I. évad 35. rész

Heey :'33

MEGLEPI! Itt az új, kissé ilyen-olyan, de a következő részből minden kiderül.. vagy mégsem?:) Megtudjátok péntek este!

Köszönöm a 11 pipát, a 2 komit és a több mint 18600 oldalmegtekintést! :)) <33 a legjobbak között is a LEGJOBBak vagytok <33

Jó olvasást!

I hope you like it ;)

xx, Dodi

Bárcsak tudnám mit kell tennem...
Bárcsak meg tudnám tenni...

A nap további részében palacsintát sütöttem VOLNA, ha a szőke éhenkórász és a kék szemű barátom nem eszi meg folyamatosan. Már egy órája sütögetem, a tészta nem fogy, de a palacsinta annál inkább.
 - Niall! - kiáltottam ki neki az udvarra, ugyanis ott írtuk a dalt, amibe én most pont nem segédkeztem.
 - Igen? - kiabált vissza.
 - Ha hívlak, jössz. Nem? - én pedig úgyszintén.
 - Mondd! - állt meg az ajtóban.
 - Tessék, ezt megeheted. - nyújtottam neki oda 5 csokis palacsintát a kedvenc tányérján. - Remélem még mindig ebből szeretsz a legjobban enni. - mosolyogtam rá.
 - Imádlak! - nyomott csokis puszit az arcomra, tudni illik, ő már rég elkezdte magába termelni a palacsintákat. Visszarohant a fiúkhoz, akik jól kinevették, mert szegénykémnek mindene csokis volt. Pár perc múlva két erős kar fonódott derekam köré. 'Támadóm' állát a vállamra tette, így pihentetve fejét.
 - Nekem nem küldtél. - motyogta szomorúan.
 - Nem jöttél, hogy kérsz. - vontam vállat, amire csak egy morgás volt a válasza. Gondolom nem volt ez a mozdulatom túl kedvező a számára. - Niall egész végig a nyakamra járt azt kérdezgetve, hogy mikor lesz kész, és mikor ehet már. - öntöttem egy adag nyers tésztát a palacsintasütőbe. Feldobva akartam megfordítani, hogy a másik oldala is megsüljön, de elvétettem a dobást, így a félig megsült palacsinta egyenesen a járólapon landolt. Zayn jóízűen felkacagott. Annyira imádtam hallani azt az igazi, szívből jövő nevetését.
 - De kis béna vagy! - fúrta arcát a nyakamba. Éreztem meleg leheletét, mely teljesen kikészített. Rekedtes hangja teljesen elkábított, kezem remegett, amikor az utolsó palacsintát készültem kisütni.
 - Eddig sikerült, de most a jelenléted megzavart. - az utolsó szót nyögtem, mert megharapta a nyakam. Jóleső bizsergés futott végig gerincemen.
 - Segítsek? Vagy van valami más ötleted, hogy mit csináljunk ilyen szép délután? - a fülem mögötti érzékeny pontot lepte el csókjaival.
 - Igen, van. - fordultam felé, ajkai hívogatták enyéimet. Közelebb hajoltam hozzá, ajkai éppen csak súrolták az enyémeket. - Kell hozzá két kéz, érintések.. - nyomtam lágy csókot borostás arcára. - ..kellesz hozzá te.. - járomcsontját finoman csókolgattam. - .. és kellek én. - csókoltam bele nyakába, mely most is olyan puha volt, mint szokott. - Nyomás dalt írni! - suttogtam fülébe, majd gyors puszit nyomtam szájára és kislisszoltam a kerti tó mellé.
 - Mi történt? - érdeklődött Harry fel se pillantva a lapról. A félig megírt kottával volt elfoglalva, amit még egy előző dalhoz írnak. Kinyújtott lábain összegyűrt papírok voltak szerte-szét, és a nagy halom alól kikandikált Lucy is.
 - Ugyanúgy sokkos állapotban hagytam magára, mint amikor legelőször találkoztunk. - vettem el egy lapot és egy tollat. - Hol járunk?
 - Pontosan nem tudom, de valahol ott, hogy.. - kezdte keresni a megfelelő lapot Liam- ... hogy éppen azt énekeljük.. - húzta az időt, mert még mindig nem találta - megvan! - kiáltott fel, mire szegény Lucy mérgesen tekintgetett ki a papírhalom alól. - Make the last time just like the first time, push a button and rewind. - olvasta fel a sorokat.
 - Oké, innen jöhetne még egy szóló, majd a refrén. - adtam az ötletet, amire mind a négyen rábólintottak. Igen, még mindig csak négyen, ugyanis Zayn még azóta se került elő. Dobálóztunk ötletekkel, mindenki beletett egy kicsit az ő 'nyári szerelméből' egy kicsit, és végül ismét megalkottunk egy versszakot. Lassan 2 órája ültünk kint, kezdett hűvös lenni. Eddig is az volt, mivel így májushoz közeledve sincs még olyan jó idő. - Elég mára, srácok! Ügyesek voltunk, de most már elég. - mosolyogtam rájuk, majd egy kupac papírt felkapva mentem be a nappaliba. A tv be volt kapcsolva, de Z. sem a kanapén, sem előtte, sem a fotelben, sem a nappaliban nem volt. A kezemben pihenő lapokat ledobtam az asztalra, majd kiszóltam a fiúknak. - Valaki intézze a kaját! Megkeresem Zaynt. - adtam az utasítást, majd visszamentem a házba.

