meg sem várva válaszát, letettem.
 - Harry kíváncsiskodott? – kérdezte Zayn, miközben puszikkal lepte el nyakam. Kellemes bizsergés futott végig rajtam, vérem száguldozott ereimben, mire teljesen elpirultam.
 - Hát az több volt mint kíváncsiskodás. De ma át kell menjünk hozzájuk. – közöltem vele az érdekfeszítő információt. – Harry miért kérdezte, hogy lefeküdtünk-e?
 - Hát… Igazából fogalmam sincs. Csak gondolom előjött a perverz énje, és kombinálni kezdett.
 - Mármint? – értetlenkedtem.
 - Most te mire gondolsz, ha azt mondom neked, hogy egy csaj és egy srác egy tök üres, szülőktől mentes házban él pár napja? És se a csaj, se a pasi nem csúnya. – mosolyodott el a végére.
 - Szóval helyesnek tartod magad… - állapítottam meg.
 - Te mondat, hogy kibaszott helyes meg ilyesmik vagyok. – védekezett rögtön.
 - Zayn! – nevettem fel. – Gyere, készülődjünk!

Megfürödtünk – külön-külön –, felöltöztünk. Kajálni nem kajáltunk, majd beugrunk valahova venni reggelit. Zayn felkapta a kocsikulcsokat, és ment az autóért. Én addig bezártam a házat, mire végeztem, Zayn is előállt. Gyorsan bepattantam a baloldalra, és a Direction-ház felé vettük az irányt. A kicsit több mint fél órás úton zenét hallgattunk és énekeltünk.
 - Tudnod kell róla, hogy borzasztó hangod van! – világosított fel a felől, amiről eddig is tudtam.
 - Te pedig borzalmasan undok vagy reggelente! – mondtam, és kipattantam a kocsiból, majd a pékségbe szaladtam. Vettem croissant-ot, meg forró csokit. Fizettem, majd rohantam is a kocsihoz. Míg odaértünk, addig megettük. Jobban mondva én etettem Zayn-t. Érdekes volt, de mindegy is. Hamarosan megérkeztünk, majd Zayn-t magam mögött hagyva rohantam a ház felé. Már majdnem odaértem, amikor elkapta a csuklóm.
 - Akarod, hogy tudjanak róla a fiúk? – kérdezte, mélyen a szemembe nézve. Elvesztem barna íriszeiben. Veszettül csillogtak. Tudtam, hogy nekem nincs ilyen szép szemem, és Ő nem tud ennyire elveszni a tekintetemben, mint én az övében. – Lola! – lengette kezét előttem.
 - Mi? Jaj, bocsi, csak… elbambultam. – nyögtem ki.
 - A szemeimbe néztél, szóval tényleg szép szemem van. – mélázott el. – De mindegy! Szóval…?
 - Hát, felőlem oké. Csak ne ilyen izé legyen a szöveged, hogy „Hát srácok, összejöttünk”. Kicsit gáz lenne. – mondtam neki.
 - Rendben, megoldom. – kacsintott rám, ami nem sok jót sejtetett. Lenyomta a kilincset, majd beléptünk a hatalmas házba. Niall és Louis Wii-ztek, Liam a konyhában sertepertélt, Harry pedig törölközővel a derekán csattogott le a lépcsőn.
 - Sziasztok! – köszöntünk egyszerre Zaynnel, mire mindannyian ránk kapták a fejüket.
 - Lola! – rohant oda hozzám Niall és Lou, szinte feldöntöttek.
 - Hali srácok! – nevettem.
 - Lola? – nézett ki Liam a konyhából. – Szia! – kiáltott fel, majd odajött, és megölelt.
 - Szia! – köszöntöttem. – Harry! Reggel már megbeszéltük!
 - Bocsánat hölgyem! – hajolt le, és kezet csókolt. – Jó reggelt kívánok!
 - Nem azt mondtam, hogy túlozz! De neked is jó reggelt, Harry! – majd megöleltem.

Egész nap csak filmeztünk, kajáltunk, ittunk, filmeztünk, kajáltunk, Wii-ztünk, kajáltunk. Szóval ennyi volt a mai nap. Estefelé Zaynnel hazamentünk, aminek a fiúk nem örültek. Habár Lou este elmegy El-hez, akit még sajnos nem ismerek, de majd biztos bemutatnak minket egymásnak. Nos, barátnő. Amikor Zayn elmondta, hogy együtt vagyunk, Lou felsikított, felkapott, és elkezdett szaladgálni velem a házba. Mikor kiujjongta magát, mindenki gratulált. Azért jó, hogy így elfogadtak. Amikor hazaértünk, Zayn a fürdő felé ment, gondolom fürdeni.
 - Nem jössz? – kérdezte csillogó szemekkel.
 - Most nem lehet. Sajnálom! – mondtam neki. Hát van ilyen is, nem tehetek róla.
 - Majd teszek róla, hogy több hónapig minden nap együtt fürödjünk! – mosolyodott el sunyin.
 - Zayn! – kiáltottam rá nevetve. – Ugye ezt te sem gondoltad komolyan?
 - Nem! Dehogy! – mentegetőzött. Na, ja!
 - Indíts fürdeni! – utasítottam, mire jókisfiú módjára belépett a fürdőszobába. Én is felkaptam a pizsamámat a szobából, és a másik fürdőbe masíroztam. 10 perc alatt végeztem mindennel, majd mentem a szobámba. Zayn-nel valahogy mindig tudtuk, hogy hol fogunk aludni, pedig össze sem beszéltünk. Ölébe húzott, majd csak a nyakamba szuszogott. Éreztem, hogy mindjárt elalszunk mindketten.
 - Zayn! – suttogtam. – Aludjunk!
 - Hm? Mi? Oké. – szuszogta még mindig a nyakamba, de nem igazán foghatta fel. Amikor lefeküdtünk egymás mellé, megszólalt.
 - Félek!
 - Mitől? – kérdeztem automatikusan vissza.
 - Attól, hogy egyszer csak itt hagysz, hogy reggel nem leszel mellettem. Nem bírnám elviselni. – sóhajtotta.
 - Nem foglak itt hagyni. Mindig veled leszek, mert szeretlek! – súgtam neki.
 - Szeretlek! – majd adott egy puszit a hajamba. – De attól is félek, hogy nem tudok veled lenni, és hogy megbántalak. Hogy egyszer elveszítem a fejem, és olyat mondok, amit nem kéne. Nőt semmilyen esetben nem ütnék meg. De félek, hogy egyszer olyat mondok, amit nem kéne.
 - Zayn! Nincs szükséged rá, hogy ilyeneket mondjak, de most mondok. – mosolyodtam el értelmes mondatomon. – De te sosem veszíted el önmagad. Mert én nem engedem. Mindig emlékeztetni foglak arra, hogy ki is vagy. Mindent megteszek, hogy amikor pihentek, tényleg tudj és tudjatok pihenni, rendben? Bármit megteszek annak érdekében, hogy boldog legyél. Kérj bármit megteszem. De egyet nem. – mondtam neki halkan.
 - Mégpedig?
 - Nem hagylak el, soha! Mert fontos vagy nekem. – bújtam még jobban hozzá, így testünk szinte eggyé vált.
 - Köszönöm, szeretlek! És mindig veled leszek. – majd megcsókolt.
 - Szeretlek! – mondtam én is, miután elváltunk egymástól. Éppen elaludtam volna, amikor Sms-t kaptam. Anya írt. Megijedtem. Gyorsan megnyitottam, és nem az állt benne, amire számítottam.

