II. évad 1. rész

Heey :'33

El sem hiszem, hogy már a második évadot kezdjük el együtt!:))

Köszönöm a támogatást, a komikat, a pipákat, a díjakat, a feliratkozásokat.. Ezek mind olyan dolgok, amiket nem tudok elégszer megköszönni nektek! <33

Annyira szeretlek titeket, és.. és annyira örülök, hogy olvassátok ezt a kis firkálmányt!:)) Egyre jobban kezd célommá válni, hogy író lehessek.. Majd egyszer..:$

Nem is húzom az időt, itt az új rész!

Nagyon köszönök nektek mindent! <33

Jó olvasást és kellemes nyarat!

xx, Dodi

Kellett egy biztos pont az életünkbe.
Ő ott volt nekem, és én is neki. Mindig. - Lola Hamilton

 Az órák és a napok csak úgy elrepültek a fejünk fölött, mintha sosem lettek volna. Egyetlen dolog biztosított minket arról, hogy ez a pár nap tényleg megtörtént. Ez a dolog pedig a lakosztály volt. Minden csupa rumli volt, Zayn ruhái szanaszét hevertek a földön, az ágy lepedője mindig kusza, és bár én minden reggel összepakoltam, délutánra ismét csatatérré váltak a helységek. Utolsó nap nem mentünk sehová, kizárólag a szobánkban maradtunk. Rosszabbnál-rosszabb filmeket néztünk meg, de egyikünket sem zavarta. Együtt voltunk, teljes nyugalomban és ez volt a lényeg. Néha felhívtuk a fiúkat és a családunkat, hogy velünk minden oké, és az ő hogylétük felől is érdeklődtünk. 

 Öveinket bekapcsoltuk, készültünk a leszállásra. Egy hét nyugalom után ismét belecsöppentünk a One Direction bonyolult, pörgős, élettel teli életébe, ami kicsit fura volt. A fiúk nem tudtak kijönni elénk, ugyanis próbáltak a holnap esti koncertre, így Paul szabadult el egy kicsit az arénából, hogy hazavihessen minket.

 A lakásba érve megcsapott az a jellegzetes illat, amit annyira szeretek. Az otthon biztonságot és békességet adó illata. Zayn felvitte a bőröndöket a szobába, én pedig a konyhába mentem valami kaját összedobni a fiúknak, bár alig álltam a lábamon.
 - Mit csinálsz? - simult hátamhoz Zayn, miközben a szószt kavargattam a spagettihez. Most csak ennyi telik tőlem, majd ha kipihentem magam az időeltolódás miatt, kapnak jobbat.
 - Spagettit. - kuncogtam fel. A nyakam mindig is csikis volt, ezt pedig Zayn nagyon jól tudta, és néha ki is használta gyengeségem. Most is belefújt a nyakamba, és ezért kuncogtam.
 - Holnap koncert, ugye eljössz? - duruzsolta a fülembe. A hideg végigfutott a hátamon, hangja a fülembe kúszott, ezzel beindítva a fantáziám. - Tudom, mire gondolsz, de nem gondolod, hogy egy kicsit sok?
 - Mi? Zayn, menj a fenébe! - nevettem fel, majd felé fordultam, és megcsókoltam. - Ott leszek. - válaszoltam első kérdésére.

