I. évad 44. rész

Heey :'33

Hoztam az újat! :))

Köszönöm a 38 feliratkozót, a több mint 30.600 oldalmegtekintést, a 2(?) komit, és a 17 pipát :)) Imádlak titeket <33

A két komit nem értem. Mármint azt, hogy miért ilyen kevés.. :(( Remélem ehhez a részhez többet kapok!:))

Jó olvasást!

xx, Dodi

Úgy tartottam, hogy a legjobb barátoknak ne legyenek titkaik egymás előtt. De a való életben voltak titkok...
és voltak nehezen megemészthető igazságok.

A házhoz érve eluralkodott rajtam a félelem. Ian meg fogja tudni, hogy itt jártam, és innen jön a következtetés, hogy én köptem be a rendőröknek. Nem gond, ha itt vagyok, megcsinálom.
 - Minden oké? Olyan...fakó vagy. - simított végig arcomon Louis. Ránézve láttam, hogy ő is fél. Tudtam, hogy bajba sodrom, de szükségem volt a segítségére.
 - Persze, minden oké. Gyere! - kifizettük a taxit, majd az ajtóhoz érve kerestem a kulcsom. - Ilyenkor nincs itthon még, dolgozik. Elhozom a papírokat és meghúzzuk magunkat egy hotelben. - belépve a házba nyúltam a telefonért, és adtam át Lou-nak. -Addig foglalhatsz egy szobát. Közben figyelj egy fekete Range Rovert. Olyan, mint a Harry-é. Ha meglátod, azonnal szólj! - nyomtam egy puszit az arcára, majd Ian irodájába siettem. Mindennek meg volt a helye, így a hamis papíroknak is volt egy külön polcuk. Felkaptam őket, majd az asztalára nézve megakadt a tekintetem egy képen. A lánya és Jenna volt rajta. Igazán szeretheti őket attól függetlenül, hogy ilyen simlis alak. Szíve az van. Bármit megtenne azokért, akiket szeret.
 - Lola, hazaért! - kiáltott fel Louis az emeletre, bennem pedig a vér is meghűlt. Számítottam rá, hogy hazaér, de mégis reménykedtem benne, hogy nem így lesz.
 - Megyek! - kiáltottam a lépcsőn leszaladva, de mint tudjuk, rólam van szó, így nem is én lennék, ha nem bukok fel. - Csak fogd a papírokat, és menj ki a hátsó ajtón. - suttogtam neki, de ő nem tette.
 - Nem megyek nélküled. Vigyázok rád! - egy mozdulattal kapta fel a papírokat... és engem is. A zárban már csörgött a kulcs, mi pedig még Ian látóterében voltunk. A zár kattant, mi pedig kiléptünk a hátsó ajtón.

Lihegve rendezgettem a papírokat, amikor Ian hangja csendült fel mögöttünk.
 - Valaki járt itt, és elvitte a papírokat! - üvöltött, tombolt, valamit összetört. Louis karon ragadott, majd a kertkaput kilökve jutottunk egy másik birtokra. Láttam az utca felé egy kaput, amin ki tudtunk menni.
 - Erre! - húztam ki Lou-t a kapun, majd a zsebemhez nyúlva hívtam egy taxit. Pár perc múlva megérkezett az autó, én pedig csak a rendőrségre kértem egy fuvart. Fél óra kocsikázás után megérkeztünk, majd az ajtón belépve rögtön egy rendőrbe botlottunk. - Elnézést, uram! - hívtam fel magamra a figyelmét. Kezem lábam remegett, mint a kocsonya. - Lola Hamilton vagyok. Lenne itt pár hamis papír, ami szerintem sok mindenben megváltoztatná egy férfi életét. - vázoltam a helyzetet. - Bizonyára hallott már Ian McCartney-ról.
 - Hölgyem, kérem, kövessen! Az úr is jön? - intézte kérdésének szavait Louis-hoz.
 - Ha lehet, uram, a hölggyel tartanék. - lépett közelebb hozzám. A rendőr bólintott, majd intett, hogy kövessük. Egy szobába értünk, ahol már másik két rendőr volt. Az egyik egy rendőrnő volt, kifejezetten rokonszenvesen nézett rám, mintha én lennék az oka ennek.

