I. évad 48. rész

Sziasztok!

Itt az új, remélem örültök:)) A következő talán szerda-csütörtök tájékán érkezik:))

Még nem mondtam, de az ötvenedik résszel VÉGE AZ ELSŐ ÉVADNAK! :)) Igen, éppen azért, hogy nyáron egy új évadot kezdhessünk együtt, remélem az is tetszeni fog! Minden marad így, ugyanúgy Lola Hamilton és Zayn Malik lesz a főszereplője:)) A második évadban már inkább a kettejük kapcsolatára fogok koncentrálni, a rajongók által nyújtott energiára, ami a fiúk felé áramlik, a közös percekre, amit hatosban-hetesben-nyolcasban töltenek:))

Jó olvasást!

xx, Dodi

Egy nap alatt két szörnyű dolog történt velem..
Ki kell tartanom, erősnek kell lennem.. - Lola Hamilton

 Hazaérve a fiúk -és a lányok is- kitörő lelkesedéssel fogadtak. Jól megpuszilgattak és megölelgettek, persze vigyázva a sebemre, amit pár öltéssel össze kellett varrni. Zayn felvitte a csomagom a szobánkba, én pedig a kanapén nyúltam el, fejemet pedig Louis ölében pihentettem. Niall a kanapé másik végébe ült, lábamat az ölébe tette. Feltűnt, hogy nem Bella mellé ült le, aki a fotelben fogalt helyet. Összevesztek volna? Eleanor hozott nekem egy szendvicset, amit Niall nagyon szívesen juttatott a gyomrába. Amikor Zayn lejött az emeletről, felháborodottan szólalt fel.
 - Az én barátnőm, mégis ti ápoljátok! Ez felháborító, kihoztok a sodromból! - viccesre vette a figurát. - Niall, te meg mit eszed meg Lola szendvicsét? - mutatott a fiúra, aki egy pillanatra megállt a rágásban.
 - Egy feneketlen gyomorról beszélünk, ezt se felejtsük el! - kuncogott El.
 - Hé, én kimondottan fenekes vagyok! - kiáltott fel sértődötten Louis, mire mindenki felnevetett.
 - Igen, drága, tudjuk. - simogatta meg haját El, majd a kanapé karfájáról leszállva ment fel az emeletre. Pár pillanat múlva megmozdultak a fiúk is, kivéve Zayn-t és Bellát. Értetlenül álltam a dolog előtt.
 - Zayn, biztos most mondjam el? - kérdezte kételkedve Bella, én pedig véglegesen összezavarodtam. - Nincs jó állapotban az idegrendszere, bármi megtörténhet.
 - Bella, ha most nem mondod el neki, holnap már késő lesz! - hangja megtört volt, mintha tudná, mit fogok érezni, bármi is legyen az a hír. Féltem, hogy mit fog mondani Bella. Féltem, hogy visszaesett, és újra rákos lett. De nem. Amit mondott, olyan gyorsan bekúszott hallójáratomba, szinte fel sem fogtam.
 - Lola, kérlek, ne idegesítsd fel magad! - hangja remegett, idegesnek tűnt az egész lány. - De a szüleim kaptak egy visszautasíthatatlan állásajánlatot. El kell költözzünk. - ez még nem lepett meg annyira, hiszen tudnánk találkozni, gondoltam nem messzire mennek. - Ausztráliába.