 Pár perc múlva a fiúk hangos nevetése töltötte be a ház minden zugát. A konyhaajtóban Louis felvisított, és boldogan szaladt Zayn-hez. Én a pultnak támaszkodva néztem az ötös csapatot, ahogy örülnek egymásnak. Ezt a pillanatot semmire sem cseréltem volna el. A szeretet, ami a fiúkból áradt a másik felé, minden pénzt megért. Louis közeledett felém hatalmas, levakarhatatlan mosollyal az arcán. Szorosan magához ölelt.
 - Hiányoztál, kislány! - pörgetett meg a levegőben, én pedig felnevettem.
 - Te is, Boo! - szólítottam édesanyjától kapott becenevén, amit ő nem szeretett. - Hoppáka!
 - Összesen három másodperced van elszaladni. Egy, kettő, elkéstél! - majdnem elkapott, de én ekkor már Niall mögött álltam.
 - Ne bánts! - sikítottam, amikor elkapta a derekam, és megcsikizett. - Csak köszönök a többieknek, utána azt csinálsz, amit akarsz! - elengedett, majd csibészes mosoly kúszott arcára. Előre féltem.
 - Jó volt? - kérdezte Niall, amikor megölelt.
 - Nagyon. És te jól vagy? - toltam el magamtól és arcát fürkésztem. Púder volt a szeme alatt, gondolom ezzel akarta elfedni a fekete karikákat. Bólintott egyet. - Bármi van, csak szólnod kell, rendben?
 - Ugye nem fogsz elmenni még egyszer? - kérdezte remegő hangon. Hevesen megráztam a fejem, hogy nem, eszemben sincs elhagyni őket. - Nem bírnám ki, ha nem lennél itt.
 - Itt maradok. De holnap reggel én kenem fel az alapozót, rendben? - mosolyogtam rá, ő pedig elpirulva bólintott.

 Mindenkinek köszöntem, Harry suttogott pár mocskos dolgot a fülembe, amit egy fülessel elintéztem, majd asztalhoz ültettem a társaságot. És itt minden pokollá változott. Jöttek a sztorizgatások, az elmúlt hét leggázabb pillanatai, Niall felépülése, Harry poénjai - aminek nemhogy értelme nincs, még valamikor mi sem értjük, de szerintem ő sem -, Louis és Eleanor romantikázása és jött az a sztori, hogy Liam ismét randizik egy lánnyal, akivel már pár hónapja összeboronálták. A lány neve Danielle Peazer, táncos és modell. Mutatott egy képet, gyönyörű lány, barna bőr, hosszú, barna göndör haj. Láttam Liam arcán, hogy odáig meg vissza van a lányért, és Danielle talán visszahozhatja a régi, ép, még nem összetört szívű fiút.