Sziasztok! Bocsi, hogy csúsztam, csak sokat kellett tanulnom. Töri, matek, kémia, földrajz, német. Szóval volt mit tanulnom. Jól láthatjátok, mostantól feldolgozásokat fogok kitenni zenének. Néha lesznek eredeti dalok is, és nem csak a srácoktól. Remélem tetszik ;) És most! KÖSZÖNÖM A TÖBB, MINT 1400 LÁTOGATÓT!! IMÁDLAK TITEKET! Köszönöm a komikat, melyeket minden részhez kapok, főképp Blogerina Stylesné-től. Köszönöm :) <3 Péntek este érkezik az új :*

Pipáljatok, komizzatok!

I hope you like it ;)

BOCSI EZÉRT A FEHÉRÉRT, ENGEM IS IDEGESÍT, DE NEM TUDOM ELTÜNTETNI! BOCSI!

I. évad 13. rész

Az eddigi életemben te vagy a legjobb dolog.

 - Zayn! – néztem rá olyan ’ha-most-rosszra-gondoltál-akkor-fuss’-tekintettel, mire ő megvonta a vállát és leült a kanapéra. Bekapcsolta a tv-t és csak nézte, engem figyelmen kívül hagyva. Meguntam állni felette, ezért a konyhába mentem. Az asztalon egy fehér boríték pihent, benne egy levéllel, anyu kézírásával.

 Lola és Zayn! Tudom, hogy az első gondolatotok az, hogy buli. Ha neked nem is, de Zayn-nek biztosan. Lehet, de csak mértékkel. Az emeleten ne legyen partizás, csak a földszinten. Pénzt hagytunk itthon, a szokásos helyen. Kb. másfél hét múlva jövünk, addig nem szétszedni a házat! Szeretünk titeket!
Puszi, Yaser és Anne, másnéven Apa és Anya <3

Levéllel a kezemben mentem ki a nappaliba, ahol Zayn terült el a kanapén. Majdnem ráugrottam, de még idejében észrevettem, hogy alszik. A levelet letettem a dohányzóasztalra, felmentem a szobámba a takarómért, majd lesiettem, és betakartam Zayn-t. Amint megérezte, hogy ráterítettem a takarót, magához húzott, majd kaptam a szám sarkába egy puszit.
 - Köszi! – mondta alig érthetően. Végigsimítottam az arcán, mire elmosolyodott. Igazából úgy csináltuk, mintha együtt lennénk. Együtt alvás, jó éjt-csók, jó reggelt-csók, napközben olyan csak úgy- csókok, óvni, védeni a másikat. Ilyeneket az emberek csak egy kapcsolatban csinálnak, nem? De! Erről lassan beszélnünk kellene, hogy mégis mi legyen. Megpróbáljuk együtt, vagy csak így? Ismét rá emeltem a tekintetem. Olyan nyugodt volt, látszott az arcán. Hosszú szempillái megbabonáztak, csakúgy, mint tökéletes ajkai. Arca minden egyes négyzetcentiméterét áttanulmányoztam, és arra jutottam, hogy tökéletes. Ha másnak nem is, nekem az. Elmosolyodott, biztos álmodhatott valami szépet. Csibészes, rosszfiús mosolyát mindig magam előtt láttam. Teljesen beleszerettem. Elvesztettem a fogadást…
Rájöttem, hogy valami vacsit kéne csinálni. Nehezen, de végül sajnos sikerült elszakítanom tekintetem róla. Konyhába masíroztam, majd megnéztem, hogy milyen alapanyagok állnak rendelkezésemre. Sült csirke mellett tettem le a voksom. Elővettem minden hozzávalót, majd hozzáláttam. Éreztem magamon a tekintetét, amikor lehajoltam az egyik edényért. Nem foglalkoztam vele, hát nézzen, ha jól esik neki, de azért ne vigye túlzásba. Pár másodperc múlva két erős kar fonódott körém. Melegség járta át testem, és jóleső borzongás.
 - Miért nem alszol? – kérdeztem tőle.
 - Tudod, ha néznek, nem tudsz aludni. – mondta halkan a fülemhez hajolva.
 - Bocsi! – hajtottam le a fejem. Kicsit elszégyelltem magam, hogy néztem, és ő tudja.
 - Engem nem zavart, legalább vigyáztál rám! – adott egy puszit a nyakamra, mire felnyögtem.
 - Zayn, ezt nem kéne! – mondtam erőtlenül.
 - Miért? Mit kéne, ha nem ezt? – majd kicsit beleharapott.
 - Főznöm kéne, mert éhen maradunk. – felszisszentem, mert most a fülcimpámba harapott bele.
 - Inkább maradok éhen, csak veled lehessek! – rekedtes, mély hangján suttogta a fülembe. Elgyengültem, de nem mutathattam ki. Ide-oda lépkedtem a hozzávalókért, de kezei még mindig a derekam körül voltak. 15 perc múlva már a sütőbe tettem a csirkét, majd hozzáláttam a salátához. Franciasaláta. Még a nagyi tanította, mivel ő fiatalkorában Magyarországon élt.
 - Mi ez? – kérdezte Zayn a salátára mutatva.
 - Franciasaláta. Nagyi tanította még régen. Csak különleges alkalmakkor csinálom. – válaszoltam.
 - Szóval ez különleges alkalom? Miért? – kíváncsiskodott.
 - Szerelmes vagyok. – suttogtam, amilyen halkan csak tudtam.
 - Ahogy én is. – súgta nekem.
 - És ki ilyen szerencsés lány, hogy a híres Zayn Malik szívét sajátjának tudhatja? – kérdeztem.
 - Inkább az a kérdés, hogy az a lány, nekem adná-e a szívét? – gyomrom erre a kérdésére ping-pong labda méretűre zsugorodott és fel-le liftezett.
 - Ha elmondanád neki, hogy mit érzel, feltétel nélkül. – válaszoltam kérdésére.
 - El is mondom neki! – majd kezeit lehámozta rólam, és kirohant a konyhából. – Szia! – kiáltott már a bejárati ajtóból.