 Csak egy földrészt mondott, ami a legtávolabb van tőlünk. Láttam, hogy a szája mozog, de nem hallottam semmit a szívdobogásomon kívül. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, nem tudtam semmire sem koncentrálni, csak arra, hogy a legjobb barátnőmet valószínű csak egy év múlva látom.
 - Miért kell neked is menned? - csak magam elé meredtem, nem is érdekelt, hogy lehet, éppen a szavába vágtam.
 - Nekem is találtak munkát, és... össze is vesztem velük. Semmiképp sem engednék, hogy Londonban maradjak. - mellém ült, és megfogta a kezem. Éreztem Zayn pillantását a hátamon, ahogy figyeli, hogy mikor fogok robbanni. Éreztem, hogy pár pillanat, és végem. Felkaptam az asztalon lévő poharat, és a falhoz vágtam. Lecsúsztam a földre, és heves zokogásban törtem ki. Zayn azonnal ott termett és a karjaiba vont. Illata és forró, biztonságot nyújtó ölelése megnyugtatott. Nem is vágytam másra, csak rá. Bella könnyes szemmel és lefolyt sminkkel nézett rám, és valahogy láttam rajta, nem akar menni. Kibújtam Zayn védelmező öleléséből, és barátnőmhöz bújtam. Nem akartam, hogy elmenjen, de így volt a legjobb.
 - Mikor repültök? - félve tettem fel a kérdést, hiszen még vele akartam lenni egy kicsit. Perceket, órákat, napokat... éveket.
 - Holnap késő délután indul a gépünk, de lesz egy átszállásunk Rómában. Akkor felhívlak. - motyogta mögém, hiszen még mindig ölelt.
 A nap hátralévő részében nem volt szabad semmit sem csinálnom, csupán ehettem, ihattam, tévézhettem, és kimehettem a mosdóba. És nem utolsó sorban, unatkozhattam volna, ha hagyják. Filmeket néztünk, ők főztek a konyhába, amit én a nappaliból csodálhattam. Eleanornak vagy pedig a bejárónőnek lesz dolga a konyhával. Rosszabb esetben pedig nekem, miután engednek a fiúk rendesen mozogni. Igazából csak emelnem nem szabad, de ők ezt teljesen úgy értelmezték, hogy mozognom nem szabad. Mindegy.

 Elérkezett a délután, amikor Bella és a szülei hosszú időre Ausztráliába utaznak. Szorosan magamhoz öleltem a legjobb barátnőmet, akivel megbeszéltük, hogy írunk majd egymásnak. Ez nem fog bekövetkezni, tudom jól. Hiszen ő elmegy, én maradok. Ő új embereket ismer meg, én maradok a megszokott baráti körömben. Új szerelemre talál, Niall pedig üresnek fogja magát érezni. Hamarosan a feledés homályába vészünk, mindannyian, Bella pedig erről nem tehet majd. Az élet ilyen. Akinek mennie kell, el kell engedjük. Muszáj, hiszen okkal nincs benne a jövőnkben. El kell engedjük, főleg nekem és Niall-nek. A kilátóról figyeltük, ahogy felszáll a gép, Bella pedig szó szerint kirepül az életünkből. Sírva, remegve ültem be az autóba, ami hazavitt minket. Harry és Liam a konyhába mentek vacsorát készíteni, Louis és Eleanor ma este elmentek Manchester-be, hogy a lány szüleinél töltsenek pár napot. Niall felvonult a szobájába és bezárkózott. Egyik fiú sem tudta kiszedni onnan, így amikor még éjjel sem dugta ki az orrát, megelégeltem. Ajtajához léptem, és bekopogtam.
 - Niall, kérlek, engedj be! - kértem az ajtó túloldalán bujkáló fiút. Nem reagált semmire, így benyitottam. Eddig nem volt nyitva az ajtó, de most kitárult előttem. A látvány sokkolt.