A lépcsőn felvágtatva nyitottam be az első fürdőszobába. Sehol senki. Utam a közös szobánkhoz vezetett, ahonnan beszédfoszlányt hallottam.
 - Nem, dehogyis! .... Ide akarsz jönni? De hisz dalt írunk! ... Tudod jól, hogy nem tenne jót a lelki világának. Összetörne. ... Jó, holnapután elküldöm. Minden rendben lesz, kérlek, nyugodj meg! - hangja ideges volt annak ellenére, hogy éppen nyugtatni próbálta a vonal másik végén lévő személyt. Fogalmam sincs, hogy kivel beszélhetett. Kopogtam, nem akartam megzavarni a -valószínűleg- fontos telefonbeszélgetést. - Majd még hívlak! Hello! - hallottam végszavait, majd az ajtó kitárult előttem. A szobába belépve tekintettem meg 3 bőröndöt, kinyitva, ruhákkal megpakolva.
 - Megyünk valahova? - néztem rá kérdőn, ugyanis Paul nem említette sem a levelében, sem szóban.
 - Igen. Te 2 nap múlva vissza L.A.-be, mi pedig Afrikába, ismét. - fogta meg a kezeimet, majd ajkaihoz emelte.
 - Nem, nem megyek vissza Los Angelesbe! Kizárt! - emeltem fel a hangom. Nem akarom, nem, nem, nem és nem!
 - Vissza kell menned! - nézett a szemembe. Barna íriszei szomorúságról árulkodtak.
 - Miért kéne? - nézek rá, szemeimből könnyek hulltak a földre.
 - Mert azt akarom. Én akarom így. - elkapta tekintetét. Most már nem a szomorúságtól potyogtak a könnyeim, hanem az dühtől és az idegességtől.
 - Miért akarod? Nem szeretsz már? Komolyan ezt akarod? - kiabáltam vele. A düh fortyogott bennem, szét tudtam volna verni valamit.
 - Igen, ezt akarom! Muszáj menned! - elengedte a kezem, melyek tehetetlenül és gyengén hulltak testem mellé. Erős mozdulattal morzsoltam el könnyeimet, melyek arcomat áztatták.
 - Rohadtul nem érdekel, hogy én mit akarok? Nem akarlak itt hagyni, soha nem akartalak! - már rendesen üvöltöttem. Soha, senki nem hozta még ki belőlem ilyen szinten az 'állatot'.
 - Azt tudom, hogy mit nem akarsz. Nem akarsz elmenni. De ha nem mész el, itt ragadsz, ahogy én. A világomba szorulsz, és soha többé nem tudsz majd szabadulni. - hangja elcsuklott, testéve 180°-os fordulatot vett, majd leült az ágyra, nekem háttal. - Azt akarom, hogy holnap este repülj vissza a férjedhez.
 - Nekem már nincs férjem! - motyogtam halkan.
 - Tudom. - suttogta.
 - Azt akarod, hogy elmenjek holnap este? Hogy mindent hátrahagyjak? A dalt, a srácokat, anyuékat, téged és az életemet is? - háromszori próbálkozásra sikerült elmondanom, mert a gombóc a torkomban nem engedett beszélni. Fájt, hogy elküld. - Már nem akarsz engem? - ettől a választól féltem a leginkább. Valósággal rettegtem.
 - Azt akarom, hogy elmenj holnap, és hagyj hátra mindent. Kérlek, holnap menj el apámékhoz, legyél ott egész nap. Este gyere vissza elköszönni, majd Paul kivisz a reptérre. - még mindig nem fordult meg, hogy rám nézhessen. - Akarlak, mindennél jobban akarlak, de el kell menned. - akar! Magának akar, de valami oka csak van. Amióta megkaptuk a levelet, mintha titk... A LEVÉL!

- Hol a levél? - kérdeztem hirtelen.
- Kidobtam. - válaszolt rögtön, fel sem fogva a kérdésem, csak automatikusan válaszolt. - Akarom mondani.. öö. - nyöködte. Nyertem! A levél a kulcs, a megoldás, a lényeg! Írt valamit Ian, amiért Zayn ezt teszi. A lépcsőn lefelé rohanva kiáltottam Louisnak, hogy a konyhai kukába keressen egy levelet a férjemtől, amin Zayn neve áll. A srác a kanapéról felpattanva rohant a kukához, és kezdte keresni a levelet. Én pedig ahogy csak tudtam, rohantam a nagy, kinti kukánkhoz. Félig elmerültem benne, és kerestem a levelet.
 - Nem találtam meg. - csapta meg egy hang a fülem. - Nem kell segítség?
 - Nem. - visszhangzott válaszom a kukából.
 - Minden oké? - aggodalmaskodott Lou.
 - Ha megtalálom a levelet, minden oké lesz. Ne engedjétek ki Zaynt semmiféleképpen sem! - kértem meg, ami inkább utasításnak hangzott.
 - Oké, szólj, ha bármi kell. Addig veszek elő neked tiszta göncöt. - nevetett fel. - Meg elmegyek a boltba venni 3 liter tusfürdőt és sampont. - nevetett még mindig a saját hülyeségén.
 - Menj már! - kiáltottam.

A kukában kutakodva egy fehér boríték után kutattam, amit sikeresen megtaláltam.
Kivettem a borítékból a hosszú levelet, amely több mint másfél oldal volt. Leültem a hintaágyba, és olvasni kezdtem.