Hogy is gondolhattam, hogy én vagyok az a lány. Azt hittem, hogy most más lesz, és tessék! Akkorát estem, hogy innen nemigen jövök fel egyhamar. A fiú, akit szeretek… mást szeret. Viszonzatlan szerelem. Hát sikerült ezt is tapasztalnom. Belefáradtam abba, hogy mindig én vagyok az, akinek fontosabb a másik. Zayn-nek ezek szerint nem vagyok annyira fontos, mint Ő nekem. Szeretem, teljesen belehabarodtam. Tökéletes vonásaiba, tökéletes ajkába, szemeibe, mosolyába. Alig kidolgozott felsőtestébe, ami nekem tökéletes. Odafigyelése, odaadása tiszteletre méltó. Maga a tökéletesség, aki egy magamfajta lány szeretetét nem veszi észre. De amikor megölel vagy megcsókol, miért érzem azt, hogy belőle is ugyanolyan érzelmeket váltok ki, mint Ő belőlem? Telefonom pittyegésére lettem figyelmes, ami a melegítőnadrágom zsebében pihent. SMS-t kaptam ismeretlen számról. Ez állt benne:

Gyere fel a dombra egy fél óra múlva! Várlak! xx, Szerelmed

Szóval! Valaki azt mondja, hogy menjek fel a dombra. Jó, és mégis milyen dombra? A másik! Ki vár? Valami azt súgja, el kell mennem. A sütőt kikapcsoltam, és felmentem a szobába. Felvettem egy fekete farmert, egy topot, rá egy kötött pulcsit. Felvettem a bakancsom, és elindultam. Felvettem egy bőrkabátot, és kiléptem az ajtón. Zaynnel az egyik sétánk során láttunk egy dombot, és megbeszéltük, hogy egyszer ide eljövünk. Arrafelé vettem az irányt, hátha arra gondolt az illető. 10 perce sétáltam, amikor megláttam a dombot. Gyertyákkal volt kirakva, amik égtek. A szél nem fújt, így nem aludtak el a gondosan elrendezett gyertyák. Felnéztem a domb tetejére, és ott állt Ő. Hatalmas csokorral a kezében, mosolyogva várt. Magam mögé néztem, hogy biztos rám vár-e. Nem állt mögöttem senki, így biztos voltam abban, hogy mindezt nekem csinálta. Csak álltam ott, könnybe lábadt szemekkel és nem tudtam mozdulni. Zayn megindult felém, és erre valahogy nekem is megmozdultak, eddig gyökeret vert lábaim. Tettem pár bizonytalan lépést, majd felnéztem, és Ő már ott állt előttem. Felkapott, megpörgetett, majd amikor újra éreztem a talajt lábaim alatt, megszólalt.
 - Azt hittem, nem is jössz! – mondtam szomorúan. – Ez a tiéd! – nyújtotta át a hatalmas rózsacsokrot.
 - Köszönöm, ez az egész… olyan gyönyörű! – néztem csillogó szemeibe, melyekben végtelen szeretet köszönt vissza rám.
 - Te ezeknél is milliószor gyönyörűbb vagy! – suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. – Imádom, hogy ilyeneket váltok ki belőled!
 - Imádom, hogy te vagy az, aki ilyeneket vált ki belőlem. – motyogtam a vállába. Megfogta a kezem, felvezetett a dombra, majd szembe fordított magával.
 - Lola! Szerintem elvesztettem a fogadást… és te is! – mosolygott rám imádnivaló, rosszfiús mosolyával.
 - Valószínű. De… - ujjait ajkaimra helyezte, rögtön megnémultam.
 - Shhhh. Semmi de. Szeretjük egymást, a hibáival együtt elfogadjuk a másikat. Arra kérlek, hogy hallg… - nem tudta végigmondani, mert közbevágtam.
 - Ne mondd azt, hogy hallgassak a szívemre, sem a májamra, sem a lépemre, se semmilyen belsőségemre. – vigyorodtam el.
 - Azt akartam mondani, hogy hallgass végig. Ha én valakinek kimondom, hogy szeretem, akkor az tényleg úgy van. Bízom benned, vágyom rád, akarlak. Szeretlek.– barna tekintetét az enyémbe fúrta. Nem bírtam szabadulni. Elvesztem. Elgyengültem. Megsemmisültem. Végem volt.
 - Minden hibáddal, bénázásoddal, rossz tetteiddel együtt feltétel nélkül szeretlek! – motyogtam szinte már az ajkaiba.
 - Lennél az, aki minden reggel, munkából hazaérve, minden éjszaka csak nekem ad csókot? Az, kiben megbízhatok, aki mellett önmagam vagyok? Lennél a szerelmem, a barátnőm? – csillogó szemei vágyakozást lövelltek felém. Szemeimbe könnyek szöktek, majd utat törtek maguknak. Hüvelykujjával letörölte a sós cseppeket az arcomról, mire ráemeltem a tekintetem.
 - Igen, leszek! – remegett meg a hangom. Mosoly szökött az arcára, melyen megkönnyebbülés jele volt látható. Felkapott megpörgetett, majd megcsókolt. Gyengéden, óvatosan, mintha porcelánbaba lennék, és fél, hogy összetör. Egyre szenvedélyesebben csókolt, és egyre szorosabban húzott magához, már ha az lehetséges volt. Levegő hiányában kellett elválnunk egymástól, melyet egyikőnk sem díjazott.
 - Köszönöm! – ölelt szorosan magához.
 - Nem! Én köszönöm, hogy elfogadsz olyannak, amilyen vagyok. – mondtam neki.
 - Menjünk haza! – nézett rám, bólintottam, hogy oké. Kezeinket összekulcsolta, és úgy sétáltunk hazáig. Útközben, amikor rápillantottam, levakarhatatlan mosoly ült ki arcára, ami engem is mosolygásra késztetett. Kijelenthetem, hogy teljesen boldog vagyok.

Amikor hazaértünk egyenesen felmentünk az emeletre. Egyikőnk sem volt éhes, vagy ha igen, azt elnyomta a boldogság és a szerelem. Amikor a fürdőszobába léptem, szám elé kaptam a kezem a meglepődöttségtől. 

 - Tetszik? – lépett mögém a szerelmem, majd belepuszilt a nyakamba.
 - Tökéletes. – suttogtam magam elé. Kezei a pulcsim alá vándoroltak, majd egyre feljebb és feljebb haladtak az oldalamon. Újra levezette kezeit a pulcsim aljához, majd egy egyszerű mozdulattal lerántotta rólam. Megfordultam ölelésében, így szembe kerültem vele. Tekintete elsötétült a vágytól. Levettem róla a pólóját és így tökéletes rálátást nyertem felsőtestére. Nem volt teljesen kidolgozva, de nem is lett volna úgy jó. Nadrágom gombjához vándorolt a keze, melyet ki is gombolt és lerángatta rólam. Egy topban és fehérneműben feszítettem előtte. Felugrottam rá, és úgy csókoltam.  A nadrágja kimondottan zavart, így kigomboltam, majd a lábammal letoltam róla. Igaz, hogy a kádban ott volt a víz, de minket nem érdekelt. A szobájába ment velem, és lefektetett az ágyra. Kezével megtámaszkodott mellettem, de csókunkat nem szakította meg. Kezét oldalamon húzta fel-le, majd a hasamra vándoroltak, a melleim közt fel a nyakamig, majd vissza le. Csak az érintése létezett a bőrömön. 
Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. 
Megkérdezte halk, érzéki, alig hallható hangon:
- Most mire gondolsz? 
Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt vagy, és nem csak itt vagy, de hozzám érsz, érinted vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezeddel!
Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, te örökre a testemet érintenéd, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. 
Arra gondolok, hogy szeretlek. 
És a világba akarom ordítani, hogy mindenki hallja, SZERETLEK.!!
Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését hetekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással, táncoljuk a vágy mozdulatait, beszéljük a vágy szavait. Táncolni akarok még, mert a szívem is táncol.
 - Szeretlek! – suttogtam.
 - Szeretlek, de nem akarok semmit elsietni, rendben? – tekintete ugyan még mindig sötét volt a vágytól, de nem használta ki gyengeségemet.
 - Rendben. Köszönöm! – majd megcsókoltam. Ismét a levegőhiány vetett véget csókcsatánknak. Mellé feküdtem, majd elnyomott minket az álom.