 A szőke fiú a padlón feküdt gyógyszerek és magas alkoholtartalmú üvegek közt. Amikor odaszaladtam hozzá, csak akkor vettem észre az éjjeliszekrényen heverő injekciós tűt. Heroin. Ijedten szorítottam ujjam a nyakához, hogy kitapinthassam pulzusát. Szíve alig vert, a fiú izzadt, vergődött, szemei alatt hatalmas karikák, mint aki napok óta szemhunyásnyit sem aludt. Tudtam, mit kell tennem. Vagy túl van a nehezén vagy még csak most kezdődik. A konyhába szaladtam egy pohár vízért, és bevizeztem egy törölközőt is. Visszaszaladtam Niall-hez, akinek a szája már habzott, és hörgött. A vizet még nem itathattam meg vele addig, amíg a fürdőszobába nincs. Egyedül nem bírtam el, ezért átszaladtam Harry-hez, hiszen az ő szobája volt a legközelebb hozzánk.
 - Harry, ébredj! Niall rosszul van! Belőtte magát, segíts a fürdőszobába vinni! - ráztam a fiút, aki meg sem moccant. - Harry, az Isten szerelmére, ébredj! - löktem rajta egyet, mire pillái megremegtek, és kinyitotta nagy szemeit.
 - Mi van? - kérdezte rekedt hangon.
 - Niall belőtte magát, vigyük a fürdőszobába! - rángattam ki az ágyból, hiszen lehet, már így is késő lesz. Harry kipattant az ágyból, az álmosság azonnal kicsapódott szemeiből. A vécé mellé ültette, ahogy kértem. Itatni kezdtem vele a vizet, amit gyomra azonnal ki is dobott magából. Még mindig remegett, folyt róla a víz, én pedig még mindig itattam. Gyomra többször is visszadobta a folyadékot, de egy idő után már meg tudtam vele itatni valamennyit. - Tedd a kádba, kérlek! - lerángattam róla a ruhát, és most nem érdekelt, hogy meztelenül fekszik előttem, teljesen kiszolgáltatott állapotban. Harry az ajtó felé vette az irányt. - Ne szólj a fiúknak!
 - Miért ne? Inkább a mentőnek kell szólni! - csapott idegesen a combjára, Niall pedig ebben a pillanatban zihálni és hörögni kezdett, ismét.
 - Niall, nézz rám! Nyisd ki a szemed! - fogtam kezeim közé fejét. - A rohadt életbe, nyisd már ki! Nézz ide, kérlek! - a fiú lassacskán rám emelte szemeit.
 - Lol... - nyögte halkan, alig érthetően.
 - Itt vagyok, ne félj! Nyisd ki a szemed, és nézz rám! - majd megnyitottam a csapot, és ráengedtem a hideg vizet. Vacogott, de muszáj voltam lehűteni felforrt testét.
 - Mi a szart csinálsz, Lola? Meg fog fagyni! - lépett a csaphoz Harry, majd elzárta. Ekkor vettem észre, hogy az ajtóban áll a két fiú, akik eddig aludtak. Zayn döbbenten állt az ajtóban, Liam pedig kapcsolt, és bejött a fürdőszobába, hátha segíteni kell.
 - Nem kell, menjetek aludni. Nemsokára jobban lesz, holnap pedig kipiheni magát, és ennyi. Csak azt kérem még, hogy a szobáját takarítsátok ki! - Liam és Zayn sarkon fordultak, majd Niall szobája felé vették az irányt. A csapot újra megnyitottam, de már egy kicsit langyosabbra állítottam a víz hőfokát.
 - Kér-kérlek... - vacogott Niall a kádban, én pedig még egy kis vizet adtam neki, majd melegre állítottam a vizet. Megfürdettem, hiszen bűzlött a piától, pedig amióta ismerem, sosem volt ennyire készen. Harry segítségével kiemeltem a kádból, megtöröltem, felöltöztettem, majd az ágyba dugtam. A fiúk nagyjából kitakarítottak, én pedig a biztonság kedvéért átnéztem a lehetséges rejtekhelyeit a heroinnak vagy bármiféle más drognak. Tipikus hely az alsógatyás fiók és az éjjeliszekrény aljára ragasztott zacskó. Mindkét helyen találtam, és ami még el volt dugva, lehúztam a vécén. Nem fogja kiütni magát többet!

 Bebújtam Zayn mellé, aki derekamnál fogva húzott magához.
 - Honnan tudtad, mit kell tenned? - morogta a fülembe, majd mélyet szippantott hajam barackos illatából.
 - Még vagy 3-4 éve volt egy ilyen barátom. Drogozott, ivott, nekem kellett mindig rendbe szednem. Amikor megtudták a szülei, rehabra küldték, azóta ki sem engedték. - magyaráztam meg, majd felé fordultam.
 - Köszönöm, hogy segítettél neki. - adott csókot számra, majd még egyet.
 - Ez a legkevesebb, amit megteszek értetek. Igaz, nem szívesen tettem, de meg is halhatott volna. A három nem jó együtt. De ezt majd megbeszéljük. - arca minden szegletébe finom puszit nyomtam, majd megcsókoltam.
 - Szeretlek. - húzott közelebb magához, majd lágy csókban forrtunk össze. A pillanatot megzavarta Niall nyögdécselése, én pedig azonnal kipattantam az ágyból.
 - Reggel jövök. - nyomtam homlokára puszit, majd a nyögdécselő fiú szobájába loholtam. Remegett, vergődött, ordított. Ráültem, lefogtam karjait, talán erősebben is, mint kellett volna. - Nézz rám, Niall! Kérlek, nyisd ki a szemed! - remegése leállt, alig vett levegőt. Szinte nem is vett. Tüdeje karcos hangot adott ki magából, Niall szemei felpattantak, majd visszacsukódtak, és kezdődött elölről az egész. - A rohadt életbe, mondom nézz rám! - kiabáltam vele, majd adtam neki egy pofont. Jelenleg csak ez segít.
 - Ne.. fáj.. - nyögött egyet, hogy eresszem el a karját. Elengedtem, de még mindig rajta ültem. Amikor megnyugodott, leszálltam róla, és mellé feküdtem. Szép kis éjjelnek nézek elé!