 - Hölgyem! - szólított meg a rendőr, aki idáig kísért minket. - Stanley nyomozó vagyok. Az ilyesféle ügyek megoldása a dolgom. Elég régóta nyomozunk Mr. McCartney után. Sosem sikerült rábizonyítanunk semmit. De ezekkel a papírokkal - mutatott a még mindig kezemben pihenő kupacra - remélem sikerrel járunk. Elmesélné, miként ismerte meg Mr. McCartney-t?
 Több mint két óráig meséltem nekik a történetünket, és így a kései órákban is maximálisan odafigyeltek a mondandóm legapróbb részleteire is. Eléggé fontos lehetett nekik az ügy. A papírokat átnézték, eléggé hamisnak tűntek, így más volt elég bizonyítékuk a házkutatási parancs kéréséhez.
 - Ms Hamilton és Mr... - nézett Lou-ra, aki nem mutatkozott be.
 - Elnézést, Louis Tomlinson vagyok. - nyújtotta jobbját, amit Stanley nyomozó elfogadott.
 - Szóval hölgyem. Köszönjük a fáradozását, sokat köszönhetünk önnek. - mondta, miközben a kijárat felé tessékelt minket.
 - Uram, ugye nem mondják el, hogy én jártam a házban? - néztem rá a nyomozóra.
 - Természetesen nem, Ms Hamilton. Amint többet tudunk az ügyről, értesíteni fogjuk.
 - Köszönöm. De én holnap reggel visszamegyek Londonba. Meg lehet így is oldani? - kérdeztem, hiszen nem maradok itt, amíg ez az ügy le nem zárul.
 - Vannak ott is kollégáink, majd ők felkeresik önt. - mosolygott rám halványan, amolyan megnyugtatásképp.
 - Viszlát! - köszöntünk el Lou-val, majd egy taxit fogva diktáltuk meg a Miyako Hotel címét.

Hulla fáradtan dőltem be Louis mellé az ágyba. Egész kis csinos szobát foglalt, kitett magáért.
 - Örökre hálás vagyok azért, amit ma tettél. - fordultam felé.
 - Nem, örökké adósom maradsz! - nevetett fel fáradtan.
 - Nagyon sok mindent tettél már értem, amit köszönök. Holnapra foglaltál jegyet, ugye? - kérdeztem tőle a biztonság kedvéért.
 - Öhm, hát, igazából... - vakargatta a fejét. - Felhívom Eleanor-t. - mosolyodott el, majd felkapta a telefonját és tárcsázott. - Jó estét! Holnap reggel mikor indul járatuk Londonba? Igen, tökéletes lesz, két jegyet kérnék első osztályra! Holnap fizetek kártyával. Louis Tomlinson. Köszönöm! Visz-hall!- huppant le mellém az ágyra.
 - Na, mit mondott Eleanor? - nevettem fel a hülyeségén. Annyira jó volt, hogy megint mellettem van.
 - Hogy nagyon vár minket haza. - kényelmesen elhelyezkedett, majd lekapcsolta az éjjeliszekrényen halványan világító lámpát.
 - Nagyon köszönöm, Lou! - nyomtam puszit arcára, majd az ablak felé fordulva hunytam le szemem.

 A repülőgépen ülve végiggondoltam az elmúlt 24 órát. Elmentem Svédországba, ahol Jenna és Ian szülei élnek, onnan több mint 8 órát repültem LA-be. Lelepleztem Ian-t, most pedig várunk arra, hogy értesítsenek valamiről. Pár óra múlva a Heathrow reptéren landolva nyújtóztam ki a gépen. Végtagjaim elgémberedtek a hosszú repülőúttól.
 A reptér előtt Eleanor várt ránk, majd a kocsi csomagtartójába bepakolva a bőröndömet ültem be a hátsó ülésre. 2 óra múlva arra ébredtem, hogy valaki az ölében visz be a házba.
 - Jó reggelt, napfény! - mosolygott rám Zayn.
 - Szia! - fontam szorosabban karomat nyaka köré.
 - Miért nem vagy Josh-al? - tett le az ágyra a szobánkban, majd mellém telepedett. Megcsapott finom illata, melynek nem tudtam ellenállni.
 - Volt egy kis dolgom otthon. De ne aggódj, minden oké! - húztam magamhoz. Csókjában mentol és nikotin keveredett, mire hevesebben csókoltam.
 - Hé,hé! - tolt el magától. - Nyugodj meg!
 - Mi a baj, Zayn? - hajoltam közelebb hozzá.
 - Lola, most kell tartanom a ramadán böjtöt. Mivel itt pár perc múlva felkel a nap, egész nap nem csókolhatsz meg. Napnyugtáig nem ehetek húst és nem ihatok alkoholt. Ez 1 hónapig tart. Sajnálom!
 - Miért nem mondtad? - kérdeztem álmosan. Tudtam, hogy a muszlim vallásúak tartanak ilyen izét, de hogy Zayn is ilyen komolyan vegye.
 - Ma kezdődik. Pontosan most. - mutatott az ablak felé, ahol a felkelő nap sugarai világították be a szobát reflektorként. - 1 hónap, amit ki fogunk bírni. - mosolyodott el, majd szorosan magához ölelt. - Mi történt, amiért vissza kellett menned? És Louis miért tűnt el?
 - Ezt majd egy ennél alkalmasabb időpontban magyarázom el. De nyugodj meg, mindent meg fogsz tudni! - nyomtam puszit arcára, majd felálltam az ágyról, és a többiekhez mentem.