_________________________________________________________________________________

Sziasztok! Azért most hozom, mert leghamarabb csak kedden, vagy szerdán tudok újat hozni! Pipáljatok, komizzatok! KÖSZÖNÖM A TÖBB MINT 1100 LÁTOGATÓT!! IMÁDLAK TITEKET! <3

I hope you like it ;)

I. évad 12. rész

Talán a sötétben a legmerészebb az ember, akkor adja át magát a legjobban a vágyainak.
A sötétben szeretünk a legtisztábban, akkor csókolunk a legvadabban, akkor ölelünk a legerősebben.
A sötétben mélyülnek el a legjobban a kapcsolatok.
Akkor beszélgetsz a legőszintébben - talán emiatt épp akkor okozod a legnagyobb fájdalmakat - akkor ígéred a legszebbet, és talán akkor hazudod a legnagyobbat...

Gyorsan levetkőztem, majd beálltam a zuhanykabinba. Nem tudom, mióta folyathattam magamra a meleg vizet, de már egy jó ideje biztos. Kiléptem, gyorsan megtörölköztem, felvettem a pizsim, sminkemet lemostam – amúgy sem volt rajtam sok –, majd a szobámba mentem. Zayn az erkélyen ült a székünkben. A függönyt lágyan fújta a szél, London fényeit tökéletesen látni lehetett, és ott ült Ő. Az összhatás valami csodálatos volt. Az üvegajtó felé vettem az irányt, de előtte felkaptam egy pulcsit, mert azért Londonban nincs nyáron 30°C. Mellé léptem, és csak gyönyörködtem tökéletes arcába. Igaz, hogy borostás volt egy kicsit, de ez tette szexivé. Valószínűleg nem vett észre, mert még mindig ugyanúgy ült ott. Londonra emeltem a tekintetem, mely valami fenséges látványt nyújtott. Így fél 1 tájban is hallani az autók dudálását, de nagyon nyomott hangon. A London Eye fényei, a Big Ben, és a szebbnél szebb látványosságok fényei… leírhatatlan.
 - Itt minden olyan békés, csendes és nyugodt. Rég volt ilyen alkalom… - mélázásomból egy rekedtes hang zökkentett ki. Felnézett rám, és úgy beszélt hozzám.
 - Elhiszem. Olyan gyönyörű… - sóhajtottam nagyot. Csak egy pillanatra néztem rá, és máris visszavezettem tekintetem a városra.
 - Baj van? – kérdezte, pedig tudta jól, hogy van bajom.
 - Tudod, apu holnap jön, és amiket írt leveleket, fel sem bontottam. Nem akartam róla tudomást venni. Amikor anyámmal elváltak, akkor még csak 11 voltam. Szükségem lett volna anya mellett egy apára is, aki óv, véd mindentől. Majd 15-16 évesen pedig az első fiúktól kellett volna óvnia. De ők elváltak, én megharagudtam rájuk, és anyámmal addig nem is ápoltam jó viszonyt, míg ide nem jöttünk. Addig mindig csak kiabáltam vele, nem bíztam senkiben. Kivéve az öcsémet és a barátomat, akiről meséltem is neked. Azóta már mindez megváltozott. Bízom anyámban, és azokban, akik itt élnek velünk. Tudom, hogy anya jól választott, és boldog lesz. – nem néztem rá, csak meredtem a fényekkel kivilágított csodás városra.
 - Ezek szerint bennem és apámban is megbízol. – jelentette ki, de inkább kérdésnek szánta.
 - Persze. Ha nem bíznék meg benned, szerinted aludhatnál velem, vagy egyáltalán itt állnék veled? – néztem rá. Gyönyörű barna szemei megbabonáztak. Csillogtak, mint a gyémánt. Barna íriszei nyugalmat, szeretetet, békét, vágyat, gondoskodást, bizalmat, és végtelen odaadást lövelltek felém. Benne megbízhatok. Tudtam, hogy ő nem egy a sok közül. Ő az egyetlen. Az egyetlen, akit feltétel nélkül szeretek, és megbízok benne. Akinek bármikor, bármire igen-t mondanék. Akit szeretni fogok. Az egyetlen szerelmem az életben. A szemeimből szerintem kiolvasott mindent, amire most gondoltam. Felállt, megfogta a kezem, majd a korláthoz vezetett. Mögém állt, állát a vállamon támasztotta meg, kezeit összefonta előttem. Így álltunk még egy darabig, pontosabban addig, amíg végig nem szaladt rajtam a lúdbőr. Kicsit fáztam, de nem akartam véget vetni ennek a pillanatnak. Lehet, hogy soha többé nem állhatunk így itt. Ilyen nyugalomban és szeretetben.
 - Menjünk be, érzem, hogy fázol. – suttogta a fülembe. Szót fogadtam neki, és elindultunk befelé. Én mentem elöl, majd a pulcsit lekapva az ágyra vetődtem és szétterültem rajta. Zayn becsukta az erkélyajtót, majd megállt mellettem.
 - Köszönöm, hogy itt alhatok, de nem a földön terveztem a csodás időtöltésemet. – mondta arra utalva, hogy nem fér el.
 - Tudom, én sem így terveztem, de ha le akarsz feküdni, pakolj arrébb! – válaszoltam neki, majd felnevetett és már el is kezdett engem arrébb rakni. Kicsit arrébb tolt, majd befeküdt mellém.
 - Zayn! – morogtam félig aludva.
 - Hm? – éppen hogy csak hallható volt nyögése.
 - Fázom. – nyafogtam. Nem válaszolt, és rögtön arra gondoltam, hogy nem vette az adást, vagy pedig nem akar róla tudomást szerezni. Ekkor éreztem, hogy magához húz, és ismételten kiskifli-nagykifli pózban alszunk. Már nem fáztam, hiszen egy érintés is elég, ami tőle származik, máris melegség önt el. Pár perc múlva elkezdett dúdolni valamit. Nem ismertem fel, mert olyan halk volt. De megnyugtatott, és el is aludtam rá. Zayn védelmező karjaiban teljesen megnyugodtam.