 - Lola, tudnál jönni egy kicsit? - kérdezte Niall a lépcsőn állva. Mi a nappaliban ültünk és beszélgettünk, míg ő felment lezuhanyozni. Azonnal felálltam, beletúrtam Zayn fekete hajába, majd Niall után mentem. A szobaajtót becsuktam magam mögött és Niall mellé ültem az ágyra.
 - Mesélj! - sóhajtottam nagyot, ő pedig sírva fakadt. Zokogva mesélte el, hogy mennyire ragaszkodik Bellához, mennyire szereti és mennyire hiányzik neki. Beszéltek azóta skype-n, de Bella lerázta. - Cssss, semmi baj! - öleltem magamhoz, és ringatni kezdtem, mint egy kisgyereket. Niall jelenleg az is volt. Egy megtört, elveszett, csalódott kisfiú.
 - De, Lola, minden baj! Droghoz nyúltam, pedig életemben soha nem gondoltam, hogy ilyet képes kiváltani belőlem egy ember. - csapkodott idegesen a szobába, én pedig azonnal felálltam és leállítottam.
 - De itt voltam és segítettem. Túl lettél rajta, rendben vagy, tiszta vagy. - nyugtattam meg. Igaz, hogy aznap este egy szemhunyásnyit sem aludtam, de a fiúkért megteszem. Tudtam a dolgom, még szép, hogy segítek. Bár ne kellett volna...
 - Tényleg, honnan tudtad, mit kell tenned? - kérdezte hirtelen. Számítottam a kérdésre. - És még meg sem köszöntem. Annyira köszönöm, Lola. - ölelt magához ismét.
 - Gyere, feküdj le, és mindent elmondok. - amint kényelmesen elhelyezkedett, belekezdtem a mesémbe. Elmondtam, hogy volt egy barátom, aki lőtte magát, nekem kellett segítenem rajta minden alkalommal, és Niall-nek még azt is elmondtam, hogy én is drogoztam anno. Nem voltam függő, nem is leszek az, nem is akartam az lenni. Egyszerűen csak néha szívtam és ennyi. Niall csodálkozva hallgatta végig a történetem.
 - Nem hittem volna rólad, hogy drogoztál. - hebegett.
 - Én sem hittem volna rólad, Niall! Ugye többet nem csinálsz hülyeséget? - néztem rá. Szemei szomorúan csillogtak, fájt így látni a mindig életvidám, energiával teli fiút.
 - Nem. - motyogta. - Menj le a fiúkhoz, ne velem legyél!
 - Megleszel? - kérdeztem az ágyról felállva. Bólintott egyet, én pedig puszit nyomtam arcára, majd kimentem a szobából. A nappaliban már senki sem volt, de a szobákból még a lámpa fénye kiszűrődött.
 - Bejövök! - szóltam be Louis szobájába egy-két kopogás után. A szoba úgy nézett ki, mintha atomrobbanás lett volna ott pár perce. Minden ruha szét volt hajigálva a földön, az ágy összetúrva, minden a feje tetején állt. - Jézusom! - adtam hangot meglepettségemnek.
 - Bocsi, majd holnap összepakolok! - mentegetőzött.
 - Ja, ugyan mikor? Ebéd után már elmentek itthonról, hogy még lemenjen egy gyors próba, aztán nyomás egy interjúra, majd vissza az arénába, ahol koncertetek lesz. - soroltam fel a holnapi teendőiket, Louis lelkesedése pedig egyből lelankadt. - Holnap délután rendet rakok.
 - Imádlak! - nyomott puszit az arcomra. Jó éjszakát kívántam, majd Liam szobájába mentem. Éppen pakolászott, de nem kérte a segítségem, mondta, hogy inkább menjek Harry-hez, ott van a legnagyobb kupi. Egy jó éjt' puszi után tértem be Harry szobájába, ahol még rosszabb volt a helyzet, mint Louis-nál.
 - Harry, feküdj le, holnap összepakolok. - álltam meg előtte, ő pedig szorosan magához ölelt. - Harry, mi bajod? - toltam el magamtól épp annyira, hogy a szemébe nézhessek. - Harry, te ittál? - kérdeztem, amikor megéreztem Jack Daniels jellegzetes illatát.
 - Csak gy kcsttt. - imbolygott, én pedig kénytelen voltam az ágyba tuszkolni.
 - Harry, húsz éves vagy, és nincs ennyi eszed? Koncert előtti este nem iszunk, mert rohadt másnapos leszel! - cibáltam le róla a nadrágot. - Most pedig aludj! - lekapcsoltam a villanyt, majd a konyhába siettem egy kis fájdalomcsillapítóért holnap reggelre Harry-nek és egy pohár vízért. Letettem az éjjeliszekrényére, majd a saját szobánkba mentem. Zayn éppen akkor húzta be a függönyt, és amikor meghallotta, hogy megérkeztem, mosollyal az arcán fordult felém.
 - Harry ivott, kicsit becsiccsentett. Éppen elég alkohol van benne, hogy holnap fájjon a feje! - öleltem meg Zayn-t, aki nagyot sóhajtva nyomott csókot homlokomra.
 - Gyere, nagyon fáradt vagy! - húzott az ágyba. Hátát a falnak vetette, fejemet pedig ölébe tettem. Így beszélgettünk egészen addig, amíg el nem jöttek értem az álommanók. Érzékeltem, hogy Zayn fejemet a párnára helyezi, majd magához húz, ezért még félálomba megszólaltam.
 - Szeretlek, és köszönöm Miami-t.
 - Szeretlek, és érted bármit. - duruzsolta a fülembe, én pedig mosollyal az arcomon aludtam el.