Reggel kopogásra keltem. Zayn még mindig mögöttem feküdt, látszólag meg se hallotta.
 - Kicsim! Fent vagy? – ez Apa! Mi? Hogy kerül ide? Ja, tényleg, jött Mike-ért. De az ajtóm nincs bezárva, be tud jönni. Zayn-t meglátja, kitér a hitéből. De ez hol érdekel engem? Nyugodtan lásson meg.
 - Gyere be! – motyogtam félhangosan. Benyitott, de amikor meglátta, hogy egy fiú fekszik mellettem, elfordult. – Apa, nem kell a szégyenlőset játszanod, te is voltál ilyen helyzetbe, nem?
 - De! – bólintott egyet. – Dél van, nem jöttök enni?
 - Persze, de! Csak felköltöm Zayn-t, felöltözünk, és lemegyünk. Várjatok meg, sietünk! – mondtam neki mosollyal az arcomon.
 - Oké! – mosolygott vissza, majd kiment a szobámból.
 - Zaynie, ébresztő! – simogattam az arcát, de nemigen reagált rá. Valami más módszer kell! – Jó reggelt! – leheltem csókot szája szélébe. Elmosolyodott, tudtam, hogy akcióm sikeres volt.
 - Most már az! Neked is! – megcsókolt. Finoman, olyan ’jó reggelt’ csók volt. Elhúzódtam tőle.
 - Apa itt van, és várnak minket az ebédre. Úgyhogy futás! – majd kikeltem az ágyból és ruha után kutattam. Felvettem egy melegítőnacit, és egy bő pólót. Tökéletes lesz!
 - Te még mindig itt vagy? – kérdeztem tőle, amikor megfordultam. – Te láttál engem átöltözni! Zayn! Ez nem volt szép!
 - Gyönyörű vagy! – lépett oda hozzám. Elpirultam, ezért lehajtottam a fejem. – Elpirultál, de akkor is gyönyörű vagy, mondjon bárki bármit. – majd ismételten megcsókolt. Mellkasát amikor megérintettem megborzongott, mire elmosolyodtam. – Ne mosolyogj! – motyogta ajkaimba.
 - Menj öltözni! – utasítottam.
 - Mit vegyek fel? Ki kell öltözni? Ugye nem? És apád nem fog megverni, ha veled megyek le? – özönlöttek kérdései. Egyesével válaszoltam.
 - Először is, ruhát. Másodszor, nem, nem kell kiöltözni, jó lesz a melegítő. Harmadszor pedig, nem fog megverni, nyugodt ember, nehezen lehet kihozni a sodrából, de ha valakinek sikerül, az fusson! De most indulj! – mondtam neki kicsit erősebben.
 - Jó! – hajtotta le a fejét és kiment a szobámból. 5 perc múlva végre teljes öltözékben láttam, és nem hiányosban. Lebaktattunk a lépcsőn, mire minden szem ránk szegeződött.
 - Úristen! Ez félelmetes! – suttogta a fülembe Zayn. Elnevettem magam. Oldalba bökött, hogy ezt nem kéne. A nappaliba ott ült anyám, apám, Mike és Yaser. Szép!
 - Joseph! Engedd meg, hogy bemutassam a fiamat! Zayn, gyere ide. – intett neki Yaser.
 - Jó napot uram! Zayn Malik! – nyújtotta illedelmesen a kezét apámnak.
 - Joseph McFoy. – mondta apám, majd kezet ráztak. Hát, ezen is túlestünk.
 - Oké! – csapta össze anya a tenyerét, mire összerezzentünk. -  Ebéd!

Igazán finom volt az ebéd, ízlett mindenkinek. Ebéd után Zayn-nek el kellett mennie valamilyen megbeszélésre a srácokkal, a többiek meg elmentek itthonról. Gondolom, még gyorsan vesznek valami elfelejtett cuccokat. A nappaliban lévő zongorára meredtem. Legutóbb New Yorkban játszottam az utolsó estémen. Rá kellett jönnöm, hogy akkor, azzal az egy dallal mindent kiadtam magamból. Dühöt, bánatot, mindent. A billentyűvédőt ismét felhajtottam, és leültem. Az első eszembe jutó dalt kezdtem el játszani. Azt, amit apuval írtunk utoljára. Gyönyörű, de csak ketten lehetne szépen játszani. Ekkor valaki leült mellém, és elkezdte játszani a rég hallott dallamokat. Mosollyal az arcomon néztem rá, szemei könnyel teltek meg. Visszafordultam a zongora felé, majd játszani kezdtem. Apám ujjait a fekete-fehér billentyűkre simította, és folytatta zongorajátékomat.

 A végére már nekem is megjelent egy-két könnycsepp az arcomon. Az utolsó dallamokat ütöttük le, majd megöleltük egymást.
 - Gyönyörűen játszottál, Lola! – mondta apám büszkén.
 - Gyönyörűen játszottunk! – javítottam ki, mire meg jobban magához húzott. Ekkor tapsot hallottunk. Anya, Mike, Yaser és Zayn állt az ajtóban. Anya szemei tele voltak könnyel.
 - Örömkönnyek? – kérdezte apám, mire anya megrázta a fejét, hogy nem.
 - Szomorúkönnyek? – kérdeztem én, de most is nemleges fejrázást kaptam.
 - Büszkekönnyek. – jelentette ki Yaser, mire anya helyeslően bólogatott. Büszke volt ránk, hogy felnőttek módjára „beszéltünk” meg mindent. Igazából kijátszottuk magunkból a fájdalmat, és így mindketten elmondhatjuk, hogy minden rendben van köztünk. Megöleltük egymást még egyszer apámmal, majd felfelé vettem az irányt. Beléptem a szobámba, és az ágyamra dőltem. Pár perc múlva kopogtak.
 - Bejöhetek? – dugta be fejét az ajtón Zayn.
 - Már bent vagy. – mondtam neki mosolyogva. Beljebb jött, majd leült mellém.
 - Lassan indulnak, gyere le elköszönni tőlük. Mike egész nyáron nem lesz itthon, a szülők meg elmennek 1-2 hétre, még pontosan nem tudják. Gyere! – fogta meg a kezem és felhúzott. Lementünk, és vagy 5 bőröndöt véltem felfedezni. Jó sok időre mennek.
 - Vigyázzatok magatokra! – öleltem meg anyát és Yasert.
 - Oké, ti is! – mondta anya.
 - És te is vigyázz magadra, öcskös! – megöleltem és megpusziltam.
 - Jajj, ne puszilgass már! Olyan nyálas! – majd letörölte az arcáról a puszim. Igen, ilyen korba lépett, hogy neki ciki a puszi. Hát legyen!
 - De vigyázni fogsz magadra és apára is, ugye? – kérdeztem tőle, mire nagyokat bólogatott. – Rendben van akkor. Te is vigyázz magatokra, oké? – öleltem meg apát.
 - Persze! Szeretlek! – suttogta.
 - Én is! Jó utat! – elköszöntek, majd kiléptek az ajtón. – Zayn, mihez kezdünk ebben a nagy házban? – kérdeztem tőle.
 - Van egy két ötletem! – húzta sunyi mosolyra a száját.

_________________________________________________________________________________

Sziasztok! Itt az új! KÖSZÖNÖM A TÖBB MINT 1000 (!!!!) LÁTOGATÓT! Még csak a 12. résznél tartunk, de máris van 5 feliratkozónk, és több mint 1000 oldalmegtekintésünk! Köszönöm nektek!! IMÁDLAK TITEKET! (L) Pipáljatok, komizzatok! :)

I hope you like it ;)

xx, Dodi

I. évad 11. rész

- Niall! Ülj le, és úgy egyél! Le fog szaladni a torkodon és megfulladsz te állat! – kiabáltam vele.
 - Jó! – mondta sértődötten, majd leült a kanapéra és ette tovább a rántottáját. Igen, neki nem volt elég a 2 tányér spagetti vacsorára, neki még kellett csinálnom rántottát. Szívesen megcsináltam neki, de hihetetlen, hogy ennyit tud enni. Már elég későre járt, meg is említettem Zaynnek.
 - Zayn, nem kéne indulnunk? – kérdeztem.
 - Á, még nincs olyan kés… - ekkor rápillantott az órájára. – Jesszusom! Bocsi srácok, de azt mondtam, hogy 11re otthon vagyunk, és eleve fél óra az út, szóval büntit kapok. – húzta el a száját.
 - Elviszlek titeket! – ajánlotta fel Harry.
 - Sétálni szeretnénk! – mondtam határozottan. – Zayn, vedd a kabátod, indulunk, oké?
 - Oké! Köszi srácok, mindent! – majd mindenkivel lepacsizott, Dakotát pedig megölelte.
 - Köszi srácok, örülök, hogy megismerhettelek titeket! – mosolyogtam. Mindenkinek adtam puszit, ami öleléssel járt. Felvettem a kabátom és már indultunk is.
 - Zayn, köszi, hogy elhoztál! A srácok csodálatosak. – mondtam neki mosolyogva, de nem néztem rá.
 - Nagyon szívesen! Örülök, hogy ez a véleményed róluk. – mosolygott le rám, mivel alacsony voltam hozzá. Az út felénél beszélgetés közbe bizonytalanul megfogta a kezem, mire én magam elé húztam bal karját, és karjának döntöttem a fejem. Tovább beszélgettünk, meséltünk magunkról. Eléggé sok mindent tudtam már róla. Negyed 12kor haza is értünk, de a nappaliba égett a villany.
 - Baszki Zayn! – sóhajtottam fel, mire maga mögé tolt és mosolyogva nézett vissza rám.
 - Csak hogy én kapjam a nagyobb adag fejmosást. – majd adott egy puszit a homlokomra. – Gyere! – majd benyitott. Yaser ült a kanapén és TV-zett. Amint meghallotta lépteinket, ránk kapta tekintetét.
 - Sziasztok! Merre voltatok? – kérdezte. Semmi düh, vagy harag nem hallatszott a hangján.
 - A srácoknál. És bocsi, hogy késtünk, csak hát, nem néztük az időt. – mondtam kissé félve.
 - Jaj, nem baj! Nem azért voltam kint, hanem mert holnap jön apád Mike-ért és félek, hogy mit fog szólni hozzám. – vakargatta tarkóját. Felnevettem.
 - Ugye tudod, hogy miért nevetek? – megrázta a fejét. – Azért, mert apa sose bántana senkit. Nem kell félned, jó ember vagy, akit szeretünk. Apának elég, ha anya boldog, és melletted az. Ne aggódj! – mosolyogtam rá, mire hozzám lépett és megölelt.
 - Köszönöm! De most már sipirc a saját szobátokba! – mondta megnyomatékosítva a saját szót. Hát igen, lehet, nem díjazza, hogy együtt alszunk. De hát, ez van. Zayn előtt baktattam fel a lépcsőn, tekintetét fenekemen éreztem. Hirtelen megtorpantam és 180°-os fordulatot tettem, mire Zayn nekem jött.
 - Zayn! Nem elég, hogy a srácok előtt csókoltál meg, de még a fenekemet is folyamatosan bámulod! Oké, hogy megnézel, vagyis az se oké, de na. Szóval! Legalább ne feltűnően csináld, ha megkérhetlek! – mondtam neki. Lemondóan sóhajtott.
 - Oké, bocsi! – majd csillogó szemekkel nézett rám.
 - Na, gyere! – fogtam meg a kezét, és felhúztam az emeletre. – Én most elmegyek fürdeni, és te is! – mondtam, és közben megálltam az ajtó előtt. – Egy fél óra múlva gyere át hozzám. Ma ott alszunk. Mármint.. ha … csak… szóval.. ha akarod, alhatunk külön is, csak hát, érted… - teljesen zavarba jöttem. Sose történt velem ilyen, gáznak éreztem a dolgot. Elpirultam, és lehajtottam a fejem.
 - Aranyos vagy, amikor zavarba jössz. De oké, ha megfürödtem, átmegyek. – kezével az állam alá nyúlt, fejemet megemelte, és puha csókot lehelt rá. Amikor elhúzódott tőlem, mohón kaptam ajkai után. Szobámba benyitottam, és magammal húztam. Az ajtót a lábával becsukta, majd vadul, de mégis gyengéden az ajtónak lökött. Kezemet levezettem a kulcshoz, és ráfordítottam a zárat. Másik kezemmel tökéletesen felzselézett hajába túrtam, miközben Ő még mindig falta az ajkaimat. Nyelvével bejutást kért, és kapott is a számba. Nyelveink gyönyörű, vad táncot jártak, mintha mindig is ezt tanulták volna. Zayn kezeit a derekamra simította, majd egyre lejjebb csúsztatta, míg végül hatalmas kezei fenekemen állapodtak meg. Egyik lábammal a derekára kapaszkodtam, mire ő kicsit megemelt, elrugaszkodtam, és máris rajta csimpaszkodtam. Ajkai most már nem falták az enyémeket, hanem a nyakamra vándoroltak. Csókokkal lepte el nyakamat és a fülem mögötti érzékeny pontot. Ujjaimat ismét éjfekete hajába vezettem, és belemarkoltam. Ekkor már finoman az ágyamra döntött le és felém támaszkodott. Egyik kezét a felsőm alá vezette, másikkal pedig támasztotta magát. Hasamat és a derekamat simogatta, míg én kihámoztam a pólójából. Ő sem tétovázott, lekapta rólam a pólómat. Tekintetét végigfuttatta félmeztelen testemen, majd rekedt, vágytól elhaló hangon megszólalt.
 - Szerintem nem kéne elsietni semmit. Van időnk egymásra. Amúgy se vagyunk együtt, és így nem jó. Barátság extrákkal-os dologba meg nem akarok belemenni, mert egy ilyen lányt, mint te, nem akarok kihasználni. – mondta nekem szinte suttogva. Végig a szemembe nézett, a vágytól elsötétült a tekintete. Tudtam, hogy akar, minden porcikámmal együtt. Én is akartam őt, mindennél jobban.
 - Zayn! Milyen vagyok? – kérdeztem és beletúrtam a hajába.
 - Gyönyörű, csodálatos, csinos. Puha ajkakkal és gyönyörűen csillogó szemekkel megáldott nő. – suttogta ajkaimba. Nem bírtam, megcsókoltam. Átfordultunk az oldalunkra, mire elkezdtem kigombolni a nadrágom, mert Zayn nemigen lépett.
 - Ne próbálj meg levetkőzni! – súgta nekem elfojtott hangon.
 - Segítesz? – néztem rá kérlelően.
 - Igen, de nem ma este. – itt megvilágosodtam. Zayn egyáltalán nem vad, és követelőző. Kedves, figyelmes, aranyos. Ma este kiderült. Felültem mellőle, és a pólóm után kezdtem kutatni. – Mi a baj?
 - Csak úgy érzem, hogy azt gondolod, hogy valami rossz kurva vagyok, aki mindenkinek odaadja magát. – hajtottam le a fejem, miután felvettem a pólóm. Kimentem az erkélyre, és leültem a székbe, amit Zaynnel közösen használunk.
 - Nem gondolom ezt rólad. Mivel régóta nem volt olyan, akivel együtt lehettél volna minden értelemben, megértem, hogy miket váltott ki belőled. Hidd el, nekem is nehéz. Gyönyörű vagy, minden szempontból. De nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyet tegyek veled. – guggolt le velem szembe, és mindezt mosolyogva, végig a szemembe nézve mondta. Tudtam, hogy tényleg igazat mond.
 - Köszönöm. – súgtam a fülébe, majd adtam a szájára egy puszit, és bementem. – Elmegyek fürdeni. Gyere át, ha gondolod.
 - Oké, itt leszek, mint már mondtam. – mosolygott rám, fenekemnél fogva magához húzott, megcsókolt, de elhúzódtam tőle. Ez már a sokadig alkalom lenne ma, és most már nemigen tudnánk ellenállni. Szóval felkaptam a pizsim és a fürdőbe slisszoltam.

_____________________________________________________________________________________________
Hát itt az új! :) Szombaton este érkezik az új ;) Pipáljatok, komizzatok! Még egy kicsit húzom az agyatokat, de nekem tetszik :P 
I hope you like it ;) xx Dorothy

I. évad 10. rész

Ölelés, mosoly, barátok, csókok, család, alvás, szerelem,
nevetés, szép emlékek.
Az életben a legjobb dolgok ingyen vannak.

Lassacskán egy hatalmas házhoz érkeztünk, melynek kapucsengőjén Zayn becsengetett.
 - Tessék parancsolni! – vette fel egy női hang.
 - Szia Dakota, Zayn vagyok! – mondta a készülékbe.
 - Szia, máris nyitom! – amint ezt kimondta, a kapu kinyitódott. A kövekkel kirakott úton haladtunk a ház felé, melynek udvarát örökzöldek díszítették. Csodálatosan szép volt. Ekkor vettem észre, hogy már az ajtóban állunk, Zayn pedig bátorítóan megszorítja a kezem.
 - Nem lesz baj, nyugi. Nem olyan rosszak ők! – mosolyodott el, hiszen tudtuk jól, hogy ez nem igaz.
 - Ja, aha. Ok. – ennyit tudtam kinyögni.
 - Lola, nyugodj meg! Minden oké lesz. – majd adott egy puszit, és lenyomta a kilincset. – Csá, megjöttünk! – kiáltott nagyot, mire az ajtóban 2 kíváncsi szempárral találtam szembe magam.
 - Gyertek beljebb! – mondta Liam.
 - Sziasztok! – köszöntem kicsit megkésve, de jobb később, mint soha.
 - Liam vagyok. – mosolygott és ölelt meg.
 - Lola. – viszonoztam mindkét gesztusát.
 - Dakota vagyok, Liam barátnője. – mondta az egyenes, barna hajú szépség. Komolyan elszégyelltem magam mellette. Ő is megölelt, és 2 puszit is adott.
 - Többiek? – kérdezte Zayn, mire a konyhából előjött a szőke éhenkórász.
 - Milyen többiek? – kérdezi teleszájjal.
 - Niall, csukd be a szád, nyeld le a falatot, és utána beszélhetsz! – mondtam neki, mire a többiek elmosolyodtak.
 - Halika, Niall vagyok. – mondta, miután lenyelte a falatot. Megölelt ő is, majd leültünk a kanapéra.
 - Én még most se kaptam választ! – hisztizett Zayn.
 - Elmentek boltba. Bár, lehet nem őket kellett volna elküldeni. – gondolkodott el Dakota.
 - Zayn, nem baj, ha én most felhívom Bellát? Már mióta idejöttünk, nem is beszéltem vele. Az majdnem 3 nap. Ugye nem haragszotok meg? – néztem végig a 4 fős társaságon. Megrázták a fejüket, hogy nem gond, így én kimentem az udvarra. A telefonkönyvembe kikerestem a számát, és tárcsáztam. 2 csörgés után felvette.
 - Azt hittem, hogy elfelejtettél! – szólt bele rögtön, időt sem hagyva a köszönésre.
 - Neked is szia, és téged nem lehet elfelejteni. – mosolyogtam, bár ő ezt nem láthatta. Közben leültem egy tűzrakás köré tett farönkre, és folytattam. – Mi újság otthon?
 - Neked már az az otthonod. És nincs semmi, unalmas itt minden nélküled. – hallottam, hogy tényleg nem csinált semmit az utóbbi 2 napban.
 - Mondok valamit, de ígérd meg, hogy nem sikítasz! Oké? – kérdeztem. Hát el kell mondjam neki, hogy ismerem a One Direction 3/5-ét.
 - Oké. – mondta magabiztosan, bár tudtam, hogy úgyis sikítani fog.
 - Ugye még mindig szereted a One Direction-t? – ahogy kimondtam, 6 arcot láttam az ajtóba, mire intettem nekik, hogy jöjjenek oda. Szóval hazaért Louis és Harry.
 - Persze, még jó hogy szeretem azokat a kis drágákat! – és elkezdte az áradozását. Én természetesen kihangosítottam, de nem azért, hogy leégessem, csak hogy a fiúk számítsanak elég érdekes megnyilvánulásokra a nyár végén. – Zaynnek láttad a mostani képeit? Tök jó a haja, hogy nem mindig zselézi fel, olyan rosszfiússá teszi. – mikor Zayn ezt meghallotta, elmosolyodott. – És Harry meg Lou közös képeit? Hát valami észbontóan jól néznek ki. De akkor is, Niall a legcukibb. Annyit tud enni, hogy az valami hihetetlen. És a kék szemei, úgy csillognak, mikor a családjáról vagy a szeretteiről beszél, mintha csillag lenne. – szinte láttam, hogy most sétálgat és fejeket vág. A három érintett elmosolyodott, Niall pedig a telefonra szegezte tekintetét. Ismét félbeszakította a gondolatmenetemet. – És Dakota ujján láttad a gyűrűt? Szerinted Liam eljegyezte? – tette fel a kérdést. Liamre néztem, aki bólintott.
 - Bella, szerintem kérdezd meg őket. – tudtam, hogy félre fogja érteni. Mindig hülyéskedtem vele, hogy láttam őket, meg beszéltem velük meg ilyenek. És ez így megmaradt ilyen hülye szokásnak.
 - Oké! – nevetett fel a túlsó végen. Liam nagy levegőt vett, tudta, hogy nem lesz egyszerű menet.
 - Szia, Bella! Liam vagyok. Szóval azt szeretném mondani, hogy az nem eljegyzési gyűrű, hanem csak az évfordulónkra vettem neki. – mondta ki egy szuszra, de a vonal végén síri csend volt.
 - Bella, jól vagy? – kérdeztem aggódva. – Szerintem sokkot kapott! Liam! Mit tettél a barátnőmmel? – kiáltottam rá, mire a többiek hangos nevetésbe törtek ki.
 - Hát te mondtad, hogy beszéljek vele, én csak teljesítettem. – mosolygott. Tudta, hogy nem komolyan csinálom.
 - Bella! Élsz még? – kérdezi Niall. Na, ez kell még neki. Lehet, hogy éppen magához tért, volna, erre megint valaki sokkos állapotba hozza.
 - Niall? – kérdezi bizonytalanul, de hangjába ott rejtőzik az elfojtott sikítás.
 - Pontosan. – bólintott. Ekkor olyan sikítás hallatszott, amilyet még életemben nem hallottam. Még akkor sem, amikor véletlen láttuk őket, amint egy Burger Kingből jönnek kifelé New York legforgalmasabb utcáján. A sikítás végeztével csak lihegést hallottunk.
 - Bella, mély levegő. Ki a rosszat, be a jót! Ki a rosszat…– nyugtatgattam.
 - Megvagyok! Élek! – mondta. – Lola, ugye nem valami hangfelvétellel beszélgettem az előbb?
 - Hát, szerintem hangfelvételről gagyibb hangom van, de ti tudjátok. – mondta megint Niall, mire én szúrós szemekkel nézett rám. – Bocsi! – húzta össze magát.
 - Nem, tényleg itt vannak. Anya Zayn apját találta meg, így a fekete hajú egoista majommal kell együtt élnem kitudja meddig. – sóhajtottam nagyot, mire Zayn megszólalt.
 - Ez nem igaz! Én vagyok a legszexisebb, legcukibb, leghelyesebb, legszebb… - folytatta volna, de közbevágtam.
 - A legegoistább fiú, akivel valaha találkoztam. De nem baj, a rajongóitok így szeretnek. – utaltam Bellára, hogy rajongójuk.
 - Bella, mikor jössz hozzánk? – kérdezte Niall, mire megint megajándékoztam egy szúrós pillantással, amihez egy vállonütés is társult. – Áu! Ezt most miért? Mit tettem megint?
 - Lola, ugye nem ütötted meg és néztél rá elég csúnyán? – ennyire nem ismerhet! Ez kész!
 - Nem! Én? Soha! Most megvádolsz? – tettettem sértődöttséget.
 - Nem, ez a szín tiszta igazság. Nem vádollak, csak megkérdeztem. És ahogy hallom, igazam van. – hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Ja, és Niall!
 - Hm? – kérdezte a szőke cicafiú.
 - Nyár végére vagyok hivatalos Loláékhoz. – sóhajtott nagyot. Hát igen, ezek után nekem sem lenne kedvem otthon gubbasztani.
 - És mi lenne, ha hamarabb jönnél? Nekünk egész nyáron csak itt a közelben lesznek koncertek, stúdiózások és sajtótájékoztatók. – sorolta Niall a programjaikat a nyárra.
 - Niall, nem a legjobb ötlet… - mondtam volna tovább, de megint megakadályoztak benne.
 - Anyuékon múlik. – mondta a barátnőm. Szólásra nyitottam a szám, de most Harry szólt közbe.
 - Megtudhatunk rólad pár dolgot? – kérdezte.
 - Persze. Mit szeretnétek tudni?
 - Magasság, hajszín, szemszín, kor, tesók, szülők, Lola! – sorolta Louis.
 - 171 cm vagyok, szőkésbarna, hátközépig érő haj. Kék szem, ilyet nem illik kérdezni, egy bátyám van, szüleim a konyhában kávéznak. Hát, Lolát meg kell ismerjétek. – válaszolt sorban a kérdésekre.
 - Hé! – suttogott nekem oda Niall, mire ráemeltem a tekintetem. – Hány éves?
 - Annyi, mint én. – a fiúk nem tudnak rólam semmit, de nem is baj.
 - Aszta, de mennyire segítőkész vagy! – kiáltott fel.
 - Mit nem mondott el? – kérdezi Bella. Mintha itt lenne, esküszöm.
 - Hogy hány évesek vagyunk. – szóltam közbe.
 - Na, kíváncsi vagyok valamire. – mondta Bells.
 - Mégis mire? – kérdezték kórusban.
 - Hány évesnek saccoltok minket? – tette fel azt a bizonyos kérdést a barátnőm. Na, ez izgi lesz!
 - Én olyan 20 évesnek saccollak titeket. – mondta Harry egy mosoly kíséretében.
 - Igen, tudjuk Harry, hogy az idősebb nőket csíped. – mondta a szőkésbarna lány a telefonból.
 - Szerintem olyan 17 körül lehettek. – mondta Liam.
 - Én 18at saccolok. – mondta Zayn, aki vagy tudta, vagy csak szerencséje van.
 - Pff, úgy is én találom el, hogy 19! – mondta magabiztosan Niall.
 - Hát én is 19re tippelek. – mondta a kék szemű, bohókás fiúcska. – Na, melykőnk találta el?
 - Hát, egy valaki beletrafált! – mondtam mosolyogva.
 - Ó, Louis, elbuktuk! – mondta csalódottan Niall.
 - Nem baj, csak 1 évet tévedtetek! – tudatta velük Bella.
 - Liam is elbukta! Én nyertem, tuti! – mondta magabiztosan Harry.
 - El kell szomorítanom, de nem te nyertél. – simítottam meg a hátát.
 - Nyertem! – kiáltott fel Zayn, hozzám lépett, és lágy csókot lehelt számra.
 - Húúúú! – hallottam a fiúk huhogását, mire belemosolyogtam a csókba.
 - Mi történt? Srácok, Lola! Mondjatok már valamit! De rossz ez a tudatlanság! – mélyült el a gondolataiba, mire elhúzódtam Zayntől és felnevettem. – Nem vicces baszki! Mi történt?
 - Zayn megcsókolta Lolát! – kiáltott fel Louis, és tapsikolni kezdett. Hát nem normális, komolyan mondom.
 - Hogy mi? Lola! – kiáltott rám a vonal másik végéről.
 - Mi van? Nincs köztünk semmi! – hárítottam.
 - Ja, valószínű, hogy azért csókolt meg. De miért is csókolt meg? Zayn, tartozol egy magyarázattal! – elővette komoly hangját, ami megrémített. Bella csak akkor tesz ilyet, ha valakit meg akar verni. Zayn mellettem ült, és félve tekintett rám. Tekintetemből kivehette, hogy nem szabad kétértelműen fogalmaznia, de nem szabad elmondania ezt a kettőnk közt lévő izét. Erre nincs jobb szó, ez kimondottan IZÉ.
 - Hát, ez hosszú. Ha eljössz, mindent elmagyarázok. – mosolygott közben rám Zayn, én természetesen viszonoztam gesztusát. Körbenéztem a társaságon, de Dakotát nem láttam.
 - Hé, srácok! Dakota? – kérdeztem meglepődve.
 - Kaját csinál odabent. – jelentette ki Liam, ami lehet nem volt túl jó ötlet, mert Niall 4 emberen keresztül verekedte át magát és loholt a konyha felé.
 - A nyögések szerint Niall átverekedte magát rajtatok. – nevetett fel Bella.
 - Igen, de most leteszem! Ma este ígérem felhívlak Skype-n, oké? – kérdeztem.
 - Persze! Érezzétek jól magatokat, puszi Dakotának és Niallnek. – mosolygott. Hallottam a hangján.
 - Neked is puszi! Szia! – köszöntünk el tőle.

Dakota Smith
Liam barátnője

_________________________________________________________________________________

Sziasztok! :) Ez egy kicsit, ilyen semmilyen lett, de ilyen is kell :) Holnap 3kor hazaérek a suliból, így tudok írni egy elég hosszút, és történésekkel teli részt! Pipáljatok, komizzatok a tetszik! <3 :'3

I hope you like it ;)